Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-29 / 26. szám
tu £ ÚJ szú In memóriám... A második világháború frontjain elesettek és a munkatáborokban elpusztult áldozatok emlékére avattak emlékművet a nagykövesdi temető kertjében. Az emléktáblán olvasható 48 név szomorú emlékeket idéz. Az akkor magukra maradt hitvestársak és gyermekek közül sokan még ma is fájdalmas szívvel emlékeznek arra a pillanatra, amikor a viszontlátás reményében búcsúztak a szeretett férjtől vagy apától, akiket azután soha nem láthattak. Mennyi szenvedés jutott osztályrészül ezeknek az özvegyeknek és árváknak! Mennyi bánat, megpróbáltatás keserítette és nehezítette életüket! Az apró árvák közben felnőtté nőttek. Becsületes, munkásemberek. Közben megöregedett, sokat próbált anyjukkal most ők állták körül az emlékművet. Egy-egy szál gyertyát gyújtva, könnyes szemmel adóztak a szeretettek emlékének. A temetőkertben tartott istentiszteleten. Gábor Bertalan római katolikus esperes felszentelte a síremléket, majd közösen áldásukat adták: Szabóné Kozár Éva perbenyiki református lelkipásztor, Hornyák Péter perbenyiki görög katolikus lelkész, Szalay László bodrogszerdahelyi római katolikus plébános és Kozár Péter nagykövesdi református lelkipásztor. Tomko Vincéné előadta Emlékezés című saját versét, Somogy- váry Gyula: A boldog szunnyadás című költeményét pedig Dusza Istvánné tolmácsolta. Az emlékmű felállításáért különösen Kozár Péter nagykövesdi református lelkipásztor és Terebesi László nagykövesdi lakos érdemel elismerést. Daróczi Lászlóné, Nagykövesd Elmaradt történelemóra? Nem vagyok levélíró, de történnek események, amikor az ember nem hallgathat. Ugyanis amikor Václav Havel köztársasági elnök Komáromban járt, egyesek nem éppen jó vendéglátóként fogadták őt. Ott hangzottak el olyan kijelentések a mi címünkre is, hogy „Szlovákiában - szlovákul“. Hasonló megjegyzéseket hallhatok akkor is, ha az utcán magyarul beszélek. Ezeket a fiatalokat senki - se szülő, se pedagógus — nem világosította fel arról, hogy mi itt Dél-Szlovákiában nem valamiféle megtűrt nemzet vagyunk. Itt születtünk, itt éltek őseink, ükapáink, nagyanyáink, szüléink. Mi nem vagyunk más tájakról bevándorlók, hanem ez a szülőföldünk. Igaz, többségi nemzet mellé sodort a történelem, de hát próbáljunk kölcsönösen alkalmazkodni egymáshoz, teremtsük meg a nyugodt együttélés feltételeit. A fiatalok eddig csak a CSKP történetét tanulhatták. Az élet igazolja, hogy ez kevésnek bizonyult. De hát más történelemmel senki nem foglalkozott? Valaki valamit nagyon elrontott. Az elmaradt történelemórát gyorsan pótolni kellene. Egy nagyon egyszerű és a jövőben nagyon bizakodó asszony Fejes Edit, Várgede Seprűtáncos majális Sok május elsejei felvonuláson vettem részt. Jobbára kötelezően. A tömeg az idő akkori szellemének megfelelően hol Gottwald, Novotny, hol pedig Sztálin, Brezsnyev nevét harsogta. Az egyik május elsejéhez keserű emlékem fűződik. 1952-ben a Pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnázium harmadik osztályába jártam. A felvonulás után az iskolánk melletti sportpályán majálisoz- tunk. A műsorból természetesen nem maradhattak ki az akkori legnépszerűbb táncok: a zakatolás és a seprűtánc. Szólt a zene, roptuk a táncot. Az egyik lány hirtelen ledobta előttem a seprűt, amit nekem fel kellett volna vennem, vagy el kellett volna szaladnom. Nem ezt tettem... Tovább táncoltam. Az évzáró konferencia az ifjúsági szervezet javaslatára úgy döntött, hogy kettest kapok magaviseletből. Az ok: kivontam magam a közösségijátékokból! Szüleimnek nehéz volt megmagyaráznom a kettes történetét. Egyre csak kérdezgették, kit vertem meg, talán loptam, esetleg nem engedelmeskedtem tanáraimnak? Hát igen. Akkoriban a „közösségi játékoknak“ megvoltak a szigorú szabályai. Megszegésük nagy vétségnek számított. Akkor megutáltam a seprűt, és sok mindent, ami ezzel összefüggött... Kamenár Bemát, Dunaszerdahely Szóljak - ne szóljak? Még most is fejfájást kapok, ha arra gondolok, ki mindenkit akartam saját igazamról meggyőzni eddigi életem során. Egy iskolamestert például, aki szerint a „hogy“-gyal nem szabad mondatot kezdeni. Én úgy kezdtem, azért adott elégtelent! Vagy egy falunkba tévedt álparasztot, aki fokozott töktermesztéssel akarta fellendítani a sertéstenyésztést. S utána is sokat vitatkoztam. Igen, vastagbőrűekkel a pirulásról, tisztességtelen harácsolókkal a tisztességről, hangos öngyalázókkal a méltóságról, csigatempójú- akkal a lendületről, gyáva alamuszi alakokkal a nyíltságról, a rang bűvöletében élő rangéhesékről, a szerénységről, minden ép mondat ellenségével a mondat dialektikájáról, az anyanyelvgyalázókkal az anyanyelvhez való jogról. Nem folytatom tovább. De nézzünk csak egyet is a tévelygőkből. Vajon egyáltalán érdemes-e szólni és velük vitázni? Az emberszabásúakra talán hatottam valamit. Ám a véresképűekből nem lettek pacsirtaarcúak, se a csúszkátokból gyorsfutók, ahogy a szellemi útonállókból se sorompót emelgető széplelkek... Egyáltalán érdemes volt szólnom ? Molnár Ferenc, Dunaszerdahely Negyven év után újra Ipolyság - város a határ mentén. Zúgnak a kéttornyú femp/om harangjai. Négy évtized után ismét megrendezték a ká/vária-búcsút. Sütés-főzés előzte meg e napot, mert ezt már e/ódeink is így ették. A búcsú nem csupán vallási, hanem társadalmi esemény is. Mint régen - az ablakokban most is gyertyák égtek. Az ünnepi gyülekezet résztvevőinek éneke csengett. A gyertyák fényében és a felcsendülő dallamban emberek - felebarátok találtak újra egymásra. Szlovákok, magyarok - egyszerűen hívő emberek... E határ menti városka lakói. Mészáros István, Ipolyság Mesterséges hangulatkeltés Még mindig emlékezetemben él az a hétfői nap, amikor Komáromban Hajós .Áruház előtt Václav Havel köztársasági elnökünket köszöntőt- 1 ik. Egy kis csoport azonban egészen más céllal érkezett Jókai szülővárosába. Füttykoncerttel és előre betanult jelszavak skandálásá- val tették „színesebbé“ a műsort. A hangoskodók egymást tú/kiabálva hívták fel magukra a figyelmet. Először a magyarokat szidták, utána a cseheket is. Elképedve néztünk körül. Kik ezek az emberek és honnan jöttek? A helybeliek legalább látásból ismerik egymást. Ezek az emberek nem is I a környékről jöttek, fájszólással beszéltek. Propagációs anyagokat osztogattak és sajtótermékeiket is rátukmálták az ott levőkre. i Láz/tottak és felkorbácsolták a hangulatot. A rádió és a tévé dolgozói is felfigyeltek a hangoskodókra. S amikor a kamerákat, mikrofonokat feléjük fordították, vezetőjük elrendelte a visszavonulást... , Távozásuk után a riporterek kérdéseire az ott maradtak szívesen 1 ' válaszoltak. A megkérdezettek egyöntetűen vallották, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokban eddig semmi komolyabb gond nem volt. Az ellentéteket valakik mesterségesen szítják... Hostina Irén, Komárom 1990. VI. 29. \ __________ka Má sról van szó?- Megint ezek a magyarod/ - tört ki a pozsonyi Prior áruház élelmiszerrészlegének egyik e/árus/tój'a szépen cáengő magyarsággá/ a magyar szó ha/Zaíára.- Miért szidja őket? - kérdezi az egyik vásárló ugyancsak magyarui.- Miért? Mert mindent fe/vásáro/nak/ Megrakodva térnek vissza. De Magyarországrói jövet tőlem a határon mindent eZkoboztak... /kitörését munkatársnője is hiába prdbá/ja csitítani.- S nem hazai magyarok voltak? - .kérdezi az előbbi vásárló.- Foga/mam sincs/ - vágja rá váZZvonogatássaZ. Úgy Záfszik ekkorra Zdadta íeZgyüZemZett dühét, szinte megkönnyebbü/t. A /üitanú pedig gondo/koddba esik. VéZt hétköznapi séreZmeinknek is haj'Zanddk vagyunk nemzeti színezetet adni? Akár egymás között is?/ ZVem tudnánk egymás iránt több megértést tanúsítani. Vagy mégis valami másró/ Zenne szó? Iski Ibolya, Kisgéres
