Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-22 / 25. szám
Szerkeszti Kövesdi Károly SÜTŐ ANDRÁS (1989. április 30. - december 22.) Ejfél előtt öt perccel Marosvárás- helyt jut eszünkbe: hisz holnap, azaz vasárnap fejében vissza nem térhetünk Sikaszóba. Kocsink rendszáma páros. Csak páratlan rendszámú kocsival mehetnénk. Meg kell várnunk tehát a hétfői napot. Újabb meglepetés itthon is. A si- kaszói utazáshoz szükséges, kínnal összekoldult 40 liternyi benzinünket időközben - mikor? - ellopták. Ennek a tolvajnak is kulcsa van tehát. A kis szerszámbódé lakatja ugyanis a helyén volt, erőszak nyomát nem találtuk rajta. Kisegít a sógor húsz liter benzinnel. • • Eltelt a vasárnap, hétfő van, hajnali 5 óra. Készülődünk vissza Sikaszóba. Gergely öcsém is velünk jön. Fölszedjük azt a huzalt, netán a lehallgatókat, vagy pedig a bombát. Ez utóbbi föltevés meglehetősen abszurdnak tűnik, annál határozottabb viszont a telefonpatkány meg-megismétlődő fenyegetése: „Meg fogtok dögleni.“ Gyilkolni pedig gyilkoltak eleget. Ennek ellenére: nincs rettegés bennünk. Különös, eddig nem tapasztalt letargikus nyugalom száll meg mindannyiunkat. Lesz, ami lesz! Megyünk. Attól tartok: annak a vadonba vezetett huzalnak a fölszedése nem fog könnyen menni. A belügyiek ott lebzselnek, figyelik minden mozdulatunkat. • • Míg el nem felejtem, ezt is fel kell jegyeznem ide. Indulásunk előtt még otthon hívott telefonon - a fiam Veszprémből. „Hogy vagytok, édesapám? „Jól vagyunk, fiam.“ „Nincs semmi baj?“ „Nincs semmi baj.“ Már hogy lenne. Hogy aztán gyanút keltsünk vele? Kettős lehet a következménye. Egyik, hogy a hazalátogató gyermeket, unokát a határállomásról visszazavarják, pedig még látnunk kell egymást. Egyszer bár egy esztendőben látnunk kell egymást. Gyenge vigasz ez is, Éva szüntelen könny- hullatását el nem apasztja. De mégis... A másik meggondolás pedig: ha kifecsegjük az újabb sikaszói fölfedezést, mire kiérkezünk a helyszínre, mindent el is tüntethetnek. Már megfigyeltem: mindig pontosan tudják, mikor indulunk, merre megyünk stb. Az ország polgárainak jövés-menését számon tartani» ma már nem ördöngösség. Ám ez csak a megfigyelés volt eddig. Talán ezután jön a vastagja. Akik halálunkat ígérték: nemes hivatásukat megpróbálják betölteni. „Menjünk el innen!“ - mondta Éva elcsukló hangon. Megpróbáltam vigasztalni. „Tudod jól, hogy maradnunk kell.“ ..To- dom, tudom“. Ujjai reszkettek, ahogy a könnyét törölte. Itt van tehát a drót, mondom Gergely öcsémnek, aki velünk jött, hogy az elhárító munkálatokat szakértelemmel végezze. A ház sarkában állunk, ahol szombaton az elégtétel ritka örömével tapinthattam ki a huzalt a föld alatt. Gergely a mutatott helyre nyúl, majd fölrántja szemöldökét:- Itt nincs semmi.- Lehetetlenség. Ott volt.- Csak volt. Kapkodó mozdulatokkal követjük a körfűrész vágta nyomot: a drót sehol. Az elégtétel öröme most a be- lügyéreké. Valahol összeröhögnek a kudarcunk láttán. Talán épp a közelünkben, a sűrű bokrok között. Nézzük tehát egyik a másikat levertem Míg hazanyargaltunk, a drótot fölszedték. Csak szombaton éjjel tehették. Ugyanis rendszerint éjjel dolgoztak. A helybéliek nemegyszer észleltek a ház körül zseblámpafényt, titokzatos mozgást. Hát most kész! Újból túljártak az eszünkön. De nem olyan fából faragták Gergelyt! Tíz körömmel kutatva halad elé a vágaton, át a tisztáson, majd azután az erdő fái között, ahol a szakszerű ténykedés űjabb nyomára bukkanunk. Száraz tölgyfalevelek összeseperten, tenyérnyi széles ösvényként jelzik: itt nem a szél működött. Ember mesterkedett. A vágat nyomát még fenyőgallyakkal is meg- rópálta eltüntetni. Haladunk tehát a nyomon négykézláb s úgy 150 méternyire a patak közelében öcsém felrikkant:- Itt van! Kezében a fekete zsinór. így derült ki, hogy a vágatban nem nyúltunk eléggé mélyre. De lám, itt a bűnjel! Előttünk is, mögöttünk is. De a fülesek az erdőben komolyabb munkát végeztek, mint a ház mellett a tisztáson.- Akkor tehát göngyölítünk!- mondom lelkesen. - Kíváncsi vagyok, meddig vezet ez a drót. S mi van a végén? Kik lehetnek a végén? Lelki szemeimmel azokat a nyak- kendős civileket látom, akik itt is követni szoktak bennünket s leginkább olyan napokon, amikor külföldi vendégeink érkeztek. Ott lehetnek most is az elnöki medveles épületben. Karszékben ülve kártyáznak, fülükön a hallgató, szemükben az öröm, hogy végre megoldották az emberi gondolatok elcsípésének bonyolult feladatát - a vadonban, ahol nincs telefon. Öcsém nálamnál óvatosabb, mert körülnéz a sűrűben s így szól:- Ne menjünk most tovább. Itt könnyen agyonüthetnek. Haladjunk a fölszedéssel visszafelé. így cselekszünk. A drótot kihuzigáljuk, de nem tekerjük össze. Ne veszítsük el a végét.- Gabonabetakarítás, drótbetakarítás! - mondom nevetve. Egy idő után Gergelyt magára hagyva elnyargalok a fényképezőgépért. Örökítsük meg a látványt. Az irántunk tanúsított állami gondoskodás megható jeleit. Belügyérek áldozatos, lelkiismeretes munkálkodásának bizonyítékait. Ó, szegények! Mily nehéz terepen kell dolgozniuk! Hány vastag fenyőgyökeret kellett átvágniok! Futás közben eszembe jut, hogy tanúk is kellenének most. Sándor szomszédot kellene áthívni. Vagy Marxot inkább? Őt és Lenint, mondjuk. Lássák, mi van a drót, vagyis az Eszme végén. Mire megtérek a fényképezőgéppel, öcsém már az erdő szélén pihen egy kövön. Lekapom. Cseréljünk helyet. Gergely hátranéz, elképed. Alig néhány méternyi drót fityeg a kezében. Pedig legalább ötvennek kellene lennie.- Nézd csak! Elvágta valaki. Elvágta és el is tűnt vele.- No mit mondtam én neked? - néz rám Gergely szigorúan. Itt volt hát a szolgálatos belügyér alig néhány méternyire a sűrűben. Megállapítjuk, hogy ügyesen és bátran járt el. Vagyis, hogy túljárt az eszünkön. Nem tudjuk meg, meddig vezetett hát a drót. Ám lehetséges, hogy ennek fejében megúsztuk az esetleges főbeveretést.- Vagy a meglövetést hangtalan pisztollyal - lódult meg újból Gergely képzelete. Az erdőszéli s a ház közötti részen azonban már nincs drót. Ezt a részét szombaton éjjel valóban fölszedték. Szerszámot elé! A ház sarkában folytatjuk a kutatást. Gergely a tonnás sziklatömb alá ás, a vízfogó betonpánt repedezéseit mélyíti éles vasszerszámmal. Órákon át működik némán, verejtékesen, míg én a konyhát teszem tönkre. Bűtort széjjelhuzigálok, szegőlécet szedek föl a fal "mentén, ahol „lennie kell valaminek“. Éva óbégat és tiltakozik a rongálás ellen. Én pedig bölcsen így vélekedem: „Ha kint van, bent is lennie kell.“ Jó sokára Gergely kiált diadalmasan.- Megvan! Ott a drótvég a kezében. A betonpánt alatt vezették végig, gipsszel le is rögzítették, majd átfúrták a falat, úgy dugták átal a legalsó téglasor és a szigetelő kátránypapír szintjén.- Rontsuk a falat is? Mikor már nyilvánvaló, hogy a drót a konyha parkettje alatt folytatódik, a faltörést abbahagyjuk. Megállapítható tehát, hogy a belügyérek műve még a ház építésének idejéből való. Közel másfél évtizedes. Hát akkor ott volt mit hallgatni! Keserves gondban vergődő éveinkből panaszok áradata tér meg emlékezetemben. Hargita megye magyar tanfelügyelője, aki valamelyik szombaton kertelés nélkül sorolta el az iskolák gyalázatos megnyomorítását s hétfőn már leváltották. Aki csak meglátogatott, mondta a magáét s bár időnként névtelen üzenet jött Csíkszeredából, Székelyudvarhelyről, miszerint a sikaszói háznak füle vagyon, a suttogás szabályát képtelenség volt mindig betartani. Akárhogyan is vigyáztunk a szánkra, némelykor az indulatok elszabadultak. (Folytatjuk) Szabó Ottó: A tékozló fiúk visszatérnek, a lányok soha ■■ A hit hegyeket tud megmozgatni - de egyetlen rossz tanulót sem. Sokan jobban ápolják a betegségüket - mint az egészségüket. * • * Finom emberek még a finom emberek között is vannak. 0 0 0 Vigasztalás: mások is vannak, akik valamikor nagylábon kezdték. 0 0 0 A gépkocsi legmegbízhatatlanabb alkatrésze: az ember. » * • A fejsze a házban fölöslegessé teszi az érveket. 0 0 0 Jobb lassan fölemelkedni - mint gyorsan leesni. (Emst Dietrich) Gellért György fordítása Tóth Bálint A szexualitás dicsérete A város felett a júliusi nap tébolyultan lángol, a levegő lila s narancsszín, késő délután, az asszonyok szoknyája lebegő tüzgyúrű, a villamoson, ha hozzád érnek, a véred torkodig fut, pedig csak a júliusi nap, a tébolyult játszik veled, a lányok, asszonyok melle ringó narancs, vémarancs, beleharapnál, az aszfalton, mint őzsuták nyoma, tűsarkok szúrta sebhelyek, lágy az aszfalt, azt a kancanyerítésű szókét, vagy inkább azt a nedvesnézésűt, sötétszeműt oda kéne dönteni, puha az aszfalt, alkalmas a szeretkezésre, míg tébolyultan tűz a délutáni nap: az utcakövekböl, barikádok helyett építsetek heverőket! pamlagokat és mindenféle ilyen férfinakvaló, szeretkezésre alkalmas zugokat és sarkokat, ha már az indulat másfele nem futhat, fusson az asszonyt combok közé, ha már a lelked kiherélték, legalább a tested ne hagyd, fektesd le az első rendőrnőt a sarkon, meg a többit, az újságárusnót, a csaposlányt külön örömmel a képviselőnőt, meg a tévé bemondónőit sorra, egymás után, miután közölték, hogy minden a legnagyobb rendben megy, megint gondolkozhattak helyetted mások, megint megoldottak minden roblémát mások, az aratás is befejeződött már Abaújban is és az eftécé újra bajnok, meg táviratot küldtünk az új asztronautáknak, csupa öröm, dolgozhattál egész nap, m most hát fel, nyakalj hét korsóval, meleg a Martin, kibernetikus gépek jönnek, meg automatasorok, ezután csak gombokat kell nyomogatni, ez még megmaradt, meg a nők melle, síkos lábukköze, a tébolyult júliusi napban, ha keresni akarsz, viselkedj tisztességesen, hogy megengedjék, hogy rájuk szavazhass, hogy éjszakázhass, s túlórázz hetente, ne öklendezz, viselkedj tisztességesen, s akkor tán az a nedveshónaljú, nevetőmellű térdei közé enged estére, hogy még érezd, férfi vagy, nem eunuch, s elég ez! mit bánod, érted, vagy ellenedre épülnek ebben a tébolyult júliusban a romnakkészülő falak és birodalmak (1963) Ferencz György: SZERELMESEK (fa) A let légy mit söté ott 1 BÁ j aká tasz látn háti mei a vi házi s né ha r légy mit bem vére iw _ Ura csal Tró) Erő. Itt, hov Éret Bán A le Sa Dar Köv Elfa Dög de i. a is e egy hói kim hej, beit bol az i vér a tt ablt