Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-22 / 25. szám
HIlasárnap PÁ SZTOR LORENZO. BIACSKO BÉLA ÉS HERDICS GYÖRGY A POZSONYI DÓM LÉPCSŐIN REVERENDÁBAN Méry Gábor felvételei Derűsek, felszabadultak és kedélyesek mind a hárman, de az életüket komolyan veszik. Korlátok közt mozognak, szabadságukban mégsem érzik korlátozva magukat. Kívülről nézve különös, rejtélyes, titokzatos világ az övék, belülről csak a cselekvésbeli mértéktartás, a gondolkodás fegyelme és az áhítat szembetűnő. Hosszú, boltíves folyosón megyünk egy kápolnaszerű tanterembe; lent, a földszinten még ebédillattól nehéz a levegő, de az emeleten már francia parfümöt érzek. Közben Bélát hallgatom, amint lelkesen arról beszél: otthon, a szülői házban nincs nála nagyobb ezermester. Fúr-farag, bütyköl, motorkerékpárt javít, mindennel elpiszmog, ami a keze ügyébe kerül. Közben persze zenét hallgat. Két kedvence van: Bach és Rick Astley. Lorenzo azt mondja: ő semmitől sem zárkózik el, ami emberi. Szenvedélye is van. A száguldás. Jaj annak a kocsinak, állítja, amelynek 6 tapossa a gázpedálját. Herdics György, Biacsko Béla és Pásztor Lorenzo papnövendékek. A pozsonyi Szent Cirill és Metód Hittudományi Fakultás hallgatói. Gyuri harmadéves, vallását tekintve római katolikus, Béla görög katolikus és negyedéves, Lorenzo az idén végez és premontrei szerzetes pap lesz.- Itt bent, reverendában ülve hogy ítélitek meg: valóban megnőtt a vallás iránti őszinte vágy?- A vágy megnőtt, ehhez nem fér kétség - vélekedik Gyuri -, de hogy mennyire őszinte, az majd csak később, jó pár esztendő múltán fog kiderülni. Az ifjúság, s főleg az egyetemisták részéről már a nyolcvanas évek elején érezhető volt bizonyos fokú érdeklődés, noha kereszténynek, katolikusnak lenni akkor sem volt nagy dicsőség. Most, a politikai változások után éppen arra kell figyelnünk, hogy ne váljék divatossá ez az érdeklődés, hogy a vágy őszinte legyen.- Igen, most sokaknak úgy tűnik, a haveli fordulattal minden megváltozott - mondja Lorenzo. - Maga a fordulat egyetlen lépés előre, s azt balgaság lenne eredménynek tekinteni. Hogy kiváltság vagy megpróbáltatás ebben a korban élni, azt ma még nem tudhatja senki.- Három, négy, illetve öt évvel ezelőtt, amikor a papi hivatás mellett döntöttetek, bizonyára volt néhány forró helyzetetek, de mert végül is itt vagytok, azt kell, hogy megkérdezzem: mi késztetett benneteket erre a pályára és kitől kaptátok a legtöbb segítséget?- Én az édesanyámtól - válaszolja Béla. - Lehet, hogy hihetetlen, amit most mondok, de hogy igaz, arra a szüleim a tanúk. Én is elképedtem, amikor elmesélték. A gyerek első szava, ugye, általában az, hogy mama. Én nem ezzel kezdtem. Nálam az első szó az volt, hogy templom. Édesanyám ekkor arra gondolt: magához akar szólítani az Úr. Vagy a másvilágra vagy a szőlőjébe. Az Úr végül is erre a pályára hívott és én megpróbálok eleget tenni a kérésének. Királyhelmecen érettségiztem, a magyar gimnáziumban. A negyedik év végéig senki sem tudta, hogy papnak készülök, csak a szüleim és a principálisom. Amikor felvettek a teológiára, azt hittem, egykori tanáraim majd neheztelni fognak rám. Nem ez történt. Még azok is szeretettel fogadnak, ha otthon vagyok, akik csöppet sem vallásosak. Gyuri a komáromi magyar gimnázium növendéke volt.- Rólam mindenki tudta, hogy ezt a pályát választom, mégsem kaptam rosszízű megjegyzést senkitől sem. Ha volt is némi visszatartás egy-két tanáromban, az sem volt sértő, s ezért ma is tisztelettel gondolok rájuk. Még az érettséginél sem keserítették meg az életemet, pedig vallási témát húztam. És meg kell, hogy jegyezzem azt is: a közeg, amelyben felnőttem, nem nevezhető túlságosan vallásosnak. Rám két komáromi plébános volt akkora hatással, hogy a magyar-történelem szak helyett végül is ezt választottam, bár ha belegondolok: néptanító leszek így is. Az életemmel, Isten igéjével oktathatom az embereket. Lorenzo Ben Húrral kezdi, aztán egy amerikai regény hőséről beszél, aki betegségében talált rá Krisztusra, majd így folytatja:- Nálam villámcsapásszerűen jön minden... egyszer csak eldöntőm valamiről, hogy ez így és így lesz, s annak úgy kell lennie. A műszaki főiskolára azonnal felvettek, ide csak negyedszerre. Itt végzett a bátyám is, aki most káplán Kassán, úgyhogy ez nehezítette az életemet. Az elutasításokat úgy vettem, hogy semmi sem véletlen... bárhova kerülök is, amit ott tanulok, arra biztosan szükségem lesz egyszer. A műszakin rövid időt töltöttem, kórházi ápoló, süteményhordó tovább voltam. Nem éreztem magamat rosszul sehol, de nagyon megkönnyebbültem, amikor ide kerültem. Egyetlen szóval is meg tudom mondani, hogy miért. A magyarságtudatom miatt. És úgy érzem: ezen a síkon kell vezetnem az embereket.- Ti, akik magyar nyelven hirdetitek majd az igét, milyen nyelvű könyvekből tanultok?- Egymásra néz most a három fiú, aztán rövid hallgatás után Gyuritól kapok választ.- Szlovák könyvekből tanulunk és a vizsgák is szlovák nyelven zajlanak. Magyar könyvekkel a magyar lelkészek segítenek bennünket. S mint ahogy az előbb mondtam, egy papnak nemcsak az a dolga, hogy pász- torkodjon a hívei felett - néptanítóként a legbensőbb bensőjüket is formálnia kell, tehát táplálja nemzeti öntudatukat. Mi, akik itt vagyunk a pozsonyi szemináriumban, kötelességünknek érezzük, hogy így cselekedjünk. S ha ehhez nem kapunk könyvet, akkor mi, magunk szerezzük be azokat.-Ha egy pálya lemondásokkal jár, akkor a papi pályáról ez mindenképpen elmondható. Voltak-e nehéz éjszakáitok emiatt?- Szerintem az ember naponta lemond valamiről és ez nemcsak ránk, papnövendékekre érvényes — érvel Béla. - Különben is: minden lemondás egy újabb célért történik. Tehát, ha célom van, nem jelent fájdalmat lemondani valamiről. Tőlem mindig azt kérdezik otthon a barátaim, hogy fiatal vagy, nem lenne szebb az életed, ha ugyanúgy járhatnál szórakozni, mint mi? Én lelkeket fogok gyógyítani, nekem ez a legnagyobb mulatságnál is többet jelent.- Én egyszer sem vettem számba, hogy miről kell lemondanom - állítja Lorenzo. - Az egy tévesen kialakított vélemény, hogy egy papnak csupa lemondás az élete. A pap is ember, csak tudatosítania kell, hogy rajta a világ szeme, és eszerint kell cselekednie. Én a teljes énemet szentelem a hivatásomnak, de ami hozzátartozik az élethez, az elől miért zárkózzak el?- Hatni, változtatni, formálni- ezeket a szavakat használjátok a legtöbbször. Optimisták vagytok és bizakodóak, s gondolataitok mögött ott az elhatározás: meg akarjátok változtatni kicsi kis világotokat. **•- Meg akarjuk, mert még nincs veszve semmi - szól határozottan Béla. - És mi szeretettel, végtelen szeretettel fogunk gyógyítani. Lorenzótól halk igent hallok, Gyuri még hozzáteszi:- A változtatás lehetősége eddig is megvolt, csak a történelemkönyvek azt mutatják, valahol mindig hiba történt. Egyedül a szépet kellene meghagyni, a nemesíthetőt nemesíteni, a rosszat pedig egyszerűen el kell távolítani. Mécs László írja egyik versében, hogy „Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld“. A kérdés most már csak az, hogy mi a vadóc és mi a rózsa? Szabó G. László Mécs László Vadócba rózsát oltok, bogy szebb legyen a föld! Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat. A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat. Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára kapok s vaktában érek egy messzi Ids tanyára. A kakas még az ólban pitymallatot rikongat, az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak, dalától messze rebben bimbóról bánat, szender. A ház előtti kertben a kis padkán egy ember. Apokaliptikus, vad formája és nézése: a félszemére vak és helyén gödör van vésve, haja nyíratlan, félősz, bozontos, mint szakálla, bakkancsa és kabátja dróttal van összezárva. A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi? zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt: „ Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!“ Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán, ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán, vad összevisszaságban, befonva minden ösvény, s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény. Közöttük ül, szemezget e félszent, félig őrült, s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül: „... Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón, harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón: s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták ágyékok szép vetését... a földet letarolták... fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! Most konferenciáznak a nagy szélhámosok, hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog... S míg lakomában dőzsöl, ki milliókat ölt: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!“ Testvéri szánalomból a szívem rádorombol: Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból, midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! 1990. VI. 22.
