Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-15 / 24. szám
ÚBUJeSBfl 15 1990. VI. 15. Megtanulhatjuk a nyelvüket A kutyák is tudnak ,,beszélni“ A legtöbb kutyatulajdonos emberi nyelven akarna beszélgetni négylábú kedvencével, pedig éppen a „legtökéletesebb teremtménynek“, az embernek, aki idegen nyelvek elsajátítására is képes, kellene alkalmazkodnia védencéhez. Ezért fordul aztán elő, hogy a két közelálló, mégis oly különböző lény között félreértések, sőt konfliktusok adódnak. Lapozzunk hát bele a „kutyanyelv“ szótárába, hogy megtanuljuk, négylábú barátunk miért ugat, vonít, szűköl, miért vicsorgatja a fogát, csóválja a farkát, hegyezi a fülét. • Ugatás, vonítás és morgás: A közmondás szerint,,Amelyik kutya ugat, az nem harap“. Ebben azonban mégsem szabadna megbíznunk. Az ugató kutya ugyan nem harap rögtön, de csaholásá- val gyakran jelzi, hogy ha figyelmeztetését nem veszik komolyan, csaknem biztos, harapni fog. A hangjelzéseket a testtartás és más megnyilvánulások is kisérik, például a kutya borzolja a szőrét, csóválja a farkát. • Üdvözlő csaholás: örömteli szűköléssel kísért egyenletes ugatás. • Figyelmeztető ugatás: Az egyre élesebb ugatást morgások szakítják meg. • A vonítás leggyakoribb okai: A kutya szomorú, mert magára hagyták; bizonyos hangok - harangszó, csengő, sziréna, erős zene - ingerük az állatot. • A kutya mimikája: Az „arckifejezést" és a fül tartását hangjelzések kísérik, sőt az egész testtartás is eltér a megszokottól. Ha hegyezi a fülét, a kutya figyel. A lógó fül és a behúzott pofa a legnagyobb feszültséget jelzi, a kutya még nem döntött, támad vagy megfutamodik. VigyázatI A kutyák sokkal gyorsabban döntenek. mint az ember. • Farkjelzések: Sajnálatra méltóak azok az állatok, amelyeknek divathóbortból, vagy a versenyfeltételek miatt megcsonkítják a farkát. Ha a kutya magasan tartja a farkát, az rendszerint magabiztosságát, néha azonban bizonytalanságát jelzi. A farkcsóválás barátságos hangulatot, ismerkedési szándékot jelent. Ha a farkát hátraszegezi, a hátát megfeszíti, ez a támadás előtti utolsó figyelmeztetés. • Testtartás: Ha figyelmeztetni akar, borzolja a szőrét, megfeszíti a lábát. Hűségét úgy fejezi ki, hogy hátára fekszik, összehúzza magát és legérzékenyebb pontjait - hasát és nyakát - hozzáférhetővé teszi. Ezeket a jeladásokat a kutya vad ősétől, a farkastól örökölte. A farkasfalkában ugyanis csak ezzel a jelbeszéddel őrizhetik meg életüket az állatok. (DAS TIER) Azért nemzették, hogy donor legyen Heves vitákat váltott ki egy amerikai asszony terhessége, aki csak azért akarja megszülni gyermekét, hogy annak csontvelőjét rákbeteg lányába átültethessék. A diagnózis halálos ítéletként hangzott: Anissa fehérvérűségben szenved, vagyis vérrákja van. A gyógyszeres kezelés ugyan késleltetheti a betegség lefolyását, gyógyulást azonban csak csontvelőátültetés hozhat. De ez esetben is fennáll a veszély, hogy a szervezet az idegen szövetet kilöki. Ennek valószínűsége 30-40 százalék. Az orvosok elmagyarázták a kétségbeesett szülőknek, hogy donorként leginkább leánytestvérek jöhetnek számításba, de azok is esak minden negyedik esetben. A szülők erre gyermeket nemzettek kimondottan azzal a céllal, hogy ö legyen Anissa esetleges donorja. Persze ez egyáltalán nem volt egyszerű. Abe, a 45 éves apa tizenhat évvel ezelőtt sterilizáltat- ta magát. S habár csak minden második, illetve harmadik esetben sikerül a nemzöképesség visszaállítása, mégis megpróbálkozott vele. Sikerült! A magzatvízvizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a még meg nem született gyermek alkalmas lesz a donor szerepére. Mihelyt a leánygyermek - Marissának fogják hívni, a név Mary és Anissa nevéből tevődik össze - áprilisban világra jön, az orvosok a köldökzsinórjából ki akarják nyerni az őssejteket. Ezeket mélyhűtötten tárolják, amíg Marissá eléri a féléves kort. Akkor a csípőcsontjából, ahol a vérképzódés végbemegy, teljes narkózis alatt csontvelőt szívnak ki, melyet az őssejtekkel elkeverve Anissa vénájába fecskendeznek. Amennyiben az idegen szövetet a szervezet nem löki ki, a tinédzser kis húga segítségével legyőzheti a rákot. Mi történt volna, ha a még meg nem született gyermek vére ,,nem megfelelő" lett volna? Ayaláék elvetették volna az embriót és még egy gyermeket nemzettek volna? És folytatták volna mindaddig, amíg Mary Ayala méhében egy megfelelő donor fejlődött volna ki? És ha a Marissából Anissába történő traszplantá- ció csődöt mond, hogyan fog a speciálisan e célból világra hozott kislány később reagálni? Bűnösnek fogja talán érezni magát az idősebb halálában? Meggyűlöli szüleit, akik csak azért hozták a világra, mert donorra volt szükségük? És ha az egész eljárás sikeresen végződik, Marissá majd minden vitatkozáskor Anissa fejéhez vágja: „Jobb, ha hallgatsz, nélkülem már rég halott lennél!" A rákbeteg Anissa persze még nincs megmentve. Hiszen a csontvelő-átültetés, amint Fritz professzor, a giesseni egyetem klinikájának vezetője mondja, a legutolsó próbálkozás, amikor már semmi sem segít. Ő és a legnagyobb 12 nyugatnémet rákgyógyintézetben dolgozó kollégái ezt a beavatkozást csak „végső kétségbeesésükben" alkalmazzák. Mert mielőtt a csontvelő-átültetésre sor kerülne, a beteg testét meg kell szabadítani a rákos sejtektől. Ezért a beteget egy lineáris gyorsítóval vagy kobaltágyúval többször besugározzák, amellett egy „gyilkos gyógyszerkúrán" (Lampert professzor kifejezése) is átesik. Mindkét kezelés dózisa a halálos adag határán van. Csak ezután kaphatja meg a beteg az idegen csontvelőt. Az így legyengített beteg a legszigorúbb elkülönítés és steril helyiségben történő kezelés ellenére is gyakran kap tüdőgyulladást olyan kórokozóktól, amelyek az AIDS-betegekkel is végeznek. Vagy pedig „a donor sejtjei nem válnak be", habár a laboratóriumban esetleg minden stimmel, harc tör ki a befogadó és a donor sejtjei között. A vesztes mindig a beteg, mert meghal. És ha Anissa mégis meghalna, mielőtt húga, Marissá a „megbízatását" teljesíthetné? „Akkor - mondja az apa - lesz egy új gyermekünk, aki kárpótol bennünket a veszteségért." (Rövidítve) (STERN) Eladott menyasszonyok Kínában A 19 éves diáklány Hunanban sikeresen befejezte a középiskolát, és haza akart menni szülőföldjére. A visszatérés szinte horror volt. Az átszállópályaudvaron engedett egy idegen nő rábeszélésének, hogy egy közeli faluban parasztoknál éjszakázzon, amíg „egy barát“ gondoskodik a továbbutazáshoz szükséges jegyekről. A barát sohasen bukkant fel, az állítólagos segítő hirtelen eltűnt, a vendéglátók nem engedték el a lányt; a paraszt közölte vele, hogy 3000 jüanért (1086 márka) megvásárolta, most már tulajdona, feleségül veszi öt. Csak öt hét múlva sikerült a diáklánynak a házból segélykérést kijuttatni. Végül a szüleinek sikerült őt kiszabadítaniuk. Rosszul járt egy másik tartományból való parasztlány is. Egy ismerőse rávette, hogy keresse fel a közeli járási székhely virágpiacát. Oda sohasem érkezett meg. A férfi kiszolgáltatta ót egy parasztnak, aki már türelmetlenül várt a drágán megvásárolt asszonyára. „Nehogy elfussak - emlékezik vissza az áldozat -, eltörték a lábamat“. Hetekig tartó tortúra után riasztotta a rendőrséget egy együttérző szomszédasszony. „Nagyon naiv voltam“ - panaszkodik az elrabolt leány ma. A forradalmat követő 40 év alatt sem sikerült a kínai kommunistáknak ezt a feudális csökevényt, a nökereskedelmet felszámolniuk. 1986 óta egyedül Csiangszu tartomány hat körzetében több mint 48 000 asszony jutott ilyen sorsra. Hopej tartomány egyik körzetében, nem messze Pekingtól, a fővárostól, a kiküldött nyomozók a múlt évben a 34 falu mindegyikében találtak rabszolgaként tartott asszonyokat. A hatóságok nem tudják, hogy országosan hány áldozat van. Mindenekelőtt alacsony képzettségű, távoli hegyi falvakból való asszonyok törődnek bele hosszabb vagy rövidebb ideig sorsukba. Egy menyasszonyért, külső és munkabírás szerint 2000 és 4000 jüan közötti összeget fizetnek. A szüzekért (kereskedői zsargon szerint: „feltáratlan importáru“) felárat kell fizetni. Szellemileg fogyatékos nők ugyancsak keresettek. Drágábbak, írja egy sanghaji lap, mert a vevők szerint nem tudnak megszökni. A piszkos üzletet sokszor a szülök is segítik. Eladják lányukat, hogy pár ezer jüannal javítsák életkörülményeiket. De a iegtöbb esetben gátlástalan bandák szervezik a kereskedelmet. Gyakran csalogatnak el fiatal nőket a nyomorúságos falvakból azzal az ígérettel, hogy a városban több pénzt keresnek. A parasztlányok szívesen kötélnek állnak, abban a reményben, hogy megszabadulnak a nyomorúságtól. De sok városi nővel is megtörténik, hogy egyszerre mint eladott menyasszony tér magához. Egy sanghaji diáklány, párttag, bedőlt egy parasztasszonynak, aki jó üzletet ígért neki: olcsó antik ezüstérmék kaphatók egy eldugott faluban. Odaérkezése után a diáklányt megerőszakolta egy 30 éves parasztember és 70 napon át fogva tartotta, nyilvánvalóan abban a felfogásban, hogy jogosan birtokolja asszonyát. Áldozatának többszöri öngyilkossági kísérlete sem lágyította meg a szívét. Á pekingi kormány kampánya keretében, amelyet a „hat társadalmi bűn" - a nókereskedelem mellett a prostitúció, a pornográfia, a kábítószer-kereskedelem, a szerencsejáték és a babona - ellen folytat, végleg ki akarja irtani ezt a középkori bűncselekményt. Rendőrök fésülik át a távoli falvakat, áldozatokat keresve. A nöszövetség megpróbálja a lányokat az eddiginél alaposabban felvilágosítani, hiszen sokan egyáltalán nem is tudják, hogy az eladás törvény- ellenes. A pekingi Népújság és külföldi befolyási, a „polgári liberalizmust" és az „elmúlt évek gyenge pártvezetését" teszi felelőssé a nökereskedelemért. Ezt a tézist persze csak az aktuális propaganda terjeszti. Mindenekelőtt a tudatlanság és az ősi Kína szilárdan meggyökeresedett szokásai segítik elő az emberkereskedelmet. Sok paraszt szemében egy nő ma sem számit többet, int egy bivaly. Az illegális eladás ezért alig különbözik a legális esküvői üzletektől: a mennyei birodalomban a szerelem mindig is inkább pénzügy volt, mint szívügy. Vidéken a lányok házastársukat ritkán választják ki saját maguk, erről a szülök vagy közvetítők gondoskodnak. A házasságok 70 százalékát még ma is közvetítőn keresztül kötik. A vőlegény szülei kötelesek bőséges ajándékokat adni a menyasszony szüleinek, és nagyszabású lakodalmat rendezni. fSPIEGELí FLÓRIÁN MÁRTA ÖSSZEÁLLÍTÁSA Gyermekrabszolgaság Indiában Az indiai munkaügyi minisztériumtól tudta meg a világ 1954- ben, hogy Benares környékén kiskorú gyermekek tízezreit dolgoztatják a szőnyegszövő iparban bérmunkásként vagy „adórabszolga" sorban. Jóllehet törvény tiltja a 14 éven aluliak foglalkoztatását, az iparág termelésének 80 százalékát e kiskorúakat foglalkoztató vidék adja. A Benárestöl 65 kilométerre fekvő Mirzapur a szónyegipar központja, ám a gyermekmunkát tiltó törvény megszületése óta a szövőszékeket a város környéki aprófalvakba telepítették át, hogy kijátszhassák a hatóságok figyelmét. Az alacsony vályogviskókban kialakított munkahelyeken éppen csak a szövőszéknek jut hely, meg az elébe helyezett padnak, melyen a szüleik adósságát, illetve annak uzsorakamatát ledolgozó gyermekek ülnek napkeltétől napszálltáig. A félhomályos helyiségekben- melyet csak a bejáraton beszűrődő fény világít meg- a gyapjúból fölszálló sűrű, torokkaparó por terjeng: A levegőtlen helyiségben nyáron egyenesen elviselhetetlen a hőség. Az alultáplált, fáradt gyermekek akkordban dolgoznak, napi teljesítményük értékének azonban 4-15 százalékát kapják, pontosabban annyit számítanak le munkaadóik a szülök adósságából. A hitvány ellátásért, a testükre adott göncért, s a munka közben elkövetett hibákért még ebből is annyit vonnak le, hogy gyakorlatilag élethossziglani munkával sem törleszthetik le a kölcsön kapott pénzt s annak kamatait. 150 000 hat és tizennégy év közti gyermek él rabszolgaként vagy bérmunkás gyanánt ezen a vidéken. Az utóbbiak sorsa kedvezőbb, munkaidejük rövidebb, napi 8-12 óra, s egy részük saját otthonában csomózhatja munkáltatója számára a szőnyeget. Az olcsó gyermekmunkaerö fölöttébb kelendő Indiában. Szívesen alkalmazzák a mezőgazdaságban, kőbányákban és a bordélyokban. Hiába a törvény, a közvéleményt mozgósító cikkek. Filmek, tiltakozások, az ENSZ Emberjogi Bizottságához benyújtott beadványok, sőt a felszabadításukra létesített társadalmi szervezet is. Eddig csak elenyésző töredéküket sikerült jogilag felszabadítani, de azok egy része is visszakényszerült rabtartójához. A nyomor, a munkanélküliség napról napra szüli újra a gyermekeket dolgoztató rabszolgarendszert. (ORSZÁG-VILÁG) A. •0
