Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-06-15 / 24. szám
A KÖZELMÚLT TÖRTÉNELMÉNEK FEHÉR FOLTJAI Amerikai gépkocsioszlop érkezése háborította fel az 1953-as évutón Salzburgban a mindig csendes Siedlerstrasse nyugalmát. A riadóautók a CIA közeli székhelyéről és más távoli csomópontjairól érkeztek. Az ok heteken át ismeretlen maradt. Csak a következő év februárjában látott napvilágot az újsághír, hogy az amerikai titkosszolgálat akciója az emigrációba kényszerült egykori csehszlovákiai miniszterelnök-he- lettes, Bohumil Luéman titokzatos eltűnése miatt történt. A keresett 1954. május 15-én tűnt fel újra, egy prágai sajtóértekezleten, ahonnan visszaszállították a ruzynéi börtönbe. Ott, 1963 májusában, a hivatalos jelentések szerint szívroham végzett vele. Egykori börtöntársa, Premysl Janyr magánnyomozásba kezdett, megpróbálta felgöngyölíteni egy gyaníthatóan politikai bűntény összekuszálódott szálait. Ennek eredményeit a közelmúltban közzétette az újból színre lépő csehszlovákiai szociáldemokrácia sajtóorgánumában, a Právo lidu című hetilap hasábjain. A folytatásokban közölt visszaemlékezésszerú írás egy 1968. augusztus 20-i furcsa beszélgetés felidézésével kezdődik. ELRABLÁS - FÉLHOMÁLYBAN Nyugtalanító érzésekkel távozott Premysl Janyr ezen az estén Rudolf Barák lakásából. Jobban mondva az ajtóból. Az egykori csehszlovák belügyminiszter, aki 1953-tól 1961-ig töltötte be e tisztséget, ugyanis nem nagyon örült a váratlan látogatásoknak, hisz csak rövid ideje volt szabadlábon, 1962-ben utóda, Lubomír Strougal (a későbbi miniszterelnök) személyesen tartóztatta le. Egyébként nem börtönbe kerüléseinek okaira volt kíváncsi a látogató. A börtönjárt exminiszter egyik áldozatának, Bohumil Lausmannak a sorsa foglaloztatta. „ Megmondaná, kinek a keze van benne Lauéman 1953-as elrablásában?" - kérdezte Janyr. Barák tagadban rázta a fejét: „Nem. Egy bizonyos személy ugyanis, akinek köze van hozzá, még magas funkciót tölt be." Janyr akkor e magatartásban gyávaságot látott. Csak később jött rá, hogy ez Barák részéről nagyon is jól felfogott óvatosság. Bár ekkor Barák sem sejtette, hogy az illető, akinek eltitkolta a nevét, épp azokban az esti órákban újabb sötét ügyben vállal szerepet. Az állambiztonsági szolgálat prágai főnöke, Bohumil Molnár- mert rá célzott Barák -, épp ekkor érkezhetett irodájába arról az eligazításról, melyet a belügyminiszter-helyettes, Viliam Sal- govic tartott. S azonnal munkához látott. Egy olyan kommandó bevetését kapta feladatul, mely másnap reggel az elképzelt „munkás-paraszt kormány elnökének“, Alois Ind- rának a parancsára letartóztatja és elhurcolja a dubőeki garnitúra tagjait. Hogy kire is gondolt Barák, azt maga Janyr csak majd egy évvel később tudta meg. A beszélgetést követően Bécsbe indult. Tudomására jutott, hogy Herman Rauscher ausztriai kereskedő szoros kapcsolatban állt Lausmapnal annak eltűnéséig. De miért is Ausztriában keresett menedéket Lausman, aki 1949-ben úgyszólván az utolsó lehetséges pillanatban hagyta el hazáját. Ján Ma- saryk halála után az a férfiú, akit 1947-ben Zdenék Fierlingerrel szemben a csehszlovákiai szociáldemokrácia elnökévé választottak, teljesen kiszorult a politikai életből. Közben börtönbe került veje, az egykori angliai csehszlovák ejtőernyős százados, aki 1945-ben a prágai májusi felkelés parancsnokának, Kutlvasr tábornoknak volt a segédtisztje. Ezek után Lausman, a háború alatti londoni csehszlovák ellenállás oszlopos tagja, aki 1944-ben a szlovákiai felkelők közé is eljutott, s a visszavonulás idején elutasította a kimenekítésére felkínált lehetőséget, vállalva a bujdosás gyötrelmeit és a halálveszedelmet, újból az emigrációt választja. Az amerikai zónába kerülve lépi át a határt. Onnan még egyszer menekül - Jugoszláviába. Tito életrajzírója, Dedi- jer szerint odaérkezése „diadalmasnak számított“. Az 1951-es május elsejei ünnepségek során a belgrádi dísztribünön foglal helyet. Tito cseh nyelvű rendszeres rádióadást és lapot is ígér neki. Ugyanakkor arra kéri, hogy Ausztriában tartózkodva építse ki a kapcsolatokat hazai híveivel. A különböző adókon keresztül sugárzott beszédei nem maradtak hatástalanul az ottani munkásságra. Hiszen személyében az a szociáldemokrata politikus szólt hozzájuk, aki 1945-ben a kommunisták kezdeti habozásával szemben szorgalmazta az államosítást. ONNAN IS. INNEN IS - ÁRULÓ Itt keresendők Janyr szerint elrablásának okai. Ez a meggyőződése a hatvanas évek elején alakult ki, igaz, akkor még általa is meglehetősen együgyünek tartott támpontra hagyatkozva. S ez a pilseni sör volt. Munkásbarátai, akik gyakran megfordultak a vinohradyi Gráf Hotel sörözőjében, elmondták, hogy tanúi voltak, amint egy alak elfecsegte: részt vett Lausman ausztriai elrablásában. A szóban forgó szállóról később kiderült, hogy az államvédelem egyik saját szobákkal rendelkező megfigyelőhelye volt. Egyébként a gyanút most már eléggé alátámasztotta annak a levélnek a közzététele, amelyet Lausman barátjának, B. Krupiékénak küldött Ausztriából, 1953. december 23-án, tényleges eltűnésének napján. A prágai rádióban elhangzott hír feltűnően a Reuterre hivatkozva ugyanis december 19-ét jelölte meg. Az ellentmondás felfigyeltető volt. Különféle „megbízható“ hírek láttak napvilágot 1954 tavaszán eltűnésének okairól. A Neue Züricher Zeitung szerint Lausman a cseh szociáldemokrata emigrációval szembekerülve valójában provokátorként a hazai kommunista rezsim számára dolgozott. Állítólag ígéretet kapott, hogy a Malenkov által végrehajtandó „liberalizálás" számára kiszemelt emberként kezelik majd. „A Kreml elhatározta, hogy megnyirbálja a cseh sztálinisták szárnyait, újból bevezeti a többpártrendszert, nem kommunista többségű, szociáldemokraták által vezetett kormányt alakít“ - írta az említett lap. Igaz, az otthoni felső körökben is voltak, akik szabadjára engedték ellenkező irányú fantáziájukat. Riválisa, Zdenék Fierlinger 1954 februárjában azf írta róla, hogy az amerikaiak szolgálatában köztársaság elleni cselszövéseket sző. Közben viszont a CIA igyekezete sem hozott eredményt A modern hazugságvizsgálókkal sérti jutott messzebbre, mint amit Lausman idős szállásadónóje elmondott: „... szobájában két üres pohár meg egy nyitott palack maradt az asztalon, ruhái, alsónemúi a szekrényben vannak, semmi sem vall valamiféle utazási előkészületekre. “ Ezek után bombaként hathatott Lausman megjelenése az említett Prágai sajtóértekezleten. Itt kijelentett: „ Amint azt az elnöklő leszögezte, tényleg önkéntesen léptem át december 25-én az államhatárt, és a csehszlovák hatóságokra bíztam sorsomat. Többet erről nem kívánok mondani Lausman tényleg számolt a csehszlovákiai változásokkal, de hogy miként is gondolkozott, arra Premysl Janyr - aki a Lausman-levelezés birtokába jutott - egy 1953. június 12-i keltezésű levélben lát bizonyítékot. Többek között ez áll benne: ,,A csehszlovákiai és a németországi események, valamint a Berija-ügy csak a szovjet rémuralom fokozatos bomlásáról vall. A közeljövőben újabb meglepetéseket várok, de nem hinném, hogy már itt lenne az az idő, amikor csomagolnunk kellene... Továbbra is megingathatatlan, józan optimista vagyok." BUNBAKKERESES Vajon milyen csehszlovákiai eseményekre is gondolt Lausman? Minden bizonnyal - Janyr szerint - arra, hogy 1953. május 1-jén a pilseni munkások betörtek a városházára, s kidobálták a Gottwald- és Sztálin- képeket, szabad választásokat követeltek. Ekkortájt a munkások Ost- ravában, Prágában és Strakonicé- ben is megütköztek a hatalommal. A hivatalos propaganda - Jaromír Dolansky szavaival - „a burzsoá provokátorok szolgálatába szegődött jobboldali szociáldemokráciát“ tette felelőssé. Janyr innen vezeti le Lausman hazakerülését. Úgy vélekedik, hogy elrablásával két legyet ütöttek egy csapásra. Lauéman felléptetésével a sajtóértekezleten - egy nappal a nemzeti bizottsági választások előtt - a munkásokat az egyedüli helyes döntésre akarták figyelmeztetni. Ugyanakkor egy újabb szociáldemokrácia-ellenes hajsza indult, 1954 őszén több mint 200 volt funkcionárius került rács mögé. Az 1968-as perújrafelvétel során a bíróság megállapította, hogy olyan törvénytelen akcióról van szó, amely az állambiztonság bizalmi emberének provokációján alapul. Azt viszont még meg tudták akadályozni, hogy dr. Vojta Erbant is beidézzék. A volt szociáldemokrata funkcionárius 1953 tavaszán végiglátogatta egykori vezetőtársait, s olyan „szigorúan bizalmas“ hírekkel traktálta őket, hogy Bohouéek Lauéman mihamar hazaérkezik, és a megújuló párt élére áll. „Politikai fogolyként“ Lauá- man cellájába is bejutott, amíg ő az ominózus sajtótájékoztatón volt. Érdekesképp, mire visszahozták, Er- bannak nyoma veszett. Nem érdektelen, hogy 1971-ben parlamenti képviselő lett. Erban hatvannyolcban tagadta, hogy köze lett volna az ügyhöz. Az állambiztonság keze, Janyr szerint, még ekkor is messzire nyúlt. S nem véletlenül. ALLAMPART. TITKOSSZOLGÁLAT (ÉS) KÖZÖS ÁLDOZAT? Az osztrák újságokban 1969 márciusában közlemény jelent meg arról, hogy csehszlovákiai ügynököket lepleztek le. Közöttük szerepelt Herman Rauscher is, akinek a kilétét 1968-ban Janyr nem tudta felfedni. Megállapítást nyert, hogy a csehszlovákiai titkosszolgálattal már 1953-ban is kapcsolatban állt. De még ennél több is: az akkori követ- ségi attasé, Bohumil Molnár szervezte be öt. Persze az osztrákok számára csak „valamiféle“ Molnár. Janyr szerint viszont az a bizonyos személy, akiről Barák csak annyit árult el, hogy „még mindig magas funckiót tölt be“. „Majdhogynem teljes bizonyossággal állítható azonban, hogy az igazi ludas maga Barák, Strougal belügyminiszternek és Novotnynak a látszólagos „áldozata“, aki épp olyan gyalázatos dolgokat művelt, mint ők maguk. Ezért kellett oly sokat várnom 1968-ban az osztrák útlevélre: Rauschernek Prágából időben utasítást kellett adni a megérkezésem előtti felszívódásra“ - írja Premysl Janyr. Épp ez idő tájt megjelent Nyugaton az 1949-1968 közötti politikai perekről és a rehabilitálásokról szóló ún. Piller-jelentés. Ebből kiderült, hogy 1956 májusában a pártvezetés úgy döntött, Lausmant szabadlábra helyezi. Barák viszont különböző ügyekkel továbbra is fogva tartotta öt. A pártvezetés végül is különleges, saját felügyelete alatt álló fogságot eszelt ki számára. Ennek nemzetközi jellegű okai voltak. A Szocialista Internacionálé főtitkára, Morgan Phillips kérte a csehszlovák szociáldemokraták szabadon- bocsátását. A brit labouristák Kínába utazva szerettek volna találkozni vele. Arra akarták rávenni, hogy amit az egykori sajtótájékoztatón mondott, ismételje meg Londonban is... A találkozásból, a csehszlovák ígéretek ellenére semmi sem lett. A nemzetközi helyzetnek az 1956- os magyarországi események utáni kiéleződése minden ilyen irányú próbálkozást meghiúsított. Lausmant 1957. szeptember 2-án - három és fél évi fogvatartás után - tizenhét évi börtönbüntetésre ítélték. Börtöntársa volt többet között Gus- táv Husák, aki még 1959 novemberében kikerült onnan; 1962-ben érkezett Barák. Lausman lassan a „szolgálatilag" legöregebb börtönlakó lett. „Mi legyen vele?“ - éli bele magát a felelősök akkori helyzetébe Janyr. A többiektől eltérően titkosszolgálati információk birtokában volt, ismerte annak ausztriai ügynökét. Ezért nem lehetett szabadlábra helyezni 1956-ban. A titkosszolgálati érdek győzedelmeskedett a pártvezetéssel szemben - állítja Janyr, aki szerint ezt az amerikaiakhoz átállt Bittmann nevű volt csehszlovák ügynök is beismert. Lausman halálának körülményeiről vallomást tett börtöntársa, Stefan Pagác, aki 1967-ben szabadlábra került. Elmondta, hogy miután elfogyasztotta a cellájába hozott teát és elszívta cigarettáját, hirtelen köhögési rohamot kapott. Pagác riasztotta az ügyeletet, de az csak nagy sokára reagált. Még tovább tartott az egészségügyi nővér megérkezése, ráadásul nem mert neki injekciót adni. S amikor végül másnap megjelent az orvos, már csak a halál beálltát állapíthatta meg. (k-f) Független reálgimnázium Prágában Az alap- és középfokú oktatás rendszeréről szóló törvény módosítására tett javaslat, melyet a Szövetségi Gyűlésben is megvitattak, számol a magán- és egyházi iskolák megnyitásával. Tehát olyan oktatási intézményekkel, melyek hazánkban már a háború előtt ismertek voltak. Az előterjesztett oktatási törvényt már jóváhagyták, de még előtte a Cseh Oktatási, Ifjúsági és Testnevelési Minisztériumba több kérvény érkezett magán alap- és középfokú iskolák alapítására. Az egyik kérvényező dr. Ondrej Steffl, a prágai reál- gimnázium előkészítő bizottságának elnöke. Vele készült az alábbi beszélgetés: • Ismertetné tervének to vonásait?- A jövő tanévben szeretnénk megkezdeni a tanítást Prágában az első független reálgimnáziumban. Egyelőre az elsőtől az ötödik osztály megnyitásával számolunk, ez azt jelenti, hogy az alapiskola ötödik, illetve a középiskola eiső osztályának elvégzése után vesszük fel a tanulókat. Aztán minden évben új évfolyamot, osztályt nyitunk. • Mi lesz a különbség az önök iskolatípusa és az állami gimnázium között?- A fő változás az oktatás felfogásának módosításában lesz. Nem áll szándékunkban átütöen eltávolodni az állami iskolák tananyagától. Már csak azért sem, hogy a diákok minden évfolyam befejezése után átléphessenek az állami iskolába és fordítva. • Szórólapjukban azt írták, hogy lehetővé teszik a diákok külföldi tanulmányútját, a latin nyelv, az antik kultúra és a jogi alapok oktatását. Ezek közül mit említene meg bővebben?- Előrebocsátom, hogy már most több mint 300 jelentkező van a száz helyre. Egyedül az ötödik osztályban van még néhány szabad hely. Visszatérve a kérdéshez, amit diákjainknak szeretnénk nyújtani, mindenekelőtt a kiváló pedagógusok. Pályázat útján hét helyre több mint százan jelentkeztek. • Van valamilyen akadálya szándékaik megvalósításának?- Gondok természetesen voltak, de ma már elmondhatjuk, hogy valamennyit megoldottuk, vagy tudjuk, hogyan oldjuk meg. Egyedüli probléma az épület. Több javaslat van rá, de egyelőre még nem tudhatjuk, hogy szeptember elsejétől megkezdhetjük-e az oktatást. Ezzel függ össze a felvételi vizsga kérdése is, mely csak akkor kerülhet szóba, ha meglesznek a megfelelő tantermek. • Az anyagiak hogyan biztosítottak?- Úgy gondoljuk, hogy havonta 500 korona tandíjat kérünk. A készülőiéiben lévő törvény számol az állami dotációval s nem utolsósorban kéréssel fordultunk külföldi szponzorokhoz is. Pénzünk már van, csak egy tehetséges menedzserre lenne szükségünk. • Az új iskolai törvény novellájának tárgyalása során Milan Adam cseh oktatásügyi miniszter kétségét fejezte ki affelől, hogy a magániskolák versengeni tudnának az állami intézményekkel. Mit szól ehhez?- Nem tudom, a miniszter úr hogy van tájékoztatva, de én megállapítottam, hogy az állam évente egy gimnazista tanítatására mennyit fordít. Megtudtam, hogy a Kelet-csehországi kerületben tavaly ez 4298 korona volt. Egy másik forrás 7500-at, sőt 10 ezret is említ. Gondolom, ebből ki lehet számítani a kiadásokat és a különbözet a mi számításunk szerint nem olyan feltűnő. • Milyen nyereséggel számolnak?- Semmilyennel. (R-tgá) Bohumil Lausman 1949 utáni sorsa NAGYGYŰLÉS LEZÁKYBAN 1947-BEN A SZONOK BOHUMIL LAUSMAN 1990. Vi: 1ST Ej i/asárnap
