Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-05 / 1. szám

O—ocializmus... Tudjuk,mi az a gyakorlatban? Nem. Eddig csak elméletOZ ben tudtuk, hiszen alapos képzést kaptunk marxizmusból, de a valóság ettől - enyhén szólva - nagyon elhajlott. Azt tudjuk, nem az, aminek eddig hittük. A szocializmus egész egyszerűen a nép anyagi és szellemi jólétét, illetve magas színvonalát kellene, hogy jelentse. Továbbá a valódi szabadságot, a jogállamot. Ezt viszont nem az úgynevezett reális vagy létező szocializmus országai valósították meg. Hol van tehát az emberi léptékű szocializmus? Svédországban? Ausztriában? Amikor nálunk, az NDK-ban és Bulgáriában még mély téli álmát aludta a pártállam, tehát már hónapokkal ezelőtt folyt hazai berkekben is a vita, hogy például Lengyelországban, majd Magyarországon a szocializmust fogják-e építeni. Ha annak nevezzük, akkor viszont alaposan módosítani kell az eddigi szocializmusfelfogást. Másrészt a szocializmus fogalmát az elmúlt negyven évben annyira lejáratták, hogy a tömegek szemében - érthetően - ellenszenvessé vált. Milyen társadalom felé haladnak tehát a reformországok? Nevezhetjük valódi (népi, demokratikus, emberarcú stb.) szocializmusnak, de ha ez nem tetszik: jóléti, mélyen humánus, szociálisan igazságos, minden egyén szabad fejlődését messzemenően garantáló társadalomnak.

E kéziratot aznap vettük vissza a nyomdából - hogy megpróbáljuk aktualizálni -, amikor először nézhettük végig a Ceausescu-val és feleségével lefolytatott tárgyalásról, kivégzésükről készített dokumentumfilmet. A halott diktátorról kimerevített felvételen már meg sem döbbentünk, hiszen az egész karácsonyt a tévé előtt töltöttük, s a szeretet ünnepén éppen a kihantolt temesvári tömegsírok látványa szorította össze szivünket.

Van egy kivétel is kontinensünkön: Albánia. A vasfüggönyön megjelentek az első apró rozsdadoltok, de még mindig szilárd. Miért vettük be mégis ezt az országot összeállításunkba? Mert meggyőződésünk, hogy a történelem kereke előre forog. Előbb-utóbb mindenütt vége szakad a pártállam diktatúrájának.

LENGYELORSZÁG:

Sosem könnyű az ilyen szerep, a lengyelekét még inkább nehezítette az a tény, hogy a keleti tömb gazdasági szempontból egyik legsúlyosabb helyzetben levő országának kellett vállalnia, s ezért is tűnt felemásnak néhány megoldás. Lehetetlen dologra vállalkoznék, ha e tenyérnyi helyen a legfontosabb állomásokat mind fel akarnám sorolni, ezért a legfontosabbak közül is csak a legeslegfontosabbakra próbálok utalni.

Mérföldkövet a LéMP KB 10. ülése jelentett. Maratoni volt: a tanácskozás első részét nyolcvannyolc decemberében tartották, majd januárban folytatták. A hatalmas ellenállás ellenére a küldöttek mégis a pluralizmus mellett döntöttek: a párt lemondott egyeduralmáról. S lényegében ezen az ülésen legalizálták a Szolidaritást, amelynek nevét addig csak idézőjelben volt szabad leírni.

Február 6-án megkezdődtek a kerékasztal-tárgyalások. A kemény alkudozások egészen április 5-ig folytak, s a kompromisszumok eredményeként kötött megállapodások közül három területet kell külön említeni: a politikai rendszert, a gazdaságot és a választási rendszert. Ez utóbbi meghatározónak bizonyult. Annak idején sokszor írtunk róla részletesen, most elég elmondani: előre megszabták az alapkvótákat, vagyis azt, hogy minimum mennyi mandátumot kap a LEMP és az akkor vele szövetséges két másik párt, a többiért pedig szabadon versenghetett ez a koalíció és az ellenzék. Az eredmény: a LEMP totális veresége, hiszen a „szabad“ mandátumokért vívott harcban mindent az ellenzék szerzett meg. Magyarul ez azt jelenti, ha nincs az előzetes lapleosztás, a LEMP-nek jóval kevesebb adu jutott volna. Ezért tartotta az ellenzék, főleg a Szolidaritás sok tagja, igazságtalannak e választási rendszert, mondván: a jövőben már más alapokon, teljesen nyílt sisakkal kell összemérni az erőket.

Június 18-a, a választások második fordulója után tehát teljesen új politikai helyzet állt elő az országban. Közben a Rakowski- kormány gazdasági intézkedései csődöt mondtak. Az egyik legutolsó lépésével, az élelmiszerek és mezőgazdasági termékek szabadpiaci árának bevezetésével még jobban „elszabadította a poklot“. Hihetetlenül felpörögtek az alapvető élelmiszerek árai, ma már hiperinflációról beszélünk Lengyelország kapcsán. Megtörténtek a funkció- cserék: az új parlament július 19-én az eddigi első titkárt, Jaruzelskit államfővé választotta. Hetekig nem volt működőképes kormány Varsóban. A kabinet megalakításával az államfő a Szolidaritás egyik vezető politikusát, Mazowieckit bízta meg. Megint csak hetekig folyt a pártok közötti vita, a harc a miniszteri bársonyszékekért.

Teljes megújulás a politikai rendszerben, a gazdaságban pedig a piaci mechanizmusok szabad érvényesülése. Ez a kormány- program gerince akkor, amikor a megélhetési gondok miatt a társadalmi elégedetlenség óriási, az infláció ellenőrizhetetlenné vált. Közben Varsó két párhuzamos fronton nyitott. Egyrészt mindent elkövetett a minél nagyobb nyugati gazdasági segítség megszerzéséért, másrészt pedig igyekezett megnyugtatni a régi szövetségest is. Ra- kowski, a LEMP első embere októberben járt Moszkvában, de ennél sokkal nagyobb szenzáció volt november végén a Gorba- csov-Mazowiecki találkozó. Megállapodtak a kapcsolatok legfontosabb játékszabályaiban: a Szovjetunió nem avatkozik be Varsó beiügyeibe, Lengyelország pedig továbbra

is a Varsói Szerződés tagja marad. Vagyis: a második világháború utáni Európa-térké- pen stabil a helye.

Két dolog miatt főhet Mazowiecki feje. Amerikai gazdasági szakértők is elmondták, fennáll a veszély, hogy a kormány túl gyorsan akar változtatni, nem lehet egyik napról a másikra teljesen kiiktatni a központi tervezés reguláló szerepét. A nézetek ütköznek, az erők polarizálódnak a Szolidaritáson belül is. Walesa egy évet adott ennek a kormánynak arra, hogy úgy-ahogy rendbe te-^ gye a gazdasági ügyeket. Elég lesz ez?

E hónap végén tartja rendkívüli kongresszusát a LEMP. Valószínűleg gyökeresen átalakul, hogy ismét csatasorba állhasson. MALINAK ISTVÁN

SZOVJETUNIÓ:

Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, a szörnyű örményországi tragédia segít összekovácsolni az embereket, rádöbbenteni őket arra, hogy csak egymást segítve tudnak előrelépni, hogy bármely köztársaság gondja- baja egyben az egész országé is. S mi a helyzet ma? Leninakan és környéke sebei még mindig nem forrtak össze, de ez már nem „beszédtéma“, az országban ,,valóságos" hatalmi harc folyik.

Minden hatalmat a szovjeteknek - ez a régi-új jelszó lett az a varázsige, amely kiszabadította a szellemet a palackból. Már a peresztrojka első három éve egyértelművé tette, hogy teljesen új mechanizmust kell kiépíteni, ez a hatalmas ország nem irányítható Moszkvából. A nagy kérdés az lett, ki mekkora szeletet kapjon a hatalom tortájából, s ki kit ellenőrizzen, hogy nem feni-e a fogát olyan falatra, amely más tányérjára került. Az elosztásra a népi képviselők és a soraikból megválasztott legfelsőbb tanácsi tagok kaptak mandátumot a néptől, de hamarosan kiderült - maradjunk hasonlatunknál -, hogy étvágytalanok és falánkok is vannak közöttük.

Vitathatatlan, hogy a képviselő-választás egyben népszavazás volt az átalakítás mellett, de ez nem jelenti azt, hogy nem kaptak volna szép számban mandátumot ellendrukkerei is. Azonban máraz első képviselő- kongresszuson kiderült: még ennél is bonyolultabb a helyzet, a gorbacsovi vezetésnek két ellenzéke van, egy konzervatív meg egy radikális. Mindkettő képviselői szép számban kerültek be a Legfelsőbb Tanácsba is, s ez rányomta bélyegét a parlament munkájára.

Gorbacsov csapata elszántságával, határozottságával és megfontoltságával szerzett magának hazai és nemzetközi elismerést, meg azzal a képességével, hogy higgadtan keresztül tudja vinni elképzeléseit. Ez az elmúlt évben nem mindig sikerült. A korábbi hatalmukat félté konzervatívok - közkeletű nevükön apparatcsikok - túl gyorsnak, az araszolgatásba belefáradt, időközben egységes ellenzéki csoporttá alakult radikálisok túl lassúnak találták a javasolt változások ütemét. Ez utóbbiak - az ország súlyos gazdasági helyzetére való tekintettel - a reformok motorjának felpörgetését követelték, hogy az eredmények mielőbb bekövetkezzenek.Tliszen a tömegek már kezdik elveszíteni türelmüket, elegük van a szebb jövő ígérgetéséből, már ma szeretnének jobban élni, nem pedig mindenért sorban állni, jegyre venni a cukrot, szappant, mosószert. *

Kétségtelen, hogy Gorbacsovhoz és környezetéhez közel állnak a radikálisok elképzelései, közelebb, mint a konzervatívokéi, de egyben azt is látják, hogy az apparátus még mindig elég erős ahhoz, hogy - bár megállítani nem tudja - veszélyesen lefékezze a reformfolyamatot, ami valóban a nép bizalmának elvesztéséhez vezetne. Ezért kénytelen a párt politikai bizottsága és a Rizskov-kormány állandóan kompromisz- szumokhoz folyamodni és kockáztatni a radikálisok támogatásának ha nem is elvesztését, de csökkenését.

Visszatérve a hatalmi harchoz: még mindig nem dőlt el, még mindig nem sikerült

törvénybe foglalni az új struktúra a)ápelve- it, a felelősség és a kompetencia elosztását az egyes szintek között. Ezt a munkát komplikálják és fékezik a múltból örökölt nemzetiségi ellentétek, s ez a késlekedés újkeletű nemzetiségi viszályokat szült. A köztársaságok meghirdetett önállósága ugyanis még nagyon távol áll a megvalósulástól, s erre a visszás helyzetre vezethető vissza, hogy gazdasági téren több a probléma, mint az eredmény. Ezzel magyarázható, hogy a népi képviselők második kongresszusa csak heves viták után fogadta el a kormány gazdasági programját, amely nagyon erőteljesen magán viseli a tervutasításos gazdaságirányítás jegyeit, s ezért sokan visszalépésnek tekintik.

Ám nemcsak parlamenti, hanem pártvonalon is van gond elég. Szintén a gazdasági helyzetre vezethető vissza a köztársasági pártszervezetek önállósulási igénye. A pártszakadással fenyegető veszély december húszadikán reálisabbá vált: a Litván Kommunista Párt bejelentette önállósulását az SZKP-töl, s nem kizárt, hogy a másik két balti köztársaság követni fogja a litvánokat. S hogy hová vezet ez az út? Ezt a példátlan esemény másnapján, amikor ez az írás készült, még csak megjósolni sem lehetett. Talán csak annyit, hogy bizonyára hatással lesz az államhatalom szerkezetére is. A képviselő-kongresszus vitája azonban azt mutatta, hogy ezt ott nem nagyon tudatosítják. Éppen arról vitáztak, mi tartozik a kongresszus, s mi a parlament hatáskörébe. Hát igen, a kompetencia...

GÖRFÖL ZSUZSA

MAGYARORSZÁG:

Kísérleti laboratórium volt Magyarország sokáig, a demokratizálás, a jogállamiság, a gazdasági és politikai nyitás próbaterepe. A környező országok vezetése (köztük

Tallinni tüntetés az elszakadásért

a csehszlovákok is) „aggódva“ figyelte az akkor még gyors változásokat, az állampárt megszűnését, az ellenzéki pártok megjelenését és „fokozódó agresszivitását“, a nyugati kapcsolatok erősödését, s ezzel párhuzamosan a „keleti szálak“ lazulását.

De alapvetően új helyzet állt be az év végére a -térségben, s ennek a pozitív hatások mellett (megszűnt a „barátságtalan“ környezet) vannak negatív hatásai is. Kétségtelen, hogy Magyarország úttörő szerepet játszott a gyökeres változások folyamatában, de ez az érdem most halványodik, s inkább az NDK, a német újraegyesítés, a csehszlovákiai „gyöngéd forradalom“ áll az európai érdeklődés középpontjában. És ami szintén ebből ered: már nem csupán Magyarországra és Lengyelországra összpontosul a pénzügyi-gazdasági körök figyelme...

Bizonytalanság - ez lehetne a kulcsszó a magyarországi helyzet e rövid elemzésekor is. Néhány példa 1989-ből. A háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon megállapodás született az úgynevezett sarkalatos törvényekről (a parlament el is fogadta azokat az alkotmánymódosítással együtt), a békés átmenet menetrendjéről, de ezt a november 26-i népszavazáson a „négy igen“ győzelme felborította. így nincs megválasztott elnöke Magyarországnak, a parlament legitimitása körüli vita a törvényhozó testület tekintélyét csorbította, a harmadik hatalmi centrum, a kormány pedig a szükségszerű megszorító intézkedések miatt veszített népszerűségéből.

De a pártok maguk is növelik a bizonytalansági tényezők számát. A monopolhelyzetét feladó MSZMP-ből októberben létrejött a Magyar Szocialista Párt, de sokáig nem tudott magára (s tagságára) találni, ugyanakkor felélesztették a régi, bár megújulni szándékozó Magyar Szocialista Munkáspártot is, ami szinte testvérháborús állapotot eredményezett a baloldalon. A többi politikai erő is hol szövetségeket kötött, hol pedig egymásnak ugrott, miközben az egyes pártokon belül is folyt a hatalmas harc. Ez a helyzet bizonyos fokig azzal magyarázható, hogy mindenki a szabad választásokra vár, s addig igyekszik kialakítani saját karakterét, saját szavazóbázisát, amivel nehezen összeegyeztethető a megegyezés, a kompromisszum másokkal.

Történik mindez egy olyan gazdasági helyzetben, amely egy pályára - a szigorú megszorító politika felé - tereli a vezetést. A Nemzetközi Valuta Alap kemény feltételeit elfogadva a parlament decemberben szó szerint kénytelen volt jóváhagyni az idei költségvetést, ellenkező esetben a hitelek törlesztésével a gazdasági szerkezetátalakítási programokra nem jutott volna pénz. Kérdés, hogy mekkora a lakosság tűrőképessége. Alighanem ez az utolsó lyuk azon a bizonyos nadrágszíjon, de legjobb esetben is az apátia, a közöny fog terjedni, ami megint csak nem jó*előjel a választásokra.

Egyszóval, az átmenet békés eszközei és lehetőségei kimerülőben vannak. Ez figyelmeztető lehet Csehszlovákia számára is - a „magyar út“ tapasztalataiból tanulnunk kell, a tanulságokat le kell vonnunk. És annyival mindenképp tartozunk az „úttörőknek“, hogy lehetőségeinkhez mérten, a korszerű, rugalmas együttműködési formákkal segítsük a kibontakozást Magyarországon.

N D K

Élénken emlékszem rá, hog/ az NDK negyvenéves jubileuma előtti „szokásos“ sajtóértekezletén, tavaly szeptemberben az ország prágai nagykövete a helsinki folyamat építőkockájának nevezete a berlini falat. Ez az álláspont volt érvényes még néhány héttel később is a pozsonyi főkonzul „sajtófogadásán“ (ugyanazt a sablonszöveget olvasta fel, mint a nagykövet). A jelen levő újságírók fanyarul mosolyogtak erre, s inkább mellőzték a kérdéseket, azon morfondírozva, hogyan csempésszenek be a tudósításba, majd az évfordulós cikkbe valami realitást is.

Nos, ilyen probléma ma már nincs, mert az NDK szinte közvetlenül az októberi nagyszabású ünnepségek után elindította a közép-kelet-európai megújulási folyamat újabb hullámát, amely kis késéssel elérte Csehszlovákiát is. Erich Honecker a jubileumra még felépült, de aztán már nem volt alkalma a közszereplésre. Kompromittálódott munkatársaival együtt kizárták a pártból, s bűnöző rangjára süllyedt. Utódja, Egon Krenz is alighanem hamar feledésbe