Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-11 / 19. szám
jQ barátnők vol- t jöttek New lkát keressenek, éheztek. Nancy lúszéves. Mind- nosak. Lou egy 'kedett el mint >1 eladónő lett. után Lou máris i nevű fiúval. Jó : rövidesen sze- ;ymásba, és egy alálkoztak. tncy? - kérdezte amikor éppen látlak, hogy heti lolgozol abban ín a múlt héten kerestem. Ter- olyan kellemes iyűket árusítani, cs olyan vasalónál kevesebbet n. Én szeretem I is meg vagyok immel - felelte acára, hogy csak :sek egy héten, iházban dolgoz- úkat láthatok és :kel találkozha- dónő egy pitts- acélgyártóhoz jlátod, egy szép lost szerzek ma- téged ki vesz el, i dolgozol? Dannel a moso- i. Amikor eljött rt és gallérjáért, n. Észrevett, és á. Később beval- őször a formás ’ersze, ha éhen / levegőből élni z. - A beszélge- mert megjelent :reló volt, és heti íresett. Szemmel ís volt Louba és meket vetett rá, IO. d meg, hogy be- larátomat, Mr. rlek, mutatkozz iák. ík, hogy megis- anforth - szólalt tár sokat beszélt felelte a lány. Én magáról Loutól.- Van színházjegyem - mondta Dán -, menjünk el együtt. El is indultak egy kellemesnek ígérkező este reményében. Nancynak nem voltak udvarlói. Senki sem várta munka után. Kolléganői jegyezték meg tréfásan, hogy nyilván egy milliomosra vár. Nancy ilyenkor így felelt: - Vagy egy nagyon gazdag udvarlót találok, vagy senkit. Egy szép napon kolléganői meghívták Nancyt ebédre egy jó nevű étterembe, ahol udvarlóikkal találkoztak. A férfiak közül az egyik kopasz volt, a másiknak gyémánt- gyűrű csillogott az ujján és mindent kifogásolt. találkozott egymással, és Lou így szólt:- Képzeld, Nancy! Dán állandóan sürgeti az esküvőnket. De mondd meg kérlek, miért menjek hozzá? Most független vagyok, és azt teszek a pénzemmel, amit akarok. Ha hozzámegyek, biztos nem engedi, hogy tovább dolgozzam. Nancy! Milyenek a te jövőbeli terveid? Találtál már egy milliomost!- Eddig még nem - felelte Nancy nevetve. - Még nem szemeltem ki egyet sem a jelentkezők közül.- Ugye tréfálsz? - kérdezte Lou. - Szerintem a milliomosok észre sem veszik a magunkfajta ^hiábavaló csillogás Másnap a gyűrűt viselő férfi megjelent az áruházban, és megkérte Nancy kezét. Nancy elutasította. Amikor elment, az egyik lány megjegyezte: - Micsoda őrült vagy te, Nancy! Hiszen ez egy milliomos! Van Skittles fia. Hát mire vársz? Mormon akarsz lenni, Rockefellerhez és a spanyol királyhoz akarsz férjhez menni egyszerre?- Nem kell a pénze - felelte. - Nem szeretem, ez minden. Nem tagadom, hogy gazdag emberhez akarok férjhez menni, de szeretni is akarom. Lou tovább dolgozott a mosodában. A heti tizennyolc dollár fizetéséből hat dollárba került a szobája teljes ellátással. A fennmaradt pénzt öltözködésre költötte. A munkaidő letelte után rendszeresen találkozott Dannel, aki a mosoda előtt várta. Dannek nem mindig tetszett az öltözködése, túlságosan csillogónak és ízléstelennek találta. De Lou szerette a csillogó ruhákat, és nagyon örült, ha megnézték az utcán. Dán és Lou mindig magukkal vitték Nancyt, ha szórakozni mentek. Egy szombat délután a két lány munkáslányokat. De én mégis biztos vagyok benne, hogy előbb találok egyet, mint te. Nancy pedig folytatta munkáját. Figyelte, tanulmányozta a gazdag férfiakat és nőket, akik az áruházba jártak. Remélte, hogy eljön a nap, amikor ő is rátalál arra az emberre, akihez hozzámenne. így hát felkészült a jövendőbeli vőlegény fogadására. Egy csütörtök este Nancy, munkája végeztével átment a mosodába. Ugyanis Dán és Lou meghívták egy musical megtekintésére. Dán éppen akkor jött ki a mosodából, amikor Nancy odaérkezett. Különös, ideges kifejezés ült az arcán.- Azt reméltem, hogy odabent tudnak valamit Louról.- Miről beszél? Mit akart megtudni Louról? - kérdezte Nancy.- Lou nincs a mosodában?- Azt hittem, maga mindent tud- mondta Dán. - Hétfő óta nem volt sem a munkahelyén, sem otthon. Minden holmiját elvitte. Az egyik munkáslánynak azt mondta, Európába megy.- Látta őt valaki valahol? - kérdezte Nancy. Dán ránézett, szürke szeme mintha acélból lett volna.- A mosodában azt mondták, hogy tegnap látta valaki egy autóban ülni egy olyan milliomosfélével, amilyenről maguk ketten any- nyit beszéltek. Életében először történt Nancy- val, hogy nem tudta, mit feleljen. De összeszedte magát, kezét Dán karjára tette és így szólt:- Dán! Nincs joga, hogy ilyesmit mondjon nekem. Talán csak nem gondolja, hogy azért tette, mert tréfáltam a milliomosokról? Nagyon sajnálom magát, de semmi közöm az egészhez.- Sajnálom, amit mondtam, és kérem, ne haragudjon rám. Különben - jegyezte meg -, van két jegyem a színházba. Mit szólna, ha... Nancy látta, milyen nyomorúságos lelkiállapotban van és megsajnálta.- Elfogadom a meghívást, Dán - mondta határozottan. Három hónap elteltével Nancy végre összetalálkozott Louvaí. Egyik este hazafelé sietett az áruházból, amikor valaki a nevén szólította. Megfordult és meglátta Lout. Átölelték egymást. Nancy rögtön észrevette, hogy Lou meggazdagodott. Remekül volt öltözve és gyémántgyűrűk csillogtak az ujjain.- O, te kis bolond! - kiáltott fel Lou. - Látom még mindig az áruházban dolgozol. Még nem jött érted a milliomos? - Ránézett Nancyra, és rájött, hogy olyasvalami történt vele, ami többet ér a pénznél. Szeme szebben ragyogott, mint a csillagok az égen, arca a rózsánál is pirosabb. A boldogság sugárzott egész lényéből.- Igen, eltaláltad, még az áruházban vagyok - szólalt meg Nancy -, de a jövő héten kilépek. Egy remek fogást csináltam, a leg- remekebbet. Férjhez megyek Dánhoz. Igen, Dánhoz, mert ő most már az enyém. Egy arrafelé sétáló rendőr két fiatal nőt látott. Az egyik, akinek a kezén gyémántgyűrűk csillogtak, sírt, mint egy kisgyerek, a másik, egyszerűen öltözött munkáslány, vigasztalni próbálta. A rendőr továbbment. Tudta, hogy nem tud segíteni azon, aki sír. PERTL ETELKA fordítása JÁN STACHO Jegyzetek napfordulón Otthon: hét kastélyon aranykapu. + Gyermekkor: agyagból égetett vörös okarina, énekkel cifrázott, gazdagon ömlő könnyek. Bíborszínű alkonyaiban isszuk a teát: mint a vért és Krisztus felölti ingecskéjét, hogy éjjel őrködjön felettünk. + Aztán a drogok idegesítenek: magány, éjszakai lidércnyomás s mindenhol mindig az ingadozás, az istentisztelet térdreboruló mérlege. + A nyár felett óramutatólap és nyugaton vörösrézből kivert tűzkorong. A templom kárpitja meghasad. A vér és az orgona mögött éjszaka, fagottok s idegenek éneke. + Tőrök, szekercék, torokra élesített kaszák. Az ember a nád üvegharangja felett: lidércnyomás, lábnyomok. Ki fütyül majd úgy, hogy a piros bimbó kinyíljon? + Két fehér héja kering a nyugati égbolton keresztben a véres arcon. A sötétség gondja zeng, fásultan és bágyadtan. A két óramutató izzón felemeli az éjféli kísérteiét. A fülemüle temetéséről visszatér a feketecsuklyás ló. + A végső otthon: mozdulatlan csónakok kikötője. OZSVALD ÁRPÁD fordítása Tisztelt Főtitkár Elvtárs! Ezt a levelet azon város hálás polgárai írják önnek, melyben ön nemrég munkalátogatáson járt. Igaz, ön csak három nappal érkezése előtt értesítette a látogatásról városunk elöljáróit, ám ők ez alatt a három nap alatt többet tettek városunkért, mint a szovjethatalom összes többi évében. Először: bevakolták a házak utcára néző oldalát azokban az utcákban, melyeken önnek át kellett haladnia. Ám amikor valaki közölte, hogy ön gyakran megváltoztatja az előre kijelölt útvonalat, elöljáróink bevakoltatták a többi házat is. Némelyiknek még az ablakait is befestették. Másodszor: az ön érkezése alkalmából minden utcában bevezették az utcai világítást, járdákat és zöldövezeteket létesítettek. Az ön érkezését megelőző éjszakán kiástak városunkban 365 aluljárót. Az üzletekben évek óta nem látott különféle áruk jelentek meg. Még konzervek is, pedig azokat tizenkét évvel ezelőtt láttunk utoljára, amikor városunk közelében, semleges vizeken, elsüllyedt egy hűtőberendezéssel ellátott brit tengerjáró hajó, amely a konzerveket Afrika éhező népének szállította. Harmadszor: az építők végre felépítették azt a hidat, melynek építését már a múlt ötéves tervben befejezettnek nyilvánították, és ezt jelentették is. Ám amikor a híd megnyitásán megszólalt a fúvószenekar, és az átvevő bizottság elnöke átvágta a megnyitást jelképező szalagot, a híd „ráült“ a vízre, és elszakadt a partoktól a bizottsággal együtt. S végül: a repülőtérről a városba vezető utat az ifjúsági szervezet tisztségviselői saját porszívóikkal portalanították, a szakszervezetiek pedig kisöpörték a szemetet az út mellett húzódó erdőből, a falevelet zöldre festették, és a város minden egyes szobrát jugoszláv samponnal lemosták. Mengyelejev szobrát például annyira megtisztították, hogy kiderült: nem is Mengyelejev, hanem Lomonoszov szobra. És még valamit: az ön haragjától tartva a vezető tisztségviselők az államra ruházták magánvilláikat. Ezekben néhány nap alatt bölcsődéket és óvodákat létesítettek. Ezekre bizony nagy szükség volt városunkban! A párt vezető tisztségviselőjének villáját repülőtéri utasfogadó épületté, a villához tartozó veteményeskertet pedig IL-86-os repülőgépek kifutópályájává alakították át. De a város többi elöljárói sem tétlenkedtek. Mivel ők mindnyájan tudják, hogy ön a vezető beosztású egyéneknél legfontosabbnak azt tartja, hogy legyen saját véleményük, elöljáróink három napon át gyűléseztek, és a városi pártbizottságon mindegyikük számára kidolgozták a saját véleményt. Ezt aztán a járási pártbizottság jóváhagyta. Persze, voltak túlkapások is. így például az ön érkezését megelőző éjjel - Isten tudja, minek - civilvédelmi gyakorlatot rendeztek. Mivel CSÓTÓ LÁSZLÓ: GYÜMÖLCS- TOLVAJOK (TUS) azonban a szirénák nem működtek, és kiderült, hogy a gázálarcok is rosszak (csak kilégzésre alkalmasak, ha valaki belélegezni akar, annak le kell vennie a gázálarcot), végül is éjjel 3 órakor a városi civilvédelem vezető tisztségviselői maguk riasztottak, s torkuk szakadtából kiabálták: „Figyelem! Atomriadó! Feküdj!“ A házakból mindenki kirohant és hasra vágódott, közben a kezükkel védték arcukat a sugárzástól, pizsamájukon pedig minden gombot begomboltak, ugyancsak védekezésül a sugárzás ellen. Emiatt másnap a lakosok fele elkésett a munkából, mert az atomriadó lefújását várták. A nagy esemény - az ön látogatása - alkalmából kiadtak egy könyvet is, mely a fényképmellékleteken bemutatta városunk új lakóházait, jobban mondva: egyetlen új lakóházat, négy különböző oldalról fényképezve. ön az útvonalon, melyen végigment, számos zöldséges bódét láthatott, pedig ez csupán egyetlen bódé volt, melyet mindig átszállítottak más és más helyre. Elterjedt az a hír is, hogy ön minden városban szívesen látogatja a múzeumokat, s érdeklődik azok vezetőitől. A kulturális ügyosztály vezetője - aki egyébként téglagyári szakmunkásképző iskolát végzett- exkavátorral ledöntetett egy régi épületet, melyben valaha Ánton Pavlovics Csehov lakott, és a helyére új házat építtetett, amelyben- Csehov lakott. A házmúzeum előtt felállították Csehov emlékművét, mely az írót ábrázolja egy pádon ülve, amint éppen - egyetértésről árulkodó tekintettel - az ön beszédét olvassa, mely a központi bizottság legutóbbi ülésén hangzott el. Mi ezekért a túlkapásokért nem haragszunk a tisztségviselőinkre, hiszen tudjuk, milyen nehéz helyzetben vannak jelenleg, ön azt mondta nekik, hogy személyiségekké kell válniuk, de ön ehhez nem szabott meg semmilyen határidőt. Most tehát nem tudnak jelentést írni önnek arról, hogyan haladnak előre, mert hiszen azt sem tudják, merre van az az előre. Ők pedig ezt segítsék nélkül nem tudják, önnek ezt meg kell értenie. A mi városunkban ez mindig így volt. Azok, akiknek tehetségük volt a művészetekhez, művészek lettek. Azok, akiket a tudomány érdekelt, tudósok lettek. Akik a termelő- munkára voltak alkalmasak, azok a termelésben dolgoztak. Azok pedig, akik fiatal korukban lusták voltak és semmilyen képességeik nem voltak, tisztségviselők lettek az ifjúsági szervezetben vagy a szakszervezetben, és vezették azokat, akik különféle képességekkel rendelkeztek. S vezették őket mindaddig, amíg ezek is elveszítették képességeiket. Vagyis röviden: nagyon jó, hogy ön eljött. A városunk most szép, sok a zöldövezet, jó az ellátás. A szomszédos kolhozokban megnyílt a légi közlekedés, s végre megjavították a telefonösszeköttetést a többi várossal, ami még akkor szűnt meg, amikor a visszavonuló németek elvágták a drótokat. Persze, amikor ön elutazott, az üzletekből eltűnt minden áru. Az alatt a három nap alatt azonban, amit ön nálunk töltött, bevásároltunk mindenből három évre. Ezért nagyon szépen kérjük önt, jöjjön el hozzánk három év múlva ismét! Addig lehull a vakolat a házakról, a szobrok bepiszkolódnak, a híd ismét elválik a partoktól, és újabb gyerekek születnek, akiknek bölcsődékre és óvodákra lesz szükségük, természetesen értjük, hogy ön nagyon elfoglalt ember. Biztosan sok olyan városba kell ellátogatnia, mint a miénk. E városok sorban álltak Önért. Ha mégsem tudna eljönni, legalább közölje az elöljáróinkkal, hogy jön. Akkor majd újra tesznek valamit a népért. Utóirat. Tisztelt Főtitkár Elvtárs! Nagyon kérjük önt, ha nem esik nehezére, érkezése előtt küldje el valamelyik munkatársát, aki elhíresztelné mindenütt, hogy ön szeret benézni a lakásokba, és ellenőrzi, folyik-e a melegvíz. Ugyanis nagyon szeretnénk megmosakodni!!! SÁGI TÓTH TIBOR fordítása NAGY ZOLTÁN RAJZA
