Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-04 / 18. szám
E Vasárnap Zs elíz vagy Zseliz? Avagy harc egy ékezetért M ost, amikor remélhetőleg hivatalosan is szóba jöhet településeink nevének kétnyelvű, illetve magyar nevének használata, itt az ideje, hogy véglegesítsük - lehetőleg helyesen - földrajzi neveinek helyesírását. Egy ékezet talán nem olyan „nagy ügy“, amely miatt érdemes lenne komoly tudományos vizsgálódást folytatni. Csakhogy az érintettek számára minden apróság fontos lehet. Egy televíziós vetélkedőben a kópháziak is - udvariasan ugyan, de nagyon határozottan - kikérték maguknak, hogy a műsorvezető rövid o-val, Kopházának ejtse falujuk nevét. „Késhegyre menő" viták folytak már a Zselíz nevében található í hang (betű) rövid vagy hosszú voltáról. Többnyire nem zselíziek próbálták meggyőzni a zselízieket a rövid /-s változat helyességéről. Az utóbbi másfél évtizedben az írott sajtóban (először többnyire a Csemadok-kiadványokban, később már a járási újságban is) a Zselíz változat olyannyira elterjedt, hogy többé nem lehetett szó nélkül elmenni mellette. Volt, aki lényegtelen apróságnak tartva az ékezethiányt, csupán bosszankodott, de szép számmal akadtak olyanok is, akik sohasem merték kétségbe vonni a Nagy Központi Akarat döntéseinek helyességét, és úgy vélték, ez is amolyan „hivatalos“ változat, amelyet a Szent Demokratikus Centralizmus elve alapján - tetszik, nem tetszik - el kell fogadni. El is fogták, és megpróbálták másokra is ráerőltetni. Persze, csak írásban. Hiszen a kiejtést nem lehet egyik napról a másikra megreformálni. Meg nem is érdemes. (A szó elszáll...) Az „őshonos“ zselíziek ma is kivétel nélkül hosszan ejtik városuk nevét. Még azok is, akik írásban már ,.átkeresztel kedtek ‘ ‘. De honnan ered ez a kettősség a város nevének írásában? Ha fellapozzuk az ötvenes-hatvanas években (és a hetvenes évek első felében) megjelent folyóiratokat, könyveket, fesztiválfüzeteket, semmiféle kettősséget nem tapasztalunk. Egységesen Zselét ír az Új Szó, a Hét, az Irodalmi Szemle. Az országos dal- és táncünnepély, majd később az országos népművészeti fesztivál is Zseléén van; itt jelenik meg Csontos Vilmos Üzentek értem című verseskötete. Ekkor még a Garamvölgye járási újság is Zseléről beszél. A változás 1976 után következik be. Ekkor jelenik meg Püspöki Nagy Péter könyve, a Zseliz város címere. (A Zselé forma mellett kiállók hivatkozásainak is ez a leggyakoribb alapja.) A könyv elolvasása után eltöprengtem: hogy lehet, hogy a szerző az Irodalmi Szemle 1975/3. számában megjelent Állatnevekből képzett falunevek a Garam mentén című tanulmányában következetesen Zselét ír, a könyvben pedig Zselét (Ugyanez a szám közli Taliga István Schubert és Zselíz című cikkét. Érdekes, hogy a képek alá tördelt szövegbe viszont Taliga István és Püspöki Nagy Péter cikkében is Zselé kerül.) Többen is felfigyeltünk egy apróságra: a könyvben egyetlen helyen, a 204. oldalon, a pecsét rajzában Zselé olvasható. Nem lehet, hogy a hosszú í-ket egy „jól értesült“ szedő változtatta rövidre? Gyanúnk csak fokozódott, amikor kezünkbe került a magyarországi Honismeret 1989/3. száma, ahol a Székely-András Bertalannak Püspöki Nagy Péterrel megejtett beszélgetése alapján íródott, „Csehszlovákiai magyar történész vagyok" című riportjában többször is említik Zselíz nevét, minden esetben hosszú /'-vei. Hangsúlyozom, 1989- ben, amikor már a hivatalos kiadványokban (pl. a Kartográfiai Vállalat Nagy világatlaszában, a Csemadok- plakátokon, a műsorfüzetekben, valamennyi Madách-publikációban) egyeduralkodóvá lett a Zseliz forma. Dr. Püspöki Nagy Péter nemrég Zselízen járt, és előadása után az érdeklődők kérdéseire elmondta, hogy könyve kéziratában is a hosz- szú /-s változatot használta, azelőtt is, azóta is így írja a város nevét. A hibát a nyomda követte el. Még 1968-ban levélben kértem az Édes Anyanyelvűnk című folyóirat szerkesztőségét: tegyen igazságot, melyik változat a helyes. Dr. Szepessy Gyula válaszában - egyebek között - ezt írta: ,,Zselíz vagy Zseliz? Én természetesen a zselíziek pártján állok, mivel a helybeliek a legilletékesebbek abban, hogy miképpen nevezik városukat, községüket“. Dr. Püspöki Nagy Péter is arra biztatta városunk lakosságát, hogy a hosszú í-s változat véglegesítése végett forduljon kérelemmel az illetékesekhez. A Zselé-Zselé-vita nem önmagáért érdekes, hanem azért, mert egy káros jelenség „terméke“. Sokan úgy képzelik, hogy a nyelv törvényeit a nyelvészek „találják ki". Pedig a nyelvtudomány szakembereinek ennél sokkal nehezebb dolguk van: a nyelv természetes fejlődését kell nyomon követrfiük, és a szabályokat a mindenkori nyelvállapothoz igazítani. A nyelvtan alapja a nyelv, és nem fordítva. Városunk nevéről vitatkozva ezt a kioktató választ kaptam (megjegyzem: nem nyelvésztől): ,,... ez nem nyelvtani kérdés, hanem nyelvtörténeti, amelynek írásmódjára a név eredete kötelez“. Nem véletlen, hogy ilyen szemlélet hatására sokan ma is Ghymesnek írják Gímes nevét. (Természetesen, az oly sok dicsőséget szerzett Ghymes-zenekar teljes joggal használhatja ezt az alakot - ezzel is kihangsúlyozva, hogy repertoárját régi idők zenéjéből választja.) De Zselíz nevével kapcsolatban az előbb idézett érvelés kétszeresen is sántít: ha az írásmód megállapításában az etimológia volna a legfontosabb, akkor vissza kellene térni a Sites (=Tüskés) alakhoz; másrészt: semmi sem bizonyítja, hogy ejtették- e valaha is Zsel/znek Zselé nevét. És ha így is lett volna! Az is elképzelhető, hogy a hosszú í-s alak csupán kétszáz éves. De ez lett az ősi alakból, és ma így él! A zselíziek már megszokták, hogy aki magyar létére Zselét mond, az nem helybéli. De túlságosan nem botránkoznak meg ezen, hiszen az illető nyilván a húsbolt helyett is husboltot, a híradó helyett pedig híradót ejt. (Könnyű fölismerni az Ipolyság környékeieket is. Ők ugyanis nagyon sokszor Zselízdet mondanak.) Furcsa, ellentmondásos helyzet alakulna ki, ha mindezek után a Zseliz forma véglegesülne, tehát ha azt a változatot tennénk meg hivatalosnak, amelyet mind a mai napig kizárólag nem-zselíziek használtak. Püspöki Nagy Péter Zselíznek 1973. április 26-án gyönyörű címert ajándékozott. A város elfogadta, majd a parancsuralmi rendszer a rá jellemző határozottsággal, némi áltudományos érvelés kíséretében, betiltotta, és újat tervezett helyette. Erről dr. Püspöki Nagy Péter az imént már idézett Honismeret-riportban ekképp nyilatkozott: A legújabb városcímer létrehozását szorgalmazó sok »szakértő«, miközben azon fáradozott, hogyha város címeréről törölje a finn-ugor sil-ra utaló három tüskét, alighanem rá se döbbent arra, hogy az a »történelmi címer«, amelyből az új városcímer megalkotásakor kiindultak, alighanem egy nemzetközileg elítélt, középkori tömeggyilkos címere volt. “ Az új idők első helyi sikere, hogy a város még 1989. decemberében visszakapta a Püspöki Nagy Péter által tervezett városcímert. A város lakossága mindig is ezt tekintette magáénak, szívéhez közel állónak; a „túzokosnak“ csúfoltat sohasem tudta elfogadni, a diktatúra jelképének tekintette. Hasonló érzelmi és természetesen értelmi okai lehetnek annak, hogy a Zsel/z nevet sem tudta elfogadni. Most azért szurkol, hogy visszakapja-e valaha jogos „tulajdonát“: ékezetét. Horváth Géza a nemzeti kisebbségek, Szlovákia, ÚP-107 1990. V. 4. wmmmmgßm mmmmMm Könözsi István felvétele
