Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-04 / 18. szám
Kiegészítők Gyakran éppen a kiegészítőkkel, díszítő csecsebecsékkel érjük el öltözködésünkben azt a hatást, mely hangsúlyozza egyéniségünket és rafinált bájt kölcsönöz. Apróságok ezek csupán, melyek éppúgy feldobhatják a ruhát, mint ahogy elronthatják az összhatást. Feltétlenül figyelembe kell venni az egyén magasságát, testfelépítését, korát és típusát. Előfordulhat az is, hogy kiegészítőinket a legújabb divat szerint válogattuk össze, mégsem illenek a ruhához. Mi lesz idén a sláger? A távolkeleti stílusú kiegészítők: fülbevalók, nyakláncok, karkötők, brossok, kitűzök és hajdíszek. Divat még mindig a strassz, a gyöngy (hamis gyöngyház) és minden, ami a régmúlt idők pompáját idézi fel. Akik a színesebb kiegészítőket kedvelik, azok bátran hordjanak rózsát vagy egyéb művirágot. Kevés kézügyességgel még cipőre is felfűzhetnek egy-egy darabot, vagy pici virágcsokrot. Nemcsak a női divatban dívik a keleti stílus. A nyakkendők színesebbek, bolondosabbak, változatosabb megoldást kínálnak. Ami újdonság, hogy az idén a férfiak ünnepi öltözetükhöz a nyakkendő (legyen az klasszikus, vagy csokor- nyakkendő) anyagával megfelelő széles övét viselnek. Lehet egyszínű, csillogó, de akár törökmintás is. Újra „menő“ a nyakkendőtű. Talán a nosztalgiahullám jóvoltából egy érdekes, kimondottan estélyi nyakdisze lehet a férfiaknak a soirée. Hasonló megoldású, mint a csokornyakkendő, csupán masni helyett elöl háromszög van. Strasszal és gyönggyel is hangsúlyozható, selyemből is készülhet. Ne feledkezzünk meg a további kiegészítőkről sem, mint a táskák, kesztyűk és cipők. Legyenek mindig összhangban öltözékünkkel! Engedjünk meg annyi luxust, hogy jó minőségű holmikkal kényeztessük el magunkat. Jusson eszünkbe a régi közmondás: Mutasd a cipődet, megmondom milyen ember vagy... máeam ÚJRA NAGY DIVAT A KENDŐ. JÓFORMÁN MINDEN TESTRÉSZEN VISELHETŐ. BEMUTATUNK NÉHÁNY ÖTLETET, HOGYAN LEHET BELŐLE „MENŐ“ KIEGÉSZÍTŐ CSUKLÓN, TÁSKÁN, ÖVÖN ÉS A STRANDON MÉG A BOKÁN IS. NOS, ELŐ AZ ÖTLETEKKEL! A NITTEKKEL, GYÖNGYÖKKEL, DÍSZÍTETT BŐRKIEGÉSZÍTÖK A LEGKERESETTEBBEK Helvi Kalliokoski tizennyolcadik gyereke A cím nem sajtóhiba, a negyvennégy éves svéd Helvi Kalliokoski újév napján szülte tizennyoicauiK gyerekét. Ez a tizenharmadik lánya. Az elsöszülött huszonöt évvel ezelőtt jött a világra. Akkor a kismama tizenkilenc éves volt. Azóta pedig észak-svédországi lakóhelyén elég gyakran látogatja a gólya. Az egykés országban kuriózumnak számít és ő a ,,leg“-ma- mája. Vallási meggyőződése miatt elutasítja a fogamzásgátló használatát, és arra a kérdésre, hogy számol-e további gyermekáldással, Helvi határozottan így felelt:- Ha a Jóisten úgy akarja, miért ne... ILYEN DIVATOS FÜLBEVALÓT EGY KIS KÉZÜGYESSÉGGEL BÁRKI KÉSZÍTHET MAGÁNAK CSAK NŐKNEK! Az ötlet Nyugat-Berlinben született. Négy hölgy különleges szállodát alapított. Miben különbözik a többitől? Csak nők lakhatják. Természetesen jobb benne a megvilágítás, mindenütt hatalmas tükrök vannak és fel van szerelve hajszárítóval, vasalóval is. A szobákban a pasztellszínek uralkodnak: főleg világoszöld. és rózsaszín. Természetesen a kiszolgáló személyzet is csupa nő. Férfiaknak tilos a belépés. Szépségápolás masszázzsal A rajzon megjelölt pontok masszírozása jótékony hatással van közérzetünkre, szépségünkre. A masszírozást könnyed körkörös mozgással végezzük az óramutató járásának irányában. A bőrt nem szabad erősen dörzsölni. A művelet annyi ideig tartson, amíg nyolcig számolunk. Hatásosabb, ha naponta kétszer végezzük. Ahol az arcon két pont van feltüntetve, amelyeknek ugyanaz a funkciója, a masz- százst egyszerre végezzük, méghozzá egyforma intenzitással. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy terhes nők és vérkeringési zavarokkal küzdők számára ez a módszer árthat. Túlságosan hideg kézzel és jólakottan se masszírozzuk a kijelölt pontokat. 1. Felfrissít és ellenállóbbá tesz. 2. Az orrtönél lévő két pont serkenti a haj növekedését. 3. E két pont masszírozása segíti az anyagcserét és a vérellátást. 4. E két pont hat az izmokra és az inakra. 5. Megnyugtatja a gyulladásos szemhéjat. 6. Segíti a bőr egészséges funkcióját 7. Serkenti az arcbőr vérellátását. 8. Megszünteti a levertséget, fáradtságot. 9. Szabályozza a hormonokat. 10. Javítja a közérzetet. 11. Segíti az anyagcserét. 12. Jótékonyan hat a száraz bőrre, megszünteti viszketését. 13. Jótékonyan hat a nyirokmirigyekre és a hormonokra. 14. Csökkenti a lábak dagadt- ságát és fáradtságát. Hétvégi minitesztünk Milyen gazdasszony ön? 1. Mit tesz, ha váratlan látogatója érkezik? a) örülök (4 pont), b) nem lelkesedem túlságosan (1 pont), c) nem csinálok belőle tragédiát, de szeretek felkészülni a vendégfogadásra (2 pont). 2. Tanácstalan szakácskönyv nélkül? a) Igen (0 pont), b) nem (2 pont) néha igen (1 pont). 3. Előfordul, hogy nem jön ki a kosztpénzből? a) Igen, ha rosszul gazdálkodom (2 pont), b) nem fordul elő -, ha kevés is a pénzem, úgy osztom be, hogy mindenre jusson a háztartásban (4 pont), c) néha jól, néha rosz- szul, de „beleférek“ az anyagi keretbe (3 pont). 4. Tud egy kicsit szabni- varrni? a) Igen (3 pont), b) nem (0 pont), c) egy egész keveset (2 pont). 5. Takarékosnak tartja magát? a) Nem nagyon (1 pont), b) azt hiszem, igen (3 pont), c) előfordul (2 pont). 6. A következő fogalmak közül melyiket találja a legkellemetlenebbnek? a) Reggeli szürkület (1 pont), b) divatbemutató (3 pont), c) nyomor (2 pont). 7. Nehezen dönt úgy, hogy előzőleg nem beszél valakivel? a) Igen. Biztos akarok lenni, hogy helyesen döntök. (1 pont), b) nem, vállalom egyedül a következményeket (3 pont), c) mindig elbizonytalanodom, ha egyedül kell döntenem (2 pont). KIÉRTÉKELÉS: 10 pontig: Nem bővelkedik a jó gazdasz- szonyok erényeiben. A házimunkához sem kedve, sem érzéke nincs. Mivel becsvágyó, kielégíti önt igényes munkaköri elfoglaltsága. Jó, ha partnere belenyugszik ebbe, így elkerülhetik a gyakori perpatvarokat. 11-15 pontig: Azon nők közé tartozik, akik a házimunkát rendszeresen és becsületesen elvégzik. Nem lehet viszont azt állítani, hogy mindez kielégíti önt. A teendőket egykönnyen elvégzi, de a házimunkán kívül más hobbyja is van. Hála jól megszervezett időbeosztásának, mindenre jut ideje. 16 pont felett: ön a háziasszonyok gyöngye, igazi pénzügyminiszter. Minden erőfeszítését a családnak és a háztartásnak szenteli, ahol mindennek megvan a helye. Mindez oda vezethet, hogy a kis- királyságán kívül eső ügyek kicsúsznak a keze közül. Nem marad rá elég ideje és energiája, ezért az érdeklődését sem keltik fel. Érdemes elgondolkodni felette, nem? 0 Ha a férfi kérni akar valamit, azon töri a fejét, hogy mit mondjon. A nő pedig azon gondolkozik, mit vegyen fel. Václav Richter Mindenkit megvesztegethetsz, csak önmagadat nem. BIKA (április 21.— május 20.) Karaktere: imádja a szépség- ápolószereket, képes vásárolni csupán az üveg szépségéért is. Gyenge pontja: minden, ami illatos, vonzza, legyen az olaj, krém vagy kölnivíz. Az aduja: a királynői főtartás. Kedvenc színei: smaragdzöld, homokszín, fáradtrózsaszín, mályva, világosbarna. Divatja: a kizárólag nagyon finom anyagból készült ruhákat szereti. Selyem, bársony, taft, ez az ő világa: imádja az estélyi ruhákat. A strasszok elbűvölik. Parfüm: szereti az őszintén szexis illatokat. Sport: felépítése erős, és jó a ritmusérzéke. Próbálkozhat görkorcsolyával, korcsolyával, tánccal, művészitornával. . Érzelmi élete: nem sokat beszél a szerelemről, a tetteket többre becsüli a szép szavaknál. Nehezen dönt, de akkor aztán igazán szeret. Zdenka Kalcíková OREL ÉVA összeállítása 10 1990. V. 4. Vasárnap