Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-05-04 / 18. szám
¥ 1990. május 4. XXIII. évfolyam Ára 2 korona 18 FELSZABADULÁS-MOST írni a felszabadulásról, arról a negyvenöt évvel ezelőttiről- olyasvalakinek kellene, aki megélte, átélte vagy túlélte. Tájainkon. Olyasvalakinek, akt végre napvilágra jöhetett a pince sötétjéből, annyi, még a sötétben is sarokba kényszerítő rettegés után, hallván, hogy elült a fegyverek fülsiketítő zaja. Olyasvalakinek, aki virággal, őszinte hurrákkal üdvözölte a porfelhőket kavaró vagy utcaköveken dübörgő tankok fedélzetéről integető katonákat. Olyasvalakinek, akinek legközelebbi hozzátartozóit, fiát, lányát, férjét, vagy éppen asszonyát pusztította el a háború, s aki maradván így egyedül, a békével már nem tudott mit kezdeni. Olyasvalakinek, aki alighogy elkezdett örvendezni a felszabadulásnak, újra fogoly lett, s vitték is el mindjárt, messzi táborokba, ahonnan csak évek múlván térhetett haza, lerongyolódva, de még örülhetett, hogy neki sikerült... Olyasvalakinek, akit hamar rádöbbentett a felszabadítók vezérkara és e honi helytartóinak lojális serege, hogy a felszabadulás nem szól mindenkinek, vannak, akik nem érdemlik meg, köztük egyszerű parasztemberek, munkásemberek sem, ártatlanok, bűntelenek - sőt bűnhődniük kell. Tehát olyasvalakinek, akit elszakítottak gyökereitől, kitéptek őseinek földjéből, kivertek házából, akit vagonokba parancsolván családostul, kitelepítettek, deportáltak. Vagy olyasvalakinek, akit „csupán“ elnémítottak, akit nemzetiségének a megtagadására kényszerítettek, akit megfosztottak annak lehetőségétől, hbgy szakmáját, hivatását gyakorolja. Tények ide, történészek'cáfolhatatlan következtetései oda, a hétköznapok valóságának visszapillantó-tükrében így alakulhatna ki tárgyilagos kép a felszabadulásról, mely bizony sohasem csupán az a pillanat, amikor a fegyvert leteszik, s véget érvén a pokol, boldogan sóhajt fel az ember. Hanem a felszabadulást elsősorban az minősíti, hogy mit hoz, mit ad, mit jelent az egyén számára. Ad-e, hoz-e, jelent-e mindenekelőtt szabadságot, vagy újabb elnyomás, megszállás, diktatúra árnyékát vetíti előre? Olyan lehetőségek teremtődnek-e nyomában, melyek között emberhez méltó módon, adottságait, tehetségét, képességeit szabadon kibontakoztatva és érvényesítve élhet mindenki, tekintet nélkül nemére, fajára, világnézetére, vallási meggyőződésére, nemzetiségi hovatartozásra, vagy korlátokat emel a hatalom az ember köré, figyelő szemekkel, a szándékosan nyitva hagyott résekben? Röviden, a megvert gonosz helyébe nem gonosz lép-e megint, csak éppen más köntösben, megpróbálván elhitetni a tömegekkel, hogy a béke és a szabadság egy és ugyanaz, és ha béke van, akkor minden van - mit akartok még? A válaszok természetesen nemcsak a felszabadulást, hanem a felszabadítót, a győzőt is minősítik. A válaszok. Sokfélék, elejétől fogva, de ajánlatos volt titokban tartani, elhallgatni őket, mert csak egyféle létezhetett nyíltan, az, amelyet a negyvenöt után hamarosan trónra kerülő hatalom hangoztatott, negyvennél több esztendőn át, szónoklataival, hurráival, jelszavaival lejáratva mellesleg a felszabadulás tényét és fogalmát is. Leginkább persze az általa diktált módszerekkel és gyakorlattal, melynek következményeit később, ifjúvá serdülvén, már az én nemzedékem is kezdte észlelni, majd egyre-jobban tudatosítani, amikor a saját bőrünkön éreztük, hogy ezt sem szabad, azt sem lehet, miközben - a zavaróállomások ellenére- kaptuk a híreket, információkat a nyugati demokráciákból, azokból az országokból, melyek szépen elsuhantak mellettünk, jóllehet a háború őket sem kerülte el, sőt, némelyikük alacsonyabbról indult, mint mi. Igaz, a mi figyelmünket lekötötte a békeharc. Magyarán, a felszabadulással nem jött együtt hozzánk a szabadság, pontosabban, nem hozzánk jött, még pontosabban: nem engedték be, és még néhány helyre, Európának ezen a térfelén. Volt egy időszak, amikor sikerült megjátszani, látszatát kelteni, elhitetni a többszörösen megalázott, kisemmizett emberek százezreivel, hogy másképpen lesz holnap... Aztán az álom szertefoszlott, és ahogy mind távolabbra került az a bizonyos holnap, úgy csappant a hit a lelkekben, majd helyébe fájdalom költözött, a becsapottak fájdalma. Borszasztó rágondolni, hányán haltak meg itt úgy, hogy nem tudták, mi a szabadság, mi az: szabad embernek lenni. Nekünk, még az én nemzedékemnek is, megvan rá az esélyünk, hogy megtudjuk, sőt többre: hogy szabadságban éljünk. Nemrégiben egy másfajta felszabadulás zajlott le, mely már nem hagyta el a szabadságot, kézen fogta, elhozta közénk - és már mutatkoznak is első gyümölcsei. Persze, szoknunk kell őt, mint fényt a szemnek, mely sokáig volt sötétben. Közben vigyázzunk rá nagyon, törékeny még, mint cseperedő demokráciánk. Bodnár Gyula VLADIMIR HOLAN éŰMl Azt mondta, hogy a bál után a parketten annyi női hajat söpört össze, hogy elég lett volna egy hevenyészett szvetterre Koitína hercegnőnek... Csakhogy valaki ügyesebb volt. Madarak jöttek, s a hajszálakból fészket fontak... A fészek édesdeden ringatózik az ágak között, a májusi szélben... ~Fo£ Gál Sándor fordítása Mért nehéz s mért késik a repülésed?- Engem tizenöt évig csak a fal értett. S hozom most, poklomból jövet, a falat is, itt bent, s e fal majd elmond nektek - helyettem - mindent. Tőzsér Árpád fordítása Szabó Ottó rajza
