Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-20 / 16. szám
Régebben, ha tanítványaimmal a Garam-partra kirándultam, mindig megálltunk Vészeién (Lévai járás), a Sáróhoz közeli grófi parkban, a kastély előtt. Akkor még élt az öreg Kazy, szívesen és sokat mesélt bácsikájáról, a kastély építtetőiéről, meg arról, hogy tengerészapródként merre, hol járt. Megmagyarázta azt is, miért díszíti kettős címer az épület homlokzatát. És persze panaszkodott, a háborúban egy ágyúlövés tönkretette a kastélytorony tetejét, a másik a tetőzet bal sarkát, nem győzi sem pénzzel, sem erővel a háborús kár pótlását... Nem is bírta sokáig a küszködést. A hetvenes évek elején lemondott a kastély és a hozzá tartozó 3 hektárnyi park tulajdonjogáról. Ennek ellenértékeként mind a hárman, vagyis: ö, a felesége és volt kertészük, „ingyenes“ helyet kaptak az egyik távoli nyugdíjasházban. Korántsem szokványos történet viszont, hogy ezután mivé lett a kastély és a park. Riportúton járva, mintegy tíz évvel az öreg gróf kiköltözése után, megálltunk Veszele előtt, mert az útszéli bokrokon furcsa jelzéseket vettem észre. Avatatlan szemlélő csak véletlenül bokorra akadt rongydarabkákat, cérna- és szalmaszálat, kó- cot, kacatot látott ott, de mert tanítókoromban egyet és mást megtanultam a romagyerekektól, hát megértettem a baloldali bokorra aggatott jelzések mondanivalóját: Itt ne lopj! Küldj cimbalmost! Meglepett viszont a szemközti bokron díszelgő üzenet: Itt mulat a szakállas úr. Nem sokáig tűnődtünk, ráfordultunk a kastélyhoz vezető dülőútra. Messzire nem jutottunk. Az utat keresztbe lezárta előttünk a hevenyészetten felállított, szögesdrótból font kerítés. Amikor pedig bontani kezdtük, oldalról két, hangosan csaholó kutya támadt ránk. Láttuk ugyan, autó parkolt az épület előtt, de mert nem tudtuk, hogy ki lakja a kastélyt, kit találunk ott, helyesebbnek véltük a távozást. TÖBBET TUDTAK A ROMÁK Ki az a szakállas úr? Nocsak, úgy tesz, mintha nem ismerné! Hát a miniszter, a Janovic. Ki lakja most a kastélyt? A barátja, Lenkei úr. Miféle ember? Partizán volt, most mérnök, amolyan kisfőnök a folyón- túli földműves-szövetkezetben. Kikkel mulatnak? Az arra kapható nőkkel, több cigánylány is van köztük. Ismerem őket? Akárcsak mi... Név szerint sorolták őket, miként a kastélyba mulétni járó, többi elv- társ-úr nevét is: Uhnák, Janák, Králik. A mulatozások különféleségéról is beszámoltak. Csöndes, ha a kastély új gazdája, Lenkei úr az odavitt hölgyvendéggel magára hagyja látóENNYI MARADT belőle A veszelei grófi lakba költözik a miniszter barátja Vadászó fejesek kiruccanásai lányokkal A roskadozó kastély felújítására nincs pénz, ezért lebontják Örökre eltűnt műemlék Kik a felelősök? AZ EGYKORIKOFARAGVÁNYOK A szerző felvételei gatóját, s ö maga arra a néhány napra szállodába költözik. Hangos pedig, amikor zenészekért üzennek. Kezdéskor elég egy-két hegedűs, a végére azonban ott muzsikál egy egész banda. Néha másnap délig. Egyébként a romák szavát mások is igazolták. A szállodában tudták, ki az a vendég, aki csak bejelentkezik náluk, de nem lakja a szobát, s miért kapnak a gépkocsivezetők szolgálati utakon elszámolható és fizetett szabadnapokat. A falubeliek is észrevették, hogy ki, merre és mire jár vadászni. Jól mondta Pusa, a cigányasszony: Ügyes lehet a miniszter, de csak két szeme van, a falu többet lát. FURCSASÁGOK Az első adandó alkalommal ismét megálltunk Vészeién. Szabad volt az út. Csaholtak ugyan a kutyák, de láncra kötve. A kastélytornyot már lebontatta valaki, csak egykori alapzatát vehettük szemügyre. Kopogtunk, zörögtünk, senki sem nyitott ajtót. Körüljártuk a kastélyt, és mivel a kutyák is beleuntak a csaholásba, belestünk az ablakokon. Nagy halom gabona száradt a fa- borítású, festményekkel díszített terem parkettáján. Az antik bútorokkal teli másik terem közepén, nem akartunk hinni a szemünknek: karácsonyfa állt. Hüledezni viszont csak akkor kezdtünk igazán, amikor bekukucskáltunk a fürdőszoba ablakán, s megláttuk a fekete csempékkel borított falakat, a medencét, a márkás italokkal teli üvegeket és poharakat a bárpulton. Délután megismételtük látogatásunkat, akkor már otthon találtuk Lenkei urat, és fiatal kollégám interjút próbált készíteni vele. Utána persze ö és gépkocsivezetőnk hazaérkezésig csak vitatkoztak, vitatkoztak. Sofőrünk azt állította, hogy Lenkei évekkel korábban az egyik csallóközi efsz szélhámoskodó vezetője volt, de nem mérnök, hiszen műveltségét annak idején az altiszteket képző, hírhedt, jutási katonaiskolában szerezte. Ifjú kollégám pedig azt hangoztatta, hogy a saját szemével látta a bekeretezett mérnöki oklevelet, az ellenállási mozgalomban való részvételért adott, névre szóló emléklapot, csak hát végtelenül szerény ember, meg sok az ellensége, mert miniszter a barátja, ezért nem engedi, hogy az újságban akár egy sort is írjanak róla. SZEMTŐL SZEMBE ÉS EGY CSÍNY Nem feledkeztünk el erről a vitáról, s fél év múltával megint belátogattunk a .kastélyba, gépkocsivezetőnk a kastélyúr elé lépett: Micsoda találkozás Lenkei úr, hiszen mi a Csallóközből jól ismerjük egymást, tudja, amikor az a kis kellemetlenség történt. Lenkei úr nem zavartatta magát, sőt. Fiatal kollégámat arra biztatta, hogy az ö személye helyett inkább a kastélyról írjon, amelynek az újjáépítésére kétszázötvenezer koronát adott neki a műemlékvédő hivatal. Amikor pedig már mindany- nyian az autóban ültünk sofőrünkhöz lépett: Ne feledje, hogy hegy a heggyel nem találkozik, csak ember az emberrel, és mi még más, komolyabb helyen is találkozhatunk egymással. Bosszantott ez a pimaszság, és - bár óvtak: Gondold meg, kik állnak Lenkei mögött! - a magam módján, csínytevéssel ugyan, de megleckéztettem. Elővettem az újság egyik oldalát, piros ceruzával bekereteztem a neki szóló szavakat: Hogy szerezted a vagyont? (kastély szót nem találtam). Előbb vagy utóbb elszámoltatunk. Ki is kézbesítettem az üzenetet. Kitűztem ajtajára az újságoldalt, és egy közeli fa mögül néztem végig, miként olvassa el az üzenetet. Többre nem tellett a bátorságomból, mert nem írásban, nem nyomtatásban, nem csínytevéssel, csak szóban figyelmeztettek, de nagyon komolyan ám: Jobb lesz, ha feléje sem nézek a veszelei kastélynak. Szót is fogadtam, csak a napot jelöltem meg a naptárban: 1980. október 7. NÉGY ÉV MÚLVA FELROBBANTOTTÁK Ezt persze csak most, néhány héttel ezelőtt tudtam meg, amikor már csak hűlt helyét találtam az egykori kastélynak. Utánajártam hát, hogy ki, mit tud a robbantásról, a kastély eltüntetéséről. Kazlov László mérnök, a sárói Béke Efsz elnöke: - Más volt «^koriban az elnök, de mindenről tudok. Janovic, a miniszter, Uhnák, a pártbizottság vezető titkára ugyancsak szorgalmazták, hogy üdülőt, vadászlakot építsünk abból a kastélyból. Kidolgoztatták az átépítés tervét is, az irattárunkban megtalálható, mintegy 18 millió koronánkba került volna. Nem tudom miként, de szerencsénkre, kitértünk az elképzelés megvalósítása elől. Ami a bontást illeti, örülünk, hogy megkaptuk rá az engedélyt, mert Lenkei kiköltözése után már csak roskadozott, omladozott az épület. Sándor Károly, a Barsi Múzeum igazgatója: - Nem volt műemlék az a kastély. Különben is, a háborús kár következtében, több ágyúlövés is érte, már inkább csak rom volt évtizedek óta. Taliga István, a jnb illetékes ügyosztályának munkatársa: - Nem volt az a kastély műemlék, még csak műemlék jellegű építmény se. Lenkeihez ugyan elég gyakran jártam, de más ügyben. Nálunk nincs .is semmi nyoma a kastélynak. Se rajz, se felvétel, se ügyirat. Marian Havlík, az Állami Műemlék- és Természetvédelmi Központ kerületi osztályvezetője: - Az akaratunk ellenére lebontott veszelei kastélyról mindent megtudhat, ha van rá legalább fél nap ideje, mert a kastély ügyével foglalkozó iratgyűjtő ugyancsak vaskos. Három fél napunkba került ugyan, de hiteles történet rajzolódott elénk. MÉGIS MŰEMLÉK Bizonyítható tehát, hogy a századforduló idején épített kastély műemlék volt. Az első, ilyen jelleget méltató tanulmányt 1977-ben készítették el. Furcsamód, akkor már 1975 óta kisebb hányadban az állam, 320 négyzetméteres lakóterületen pedig Lenkei Géza volt a kastély tulajdonosa. Adásvételi szerződéssel szerezte a tulajdonjogot. Miután az ellenértékként meghatározott 65 000 koronából 30 000 koronát kifizetett, nyomban beköltözhetett. Az állag megóvására a kerületi központ már 1980-ban figyelmeztette a jnb illetékes ügyosztályát. Dr. Jana Sulzová Alapelvek a javításkor címmel útmutató tanulmányt is készített, amelyet 1982 márciusában az ügyben érdekelteknek meg is küldtek. Ilyen furcsa választ kaptak: ,,A kastélyt a Baromfiipar vezérigazgatósága képviseletében oktatás és üdültetés céljára a mezőgazdasági minisztérium fogja használni. “ Két év múlva a sárói Béke Efsz vezetősége hivatkozással a kastély hasznosítására meghirdetett pályázat eredménytelenségére, az épület lakhatatlan, romos állapotára a lebontást és a park felszámolását indítványozta. A jnb illetékes ügyosztályának akkori vezetője különvéleményt hangoztatva - hogy a kastély nem műemlék -, ugyancsak támogatta az indítványt. Pozsonyban, utalva a korábbi, szomorú tapasztalatra, hogy hasonló érvek és paragrafusok alapján a községben már két kisebb kastélyt lebontottak, mind a különvéleményt, mind az indítványt elutasították. Utolsó ügyirat egy jelentés: a kastélyt lebontották, a megőrzésre ajánlott kőszobrokat, a vasrácsos kaput a múzeumba szállították, a terem belső, faragványokkal ékesített falborítása, az épülethomlokzat kettős címere azonban tönkrement, x Volt egyszer egy kastély... de már nincs. A szakállas elvtárs-úr, meg a társai bizonyára nevetnek rajtunk, gondolva: ami nincs, azt tőlük senki nem kérheti számon. Hajdú András Rikkancsok Régen nem olvastuk olyan érdeklődéssel az újságokat, mint az utóbbi hónapokban. Vagyis azóta, amióta megváltozott sajtónk tartalma. Már nyugati lapok is kaphatók standjainkon. A választék bővülése és az a tény, hogy általában érdekesebbek lettek az újságok, nehezíti eladásukat. Érezteti hatását a konkurencia. így van ez rendjén. Bárcsak minél több területen mihamarabb észlelhetnénk a versengés áldásos hatását. De hát miért nehezebb az újságok eladása? Az utca embere számára mindenekelőtt azért, mert egyre több a portékáját harsányan és szellemesen kínáló rikkancs. Ilyeneket az utóbbi évtizedekben csak külföldön vagy nyugati filmekben láthattunk. Igen, az újságok terjesztőin és a rikkancsokon is múlik, melyik lapból mennyi kel el. A rikkancsoknak persze érdekük a forgalom növelése, hiszen attól függ a keresetük. Ezért meg is tesznek minden tőlük telhetőt: padra állva, feltűnő öltözetben, kántálva kínálják portékájukat. Méghozzá a legkülönbözőbb helyeken. Vendéglőkbe, várótermekbe is utánunk hozzák az olvasnivalót. Sót, az útkereszteződésben is vásárolhatunk újságot. Legalábbis Pozsony egyik legforgalmasabb helyén, a Brünni úton, ahol a szemaforok előtt megálló gépkocsik ablakain adja be egy fiatal, csinos újságáruslány a Kronen Zeitungot. Munkáját fürgén végzi, hisz a szemaforok szaporán zöldre váltanak, s a kocsisorok elindulnak. Bár ebből számára - mint azt láthattam is - olykor némi előny származik. Ugyanis nem mindig marad ideje a már mozgó autóba benyújtani a visszajáró aprópénzt. (Fülöp) 1990. IV. 20. ilasúrnap AZ ELTÜNTETETT KASTÉLY
