Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-04-20 / 16. szám

is pontosan emlékszem arra a tizenkét évvel ezelőtti októberi délutánra. Hat óra körül a Szabad Európa, néhány perccel később pedig a bécsi tévé adta hírül: van már új pápája a katolikus egyháznak, méghozzá több mint négy és fél évszázad gyakorlatától eltérően a jeles személyi­ség nem olasz. Lengyel. Beszámoltak arról is, hogy a sajtóügynökségek óriási szenzációként röpítették világgá és kommentálták a nap, az év hírét. Csak a Csehszlovák Sajtóiroda hallgatott. Vala­mikor este kilenc tájt kopogta le szerkesztőségi távírónk azt a néhány soros közleményt, amely - mint másnap kiderült — szinte szóról szóra meg­egyezett a TASZSZ-tudósítással. Nyilvánvaló volt, hogy az úgynevezett szocialista tábor sajtója kezdet­ben igyekezett valamiképpen elbagatellizálni ezt az eseményt, ha már a határokra és a zavaróadókra fittyet hányó modern nyugati tömegtájékoztató esz­közök miatt csak néhány kínos-kurta órára lehetett elhallgatni a hírt. Minden látszatkeltés ellenére a pártállamokban érezhető zavarodottság, idegeske­dés, alig leplezett riadalom fogadta Karol Wojtyla megválasztásának tényét. A pártoligarchia hamaro­san ráébredt arra, hogy a krakkói püspök alaposan ismeri a nem népi és nem demokratikus, nem is szocialista rendszer, az ember szabadságát, lelkét megnyomorító manipulációs mechanizmusát, súlyos erkölcsi válságát. Dölyfösségükben, félelmükben rö­videsen módszeres propagandahadjáratot indítottak az új pápa ellen, badarságok, rágalmak tömkelegét hordták össze állítólagos fellázító kelet-európai poli­tikájáról. Megértük, tanúi voltunk a történelmi igaz­ságtételnek, amikor a hazugságok lelepleződtek, s a hazug rendszer kártyavárként omlott össze. A II. János Pál pápa által hirdetett eszmék, erkölcsi értékek pedig az évek során világszerte mind nagyobb visszhangra leltek, mert évszázados emberi, szellemi értékek, kérlelhetetlen igazságok a fundamentumuk. A remény pápája - mondják róla tisztelettudóan és találóan. Elsősorban a képernyő révén tanúi lehettünk, ahogy alakította, építette életművét. Em­lékek, megható pillanatok élnek tudatunkban és a szívünkben. Amint az Apostoli palota erkélyéről anyanyelvükön szól sorskérdésekről, erkölcsről, emberségről a világ minden tájáról Vatikánban egy­begyűlt zarándokok millióihoz; amint éhező gyer­mekeket, magatehetetlen idős embereket látogat meg Afrikában és Latin-Amerikában; amint AIDS- betegekkel fog kezet; amint vigaszt nyújt a társadal­mi és szellemi elnyomás, a legkülönbözőbb igaz­ságtalanságok áldozatainak; amint stadionokban, templomokban reményt gyújt a fiatalok százezrei­nek lelkében, segítve őket abban, hogy eligazodja­nak a világ dolgaiban. S ki ne emlékezne arra a döbbenetes és fölemelő pillanatra, amikor a pápa a keresztényi megbocsátás és testvériség eszméjé­nek megtestesítőjeként kereste föl börtönében Ali Agcát, a fölbérelt merénylőt, aki meg akarta ölni őt... A hívők világszerte Szent Péter méltó utódaként, mások pedig mai világunk egyik kimagasló szemé­lyiségeként tisztelik, aki a szereteí és testvériesülés misszionáriusaként járja fáradhatatlanul a világot, hirdetve olyan szellemi, -erkölcsi megújulást, amely a lelkiismereti szabadság, a szabad véleménynyilvá­nítás, az egyén és a közösségek, többek között a nemzeti kisebbségek jogaira, az esélyegyenlőség és a szociális igazságosság" elveire épül. Sokat, na­gyon sokat tett azért, hogy világunkban, életünkben kevesebb legyen a feszültség, a gyűlölet, az ember­telenség, teremtődjék körülöttünk és bennünk béke, hogy kölcsönös megbecsülés jellemezze különböző vallásúak és nem hívők együttélését, s hogy a mai katolikus egyház életképes és előremutató válaszo­kat formáljon korunk kihívásaira, s azoknak a milli­óknak vívódásaira, kételyeire, dilemmáira, akik a fejlett országokban és a gazdasági elmaradottság­gal, válságokkal bajlódó államokban egyaránt az élet értelmét, önmegvalósításuk lehetőségeit ke­resik. N egyvenhatodik külföldi útja e hét végén hoz­zánk vezet. Abba az országba érkezik, ame­lyet nem is olyan régen a szigorúan ellenőrzött gondolatok, véleménynyilvánítás, kulturális és tár­sadalmi élet miatt nem egészen alaptalanul neveztek a szellem Biafrájának. E szellemi sivárság és unifor- mizáltság fölszámolásában, a novemberi tavasz eljö­vetelében a hívőknek is döntő részük volt, s nyilván ezt a tényt is mérlegelte II. János Pál, amikor párját ritkító gyorsasággal, úgyszólván néhány hét leforgá­sa alatt tett eleget a meghívásnak. Értékelve, elis­merve azt a változást, amelynek eredményeképpen nálunk órák, napok alatt tabuk és korlátok dőltek meg, szellemi horizontok szélesedtek ki, ablakok nyíltak a világra. Václav Havel és Richard von Weizsäcker nemzetek megbékélését jelképező kéz­fogása, a kollektív bűnösség elvének elítélése a kö­zép-európai országok pozsonyi csúcstalálkozóján, az Etika és politika szimpózium egy-egy mérföldkő az Európához vezető úton. II. János Pál e hét végi csehszlovákiai látogatása bízvást nevezhető világpolitikai eseménynek. Őszentsége, folytatva történelmi küldetését, ezúttal is millióknak nyújt reményt, hitet az emberibb léptékű, valóban szakmai és erkölcsi elvekre épülő, igazságosabb élet megteremtéséhez. Szilvássy József I iWWUniHllLH IY*A IX

Next

/
Oldalképek
Tartalom