Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-04-13 / 15. szám
k halkan megcsikor- It, az abroncsok meg- tek az aszfalton, megállt az út szélén, alig száz méternyire t, egy ökör mellett. <ocsi vezetője kiszállt, lépdelt. apót... - köszönt már ól, s amikor odaért, i kocsi mellett, kkadt a gumija? egyik... - mondta ladrágja zsebéből pi- tt elő, és a fogai közé lost kicseréli? záj... - szólt a férfi, thetek! fi azt felelte, hogy is meg tudja a dolgot Nem szerette, ha tájnak körülötte. Fel- i csomagteret, emelőt rámosládát vett elő. nan való vagy? - kér- út, miközben az emelte. novóból - mondta )tt látni a házait - mu- ávolba, és azt is bol- jzölte volna, hogy Pe- íívják, s most megy lik osztályba. De látta, §rfi már a belsőt szeide... fi* szippantott egyet i. ó, ha nagyon akarod, pumpával és a belsővel leszaladt a patakhoz, amely az út mellett folydogált. Felfújtatta a gumit, majd a vízbe mártotta. A parányi lyuknál buborékok keletkeztek. Futott vissza a kocsihoz.- Itt van! - mutatta.-Addig rágyújtok, amíg megszárad. Rettenetes dohányos vagyok!! A kereket felszerelték.- Hogy hívják?-Dzsakin... - mondta a karmester.- Már hallottam a nevét! -Ha egyszer az operába akarsz jönni, jelentkezz nálam. Csak mondd azt, hogy Dzsa- kint keresed, beengednek.- Mi a foglalkozása?- Karmester. Láttál már élő karmestert?- Láttam. Az iskolával egyszer voltunk a városban. Az operában. De csak a hátát láttam mindig!-Akkor most láthatsz elölről is. A fiú lecsiszolta a gumit és ráhelyezte a foltot.- Azt hiszem, már jó - mondta egy idő múlva a férfi. A fiú ismét felfújtatta a gumit, és ismét leszaladt vele a vízhez.-Jó! - kiáltotta. - Nem ereszt! Egyébként nagyon ügyes fiú vagy! Elrakta az emelőt, a kulcsokat és a ragasztót.- Már elmegy?- Elmegyünk... - felelte. - Elmegyünk? - szólt be a kocsiba, ahol fiatal nő ült a hátsó ülésen és egész idő alatt egyetlen szót sem szólt. Most is csak bólintott.- Ő operaénekes - magyarázta a karmester. - Kíméli a hangját! Megtörölte a kezét, majd eldobta a kócot az út menti árokba.- Ha Amerikában lennénk, négyszáz dollár büntetést kellene fizetnem... - nevetett és beült a kocsiba.- A viszontlátásra. Egyszer találkoznunk kellene, hogy megigyunk egy pohárkával... Az énekesnő összecsukta a könyvet, amelyet olvasott, a férfi még kiintett a kocsiból. Amikor már jó messze jártak, a fiú visszament a jószághoz, amit őrzött.- Látod, megismerkedtem egy karmesterrel... - mondta alig hallhatóan. - És most már te is tudod, hogy Amerikában négyszáz dollár büntetést fizetnek, ha az árokba dobják a szemetet... és az operaénekesnő vigyáz a hangjára... Az ökör bólintott, mintha értené, amit hallott. Tovább legelt, a fiú leheveredett egy fa alá. Az égen fehér felhők húztak barázdákat. Minden mozgásban volt: az ég és a föld s az országút, amelynek aszfaltján a teherautók, személy- gépkocsik, motorkerékpárok vad iramban rohantak tova. Mozgásban volt minden, mint az idő, amely mindig siet és oly gyorsan elfut felettünk. Még szerencse, hogy a zsebében ott lapulnak a szegek, amelyek közül időnként egyet- egyet az útra dob... - gondolta. És azt mindig valami élmény követi... Antalfy István fordítása MARTON IVÁN Karrier A nő szép volt, elbűvölő. A férfi jó megjelenésű, intelligens. De senki volt. A nő meg, mint az öreg halász nagyravágyó felesége. S mert nem tudott a férfiból Valakit csinálni, hát nyakába vette a világot. Járt-kelt, mígnem összefutott a Titulussal. Az esküvőt a városházán tartották, csupa előkelőségek jelenlétében. Mikor a pár a terembe lépett, az emberek földig hajoltak, ami elsősorban a Titulusnak szólt, no meg egy kicsit a nőnek is. Az asszony határtalanul boldognak látszott, annak ellenére, hogy a Titulus csak akkora volt, mint egy babszem, s csúnya, akár az ördög. Kivételesen a férfi is hivatalos volt az esküvőre. Egyedül ő nem hajtott fejet a Titulus előtt. Elmosolyodott és megírta a történetet, s a Karrier címet adta neki. Epizód A harmadik féldeci után magához intett, s kétszer két deci bort rendelt, majd bemutatott a pincérnek, mint költőt. Aztán megkérdezte a pincért, hogy kicsoda Ő.-író vagy, kérlek - válaszolta a pincér.- És ki ül mellettem? - nézett rám az író.-Költő - mondta alázattal a pincér. így lettem én költő, és így lett ó író. Fényes jövő áll előttünk... den ősét és ivadékát, jnkaértekezlet vala- ian, mint a munkát írülményt említették határozásra jutottak: Élénk vita robbant ki lyét illetően. Végül kedvű fiatalember, ládát fontosságának lította kocsiját a bejá- isomagtartójából egy j. Dk megteltek kívánok mögött pattanásig en a fonnyadt füvön izeiébe ért. A csöpp ált ágról ágra. Amikor :g nyomása alól félik elismeréssel nyug- majd lassan, mintha lek, visszahúzódtak é. ban semmi sem za- Imát. A csukott ajtók gásban zötyögött az éjükét, ha egy nyitva Ddött az ablakrések egy madár, s aztán elégedetten eresz- les székeikre, sett több szó. Igaz, mszédját tisztelve ült ríSlIett, és Hédi néni, iszogatta irodájában Egy ukrán antológia kapcsán ,, Népem, szegényem, te porba roskadt, “ - e szavakkal kezdődik Ivan Jakovics Franko költeménye, amely ismert poémájának, a Mózesnek (Mojszej) prológusaként született, 1905-ben. Az ukrán irodalom klasszikusa nagyszabású poémájában, a bibliai példázaton túl, az ukrán nép sorsát, tragikus múltját és jelenét, s megjövendölt dicsőségét írja le. A Népem, szegényem (Na- rode mij) című antológia, amely tavaly jelent meg Lvovban, az ismert költemény több mint 50 fordítását tartalmazza. A költemény egyébként az ukrán irodalomban programadó erejű, s ilyen értelemben ma is aktuális, hisz összecseng az Ukrajna Átépítéséért Mozgalom célkitűzéseivel, amelynek vezetői között olyan ismert költőket találunk, mint Ivan Dracs és Dmitro Pavlicsko. A Népem, szegényem, bár prológus, önálló költeményként is jelentős. Tizenhat terci- náját Franko egyetlen éjszaka alatt írta, alkotói extázisbán. Az antológiában egyébként a költemény három szlovák fordítása mellett (Juraj Slavík, Július Kokavec, Lubomír Fel- dek) két cseh, illetve három magyar fordítást találunk, többek közt Grigási Évától és Varga Erzsébettől, de olyan ismert költők és fordítók nevét is megtaláljuk, mint Borisz Paszternák, Erich Weinert, vagy Desanka Maksimovic. A Népem szegényem című költemény eddig harminc nyelvre fordították le, míg az egész Mózes poéma eddig öt nyelven olvasható, legalábbis az antológiát szerkesztő és az előszót írt Fedir Pohrebennik szerint. Véleményem szerint ennél lényegesen több, kilenc fordítása létezik, a tizedik, a héber befejezetlen maradt. S bár a költemény jövőbe mutató sorait (Ám kél a nap, s te tündökölve állsz ott, Koszorújában szabad nemzeteknek) talán még korai lenne szó szerint érteni, remélhető, egyszer valóra válik Ivan Jakovics Franko jóslata, hisz az egész civilizált világnak ez az őszinte óhaja. Mikulás Nevrly Kövesdi Károly összeállítása SZABÓ OTTÓ: ÉJSZAKA IVAN FRANKO . M ózes Népem, szegényem, ó te porba roskadt, Mint keresztúton isten nyomorultja, Kit fennen csúfod tett meg ótvarosnak! Mi vár reád? lelkem ez tépi, dúlja, S a szégyen, mely jövendő nemzedékek Arcába süt, nem hagy aludni újra. Hát érctáblába’ róva az ítélet, Hogy szomszédoknak légy a ringye-rongya, Igásbarma a mások szekerének? Hát holtiglan törvényedül kimondva A kushadó harag s hazúg alázat, Mely sorsod mindig ahhoz köti-fonja, Ki vasra ver, ki szádba zabolat ad? Hát csak te vagy, ki méltatlan a tettre, Roppant erőd teljévé sose árad? | Hiába lángolt annyi szív repesve Teérted szent és tiszta szenvedéllyel, Hát hasztalan volt test-lélek keresztje? A hősök vére nyomtalan enyész el E hon rögén? Ki nem zsendűl virítva, Szabadságban, szépségben, ép-egésszel? I Hiú káprázat szavadban a szikra, Erő, gyöngédség, szellem s mindaz benne, A lélek szárnyát mi egekbe nyitja? Pocsékba csordul nótáid keserve, Szerelmes vígság, síró szomorúság, Remény, öröm, mely felcsillan derengve? Ó nem! Nem szegheti a sorsod útját Könny s bú csupán! Hiszek virtusodban, S felzeng, hiszem, húsvéti hallelújád! Ó, bár születne ihlet, szóra, szomjan, S születne ige, mely az áldott ihlet Hevén beérik s lelkes lángra lobban. Ó, bár születne dal, tűzzel telített, Mely milliókat szárnyalásra ajzva, A megváltáshoz sodrán elrepíthet! Ó, bár!... De mi, kiket megtört a hajsza, Kétség kínzott és szégyen meggyalázott, El nem kísérünk téged már e harcba. Ám kél a nap, s te tündökölve állsz ott Koszorújában szabad nemzeteknek, Beszkidre hágsz s a Kaukázust megrázod. Fekete tengerrel zúgod győzelmed, s féltőn vigyázod, mint törődő gazda, Házad táján s határodon a rendet. Vedd hát e dalt, bár búbánat ringatta, Hittel teli s szabad, akárhogy fáj még, Jövendőd záloga a könny is rajta, Géniuszodnak menyegzós ajándék. (1905) Grigási Éva fordítása sül §m fty m $mvuk.
