Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-30 / 13. szám
iá az asztalon vajon mi jön, g, boldog öröm, jen elölről, nincs még az emberiség, isra újra s újra, ótáját fújva, nt beszélőt porba?! ölmagasodva bb mint másnak, csak annyi: éhérnek maradni. , DLY életkérdés II I (Nérónak) >e lehet fi ' rejlik ság íbözteti izattól 'lók mesterségbeli * í LÁSZLÓ órezgések I (Ő an sban * yen )ban ban ám rton id lang már lás ütt ünk-a ÍN Kalauz tgy régebbi történet) lesért nyúlkálni i a hidakon át m a kalauz én hidalom át <ért nyúltam \pta a kezem ita kilyukaszt ezem k megállni 77 le állni betörjük viskójának valamennyi ablakát. De hát mi... Szóval nem vagyunk ám akárkik, jellemtele- nek. Odamentünk az ablaka alá - s ott énekeltük el a legkedve- nk sebb nótáját. jn’_ És ő erre mit csinált, az a híjra tan9 ?! m. Moslékkal öntött le bennünket! /es S addig ordítozott, míg haza ie_ nem keveredtünk az ágyunkba. ,mj Hallatlan! a:t Szóval, mi, a bitang Duáó szerint, nem énekelhetünk, de ó, ö ordítozhat az egész falura, mint ien , a9y közönséges kocsis! >gy 1 Susla Béla fordítása A mióta kitavaszodott, gyakran ült ki a ház előtti padra, melyet a faluszépítési akcióban a múlt évben tettek a házuk elé. Okos ötlet volt a falu asszony-elnökétől, hogy erre is gondolt. Nem mondhatja senki, hogy a tanács csak akkor működik kifogástalanul, ha férfi vezeti. Ma az utcán rózsafák virítanak tavasztól őszig. András bácsi is ezekben gyönyörködik nap mint nap. Most is ott ül a kispadon, s szívja a szájából ritkán hiányzó cigarettát; füstkarikái himbálózva szállnak a feje fölött.-Jó napot kívánok! - köszön rá valaki, tudva a falusi szokást: itt mindenki köszön egymásnak. Egy sietős nőt pillant meg, aki már el is haladt mellette a járdán. Ahogy utánapislant, megdöbben: ismerősnek tűnik ez a női alak... Egy valamikori leány formája rajzolódik ki a képzeletében - igen, az első igazi nagy szerelem, Ilonka! Emlékeiből egy hang riasztja fel:- Sógor, reggelizhetnénk... - Gyula sógor, nemrég elhunyt felesége testvéröccse áll mögötte, akivel kettesben lakják az ősi portát. Máig sem érti az okát: miért is maradt vénlegény, hiszen már ő is túl van a hetvenen, véle együtt...- Hát, ehetünk. Felcihelödifc, Indulnak a szoba veié, ahol valódi juhsajt várja, amit az alvégen lakó leánya készített, mivelhogy ők juhokat is tartanak. A sógor zöld hagymát is hozott a kertből, ez így passzol össze... Felséges reggeli Ígérkezik... A kispadra visszaülve, képzeletében az imént látott nő alakja jelenik meg. Még egyszer látni szeretné, szemtől szembe. Gyakran pislant az alvég felé, amerre eltűnt a nő. Azon töpreng, hová is mehetett? Talán visz- sza se jön. Mindegy: ma kint marad a kispadon, s ha csak lehet, meglesi, megvárja... Már délfelé járt az idő, a nő csak nem jött. András bácsi kitartóan szívta cigarettáit. A delet is elharangozták, már éppen elhatározta, hogy elindul befelé, amikor megpillantotta a reggel ráköszönó nőt. Néhány aprósággal jött. Eszébe jutott, nemrég újságolta valaki, új óvoda nyílik a faluban -, ez bizonyára az óvó néni...- Jó napot... - többet nem tudott is, éppúgy, mint reggel.- Jó napot... - többek nem tudott szólni, annyira meglepődött. Szakasztott Ilonka, állapítja meg... Nagyon messzire réved. Az óvónő meglepetten állapítja meg: ez a bácsi felfalja a szemével... András bácsi csak nyel- desett egy ideig, aztán megszólalt:- Bocsásson meg a kisasszony, vagy nagyságos asszony... nem is tudom, hogyan szólíthatom, de beleszédülök a csodálkozásba a hasonlatosság végett... Nagy lélegzetvétel következett, azután folytatta: Bocsánatot kérek, de nem hallgathatom el, hogy magácska teljesen egyezik azzal a lánnyal, aki nekem az első igazi kedvesem volt... Az alakja, a szeme, szája, még a menése is az övé... Ilonkáé... Beleizzadt a beszédbe, vissza kellett ülnie a kispadra, lihegett, fújtatott... Az óvónő mintha szánakozva nézné - ő legalábbis úgy látta aztán megszólalt:- Honnét származott a maga Ilonkája? Ez a hang is az övé - állapítja meg András bácsi, s szinte beleszédül, ahogy nézi a nőt. Elmélázva válaszolja:- Hogy honnét származik? Innét a második faluból, ahonnét én is. Falubeliek voltunk még akkor ... Az óvónő mondta a község nevét, s András bácsi rábólintott.- Hát akkor ne csodálkozzon bácsika a hasonlatosságon, hiszen én is abban a faluban élek, a maga Ilonkája bizonyára rokonom lehetett. András bácsi megnevezte a kovácsmestert, Ilonka apját, s az óvónéni elnevette magát: CSONTOS VILMOS-* Hiszen anyukám és Ilonka néni unokatestvérek... A nénikém ma is él Magyarországon, ahová a kitelepítéskor kerültek... Kissé halkabban tette hozzá, - bizony már öregasszony, asszony láhyai vannak és unokái...-Tudom, hogy öreg, épp olyan lehet, mint én vagyok, hiszen alig egykét év korkülönbség volt közöttünk... Hát akkor maguk rokonok, ezért ez a nagy hasonlat...- Ezért... A viszontlátásra!- Kezét csókolom... András bácsi ült, ült magába ros- kadtan, bámulva a tüneményt, ahogy elhaladt a felvég felé a néhány aprósággal... Arra eszmélt fel, amikor az óvónő benyitott a felvégen lakó bábaasszony udvarába... Ott lakik bizonyára, ott szoktak megszállni az ilyenek. Mari néninek takaros első szobája van, fűteni is lehet benne. Ritka az ilyen falusi ház, ahová régebben kéményt is építettek. Ott lakott egy időben a jegyzösegéd, máskor meg a postás kisasszony. Most az óvónő is odakerült. Bizonyára lány még, hajadon, mert ha férje volna, nem venne ki lakást, nem maradna tőle távol - latolgatta András bácsi. András bácsi ettől a naptól kezdve állandóan a kispadon üldögélt, naphosszat, látni akarta az óvónő jövését, menését... Látta is, sót néhány nap múlva Erzsiké - így hívták a lányt -, már mosolyogva fogadta a köszönését, és egyszer csak odaült melléje a kispadra:- Meséljen nekem arról a maga Ilonkájáról... - s huncutul pislantott András bácsira... Az idős ember végtelenül boldog volt. Mintha ifjúságát varázsolta volna vissza ez a fiatal lány... Emlékeiben kirajzolódtak a régi tavaszi esték, a vasárnap délutánok, amikor a berek erdőben sétálgattak Ilonkával... És mesélni kezdett... Erzsiké elhallgatta volna, akár estéiig is, de Mari néni ebéddel várta, így a mese folytatása másnapra halasztódott. András bácsi végigálmodta az ifjúságát ezen a néhány napon, a szépséges Erzsiké társaságában. Ennek a mesének a legszebb részei a Léván töltött napok voltak, amikor, mint kovácssegéd, az öreg vár tövében meghúzódó műhelyben pat- kolta a kelecsényi és podluzsányi parasztok lovait, akik a heti vásárra szoktak bejárni, s hozták asszonyaik a nevezetes lúdfertályt, melynek igen nagy keletje volt abban az időben... Ilonkának Léván lakott a nagynénje, akinél nyaralni szokott. Etelka néninek, így hívták a nagynénit, is tetszett az edzett kovácslegény, s szívesen látott vendége volt néhanapján... Etelka néninek a férje is kovács volt, talán innét volt András megbecsülése... A jó nagynéni, Ilonka kedvéért,» azt is megígérte, hogy az,,apuka“ előtt elhallgatja ezeket a találkozásokat, mivel Ilonkától tudta, hogy a falusi kovácsmester nem jó szemmel nézi, ha a lányának csak egy kovácssegéd udvarol, többre tartotta magát, hiszen neki már cséplőgépe van, s a paraszt származású legényke nem számíthat a lánya kezére... Tudott az esetről és . tiltotta... De ez csak olaj volt a tűzre, hisz ők fülig szerelmesek voltak egymásba. Ilonka utolsó éves polgárista volt, betöltötte a tizennyolcat, András pedig a múlt őszön lépte át a húszat... Apja, a középparaszt, nehezen viselte el, hogy fia kovácsmesterségre adta a fejét... Lett volna elég dolga a birtokban ... Léván együtt töltötték az estéiket. Az egyik este moziba mentek. Két mozi is volt akkoriban Léván; a Denk- nél és a Szlánszky-féle szállóban, a Báti úton. Ültek egymás mellett, kezük egymásba simulva... Egyszer csak, mintegy varázsütésre, felálltak s elindultak a kijárat felé. Mentek, abban az irányban, ahol ilyenkor már alig van járókelő... A> úri hársfái alatt kötöttek ki. Az árnyas járdára csak itt- ott hullott gyér villanyfény. Szerelmeseknek való utca. Az éppen virágzó hársfák bódulatában összeölelkeztek, csókok záporos boldogságába felejtkeztek ... Végtelenül boldogok voltak. Andrásnak eszébe jutott, hogy talán a kálváriára is kimehetnének, s Ilonka teljesen az övé lehetne... Ettől a gondolattól azonban nagyon megrémült: a kovácsmester mentül agyonvágná, ha a lánya ilyen gyalázatos helyzetbe jutna... Ettől a gondolattól menekült... Neki is meg kell őriznie a család becsületét! Maradtak hát az illatos hársfák alatt. Erzsikének nagyon tetszett a történet. Mindig újabb és újabb részleteket ismert meg, s lassan már mindent tudott. András bácsi magáról megfeledkezve, egyszer csak megfogta Erzsiké kezét, s azt simogatva mondta tovább a nagy szerelem történetét. Erzsiké megérezte, hogy ez a vén ember most nagyon boldog, s egyben nagyon messze jár tőle, valahová a múltba álmodja magát, és hagyta, hadd simogassa a kezét, hogy a mese teljes legyen... Az öregembernek csakugyan mesebeli látomásai voltak. Már nem az Erzsiké kezét, hanem egykori Ilonkája kezét simogatja, sót magához szorítja, öleli, csókolja... András bácsi már a mesében él. Ott találja magát a Mari néni szobájában a díványon, s ez a gyönyörű lány ül mellette... Nem, nem ez a lány: Ilonka ül mellette, azt öleli, csókolja... Csókolja a száját, a vállát, s fuldoklik a boldogságtól. És a lány visszacsókolja... Akkor a fülébe súgja, hogy legyen egészen az övé... A lány szánalomból, vagy megértő ellágyulásból engedelmeskedik, s vetkőzni kezd.. . S András, a vasgyúró, ebben a pillanatban elpuhul, tehetetlenül fekszik a lány mellett, aki tüzesen csókolja öt, magához szorítva... A homloka verejtékezik, már csurom viz az egész teste, csak azt érzi, hogy képtelen arra, amire kérte a lányt, amit annyira kívánt...- András sógor! András sógor! Ébredjen! - Gyula sógor föléje hajolva tapogatja csuromvizes homlokát, és rázogatja kétségbe esve. - Mi van magával? Ébredjen, András!- Mi történt, mi baj? - riad fel végre András bácsi... Hol vagyok?- Itt van az ágyban! Annyira nyögött, azt hittem, haldoklik. Nem nézhettem a szenvedését, biztosan nagyon rosszat álmodott! András bácsi valóban szenvedett, csak hosszú idő elmúltával fogta fel, hogy álmot látott. Nagyon szépet és nagyon fájdalmasat... Másnap nem ült ki a kispadra a ház elé: betegen feküdt, lázasan... Doktort is hívtak hozzá. Eljött a lánya is, akinek hiába mondogatta, hogy az álma tette tönkre... sehogy se értette ... Az óvónőnek is feltűnt, hogy napok óta nem látja András bácsit. Amikor megtudta, hogy beteg, nyomban meglátogatta.- Hallottam, hogy betegeskedik, András bácsi. Gondoltam, betérek javulást kívánni... András bácsi nem tud, nem bír szólni. A könnyei szivárognak, s elfá- tyolosodik a szeme... Valahogy mégis kinyöszörgi a köszönő szót, de a kézfogásra nyújtott kezet alig tudja elereszteni. Tartani szeretné, szorítani, sokáig, ám érzi, nincs hozzá ereje, fáradt, nagyon fáradt. És rádöbben: ez az öregség... Erzsiké a zsebkendőjével letörli a verítéket, s mosolyogva elköszön. András -bácsi csak annyit tud mondani, hogy köszönöm... Úgy érzi, ennek a lánynak a megjelenése minden gyógyszernél többet ér, s már tudja, meg fog gyógyulni, hogy meg kell gyógyulnia... ebédlőben leültünk a kerékasztalhoz.- Úgy fogunk egymással tárgyalni, mint lengyel a lengyellel - jelentette be az anjpsom.- Igen - bólintott az apósom, s egy üveget állított az asztalra. Poharakat a feleségem adott, ó is köztünk ült.- Látod, kedves vöm, a helyzet elviselhetetlen- mondta az anyós. - Drágaság, rohanás, idegesség ... tenni kellene valamit.- Igen - az apósom egy tanácsadó arckifejezésével, a könyökével megbökött, és öntött.- Nem rossz elképzelés, de mi következik ezután? - kérdeztem óvatosan.- Bizottságot alakítottunk. Elhatároztuk, hogy... Félbeszakítottam: - Hogyhogy? Elhatároztátok? Előzetes megbeszélés nélkül?-Sürget az idő, kedves vöm - utasította el határozottan az anyósom.- Igen - erősítette meg az após.- Egyelőre úgy döntöttünk, hogy utat nyitunk az idegen tőkének. Két változat lehetséges. Vagy rendelkezésre bocsátjátok az ebédlőt, és ideiglenesen összehúzódtok a hálószobában...- Vagy?- Vagy elválsz Reniától, ó pedig keres magának olyan férjet, aki nyitottabb Nyugat felé. Renia lesütötte a szemét. - De mama, ez könyörtelen feltétel. Beszéljünk higgadtan.- Ó, nem! - Az anyósom a nyakát tekergette.- A férjed túl régen, hiteget bennünket. ígérgette, hogy avanzsál, nyaralót épít, új kocsit vesz. Nem várhatunk tovább. Magunkhoz kell ragadni az irányítást. Az idegen tőke a legkönnyebb. Ha ebben a lakásínségben kiadjuk az ebédlőt, többet jövedelmez, mint ennek itt az egész fizetése... Tiltakoztam. - Nézzétek! Nehézségek merültek fel. Akinek nyugdíjba kellett volna mennie, nem ment. Az autóutalványt, amit nekem kellett volna megkapnom, véletlenül a főnök kapta. Azt pedig tudjátok, mi a helyzet az építőanyaggal. Egyébként kertet vettünk! RYSZARD FUDALA- Az semmi - szögezte le az anyósom.- Igen - helyeselt az após. - Zénón fél éve tért haza és már építkezik.- Igen, de...- Elég volt a deből! - Az anyósom engem és Reniát vette célba. - De, de... Annyi ostobaságot követtetek el, hogy elég volt. Mire volt jó iskolába járni? ’ - Igen.-f Nehéz helyzet elé állítottatok bennünket- mormoltam. Mire az anyósom: - A helyzetet mi ismerjük. Van megoldás? Van. Csak választani kell.- Költözzünk ki az ebédlőből, hogy egy idegen pöffeszkedjen benne? Az anyósom kiegészítette: - Idegen töke. Renia egyezkedni próbált: - És ha elválnánk, és együtt maradnánk az ebédlőben? Az anyósomék sajnálkozva ingatták a fejüket.- Biztos az előléptetésem - mondtam. - Csak idő kérdése. A következő évben...- Ugyanezt mondtad egy évvel ezelőtt is - vak- kantotta az anyósom. - A te szavaid ellentétben állnak a mi tetteinkkel. Vagy-vagy.- De miért veszítsünk olyan sokat, és ne kapjunk érte cserébe semmit?- Cserébe átrendezhetitek a hálószobát. Valahogy berendezkedtek. Senki sem lesz az uta- tokban...- Igen - hagyta jóvá az apósom, türelmetlenül szorongatva a poharat.- Ebbe nem egyezünk bele - vetettem oda.- Nem adunk oda mindent.- Nem adunk oda mindent - támogatott Renia.- Nem? - ismételte meg az anyósom. - Akkor vigyétek az asztalt. Masszív bútordarab, kerek. Renia megkönnyebbülve sóhajtott fel. Kifogytam az érvekből. Az apósom pohárköszöntöt mondott. Aztán újabb következett. Kopasz Csilla fordítása
