Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1990-03-30 / 13. szám

„TÖRÖCSIK MARI? Jó érzés mellette lenni. Teljes egészében a partnerének tekint." „A NAPLÓ JULIJA OLYAN, MINT ÉN: KEMÉNY ÉS KITARTÓ“ • Kinek a közbenjárására?- Márta segített. Ö intézte el később a színművészetit is, azt, hogy érettségi nélkül vettek fel. Két napig voltam főiskolás, vagy háromig, nem tudom, a lényeg az, hogy körülnéztem, beleszagoltam és azt mondtam: köszönöm szépen, meggondoltam magam. Tizenöt filmet forgattam, a legtöbben főszere­pet játszottam... milyen technikai dologra tudtak volna még megtanítani? Esetleg arra, hogy hogyan kell mozogni a színpadon, de engem nem vonz a színház. Én a férjemmel és a gyerekemmel akarom élni az életemet, nekem az sokkal fontosabb, mint bármilyen pálya. Hogy a fiam csak a tévéből ismerjen igazán, hogy háromnaponként lássam, ho­gyan alszik? Az ki van zárva. Én nem ezért szültem gyereket. Majd ha önálló lesz, akkor igen, akkor lehet, hogy szabadabban élek, de amíg kicsi és szüksége van rám, addig nem. • A férjeddel hol találkoztál?- Kecskeméten. Ott kaptak anyuék szük­séglakást, amikor felköltöztünk a tanyáról, és annak a szükséglakásnak a szomszédságá­ban lakott Pista testvére... ott ismerkedtünk meg nála és egész nyáron boldogok voltunk. Aztán nem sokkal azután, hogy elkezdtem a gimnáziumot, kiderült, hogy terhes vagyok. Akkor leültünk és megbeszéltük, hogyan tovább. Egy hét után kimaradtam az első osztályból, mert úgy határoztunk, kell a gye­rek. összeházasodtunk és most már hét éve nagyon jól megvagyunk. Az első három év volt a legnehezebb. Amikor a kutya sem vakkantott utánam, hogy gyere, dolgozzál. Az a három év úgy telt el, hogy egyetlen film sem volt, csak a cannes-i filmfesztivál. Egy csodá­latos szálloda, a tenger, a pálmafák... aztán haza a sárba, az ötször négyes szobába, ahol heten laktunk. Az anyám, a bátyám, két húgom, és mi, hárman. Anyámmal szeren­csére mindig jól kijöttem. Szerényen, de nyu­godtan éltünk mi a tanyán is, ruhánk nem nagyon volt, lavórban fürödtünk, azt ettünk mindig, ami volt, ha meg semmit sem talál­tunk, akkor koplaltunk kicsit, de bántani so­sem bántott bennünket. Különben eszébe sem jutott, hogy beleszóljon a terhességem­be, és amikor világra hoztam a fiamat, akkor sem nehezítette meg az életemet. Aztán a férjem testvére kiköltözött a bekerített ba- rakknegyedból, és azt mondtam: ez most a miénk lesz. El js foglaltuk a lakást gyorsan, csak úgy önkényesen, de másnap már men­tem is a hivatalba, hogy bejelentsem. Megér­tés helyett mi mást kaphattam is volna; kiok­tattak, és egyfolytában azt kérdezgették, ho­gyan gondolom én mindezt. Egy idő után felálltam, hazamentem és vártam a rendőrö­ket, hogy kilakoltassanak. Nem jöttek. Úgy­hogy ott kezdtünk el önálló életet élni, köl­csönkért ággyal és kölcsönkért rezsóval. • Ezerkilencszáznyolcvannégyben aztán, röviddel a cannes-i siker után nagyot változott a helyzetetek.-Hazajöttem a fesztiválról és azonnal megkerestek a tanácstól, s nemsokára már egy huszonkét négyzetméteres garzonlakás­ban laktunk. Ebből lett aztán a mai otthonunk, a hatvanhárom négyzetméter, ahova bárkit be tudok hívni és a fiamat is normális körül­mények között nevelhetem. • Két forgatás között hogy telnek a nap­jaid?- Elsős a fiam, iskolába jár és én mindent hozzá igazítok. Pista a kecskeméti áruház szállítómunkása, én meg házfelügyelőséget vállaltam, mert élni kell valamiből. • Vagyis, ha nincs film, akkor egy egész lakóház ügyes-bajos dolgait intézgeted és lépcsóházat takarítasz.- Igen, de ez csak az egyik életem. Reggel nyolctól délután egyig. A másik - és ez a fontosabb - a családom. A filmezés külön öröm. Arra is szükségem van, a boldogságo­mat viszont nem abban keresem. Szabó G. László ÁRVÁCSKA EREJE Czinkóczt Zsuzsával a harmadik Napló után laktam is nála egy ideig, mert az ő háza nem a tanyán volt, hanem bent, a faluban. Tizen­három éves múltán, amikor anyuék Kecs­kemétre költöztek, addig a hétköznap és a vasárnap között számomra csak az volt a különbség, hogy vasárnap nem kellett isko­lába menni. Dolgoznom különben nem sokat kellett. Nálunk nem volt koránkelés, kapálás, malaclegeltetés, csak a család. Anyám első házasságából négyen vagyunk testvérek, én vagyok a legfiatalabb, a másodikból, amelyet egyéves koromban kötött, két húgom van. Anyám sosem tett különbséget köztünk, úgy­hogy édestestvérek vagyunk mi hatan. Az iskola, ahova jártam, messze volt tőlünk. Kilométereket bicikliztem naponta; eső után akkora volt a sár, hogy majd beleragadtam néha. • Ranódy László hogy maradt meg az emlékezetedben? * - Belépett az osztályunkba és csak úgy áradt belőle a szeretet. Ezt rögtön megérez- tem benne. Aztán rámutatott öt gyerekre, és köztük voltam én is. Verset mondtunk, éne­keltünk, nevetgéltünk; nem igazán tudtuk, mire megy ki a dolog. A végén egyedül maradtam, és arra kért, játsszam el neki, hogy virágot szedek a réten és bokrétát kötök. Amikor megcsináltam, azt kérdezte, melyik tantárgyat utálom a legjobban. A matemati­kát, mondtam. Akkor képzeljem azt, hogy nem tehenem van, hanem kiscicám és kitűnő­en feleltem az órán, folytattuk a játékot, nagy örömmel hazamegyek és a cica már nem él. Hát persze, hogy elsírtam magam, de azt, hogy én leszek az Árvácska címszereplője, csak a pesti próbafelvételek után tudtam meg. • Karlovy Varyban a filmet, Teheránban a játékodat díjazták, mégsem lett belőled nyafogós, elkényeztetett gyerek.- Nem lett, mert a forgatás után visszake­rültem a tanyára, és éltem tovább az egysze­rű kis életem. Aztán eltelt egy nyár, es jött egy távirat, hogy szerepet kaptam az Ők ketten- ben. Na, ez volt az első találkozásom Mártá­val. Semmi próbafelvétel, rögtön a forgatás! Marina Vladyval, Jan Nowickivel, Monori Lili­vel. De ha nem talál rám Ranódy Laci bácsi, akkor soha, de soha nem filmeztem volna. • Most a Napló harmadik részében ját­szol. Ezek ünnepnapok számodra?- Nem. Ez munka. Kemény munka. • Keményebb, mint az, amit a baromfifel­dolgozóban végeztél?- Hogy hasonlítsam össze a kettőt? A ba­romfifeldolgozóban ültem a szalag mellett és daraboltam a csirkéket. Pénz kellett, hát dol­gozni mentem. Két és fél éves volt a fiam, Pistát elvitték katonának, ezerháromszáz fo­rintból nem lehet lakást fenntartani és élni is. Olyan helyre kellett mennem, ahol jól fizetnek. Aztán megint Márta hívott, a Napló második részébe, a forgatás után pedig, másfél évig a filmgyár színésztársulatának a tagja voltam. // O maga volt a móriczi jaj­kiáltás. A védtelen élet fájdalmas hangja. Egy sercegő kis gyertya a legsűrűbb sötét­ben. Csőre, a lelencgyerek, vagy ahogy szívünknek kedve­sebb: Árvácska. Bámulatos emberke játszotta a szerepet. Egy tanyasi iskola második osztályos tanulója: Czinkóczi Zsuzsa. Aki pontosan tudta, kinek ér többet az elnyűtt kis ing és kinek a hűsítő dinnye­héj. Aki úgy tartotta tenyerében a műparazsat, mintha egy izzó vasszöget szorongatott volna. Aki a nyáresti kocsiút porát ugyanazzal a természetesség­gel szívta magába, mint egy mó­dos nagygazdáné a levendula illatát. Minden igaz volt általa. Igaz volt a tanya, a kukorica föld, a mező, a szőlődomb, a temető, de igaz volt a félelem, a gyűlölet, a kiszolgáltatottság, a megalá­zás, a keserűség is. Ranódy László után Mészáros Márta és Jancsó Miklós hívja őt forgatni. Jancsó a Magyar rapszódiában ad neki szerepet, Mészáros Márta az Ők kettenben, az Olyan, mint otthonban, majd többéves szünet után a Nap­lóban. ,, Érzelmi leg nagyon közel va­gyunk egymáshoz, én borzasz­tóan szeretem ezt a lányt - mondja a rendezőnő -, de azonkívül, hogy szerepeket adok neki, másban nem tudok segíteni rajta. Zsuzsa kemény egyéniség... amikor kicsi volt, tizenvalahány éves, örökbe akartam fogadni. Nem ment be­le. Azt válaszolta: neki van apja és anyja, és testvérei is vannak, akiktől nem akar elszakadni so­ha. Pedig tudta, hogy nálam sokkal könnyebb lett volna az élete, és mégis... visszament a tanyára, és inkább ott nyomor- gptt és tűrte, amit tűrnie kellett. Ót nem lehet megváltani, ki­emelni a környezetéből. A há­zassága? Férjhez ment egy ren­des, dolgos cigányfiúhoz, akit szeret, szült egy gyereket és csendben, megértésben élnek. Az ország persze, mást várt tő­le. Azt hogy főiskolára megy és diplomás színésznő lesz. Na, ez nem következett be! Én magam is szerettem volna, hogy főisko­lára járjon, de csak azért, hogy valami rend legyen az életében. Erre ő azt mondta: nem neki való a főiskola, és én hiszek az ösztöneiben, abban, hogy neki van igaza. Mint ahogy abban is, hogy nem fog elveszni soha. Bárhol vagyok a világban, min- dehonnan írok neki. Néha ő is küld egy képeslapot: „Minden rendben, jól vagyunk.“ Ennyi. Tudja, bármikor feljöhet hoz­zám, az ajtó mindig nyitva áll előtte. “ • Egyszer talán a te életed is filmre viszi valaki. Tanyasi kislányként, Pesten, világ­sztárokkal forgattál, gyerekfejjel Karlovy Varyban, Cannes-ban, Nyugat-Berlinben jártál, a gimnáziumot éppen hogy csak el- kezdted, pár nap múlva be is fejezted, tizen­hat évesen férjhez mentél és gyereket szültél, szükséglakásban tengődtél... egyszer sze­rettek, máskor szántak, megint máskor elítél­tek az emberek. Sok minden történt veled, sok mindenről szólhatna a film.- Igen. Nem akármilyen évek vannak mö­göttem. Tanultam, filmeztem, utaztam, csalá­dot alapítottam... most mondom, rögtön az elején: önmagámmal mindig jó viszonyban voltam, olyasmit, amit később megbánhattam volna, sohasem tettem. Ha sajnáltak, akkor a lakáskörülményeim miatt sajnáltak. Azért, hogy a pesti Royal Szállóból, ahol a forgatá­sok idején laktam, petróleumlámpás tanyasi házba kellett hazamennem, csakhogy erről nem én tehettem. Ha a csillagokig nyúltam volna, akkor sem történik semmi. Véget ért a forgatás, és hazavitt az autó. Ez így volt rendjén, ezt így kellett elfogadnom. Az első filmezésekre a tanárnőm szokott elkísérni... 14 1990.111.30. jjj^^^HTAAMSS/lZ. a Naplóban (Kalászi György felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom