Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-23 / 12. szám
Napjainkban gyakran hallja, olvassa az ember ezt a szót: megaláztatás. Való igaz, hogy a totalitárius rendszer négy évtizedében milliók élték át nap mint nap ezt a porig alázó keserű érzést. E fogalom gyakori használata arra mutat: valóban sok nálunk a megalázott ember, akiket kitelepítettek, ártatlanul, koholt vádak alapján megrágalmaztak, kivégeztek, börtönbe csuktak, szeretteiktől elhurcoltak, lágerral, kényszermunkával gyötörtek, öngyilkosságba kergettek, hivatalától, szakmájától megfosztottak, pályáját derékba törték. Szomorú, hogy ezek a szörnyűségek a Duna táján, Európa közepén, a szocializmus és a kommunizmus zászlaja alatt történhettek meg. Talán alig akad család, amely az utóbbi húsz évben a megaláztatástól érintetlen maradt volna. A megalázottak közé tartozik Negyeden a Plesnivy család is. Mindig megértették egymást Kora délelőtt kerestem fel lakásán az 55 éves Plesnivy László pedagógust. Az ebédlőben beszélgetünk.- Apám szlovák nemzetiségű volt, borbélyként került a szülőfalumba, Zsigárdra, ahol szegény lányt vett feleségül, öten voltunk testvérek. Szüleim szerényen, de boldogan éltek, sohasem vitatkoztak egymással, ki milyen nemzetiségű. Abban is egyetértettek, hogy a gyerekek anyanyelve magyar legyen. A sors úgy hozta, hogy én meg szlovák lányt vettem feleségül, de köztünk sem vetődött fel soha a másság kérdése. A feleségem ápolónő, hibátlanul beszél magyarul. Közös megegyezéssel a lányom és a fiam magyar iskolába járt. Én a Komáromi Magyar Gimnáziumban érettségiztem. Érettségi után önként jelentkeztem a novákyi szénbányába, egy évig ott dolgoztam. Később levelező tagozaton diplomát szereztem a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán, képesítésem: képzőművészet-tanár.- Hol kezdte a tanítást?- Negyeden, majd Deákiba kerültem.- Korábban volt újságíró is.- Igen, a járási lap, a Győzelmes Út munkatársa voltam. Szépítés, ködösítés- Hogyan emlékszik ezekre az évekre?- Őszintén megvallva, ekkor ért az első csalódás. Naivul azt hittem, megírhatom a valóságot, a járásban feltárhatom az egyre jobban elburjánzó korrupciós ügyeket. Ehelyett azonban csupa száz százalék feletti eredményekről kellett írnom. Magyarán szépíteni, ködösíteni, másf írni, mint amit látok, hallok és gondolok.- Az első konfliktusa is ekkor kezdődött a hatalommal?- Úgy történt, hogy a Negyedi Efsz-ről kellett riportot írnom. A telep felé ballagva találkoztam egy jó ismerőssel/ aki csoportvezető volt a szövetkezetben. Megállít, s azt mondja:- Jó, hogy jössz Lacikám.- Miért, talán baj van?- Tudod - nyelt egyet a szövetkezetben sok disznót és borjút vágnak le feketén, de hogy a hús hová kerül, azt csak az Isten tudja. A tagság egy dekát sem kap belőle. Nézz már utána, de a nevemet ne említsd, mert tudod, rajtam bosszút állhatnak.- Jól van. Ha te kéred és mondod, megteszem. Azzal elbúcsúztam. A bosszúállás Elhallgat, figyelem az arcát, tekintete komor, de nyugodt.- Természetesen a cikket megírtam. Az interjú során csupa jót mondtak, száz százalék feletti adatok röpködtek. A beszélgetés végén rákérdeztem a feketén vágott sertésekre, borjakra. Az akkori zootechnikus elismerte, hogy előfordul ilyesmi, de nem újságtéma. Jobb lesz, ha nem szellőztetem. Lelkiismeretemre hallgatva, nem fogadtam meg intelmét. A cikkem végén szót ejtettem a feketevágásokról is. Ezzel az ügyet befejezettnek véltem.- Az érintettek is?-Akkor ók sem szóltak semmit. Nyíltan nem mertek megtámadni, nehogy más dolgok is felszínre kerüljenek. Egy lehetőségük maradt, kivárni, szőni a tervet a bosszúállásra.- Erre mikor került sor?- A maffiózók 1968-ban látták elérkezettnek az időt. Ekkor már újra tanítottam, de nem Negyeden, hanem Deákiban, ahol nagy volt a magyarellenes hangulat. Máig is homály fedi, kik szították a háttérből a nacionalizmust. Rengeteg volt a provokáció. Az utcákon, a kerítéseken, a házak falain, a legképtelenebb szlovákellenes jelszavak, rajzok jelentek meg. S a maffia egyik tagja, aki közben Deákiban telepedett le, engem vádolt ezeknek az ocsmányságoknak a festésével.- Hogy reagált a vádakra?- Kértem bizottság összeállítását az ügy kivizsgálására. Az ' illető, pontosabban a Negyedi Efsz volt zootechnikusa, a bizottság előtt tagadta, hogy ö ilyesmivel vádolt volna.- Az ügy ezzel lezárult?- Látszólag igen. Csak az a szomorú, hogy az igazi tettesek felderítésére sohasem került sor, nyilván erre valakiknek alapos okuk volt.- Vajon miért?- Miért? Ezt a járás akkori pártvezetóitöl kellene megkérdezni.- Ők talán tudják?- Én is tudom, hogy kik voltak, de becsületszavamat adtam a szemtanúnak, aki ezt nekem elmondta, hogy soha senkinek nem mondom el. Ígéretemet máig megtartottam. Tudja, minket itt a negyven év alatt megtanítottak félni, és tudtuk, bármi történik is, túl kell élni.- ön tagja a Nyilvánosság az Erőszak Ellen helyi koordinációs bizottságának, miért nem tárja fel ott a tettesek nevét?- A becsületszavam ma is kötelez, a tanú még él, és miatta hallgatok. Annyit azonban elárulok, hogy a két tettes a járási pártbizottság munkatársa volt. Előre kitervelt provokáció volt, ezt itt sokan tudják, csak hallgatnak, mert még mindig félnek egy esetleges visszarendezéstől. „Mégis bűnbak lettem“ Plesnivy László, a művészhajlamú, álmodozó, igazságke-, resö minden tanítási napon továbbra is pontban fél nyolckor • * érkezett az iskolába. Emelt fővel, tiszta lelkiismerettel végezte pedagógusi munkáját. De hallgassuk tovább.- Hogyan alakult az élete a „kivizsgálás“ után?-Átkozott idők voltak azok. K. M., aki a pártállamban mindig valamilyen elnöki tisztséget töltött be, 1970-ben pártelnök lett, az átigazoló bizottságot is ö irányította. A tagsági gyűlésen nem- tudta elérni, hogy kizárjanak a pártból. De a tagság előtt kijelentette: „én akkor is megmutatom, hogy ez az ember nem kap új tagkönyvet“. Nem is kaptam, tehát kizárás nélkül, kizárt lettem. S hová, kihez fordulhattam panasszal? Mindenütt hasonlóan gondolkodó, elvtelen, korrupt, antihumán vezetők ültek. Gondolkodik. Tekintete messzire réved.- A történtek után sokat töprengtem.-Ez a kommunista párt vallja magáról, hogy humanista, igazságos, a népet szolgálja! Ennek a pártnak voltam én eddig tagja, ennek az eszméjét kellett a tanítványaim fejébe gyömöszölni? Mélységes szégyenérzet fogott el, s már nem is bántott, hogy nem lehettem tovább párttag. Azt viszont máig sem tudtam megérteni, miért nem taníthattam.- Ez hogy történt?- Az igazgatóm az óráról hívatott ki. Az iroda felé haladva kezdtem sejteni, miért. Az irodában már várt a járási tanfelügyelő. Tömören tudtomra adta jövetele célját. Arra kért, adjam be azonnal a felmondásomat, ellenkező esetben ók menesz- tenek. S az indok? - kérdeztem. Ami ma is a legfájóbb, azt tanácsolta, hogy indokként családi okokra hivatkozzam. Ez ellen tiltakoztam, mondván, hogy az én családi életem rendezett, miért kívánják tőlem, hogy mást mondjak. Végül egészségi okokra hivatkozva mondtam fel, aminek volt is alapja, mert kezdődő gyomorfekélyem volt. Tehát saját kezemmel vágatták el a nyakamat. Nincs benne bosszúvágy E drámai történet óta húsz év telt el. Plesnivy László egy évig betegszabadságon volt. Hobbiként tájképeket festett, nehányat sikerült eladnia, de nem sok pénzt hozott a konyhára. Gondolta, kertészkedni fog.- Van 15 árnyi kertem, melyben zöldséget, dinnyét termesztettem. A termést a távoli városokban, a leggyakrabban Nagyszombatban értékesítettem. Naponta -12-14 órát dolgoztam.- Mit szólt ehhez a család?- Amikor állás nélkül maradtam, azt mondtam a feleségemnek: ne félj, nem halunk éhen, s az igazság előbb vagy utóbb úgyis győz. Erre sajnos húsz évig kellett várnia. Közben felette is elszállt az idő. Nemrégen felkereste az a tanfelügyelő, akit egykor megbíztak az elbocsátásával.- Bocsánatot kért tőlem, s azt mondta: ne haragudjak, öt is kényszerítették, nem volt más választása. Természetes, hogy újra taníthatok, akár holnap is. Él-e bennem bosszúvágy? Nem, nem él. Mert valóban úgy van az, ahogy Illyés Gyula írja: ..... hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban, belőled bű zlik, árad, magad is zsarnokság vagy..." Egyébként boldog vagyok, hogy megélhettem a pártállam bukását, s szeretném hinni, hogy a múlt, a megaláztatások kora soha többé nem ismétlődhet meg. 4 • Plesnivy Lászlóról, mint sok sorstársáról elmondható: megalázták ugyan, de nem törték meg. A megpróbáltatások után is hittel dolgozott, igyekezett megtalálni helyét az életben és eljutni önmagához. A húsz év alatt még jobban szívéhez nőtt a falu és népe. Sokan és sokszor bekopogtak hozzá, mert tudták, hogy ártatlan. Ez kimondhatatlan nagy erőt adott a túléléshez. Pályája ugyan derékba tört, de az elszenvedett sérelmek, megaláztatások keményebbé edzették. Nem tartja magát hősnek. Tudomásul vette, hogy ilyen az élet, a föld tovább forog, s az élet sem állt meg... Török Elemér Új aszfaltréteg került egy gidres-gödrös parkolósávra, s egyúttal egy ,,illegális“ gyalogúira, amely a pázsiton át a buszmegállóhoz vezet. Talán kimaradt egy kis aszfalt, a munkások meg igazán ember- és természetbarátok voltak, így esőben nem kell nagyot kerülni vagy a sarat gyúrni, s az ösvény sem lesz egyre szélesebb. Mindenesetre ezt az ,, újítást" látva támadt az ötletem: a módszert - mármint a füvön kitaposott utak aszfaltozását - szélesebb körben, sőt tervszerűen kellene alkalmazni. Rögtön terjeszteni kezdtem zseniálisnak hitt elképzelésemet, hogy - mondjuk - az új lakótelepeken először csak a legfontosabb, nyilvánvalóan szükséges járdákat kellene megépíteni, a többi helyének ,,megtervezését“ a lakókra kellene hagyni. Néhány hét alatt kitaposnák kedvenc útvonalaikat - s ezekre kerülne az aszfalt, vagyis pontosan oda, ahová kell. Lehűtöttek, mondván, ez is amolyan ,,spanyolviasz“, már régen feltalálták, Nagy-Britan- niában, az Egyesült Államokban már évtizedek óta alkalmázzák a módszert^,Most már csak azt nem értem, hogy ha ez ennyire ismert, ennyire nyilvánvaló, miért készülnek nálunk még mindig felesleges, anyagfaló, lehetőleg egymásra merőleges járdák, s miért éktelenkednek „ toronyirányt“ ösvények a pázsitokon? Görföl Zsuzsa W / ■ ■ / ' Négy sávban hömpölyög a kocsiáradat. A 212-es troli megállójában aprócska kislány válik ki a tömegből: .- Néni, hogyan lehet- eljutni a Priorhoz?- Egyedül vagy?! - lepődöm meg.- Igen!-Gyere, elviszlek, én is oda megyek. A gyerekkéz bizalommal simul tenyerembe. Közben sok mindent megtudok Andreáról és családjáról. Az anyuka a háromhónapos öcsikével otthon van. A talpraesett kislány pedig a papával randevúzik az áruház bejárata előtt.- Ruhát és cipőt szeretnénk venni - mondja.- Hol laktok?-Trnávkán.-Hát az jó messze van...! - szólok megdöbbenve.- Igen, trolival járok, de van ám bérletem is... - mutatja a műanyag tasakot.- Hány éves vagy?- Nyolc leszek, másodikos vagyok, de nem szeretek tanulni - darálja a gyerek közvetlenséggel. Megérkeztünk. A papával való találkozás időpontjáig még jó néhány perc van hátra.- Maradj itt a főbejáratnál, ne menj el sehová - próbálom óvatosságra inteni.- Ha elmegyek, az nem a néni baja lesz, hanem az enyém. Az apukám azt mondta, hogy én már önálló nagylány vagyok - néz rám csillogó fekete szemével. Majd mint megzavart gyík az avarban, eltűnik a sokaságban.-Talán túlságosan is önálló vagy - pillantok utána nyugtalanul. Vermes Emília 6 1990. III. 23. i/asárnap
