Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-16 / 11. szám
nek a jelölésükkel való egyetértésükről szóló nyilatkozatával, valamint a jelöltlista megvitatásának eredményéről szóló jegyzó- könnyvvel együtt. Ugyanakkor a megvitatás eredményéről jelentést ad az összes olyan politikai pártnak, amely a választókerületben jelöltlistát terjesztett elő. (4) A kerületi választási bizottság, miután átvette a központi választási bizottságtól a választókerület jelöltlistái megvitatásának eredményeiről szóló jegyzőkönyvet, legkésőbb 45 nappal a választások napja előtt érvényesként jegyzi be a jelöltlistákat és írásban értesíti erről a politikai pártokat. A bejegyzés előfeltétele a jelöltlisták sokszorosításának. 20. § A jelöltlisták megvitatása a központi választási bizottság által (1) A központi választási bizottság legkésőbb 50 nappal a választások napja előtt megvitatja a jelöltlistákat. Megvizsgálja előbb a kerületi választási bizottságok határozatait és kiküszöböli a jelöltlisták megállapított hiányosságait. (2) Ha a jelöltek valamelyike több jelöltlistán szerepel, a központi választási bizottság valamennyi jelöltlistáról törli öt. (3) Ha a feltehetőleg azonos politikai párt által előterjesztett jelöltlisták a különböző választókerületekben eltérő módon vannak megjelölve, a bizottság elnöke felszólítja a politikai párt képviselőit, hogy legkésőbb a központi választási bizottság ülésének végéig jelentsék be az összes választókerület számára egységes megjelölést. Amennyiben ezt a politikai párt képviselői nem teszik meg, a választási bizottság dönt a megjelölésről. (4) A központi választási bizottság továbbá sorsolással állapítja meg azt a számot, amellyel a Szövetségi Gyűlésbe történő választásokra egységesen lesznek megjelölve minden olyan politikai párt jelöltlistái, amely jelöltlistát terjesztett elő. A nemzeti tanácsokba történő választásokról szóló törvények megállapíthatják, hogy ez a szám érvényes ezen pártoknak a nemzeti tanácsok megválasztására előterjesztett jelöltlistáira is, ha ezek a választások egyidejűleg történnek. Ilyen esetben a sorsolást az illetékes köztársasági központi választási bizottságok képviselőinek jelenlétében ejtik meg. (5) A központi választási bizottság elnöke a megvitatás eredményéről szóló jegyzőkönyvet haladéktalanul megküldi a kerületi választási bizottságoknak és a jelöltet indító politikai pártoknak. A sorsolás eredményét úgy hirdetik ki, hogy közismertté váljon. 21 .§ Lemondás a jelölésről és a jelölt visszahívása (1) A jelölt legkésőbb 48 órával a szavazások megkezdése előtt írásban lemondhat jelöléséről. Ugyaneddig a pillanatig a politikai párt meghatalmazottja hasonló módon vonhatja vissza a jelölését. A jelölésről való lemondásról és a jelölés visszavonásáról szóló nyilatkozatot nem lehet visszavonni és - két másolattal együtt - feltétlenül kézbesíteni kell a kerületi választási bizottság elnökének, aki az egyik másolatot haladéktalanul megküldi a központi választási bizottság elnökének és megfelelő módon gondoskodik egyben a nyilvánosságra hozataláról is. (2) Ha az ilyen nyilatkozat már a bejegyzés után lett megtéve, a jelöltről szóló adatok a jelöltlistán maradnak, de a mandátumok szétosztásánál nem veszik ót figyelembe. 22. § A jelöltlisták sokszorosítása (1) A kerületi választási bizottság elnöke az illetékes kerületi nemzeti bizottság útján gondoskodik a bejegyzett jelöltlisták nyomdai sokszorosításáról, a kisorsolt szám, a párt elnevezése, továbbá az összes jelölt és sorrendjük feltüntetésével. (2) Minden jelöltlistát szavazólap formájában sokszorosítanak, mégpedig a Szövetségi Gyűlés ugyanazon kamarájába történő választásokra szolgáló valamennyi listát ugyanazzal a típusú és nagyságú betűvel, ugyanolyan színű, minőségű és méretű papíron. A szavazólapokat megjelölik a kerületi választási bizottság bélyegzőjével, és olyan mennyiségben sokszorosítják őket, hogy a választói igazolvánnyal rendelkező választópolgárok is akadálytalanul szavazhassanak. (3) Az így sokszorosított jelöltlistákat (szavazólapokat) a kerületi választási bizottság elnöke megküldi a helyi nemzeti bizottságok elnökeinek, akik gondoskodnak arról, hogy a választópolgárok legkésőbb három nappal a választások előtt, a szavazóköri választási bizottságok pedig a választások napján megkapják a szavazólapokat. MÁSODIK FEJEZET A választások előkészítése 23. § A választások napja (1) A Szövetségi Gyűlésbe történő választásokat ugyanazon a napon tartják a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egész területén. A Szövetségi Gyűlés Elnöksége megállapíthatja, hogy a választás kétnapos lesz. (2) A Szövetségi Gyűlés Elnöksége a Szövetségi Gyűlésbe történő választásokat és a választások napját legkésőbb 90 nappal a választások előtt hirdeti ki. A Szövetségi Gyűlés Elnökségének határozatát közzéteszik a Törvénytárban. (3) A választásokat a meghatározott napon héttől tizennyolc óráig tartják. Amennyiben a helyi körülmények ezt megkívánják, a helyi nemzeti bizottság tanácsa korábbi időpontban határozhatja meg a választások kezdetét. (4) A kétnapos választás tizennégy órakor kezdődik és az első napon huszonkét órakor zárul. A második napon hét órakor kezdődik és tizennégy órakor ér véget. Amennyiben a helyi körülmények ezt megkívánják, a helyi nemzeti bizottság tanácsa korábbi időpontban határozhatja meg a választások kezdetét. 24. § A választópolgárok tájékoztatása (1) A helyi nemzeti bizottság legkésőbb 15 nappal a választások napja előtt a helyben megszokott módon hirdeti ki a választások időpontját és helyét. Ha a község területén több szavazókört hoztak létre, a nemzeti bizottság feltünteti, hogy az egyes szavazókörökhöz a község mely részei, illetve mely alakulatok [8. § (1) bekezdés ] vagy létesítmények [7. § (1) bekezdés] tartoznak. Hirdetményében a helyi nemzeti bizottság kihangsúlyozza a választópolgár azon kötelességét, hogy magánál kell tartania személyi igazolványát, és feltüntet további olyan szükséges adatokat is, amelyek a választások zavartalan menetét szolgálják. (2) Azon községekben, amelyek választópolgári névjegyzékeiben több mint 5000 személy szerepel, a helyi nemzeti bizottság gondoskodik arról, hogy mindenki számára igazolólap legyen kiállítva, amelyen feltüntetik a választásokról szóló szükséges adatokat. Egyben arról is gondoskodik, hogy az igazolólapot a választópolgár lakására eljuttassa. A helyi nemzeti bizottság elrendelheti, hogy hasonló módon járjanak el az olyan községben is, melynek választópolgári névjegyzékében ötezernél kevesebb személy szerepel. 25. § Előkészületek a szavazóhelyiségben (1) A választások megkezdése előtt a szavazóköri választási bizottság elnöke a bizottság jelenlétében ellenőrzi a választási urnát, esetleg a hordozható választási urnát, majd lepecsételi azt. Ellenőrzi a sza- vazóhelyiség felszereltségét, azt, megvan- nak-e a választópolgári névjegyzékek és megfelelő mennyiségben vannak-e szavazólapok. (2) Kétnapos választás esetében a szavazóköri választási bizottság elnöke gondoskodik arról, hogy az első napi szavazás befejezése után a választási urnát, esetleg a hordozható választási urnát úgy pecsételjék le, hogy abba ne lehessen szavazólapot elhelyezni, és az urnát a választási okmányokkal együtt biztonságosan elhelyezi. 26. § Szavazófülkék A szavazóhelyiségekben a szavazólapok lekezelésére szavazófülkédet létesítenek, hogy szavatolják a szavazás titkosságát. A szavazófülkék számát a helyi nemzeti bizottság tanácsa állapítja meg a szavazókor választópolgárai létszámának figyelembe vételével. A szavazófülkében - a 29. § (5) bekezdésében említett esetek kivételével - senki sem tartózkodhat a választópolgárral egyidejűleg, még a szavazóköri választási bizottság tagja sem. HARMADIK FEJEZET A választási kampány 27. § (1) E törvény értelmében a választási kampány 40 nappal a szavazások megkezdése előtt kezdődik és 48 órával a szavazások megkezdése előtt fejeződik be. (2) A választási kampány ideje alatt minden - a választásokon önálló jelöltet állító- politikai párt számára egyenlő mértékben nyitottak az állami tömegtájékoztató eszközök. A rádióban és a televízióban minden- a választásokon jelöltet állító - politikai párt számára a választási kampány idejére együttesen négy órai műsoridőt biztosítanak. A műsorok időpontja és elosztása meg kell hogy feleljen a választásokon jelöltet állító politikai pártok egyenlősége alapelvének. (3) Amennyiben a helyi nemzeti bizottság helyet biztosít a választási plakátok kiragasztására, annak kihasználása meg kell 4 hogy feleljen a választásokon jelöltet állító politikai pártok egyenlősége alapelvének. (4) A szavazás kezdetét megelőző negyvennyolcadik órától és a választások napján tilos választási kampányt folytatni a politikai pártok mellett szóban, írásban, hanggal és képpel az állami hírközlő eszközökben, A szavazás 28. § A szavazás megkezdése A törvény 25. § (1) bekezdésében említett ellenőrzés után a szavazóköri választási bizottság elnöke a bizottság egyetértésével megkezdettnek nyilvánítja a szavazást. Elsőként az elnök és a bizottság többi tagja szavaz. 29. § A szavazás (1) A választópolgár személyesen szavaz. A helyettesítés nem engedélyezett. A szavazóköri választási bizottság tagjai nem jelölhetik meg a választópolgároknak szavazólapjaikat. A választópolgárok abban a sorrendben lépnek a szavazóköri választási bizottság elé és szavaznak, amelyben a szavazóhelyiségbe érkeztek. (2) A választópolgár a szavazóhelyiségbe való belépése után átadja igazoló lapját, és miután bejegyzést eszközöltek a választópolgárok névjegyzékének mindkét példányában a bizottságtól pecséttel ellátott üres borítékot kap. A borítékoknak azonos nagy- ságúaknak, színűeknek és minóségúeknek kell lenniük, és, nem lehetnek átlátszóak. Amennyiben a választópolgárnak nincs igazolólapja, s a szavazóköri választási bizottság tagjai közül senki sem ismeri, a bizottság felkéri személyazonossága igazolására. Amennyiben ezt nem tudja megtenni a szavazás befejezéséig sem személyi igazolványa felmutatásával vagy a bizottság által ismert két személy tanúvallomásával, nem vehet részt a szavazásban. A szavazóköri választási bizottság a választópolgárnak - kérésére - a hiányzó, áthúzott vagy másként megjelölt szavazólapok helyett másokat ad. (3) Azt a választópolgárt, aki a szavazóhelyiségbe választói igazolvánnyal érkezett, a szavazóköri választási bizottság jegyzi be a választópolgárok névjegyzékébe. A beA VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYEINEK MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA 33. § Ki lehet jelen a szavazatszámlálásnál Abban a helyiségben, amelyben a szavazóköri választási bizottság a szavazatokat számlálja, jelen. lehetnek a felsőbb szintű választási bizottságok tagjai és azok szakcsoportjainak dolgozói, valamint azok a személyek is, akik erre engedélyt kaptak a központi választási bizottságtól. 34. § Szavazatszámlálás a szavazóköri választási bizottságban (1) A szavazás lezárása után a szavazóköri választási bizottság elnöke pecséttel lezáratja a szavazólapok elhelyezésére szolgáló különleges urnákat (29. § (4) bekez5 dés], a fennmaradt, fel nem használt szavazólapokat és borítékokat, majd kinyittatja azokban az épületekben, melyekben a szavazóköri választási bizottságok székelnek és közvetlen környékükön. A választások előtti közvélemény-kutatás eredményei legutoljára 7 nappal a választások napja előtt hozhatók nyilvánosságra. (5) A választási bizottságok .tagjai, szakHATODIK RÉSZ jegyzést az elnök és a bizottság két tagja írja alá; a választói igazolványt csatolják a választópolgárok névjegyzékének első példányához. Ezt követően a bizottság a választópolgárnak kiadja a Népek Kamarájának választására szolgáló szavazólapokat; a szavazóköri választási bizottság kiadja a Nemzetek Kamarájába történő választásokra is a szavazólapokat annak a választópolgárnak, akit lakhelye feljogosít a Nemzetek Kamarája azon képviselőinek választására, akiket azon szavazókörben választanak, amelyben a választópolgárt utólag bejegyezték a választópolgárok névjegyzékébe. (4) A választópolgár, jniután megkapta a szavazólapokat és a hivatalos borítékot, belép a szavazófülkébe (26. §). Itt a borítékba tesz egy-egy szavazólapot a kamarák mindegyikének választására. Ugyanakkor a szavazólapon, melyet a borítékba helyez, a sorszám bekarikázásával feltüntetheti, melyik jelöltet részesíti előnyben. Ugyanazon szavazólapon legfeljebb négy jelölt sorszámát karikázhatja be. A szavazólapon más változást nem eszközölhet. A többi szavazólapot a választópolgár a szavazó- fülkében erre a célra elhelyezett urnába dobja. (5) Az a választópolgár, aki testi fogyatékossága miatt vagy mert nem tud olvasni vagy írni, nem tudja egyedül megjelölni a szavazólapot, más választópolgárt vihet magával a szavazófülkébe, hogy utasításai alapján ó jelölje meg helyette a szavazólapot, s helyezze borítékba. (6) A választópolgár úgy szavaz, hogy a szavazófülke elhagyását követően a borítékot a szavazóköri választási bizottság előtt a választási urnába helyezi. A szavazófülkét elkerülő választópolgároknak a bizottság nem teszi lehetővé a szavazást. Ez vonatkozik az egyedi szavazókörökben [7. § (4) bekezdés] történő szavazásokra is, HETEDIK RÉSZ a választási urnát. Abban az esetben, ha a szavazóköri választási bizottság az egyes választópolgárok kifejezett kérésére vagy a 7. § (5) bekezdése alapján hordozható választási urnákat is felhasznált, a bizottság az urnák tartalmát megnyitásukat követően összekeveri. (2) A szavazóköri választási bizottság az urnából kiveszi a szavazólapokat tartalma» zó borítékokat, összeszámlálja a hivatalos borítékokat, és a borítékok számát egybeveti a választópolgárok névjegyzékében tett bejegyzésekkel. A bizottság kizárja a nem hivatalos borítékokat. (3) A szavazóköri választási bizottság szétosztja és összeszámolja a hivatalos borítékokból kivett szavazólapokat, amelyek az egyes politikai pártokra lettek leadva, főként a Népek Kamarájába történő % csoportjaik dolgozói nem nyújthatnak tájékoztatást a választások menetéről és rész- eredményeiről, egészen a szavazás eredményéről szóló jegyzőkönyv aláírásáig. (6) A szavazások ideje alatt a szavazások befejezéséig tilos nyilvánosságra hozni a választási felmérések eredményeit. miközben figyelembe kell venni azokat a körülményeket is, amelyek között a szavazást megejtik. 30. § A rend fenntartása a szavazóhelyiségben és annak közvetlen környékén A rend fenntartásáért a szavazóhelyiségben és annak közvetlen környékén a szavazóköri választási bizottság elnöke felel. A szavazóhelyiség rendjének megtartására és a szavazások méltó lefolyására tett intézkedései minden jelenlevő számára kötelezőek. 31. § A szavazás megszakítása Ha olyan körülmények adódnak, amelyek lehetetlenné teszik a szavazás megkezdését, folytatását vagy befejezését, a szavazóköri választási bizottság a kerületi választási bizottsággal való megállapodás után későbbi időpontra halaszthatja a szavazás megkezdését vagy meghosszabbíthatja a szavazás idejét. A szavazás teljes időtartamát (23. §) azonban ezzel az intézkedéssel nem szabad lerövidíteni. A szavazóköri választási bizottság az ilyen intézkedéséről a választópolgárokat a helyben megszokott módon értesíti. A szavazás megszakítása esetén a szavazóköri választási bizottság pecséttel zárja le a választási urnát és a választási iratokat. A szavazás ismételt megkezdése előtt az elnök, a bizottság jelenlétében, a pecsétek épségét megvizsgálja, és feljegyzést tesz erről a szavazás lefolyásáról szóló jegyzőkönyvbe. 32. § A szavazás lezárása A szavazás lezárásának megszabott óráját követően a szavazóhelyiséget bezárják, de azelőtt még szavaznak mindazok, akik a szavazóhelyiségben vagy előtte tartózkodnak. Ezt követően a szavazóköri választási bizottság elnöke a szavazásokat lezártnak nyilvánítja. választásokra és külön a Nemzetek Kamarájába történő választásokra, miközben kizárja az érvénytelen szavazólapokat. A továbbiakban megállapítja, a politikai párt hány választópolgára élt az elsőbbségi szavazat jogával, és összeszámlálja az egyes jelöltekre leadott elsőbbségi szavazatokat. (4) A szavazóköri választási bizottság minden tagja megtekintheti a szavazólapokat. A szavazóköri választási bizottság elnöke ellenőrzi a szavazatszámlálás helyességét. 35. § A szavazólapok megítélése (1) A politikai párt jelöltlistájára leadott szavazatnak minősülnek az olyan szavazólapok is, amelyeken a jelöltek nevét áthúzták, megváltoztatták vagy amelyeket kiegészítettek. Az ilyen módosításokat nem veszik tekintetbe. Amennyiben a választópolgár a szavazólapján több mint négy jelölt-