Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-16 / 11. szám
Sorsközösség A kisebbségek sorsa mindenkor terhes volt. Életük nagymértékben a többség fejlettségi fokától, kulturális színvonalától és saját erejétől függően alakult. A többségi-kisebbségi viszony az elmúlt századok folyamán főképp a sokféle apróbb nemzet lakta Közép- és Kelet- Európa térségében szült sok-sok viszályt. Az erősebbek uralmuk megőrzésére és kiterjesztésére törekedtek, a kisebbségek így önvédelemre kényszerültek. A torzsalkodások és viaskodások e népek, népcsoportok, nemzetek és nemzetiségek sok-sok energiáját merítették ki az évszázadok folyamán, amit közös összefogással saját sorsuk jobbra- fordítására hasznosíthattak volna. Talán mindez már a múlté? Tiszta lelkiismerettel állíthatjuk, hogy a népek múltjukból, a történelemből levonták a kellő tanulságot? Valóban okosabbak lettünk itt, Európa szívében? Az utóbbi időben egyes dél-szlovákiai városkákban lezajlott nem éppen európai színvonalra valló események éppen az ellenkezőjéről tanúskodnak. Míg a kisebbség nagyobb jogait szorgalmazza, a másik fél ez ellen tiltakozik. S történik mindez a harmadik évezred küszöbén! A történelem a legjobb tanító. így tanultuk. S épp a legjobb tanító tanítását nem szívleltük volna meg? Mert mikor jajdul, mikor emeli fel hangját bármely kisebbség? Kizárólag akkor, ha sérelem érte, ha valamivel elégedetlen, vagy éppen sorsán kíván javítani. S ki ne vágyná a jobb sorsot? Természetesen, az élet ennél lényegesen bonyolultabb. A kisebbségi és a többségi lét is viszonylagos. Bizonyos területeken, helyi viszonylatban a nemzeti kisebbség is lehet többségben. Ez a valóság a vegyesen lakott községekben, járásokban. A kölcsönös megbecsülésen alapuló együttélés csak az emberség és emberiesség örök érvényű elveinek tiszteletben tartásával képzelhető el. Ahogy egyetlen népcsoport se kárhoztatható hátrányos helyzetre csak azért, mert kisebbségben van, úgy a többség se jogosult valamiféle kiváltságokra számbeli fölénye alapján. Az emberséget nem számokkal, nem számbeli nagyságrenddel mérik. Az emberi jogok azonos mértékben illetnek meg többséget, kisebbséget egyaránt. Mert ebben a vonatkozásban ma se vesztette érvényét az a megállapítás, hogy a többség soha nem adhat túl sok jogot a kisebbségnek. Már azért se, mert az emberi jog nem adomány, hanem létfeltétel. A sokat emlegetett európai ház kapuját döngetjük, egyelőre még^sak kinn várakozva. De oda csak megbékélt, egymást megbecsülő és egymás jogait tiszteletben tartó népek, nemzetek, nemzetiségek nyerhetnek bebocsátást. Ott már nem lesz helye nemzetiségi viszályoknak, jognyirbálásnak vagy a nemzetiségi jogok kisebb tételekben történő, kegyszámba menő adagolásának. Az egymás jogait kétségbe vonók - legyenek bármiféle nemzetiségűek, anyanyelvűek, fele- kezetűek, világnézetűek - könnyen e házon kívül rekedhetnek... Fölöttük a világ népeinek nagy családja mondana megfellebbezhetetlen ítéletet. Országunk a cseh és szlovák nemzet, a magyar, lengyel, ruszin és német kisebbség otthona. Mi csak így együtt kérhetünk bebocsátást az európaiak közös házába. Ezt a törekvésünket minden viszály nehezítené. Mert mi nem egymás mellett, hanem együtt élünk. Az együttélés szükségét sorsközösségünk határozza meg. Zsilka László 1990, március 16. XXI évfolyam Ára 2 korona
