Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-03-02 / 9. szám
üasárnap 21 1 990. III. 2. 4 gabonafélék csiráztatásával néhány nap alatt nagy mennyiségű értékes, főleg E-vitaminban gazdag eleséget készíthetünk a tenyészállatok részére (Kádek Gábor felvétele) Olcsó természetes vitaminforrás A télen pihentetett anyanyulaknál gyakran előfordul, hogy későn ébred fel bennük a párzási ösztön s a februári vagy március elejei fedeztetési kísérletek alkalmával nem hajlandók „felvenni“ a bakot. Ez a nagy gondossággal kidolgozott fedeztetési terv megtartása, a szaporítási idénnyel kapcsolatos tenyésztői elképzelések megvalósítása szempontjából fölöttébb hátrányos lehet. A párzási hajlam serkentésének egyik módja, hogy a pároztatás tervezett időpontja előtt csíráztatott vagy hajtatott magvakat adagolnak a tenyészállatoknak. Néhány tenyésztőnél 2-3 tálcás, speciális berendezést láttam, melynek segítségével hidropóni- ás eljárással termelik az állomány folyamatos ellátásához szükséges eleséget. A tartószerkezeten 1-2 százalékos eséssel elhelyezett tálcákon folyamatosan Hydroponix-oldatot csörgedeztetnek (1 literhez 1 tabletta), s egy négyzetméter tálcafelületen 5 kg kukoricából 20-30 kilogramm, 3,5 kg kalászos gabonából pedig 10-20 kilogramm csíráztatott vagy hajtatott eleséget állítanak elő. Kisebb állomány - öt-hat tenyészállat - ellátásához házilag egyszerűbb módszerrel is megtermelhető a szükséges eleség. Én a sütésnél használatos, zománcozott tepsiben és a fotoszaküzletekben kapható, műanyag tálakban csíráztatom-hajtatom a gabonát. Az előkészített magot kétszer váltott vízben leöblítem (néhány csepp hipermangán hozzáadásával elejét vehetjük a penészgombák esetleges elszaporodásának), majd 4-5 óráig langyos vízben duzzasztóm, miközben egyszer kicserélem a vizet. Ezt követően a tálca aljára helyezett szövetre ujjnyi vastagon elterítem a gabonát. Kevés vizet öntök rá, letakarom szövettel, újra meglocsolom és meleg szobában árnyékos helyre teszem. A búza rendszerint már másnap csírázni kezd s három nap múlva 4-5 mm-es csírákat nevel. Ilyenkor legjobb feletetni, mert az eleség ebben az időszakban tartalmaz legtöbb E-vitamint. Tapasztalatom szerint a nyulak szívesebben fogyasztják a legalább egy hétig hajtatott magvakat, amelyek 8-10 cm hosszú, zöld szárat is neveltek. Ezzel megnyúlik ugyan a hajtatási idő és több tálcát kell használni a folyamatos ellátás megalapozásához, viszont egy egységnyi szemesből háromszor-négy- szer tqbb eleséget nyerhetünk. Fontosnak tartom elmondani, hogy tápoldat helyett csupán vízzel locsolom a magvakat, így is jó eredményt tudok elérni. Nálam 50 dkg búzából 1,60 kg friss, vitaminban gazdag zöldeleség készül, amiből hozzávetőlegesen 15 dekát kap naponta egy anyanyúl. A szakirodalom szerint a kis testű fajtáknak 10, a közepes nagyságúaknak 20, a kimondottan eagy testüeknek 30 dkg adható ebből az eleségböl egyszerre. Szakvélemény szerint mindig délben célszerű felkínálni, s két nap után ajánlatos 2-3 nap szünetet tartani az adagolásban. Ehhez még hozzátenném, hogy adagolás előtt a csíráztatott magvakat és a hajtatott hidropóniás zöldeleséget egyaránt alaposan le kell öblíteni, mert különben a nyulak csak a zöldet rágják le, a magvakat és az értékes gyökérrészt elpocsékolják. A csíráztatott-hajtatott gabonából a nyulakon kívül más háziállatoknak is adhatunk bizonyos mennyiséget. Például a csibék, pulykák, kacsák, libák, díszfácánok és gyöngyösök hétnapostól háromhetes korig napi 5-10, háromhetestől nyolchetes korig 50-100 grammot, felnőtt korban a tyúkók és gyöngyösök napi 10-20, a kacsák 50-100, a libák és pulykák pedig 100-200 grammot fogyaszthatnak ebből az eleségböl. A díszmadártenyésztők többsége szintén juttat kedvenceinek némi csíráztatott gabonát, mert a tojássárgáján és a téli, illetve kora tavaszi hónapokban hiányzó zöldségeken kívül ezzel lehet a legkönnyebben természetes úton pótolni a tenyészpá- rok számára nélkülözhetetlen E-vitamint. (ká) Készülődés a málnásban A szóló után a málna támberende- zésének javítására is gondolni kell. Előbb az eltört oszlopokat és karókat cseréljük ki, majd húzzuk feszesre a meglazult huzalokat. A rozsdamarta vagy elszakadt dróthuzal helyett feszítsünk ki újat. A karók és oszlopok földbe kerülő végét szenesítéssel (égetés) vagy 5 százalékos rézgálic- oldatban történő áltatással kezeljük, hogy meghosszabbítsuk az élettartamukat. A fémből készült támberende- zést szükség szerint dörzsöljük át drótkefével és mázoljuk újra. Ha ezzel elkészültünk, vegyük kézbe a metszöollót, vágjuk J<i a beteg, elszáradt vagy satnya vesszőket, a többit pedig kurtítsuk meg. A tapasztalatok szerint a tápanyagokkal kielégítően ellátott, tavasztól őszig rendszeresen öntözött területen a málna gyakran 160cm-nél hosz- szabb vesszőket nevel. Mivel a hajtások csúcsrésze nem érik be a fagyok beálltáig, a vesszőknek mintegy harmadrészét célszerű levágni. Metszéskor különbséget kell tenni a hagyományos és a támrendszer mellett nevelt ültetvény között. Az elsőnél 100-120, az utóbbinál 140-160 cm magasan célszerű visz- szavágni a málnát. A nyesedéket, főleg ha kártevőktől fertőzött vesszőket is találtunk az ültetvényben, azonnal égessük el. A tél végi tennivalókat a tápanyagok bedolgozásával fejezzük be. A termő málnaültetvény négyzetméterenként mintegy 14 gramm nitrogént, 12 gramm foszfort és ugyanennyi káliumot vesz fel a talajból évente. A kertészkedök számára hozzáférhető kombinált műtrágyák közül a Cererit a legmegfelelőbb! A nitrogénnel kielégítően ellátott területeken inkább az NPK-t ajánlják használni, mert ebben hozzávetőlegesen azonos mennyiségben találhatók meg a legfontosabb elemek. Az ismert és a kertbarátok által szintén gyakran használt GVH műtrágya csupán foszforból és káliumból tartalmaz kielégítő mennyiséget, ezért a nitrogénben egyébként is szegény talajokon valamilyen speciális nitrogénműtrágyát is ajánlatos használni. (dek) A kerítés vagy út mellé telepített málnát legjobb támrendszeren nevelni. így akár térelválasztónak, vagy mondjuk a komposzttelep lezárására, eltakarására is megfelel. Főleg a részben rácspadozatú ketrecekben gyakori, de a gyengén vagy egyáltalán nem almozott, telepadlós ólakban is előfordul, hogy feltörik a nyulak lába. A fájdalmas feltörések leginkább a 2-3 éves, nagy testű tenyészállatok végtagjain jelentkeznek. Kihull a szőr, majd gennyes sebek keletkeznek, s a nyulak óvatosan, bicegve mozognak, jobbára egy helyben gubbasztanak. A sebek gyógyítása meglehetősen körülményes, hisz a nyúl nem túri a kötést, ezért a kevésbé értékes tenyészállatokat inkább selejtezzük. A bajt jobb megelőzni, amiben a kiadós almozás, illetve az alom rendszeres cseréje lehet a segítségünkre. Fürjtenyésztők figyelmébe! A fénynek a fürjek növekedésére, ivarérésére és tojástermelésére egyaránt nagy hatása van. Befolyásolja az állatok hormontermelését, a hormonok pedig többek között a szaporodással kapcsolatos legfontosabb életfunkciókat irányítják. Zárt tartás mellett is arra törekedjünk, hogy minél hosszabb időn át természetes napfényhez jussanak fürjeink, és csupán a sötétebb (fényszegény) napszakokban kelljen villanyt gyújtanunk. A nevelés időszakában legalább napi 16 órás megvilágításra van szükség, kevesebb fény esetén az ivari érés elhúzódik. Kellő fény híján a kakasok elvesztik kondíciójukat. A tojók is csak akkor termelnek folyamatosan, ha legalább napi 14 órás megvilágításban részesülnek. Sötét téli napokon sem érdemes azonban napi 16 óránál hosszabban égetni a villanyt, mert a tojáshozam nem nő a költségekkel arányosan. Amikor a növendékeket vágásra neveljük, kisebb fényerővel jobb súlygyarapodást érhetünk el. Az erős fény és a fényingadozás egyaránt idegesítő hatással van a fürjekre. Ezért minden nagyobb mozgással járó munkát, például az áttelepítést, ketrecezést, takarítást stb. szürkületben célszerű végezni. (Föld Népe) Kíméljük a termőrészeket A téli és kora tavaszi időszakban rendszerint sok cikket közöl a sajtó a gyümölcsfák metszéséről és koronaalakításáról. Ezeknek az írásoknak a zöme valóban hasznos, de gyanítom, hogy csak a gyümölcstermesztésben jártas kertbarátoknak segít a gyakorlati munkában. Ugyanis a szerzők általában a metszés módjairól, idejéről és eszközeiről írnak, de megfeledkeznek arról, hogy egyes kertbarátok talán a fák termórészeit sem ismerik. A szakelőadásokat követő, alapszervezeti viták és kötetlen beszélgetések tapasztalatai arra utalnak, sok kertbarát nem tudja, mi a különbség hajtás és vessző, ág és gally között. Vajon segíti-e a munkájukat, ha ilyen felkészültség után termőnyársakról, dárdákról, termőbogokról stb. olvasnak vagy hallanak? A fa termőrészeit feltétlenül ismerni kell, ha metszöollót veszünk a kezünkbe. A falusi kertek gyakran siralmas látványt nyújtó fái ugyanis arról árulkodnak, hogy a szakmában járatlan kistermelők igyekezete elsősorban a legfontosabb termörészek eltávolítására, megritkításá- ra irányul. Vegyük sorba tehát például az almagyümöl- csúek termórészeit. Az éves leveles szárképletet hajtásnak nevezzük. Beérés és lombhullás után ebből lesz a vessző. A 2-5 éves szárképlet gally, az ennél öregebb rész ág, s az ágak összessége adja a korona vázát. A dárda legfeljebb 5 cm hosszú, rövid szártagú termővessző, melynek a csúcsán rendszerint termőrügy, az oldalán pedig néhány fejletlen hajtásrügy található. A sima termönyárs 5-20 cm hosszú, egyéves képződmény, amely termőrügyben végződik. A 20 cm-nél hosszabb egyéves képződményt hosszú termővesszőnek hívjuk. Ezen fajtánként változóak a rügyek (te- nyészidényben szemek), s főleg a csúcsrügy termő (virágrügy), bár például a jonathán esetében egyes évjáratokban az oldalrügyek is terAz almafa termőrészei: a - dárda, b - dárda termőbogon, c - sima termönyárs, d - gyűrűs termönyárs, e - hosszú termővessző, f- termöbog mőek. A termőbog olyan képződmény, amely már termett gyümölcsöt, de még a termés évében dárda, sima termönyárs stb. alakulhat ki rajta. A termőbogot néhol termőkalácsként emlegetik. Az elmondottakból kitűnik, hogy termöképle- teit a fa fokozatosan, tehát több év alatt neveli ki. Mindegyik fontos szerepet játszik a fa termőképességének, a hozam nagyságának meghatározásában, ezért a termörészeket óvnunk - metszéskor kímélnünk - kell. Végezetül még talán annyit: a vesszőt, ha rajta termórügyek fejlődtek termövesszőnek, egyébként növekedési, hajtó-, illetve sima vesszőnek nevezzük. Az utóbbit használjuk oltóvesszőnek. Belucz János mérnök, kandidátus A szerk. megjegyzése: Mint a szerző is utal rá, a fenti ismertetés csak az almagyümölcsű- ekre érvényes. A csonthéjasok termörészei lényegesen egyszerűbbek, itt a vesszőkön nem csupán elvétve képződnek virágrügyek. Például a cseresznyénél a bokrétás termőnyársakká alakuló, gyűrűs termönyársakon van a legtöbb termőrügy, de a vesszők tövénél is találhatók nagy virágrügyek. Hasonló termörészek figyelhetők meg a meggynél, szilvaféléknél, valamint a kajszi- és őszibarackfáknál. A kajszi vesszőin levél- és virágrügyek egyaránt találhatók, sőt még az éves hajtáson is képződhet virágrügy. Az őszibarack és mandula esetében csak az éves vesszőkön van virágrügy, ezért is kell rendszeresen ifjítani. A. ribiszke virágrügyei csoportosan, az egresé egyesével helyezkednek el a vesszőkön és gallyakon, a málna és a szeder virágrügyei a vesszőkön fejlődnek. % !> •á ■i,
