Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-16 / 7. szám
i/asűrnap 15 19 90.11.16. Fritz Wenttorf hitelkártyája Német barátom legkedvesebb rokona, Fritz Wenttorf Nyugat-Berlin- ben lakik. A városi kórház laboránsa, 52 esztendős, nős, egyik lánya már férjezett, a másik középiskolás. Korábban mindössze ennyit tudtam róla. Életének, sorsának alakulását akkor ismertem meg, amikor a berlini fal „áttörése“ után, legelső nyugati utazásomkor barátom unszolására őt is meglátogattuk.-Házasságom története - kezdte - kész regény, mert hiszen már a fal építésekor menyasszony-vőlegény voltunk. És egybekelésünk becsület kérdése is volt, mivel tudtam, hogy Elza már állapotos. Szóval, Türingián át szöktem ide, a Schiller utcába, alig hat kilométernyire apámék lakásától... Engem persze inkább az érdekelt, hogy mire vitte azóta, miként élnek, milyen anyagi, pénzügyi gondok foglalkoztatják. Dicsekvésre vagy hűvös és precíz, németes tájékoztatásra számítottam, de ő csak panaszkodott:- Négyszobás, berendezett lakás. Most már tulajdonjoggal, de hát azt is meg kellett vásárolni, miközben a lakbért fizettük. Panaszkodott akkor is, amikor tavaly vásárolt autója került szóba:- Itt az autó olyan, mintha munkaeszköz lenne, de hát az üzemeltetés költségei, a karbantartás, a vásárláshoz kapott kölcsön, a hitel törlesztése, a kétféle biztosításra befizetendő összegek... Ez különben már a hatodik autóm. Panaszkodott a mellékjövedelem megszerzésének pénzt és munkát igénylő gondjaira is:- Hat évvel ezelőtt betársultam a vállalkozásba, a Bellaflora cég megalapításába. Tízen kezdtük, ma már tizenöten vagyunk, három üzletünk van, ahol drogériái cikkeket, gyógynövény-alapanyagú készítményeket, gyógyteákat, meg egyéb egészségápolási szereket árusítanak. Kicsit több ugyan a haszonrészesedésem, mint Elza fizetése lenne, ha dolgozna, de ahogy az üzletvitel megkívánja, időnként laboránsa, beszerzője vagyok a cégnek. Nem ingyen persze, viszont a szabadidőm, a szabadságom rovására... Panaszkodása nyomban véget ért az okos takarékosság megtervezése kérdésének felvetésekor. Kezembe adta a hitelkártyáját, és büszkén közölte:-Az okosságot a Takarékpénztár hitel- és kölcsönrendszerének, a hitelkártya alkalmazásának köszönhetem. A Takarékpénztárt (Berliner Sparkasse) 1965-ben alapították, és a közel 2,5 millió lakosú Nyugat-Berlinben ma már 90 kirendeltsége, 72 éjjel-nappal kezelhető pénztár-automatája működik.- No, akkor most zsebre vágom a hitelkártyádat - kezdtem a tréfálkozást -, odamegyek az első pénztár-automatához, beledobok harminc pfenniget, amiért a komputer azonnal kinyomtatja, hogy legutóbbi érdeklődésed óta milyen ki- és befizetéseket, milyen tételeket vezettek a folyószámládra, egy-két márkát meghagyva lehívom az utolsó tételt, a végösszeget, és akkor... Rápillantott a karórájára, és ő folytatta:- A komputer kiírja a képernyőre, hogy üzemzavar miatt egy kis türelmet kérünk, öt-tíz perces várakozást, és egyszer csak valaki válladra teszi a kezét, mondva: Kérem uram, kövessen...! Elmagyarázta az előrelátó, biztonsági intézkedések lényegét: a hitelkártya első felének a baloldali, csíkozott részére nem csupán az adatszolgáltatásra vonatkozó kódjeleket nyomtatják, hanem a kirendeltséggel történt megegyezés alapján, hogy a tulajdonos a napnak melyik szakaszában, például csak 11 és 14 óra között, esetleg később, csak 19 és 22 óra között vesz majd fel készpénzt, és a mindenkori végösszegből mennyit hagy meg úgynevezett vas- tartaléknak, maximum mennyit szán az ilyen, készpénzes kifizetésekre.- És ha valami nem egyezik az így kódolt kívánsággal - szólt derűsen -, hát kész az üzemzavar. Ahogy kezemben forgattam hitelkártyáját, észrevettem a túlsó felén látható, furcsa, kódjelekkel torzított fényképet.- Rólam készült az a felvétel, és nem is akármilyen - magyarázta. - Valahányszor a takarékpénztár ügyvivőjével a folyószámlával kapcsolatosan tárgyalásba kezdünk, a komputer kivetíti a képernyőre, és az ügyintéző a kép alapján pontosan azonosíthatja a személyemet. Te például semmire se mennél azzal a hitelkártyával. Szóhoz se jutnál, megint csak lefülelnének... Nagyon érdekelt, hogy miről, miféle ügyletről tárgyalhat a takarékpénztári folyószámla tulajdonosa, aki a havi fizetéséből, akárcsak nálunk, rendszeresen megtakarít egy bizonyos összeget. Megemlített hát néhány példát. KÉSZPÉNZ FELVÉTELE A PÉNZTÁR-AUTOMATÁNÁL-Amikor a lakás tulajdonjogát megvásároltam, a betétemnél jóval nagyobb összegű hitelt kaptam, kamatra persze, mert vállaltam a havi befizetések összegének növelését, vagyis a fokozott takarékosságot. Nagyobbik lányomat pedig, tizennégy éves korában csak úgy adhattam be a bentlakásos angol nyelviskolába, hogy módosítottuk a nevére kötött életbiztosítást, helyettem a takarékpénztár fizette a havi tandíjat. Legutóbb pedig én adtam kölcsönt a takarék- pénztárnak, mert a betétem nagyobbik felét, a kamat négy és fél százalékos növelése ellenében ugyan, de három évre, vagyis hetvenkét hónapra lekötöttem. Megint a karórájára pillantott.- Most már elmehetünk a pénztár-automatához. Felveszek a számotokra valamel^és készpénzt, hiszen tudom, hogy titgketr'mennyivel bocsátottak útnak hazulról,.... Különben tény, mi egy-két márkánál sosem tartunk magunknál több pénzt. Nem az a fontos, hogy a pénz a zsebünkben legyen, hanem azoknál, akik forgatják. Persze, a mi javunkra is. A pénztár-automatához érkezve intett, hogy hitelkártyáját adjam át a feleségének, majd ö felveszi a pénzt. A lebonyolítást pedig tisztes távolságból figyeltük. Nyomban megértettük: másnak nem illő tudni, hogy kinek, mennyi pénze van. És persze azt is, hogy nem ajándékpénzt kaptunk, hanem baráti kölcsönt, amit ugyebár, annak rendje-módja szerint, vissza kell majd adnunk. HAJDÚ ANDRÁS Miről írnak a prágai lapok? Ezzel a címmel legelőször a prágai tavasz kellős közepén, 1968 májusában találkozhattak olvasóink lapunkban. A cseh sajtóban való tallózásnak az volt a célja, hogy bővítse az olvasó tájékozottságát. A rovatot a normalizációs időszak legelején megszüntették. Most újból jelentkezünk prágai lapszemlével. A cél ugyanaz, mint 1968 tavaszán. A választék bőséges. Az egypártrendszer megszűnésével a cseh sajtó hasábjain is sok-sok érdekes és értékes véleménnyel és nézettel találkozhatunk. Mivel Szlovákiában alig kaphatók a cseh lapok, úgy véljük, jó szolgálatot teszünk magyar olvasóinknak. Vezetők és „négerek“ A független Lidové noviny január 27-i számában Zdisiav Sulc fejti ki véleményét a gyengéd forradalom következményeiről. Harmadik hullám c. cikkéből idézünk:-A forradalom törvényeihez tartozik, hogy emberek távoznak a színtérről, s helyükbe mások lépnek. A politikai és hatalmi szférában ez magától értetődő LIDOVÉ NOVINY és természetes jelenség. De ez azt jelenti-e, hogy a „vályútól“ mindenkinek távoznia kell, aki a' letűnt rezsimben valamilyen vezetői állást töltött be? A forradalom, ha így viselkedne, a saját érdekei ellen cselekedne. Természetesen, a prágai tavasz leverése után ezeket a vezető állásokat elsősorban az ,.egészséges mag“ „érdemes" képviselőire bízták, tekintet nélkül arra, hogy a tisztség betöltéséhez megvolt-e vagy hiányzott (s a legtöbb esetben hiányzott) a kellő tehetség és képzettség. Legtöbbjük mellé, gyakran a CSKP-ből kizárt vagy törölt tagok közül választott ,, négert“ állítottak, akik a valóban szakmai munkát fél fizetésért végezték el. A legutóbbi évtizedben ezt az „érdemes“ vezető-garnitúrát felváltotta a mai negyven- és ötvenévesek nemzedéke. Ezek az emberek húsz« és harmincéves korukban kerültek olyan viszonyok közé, amelyek akkor szinte egész életre szólónak tűntek. Abban a helyzetben, amikor a „káderkövetelmények“ voltak a fontosak, amikor a CSKP-iga- zolvány egyenértékű volt a munkakönyvvel, egyetlen választásuk volt: örökre kívülállóként maradni, a remény nélkül, hogy tehetségüket valamikor is érvényesíthessék, vagy pedig eleget tenni a „káderkövetelményeknek“. Az elmúlt húsz évben a CSKP-ba nemcsak a konjunktúralovagok kérték felvételüket. (Ez különösen a ,,normalizáció" első éveiben dívott.) De tegyük fel itt a kérdést: nem találkozunk-e a mai gyengéd forradalom idején karrierizmussal? A későbbiek során a pártba elsősorban a ,,realisták“ léptek be. Nem azért, mintha azonosultak volna a normalizáció ^eszményeivel“, hanem azért, mert elhatározták: tehetségük és szaktudásuk érvényesítése érdekében inkább megfizetik ezt a kellemetlen adót. . . . A legutóbbi négy évtizedben már megértünk két hullámot - 1948 februárja és 1968 augusztusa után - amelyek során az ország több százezer tapasztalt és képzett szakembert vesztett el, akik vagy emigrációba, vagy pedig a „lapáthoz" kényszerültek. A forradalomban a pozitív alkotó munkához mindenkire, aki valamihez ért és valamit tud, szükség van. Ezért nem szolgálja a forradalom érdekét, ha egyes helyeken a Polgári Fórumok ennek nincsenek tudatában, s hasonlóképpen járnak el, mint 1948 februárja után az akcióbizottságok. Cikke végén Z Sulc megállapítja: Azok a szakemberek és vezetők, akik a múltban úgy döntöttek, hogy a CSKP-tagságuk- kal fizetik meg szakmai előrehaladásuk adóját, ma súlyos dilemma előtt állnak: ha kilépnek a pártból, „köpönyegforgatással“ vádolhatják meg őket, ha viszont nem lépnek ki, abba a gyanúba keveredhetnek, hogy mindazzal azonosulnak, amit ez a párt a múltban elkövetett. A forradalom második fázisa - diákszemmel A Tvorba január 31 -i számában beszélgetést közöl a november 17-e utáni események egyik ismert diákvezérével, Martin Mejstrikkel, aki tagja volt a diákok országos koordinációs sztrájkbizottságának, most pedig a diákparlament tagja. A beszélgetés elején a jelenlegi helyzetre utalva a szerző kifejti, hogy véleménye szerint kezdetét vette a forradalom második fázisa, „a bizonytalanság, az útkeresés és a kivárások“ furcsa időszaka.- Eszményeinkből több nem vált valóra, a nyomott hangulat és a kétségek idejét éljük. Az apparátcsik típusú emberek jutnak szóhoz, s a diákság közt is elkezdődött a harc a bársonyszékért, a jó állásért, a vezető helyekért. Azok, akik a szemérmetlenül törtetőkkel szemben tisztességesek és bölcsek, most visszavonulnak, a magányt választják, s kívülállóként szemlélik az eseményeket. Nyilván így volt ez mindig, amikor törés állt be a társadalom életében. Voltak emberek, akik bőrüket vitték vásárra a forradalomban - s véleményem szerint ezek voltak a legtisztességesebbek -, akik az eszmékért és eszményekért vállalták á kockázatot. Ám, mögöttük már megjelentek azok, akik vajmi keveset kockáztattak. Mondják, hogy a forradalom felfalja a gyermekeit. Nyilván ez így igaz. Utánuk következnek a hatalom haszonélvezői... A kommunista rendszer azért bukott meg, mert képtelen volt védekezni e rákfenével szemben. A demokrácia erre képes lesz. Most, a választások előtt, ezért beszélek erről mint furcsa jelenségről: nem normális, de ugyanakkor természetes jelenségről van szó. A régi rendszer megszűnt működni, az új pedig még nem működik. Ezért több helyen a Polgári Fórum szárnyai alá bújnak az ilyen típusú emberek, akik meleg irodák és főnöki székek után áhítoznak. ■i Összeállította: Somogyi Mátyás m
