Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-16 / 7. szám
A kassai Thália Színpadon Beke Sándor rendezésében Richard Nash Esőcsináló című híres színművének próbái folynak. Az új idők szele hozta, hogy a „Thália“ megalapítója újra Kassán dolgozhat. Lapunkban ezzel kapcsolatosan már közöltük a Beke Sándorral készített interjút. Az alábbiakban a Matesz két jeles művészével: Petrécs Annival, illetve férjével, Boráros Imrével beszélgetünk, mégpedig azért, mert ezúttal ők is a Hernád-parti város magyar színházában próbálnak.- A Ma tesz színészei - a kényszerű beugrásoktól eltekintve - eddig nemigen vendégszerepeitek a Tháli- ában. Hogyan adták ilyen döntésre a fejüket? Egyáltalán jelentett-e valamilyen gondot a Kassára való szerződésük? Petrécs Anni:- Döntésünk elé Komáromban nem gördítettek akadályokat, noha a szervezési osztályunknak lesz egy kis dolga, mert én k^t, Imre pedig- négy olyan darabban játszik, ami a Matesz műsorán van. Meg kell mondanom, Kassára elsősorban én akartam jönni, mégpedig azért, mert Komáromban az utóbbi öt évben ijem volt igazán lehetőségem valamirevaló szerepek eljátszására. Itt, Kassán az Esőcsinálóban egy lelkileg nagyon gazdag, de csúnya öreglányt alakítok, akinek nem sikerült férjhez mennie, mert ugye a férfiak szeme nem a nők széplelkén szokott megakadni. Ennek a nőnek a kiszolgáltatottsága, gyötrődése engem rendkívül megfogott - örülök, hogy eljátszhatom. Boráros Imre: — A jó szerepért a színész a világ végére is elmegy, Panninak ezért engem sem volt nehéz rávennie, hogy Kassára jöjjek, ugyanis Komáromban, ebben az évadban nem vár rám olyan szerep, amiért, hogy úgy mondjam, az ember ezt a pályát választja. Nash darabjában viszont lehetőségem adódik a pénzért szél- hámoskodó Esőcsinálót eljátszani, aki az országot járva különben úgy viselkedik, mint a messiás - következésképpen képes visszaadni az emberek bizalmát, hitét az életben. Egy ilyen figurát életre kelteni számomra rendkívül érdekes és izgalmas feladat.- Kitől kapták ezt a szerepajánlatot?- Először Gyüre Lajos kért fel - mondja Petrécs Anni. - Meg a múlt év őszén. Akkor úgy nézett ki, hogy az évad utolsó darabjaként fog menni az Esőcsináló, de a bekövetkezett politikai események miatt erre nem került sor. Később Gyüre Lajos a színház művészeti vezetői tisztségéről lemondott, és mi már azt hittük, hogy nem jövünk Kassára, de a hívást Beke Sándor is megerősítette, és mi jöttünk.- Mit jelent az önök számára vele dolgozni? Boráros Imre:- Beke vitalitással teli, agilis rendező, minden produkcióhoz jól megalapozott koncepcióval, konkrét céllal lát hozzá.’Pályám során eddig alighanem tőle kaptam a legtöbbet.- Szavaiból mintha az is kiérződne, hogy az utóbbi időben olyan rendezőkkel volt kénytelen dolgozni, akikre inkább a bizonytalanság, a koncepciótlanság volt jellemző?- Előfordult ilyesmi is. A legrosz- szabb persze az volt, ha a próbák 2. Ez a felvétel Boráros Imréről a Beke-korszak Thália Színpadának idején készült. Partnere (jobbra) Gyurkovics Mihály. (Bodnár Gábor felvételei) 1. Az a bizonyos egyszeri vendégszereplés Kassán. Rnzante Csapodár madárkájának címszerepében: Petrécs Anni. „Úgy érezzük: tartozunk a kassai közönségnek“ Petrécs Anni és Boráros Imre a Thália Színpadon folyamán sem tudtuk eldönteni, nem tudtuk egymást meggyőzni, hogy a színész vagy a rendező elképzelése jelenti-e a járható utat. Az ilyen esetekben aztán nem is csoda, hogy felemás előadásokat láthatott a közönség.- Hogy haladnak az Esőcsináló próbáival?- Az egész darab, hogy úgy mondjam, már fel van „skiccelve“ a színpadra. A színészek jó szövegtudással dolgoznak, a próbák jó hangulatban folynak, a részletező munka csak most kezdődik majd. Petrécs Anni:- Még csak mindössze a második hétvégén próbáltunk - és az eredmény ehhez képest tényleg jó volt. A rendes próbák csak február elejétől kezdődtek el, mert rendezőnknek január végén Budapesten, saját színházában lesz egy premierje, tehát elsősorban azzal van elfoglalva.- - Kívülállóként, de nem idegenként cseppentek vissza kassai kollégáik közé. Milyennek látják a társulat helyzetét? Petrécs Anni:- Van összehasonlítási alapom, tapasztalatból mondhatom, hogy a kassaiak lényegesebben rosszabb körülmények között dolgoznak, mint mi. Többet is utaznak, ráadásul az országnak ezen a részén a művelődési házak állaga is sokkal rosz- szabb, mint Nyugat-Szlovákiában. Boráros^Imre:- Mindenképpen föl kellene tölteni a Thália színészállományát, mert akármilyen erős munkabírású emberek is csinálják a színházat, felelősségteljes színészi munkát évadokon át úgy végezni, hogy az egyik darabból ki, a másikba be - ezt nem lehet. Ez elnyűvi az embert. Mondom: több színészi státuszt kell kiharcolnia ennek az együttesnek. Aki csak egy kicsit is ért a színházhoz, az tudja, hogy ennyi emberrel, mint amennyivel a Thália rendelkezik, nemhogy hivatásos, de még amatőr társulatot sem lehet tartósan működtetni.- Ebben az összefüggésben hogyan látják a Matesz és a Thália kapcsolatát? Boráros Imre:- Az volna az egészséges, ha valóban különválna a két színház, ha a Thália önállósulna. így egészséges konkurencia alakulhatna ki a két társulat között. Petrécs Anni:- Nekem is ez a véleményem.- Esetükben a szerződés csak erre az egy darabra, az Esőcsináló bemutatására és műsoron tartására köti önöket a Tháliához? Boráros Imre:- Igen, bár ki tudja, mit hoz a jövő...- Nem áll fenn az a veszély, hogy ez a kassai vendégjátékuk esetleg károsan hat majd komáromi foglalkoztatottságukra ? Boráros Imre:- Nem, nem hinném. Petrécs Anni:- Nem, szó sincs róla. Mi ezzel az itteni szereppel és tapasztalatokkal csak gazdagodhatunk, és ezzel a többlettel dolgozhatunk tovább, legyen az bárhol is. Egy valamit azért még feltétlenül el kell mondanom: mi nem véletlenül vagyunk itt. Úgy érezzük: tartozunk a kassai közönségnek. 1974-ben mindketten a Thália társulatához szerződtünk, de családi okok miatt nekem korábban, Imrének 1977-ben vissza kellett jönnie Komáromba. Megszületett a fiunk, és hát a nagymamát, akire távollétünkben rábízhattuk gyermekünket, nem hozhattuk Kassára. Közben egy alkalommal azért én is vendégszerepeltem Kassán...- Megfogalmazták-e valaha, hogy mit jelent az önök számára Kassa? Boráros Imre:- Nekem Kassa sokat adott. Annak idején itt nagyon jó volt a színészgárda, sok fiatallal, mindenki tele ambíciókkal, színházcsinálási vággyal. Jó darabokat is játszottunk, jó volt a közönség is - valóban alkotó légkörben éltünk. A jó hangulatot persze rengeteg apró dolog is meghatározta. Akkoriban például még működött a színpártolók köre is. Az emberek érdeklődjek a színház iránt, be-bejártak utánunk - és ez nagyon jó érzés volt számunkra.- A színháztól elvonatkoztatva is megérintette ez a város?- Igen. Kassa belvárosának van egy régi patinája, sajátos hangulata, varázsa, ami elsősorban a történelmi korok építészetének köszönhető. Csodálója vagyok ezeknek a régi polgárházaknak, középületeknek, az utcák sajátosságának. Petrécs Anni:- Ezzel én is így vagyok. Komáromban azt hiányolom, hogy sok családias kedvességet árasztó épületet lebontottak, eltüntették a kis utcákat.- Befejezésképpen már csak egy kérdés: Mikor lesz az Esőcsináló bemutatója és mit várnak tőle? Boráros Imre:- A premier február 22-én lesz Kassán. Ugyan az ilyesmit előre nem jó elkiabálni, de mégis úgy érzem: minden adott ahhoz, hogy valóban jó produkció szülessen. SZASZÄK GYÖRGY Már ura a testének. Már nincs olyan érzés, amelyet ne tudna előhívni magából. Már a legkisebb szerepében is ad, sugall, sugároz valamit. Elnyomott, felkelő, majd halálba hajtott francia nő a Párizs gyermekeiben. Szépségében is riasztó madárlány a Sza-' murájban. Teljes szívével szerető anya az Ünnepekben. Az álmok urában az eredendő Rosszat, a Boleróbán a lángra kapott Vágyat, a Székekben a lelket maró Fájdalmat jeleníti meg. Dagmar Kostolníková második évadját tölti Markó Iván társulatánál. Pályafutását 1984-ben, a Szlovák Néptáncegyüttesben kezdte, ahol jól is érezte magát, de egy évvel később, nyolcvanöt decemberében ott volt a Győri Balett pozsonyi előadásán, s attól fogva, mint akit megbabonáztak, nem tudott szabadulni A Nap szerettei képeitől. „Lábujjhegyen állva néztem végig az előadást, annyian voltak a színházban... spiccen...én, akinek a baléttrúd mellett éppen emiatt volt a legtöbb gondja. Nincs rüsztöm, nem úgy formálódott a lábfejem, ahogy szerettem volna, spiccelni pedig csak az tud igazán jól, akinek szép domború a lábfeje. Ezért is döntöttem a néptánc mellett, annak egészen más a »nyelvezete«, mint a balettnek. Kötöttsége, szigorú szabályai miatt a klasszikus balett amúgy sem vonzott. A néptáncban sokkal nagyobb szabadságot, sokkal több fantáziát láttam. Erre jött a Győri Balett és teljesen elkápráztatott. Más stílus, más formanyelv, fájdalmas-szép koreográfiák, nagyszerű táncosok... Kiss János A Nap szeretteiben, Demcsák Ottó a Mechanikus kertben, Ladányi Andrea a Boleróbán... mintha az érverésüket, a szívdobogásukat hallottam volna a zenében, akkora hatással voltak rám. Iszonyú nehéz volt egy ilyen élmény után »visszatalálni« a néptáncegyütteshez. A gondolat azonban, hogy egyszer odaállok Markó Iván elé, és azt mondom: szeretnék az A madárlány (Lőrincz János felvétele) együttes tagja lenni, csak később született meg bennem. Bátorság, elszántság kellett hozzá - és persze biztatás, a férjem biztatása, aki nyolcvanhat őszétől tagja az együttesnek.“ Az első nap, a próbatáncolás napján is az ő tekintetébe kapaszkodott. És egy jóleső, megnyugtató mosolyba. Bom- bicz Barbara mosolyába. Ők álltak mellette, ők adtak szavak nélkül erőt neki. A próba, mint általában, akkor is kétórás volt. Egyedül Dagmar érezte azt, hogy sokkal tovább tartott. „Iván biztosan rajtam tartotta a szemét... én oda sem mertem nézni rá. Nagy volt a tét. Iszonyúan izgultam. A végén azt mondta: rendben, megkötjük a szerződést, de sokat kell még tanulni. Boldog is voltam, meg féltem is. Attól tartottam, hogy később majd csalódni fog bennem. Az első hónapokban nem is figyeltem másra, csak a hibáimra. Álltam a tükörfal előtt - és szenvedtem. Annyi, de annyi javítanivalót fedeztem fel a mozdulataimban, hogy a fele is sok lett volna. Ettől aztán nemcsak a nappalaim, az éjszakáim is nehezek voltak. És így ment ez hónapokon át, amíg egy délelőtt Iván oda nem jött hozzám. Akkor szólított először Daginak, s ha nem mondta volna, akkor is sejtem: ebben a becézésben az volt, hogy elégedett velem. Pontosabban: látja, hogy „fejlődöm.“ Fejlődöm. Egy szó, amely mögött sokkal több gyötrődés, sokkal több lemondás van, mint amennyi öröm. És mégis! A madárlány jobbnál jobb alakításaival, boldog embernek vallja magát. „Boldog vagyok, mert úgy érzem: Győrben a tánc templomában táncolok.“ SZABÓ G. LÁSZLÓ ¥ 1990.11.16. ilasÉrnap
