Vasárnap - az Új Szó magazinja, 1990. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-16 / 7. szám
Mindössze tizennyolc aláírás Az elmúlt több mint két évtized folyamán se derült ki pontosan, ki hívta be a Varsói Szerződés csapatait Csehszlovákiába. Sok a találgatás itthon és országunk határain túl is. Tény az, hogy a köztársasági elnök, a Nemzetgyűlés és a párt elnöksége, a főtitkára se tudott a behívásukról. Akkor ki? A tények csak lassan bogozodnak ki. Annál is inkább, mert az elmúlt húsz év folyamán ez is tabu-téma volt. Kádár Jánosnak, az MSZMP volt főtitkárának nem sokkal halála előtti interjúja a Magyarország című hetilapban némi fényt derít néhány ezzel kapcsolatos összefüggésre. 1968 nyarán a testvérpártok vezetői egyre nyugtalanabbak lettek a csehszlovákiai események miatt. 1968. augusztus 12-én Alexander Dubcek és Kádár János a szlovákiai Komáromban találkoztak. Ez volt az utolsó találkozó a kétoldalú egyeztetések sorozatában. Magyar részről nagyobb mértéktartást, óvatosságot javasoltak. Meg akarták győzni Dubéeket, hogy a reform ütemét lassítani kell, ezzel talán enyhíteni lehetne a Varsói Szerződés országai pártvezetőinek aggodalmát. „Az érvekre már nemigen hallgattak“ A komáromi kétoldalú találkozást követő napokon Varsóban találkoztak a szocialista országok pártjainak vezetői, ahová Dubcek nem ment el. Erről a találkozóról Kádár János a következőket nyilatkozta:- Sok öröm nem volt benne. Egyesek úgy néztek rám, mint a sztrájktörőkre, mert mi előző nap találkoztunk Dubcekékkel. Mindenesetre tájékoztattuk a többieket a komárnói megbeszélésről, s azt javasoltuk, úgy lépjünk, hogy az támogatásra találjon Csehszlovákiában, sajá^ országainkban és a kommunista mozgalomban egyaránt. Csakhogy ekkor már ezekre az érvekre nemigen hallgattak. Növekedett a fegyveres beavatkozás támogatóinak köre.- Mit lehetett ez ellen felhozni?- Az 1956-os magyarországi tapasztalatokat. Ezzel összefüggésben figyelmeztettünk az SZKP történelmi felelősségére. A szovjet elvtársak megígérték, hogy Moszkvából felhívják Dub- ceket egy újabb kétoldalú találkozó megbeszélése céljából. Ezután következett az ágcser- nyői és az újabb többpárti találkozó Pozsonyban, augusztus első napjaiban. Ott úgy tűnt, minden rendbe jön, jó volt a kommüniké, amit mindenki elfogadott. De korai volt az öröm.- A pozsonyi találkozón megállapodás született. Miért bizonyult mégis korainak az önök öröme?- Mert nem sokkal a pozsonyi találkozó után telefonhívás érkezett Moszkvából. Azt kérték, hogy tartsunk kétoldalú megbeszélést. A találkozó helyéül Jaltát javasolták. A pártvezetés megbízása alapján Erdélyi Károly elvtárssal utaztunk oda. Leonyld Brezsnyevvel, Alekszej Kosziginnal és Nyikolaj Podgor- nijjal találkoztunk.- Miért kérették Önöket Jaltába, mi volt a célja a kétoldalú találkozónak?- Gondolom, azért akartak velünk külön is találkozni és a csehszlovákiai helyzetről beszélni, mert úgy látták, mi jó viszonyt alakítottunk ki a csehszlovák vezetéssel, kapcsolatunk közvetlen, elvtársi volt, s remélték, hogy hatással tudunk lenni rájuk. A jaltai megbeszélések középpontjában a csehszlovákiai helyzet normalizálása, a vitás kérdések politikai úton történő rendezése állt. Ezzel kerestük fel Dubcek elv- társékat augusztus 17-én ismét Komámóban. Utunk azonban nem járt a kívánt eredménnyel. Valóban nem volt más lehetőség?- Rögtön a komárnói megbeszélés után talán már másnap, találkozott Moszkvában az öt testvérpárt képviselője. Az SZKP vezetőinek nevében Brezsnyev adott tájékoztatást és értékelést a csehszlovákiai fejleményekről, úgy, ahogy azt a szovjet pártvezetés akkor látta. Ez az értékelés súlyosan elmarasztalta a CSKP elnökségét, személy szerint Dubceket, és végül is úgy értékelte a helyzetet, hogy a politikai megoldás lehetőségei kimerültek, s hogy már csak a fegyveres beavatkozás mentheti meg a szocialista rendszert, csak így lehet elhárítani a még nagyobb veszélyt.- önök egyetértettek ezzel az értékeléssel?- Nem mindenki. Legalábbis mi, magyarok úgy véltük, hogy a legvéksőkig el kell menni, és katonai megoldást csak abban az esetben szabad alkalmazni, ha már minden más lehetőség kimerült és tényleg nincs más választás. De mint a történetek tanúsítják, akkor már nem hallgattak ránk.- A hírek szerint ön ellenállt a fegyveres beavatkozás tervének.- Nem tudom, hogy ez fon- tos-e, mindenesetre az igaz, hogy csak akkor adtuk hozzájárulásunkat, amikor kiderült: nincs más lehetőségünk. „János, csak egy kis egységet küldjétek...“- Én nem emlékszem, hogy lett volna döntő érv. De ha volt ilyen, akkor' az alighanem az lehetett, hogy a csehszlovák elvtársak nem engedtek, nem tették meg azokat a lépéseket, amelyekkel talán el lehetett volna kerülni a katasztrófát, s Moszkvában az is kiderült, hogy magunkra maradtunk az éppen induló reformunkkal és szembe találtuk magunkat a szocialista országok többségével.- Igaz-e, hogy Leonyid Brezsnyev külön is agitálta önt, fogadja el a többség nézetét?- Hogy agitált volna, arra nem emlékszem. Arra azonban igen, hogy a megbeszélések A A mm 1 % w egy bizonyos fázisában valóban kérte; ne térjünk ki az együttes fellépés elől. Valami olyasmit is mondott, hogy „János, csak egy kis egységet küldjétek, és mindent megkaptok, amire csak szükségetek lesz!“-Akkor hát ez volt a döntő érv?- Képtelenség feltételezni, hogy ilyen kicsinyes módon alkudoztunk volna csehszlovák szomszédaink bőrére. Pont mi, akik mindent elkövettünk, hogy megmentsük a helyzetet. Bil’ak és társai külső támogatást kértek Az öt testvérpárt augusztus 18-i moszkvai találkozóján Leonyid Brezsnyev kész tervvel fogadta az odaérkezőket. Beszámolójának lényege abban foglalható össze, hogy kimerültek a politikai lehetőségek, s a csehszlovák párt baloldali vezetői is így értékelték a helyzetet. Az SZKP részéről pontos menetrendet terjesztettek elő. Abban egyebek között szerepelt, hogy Vasil Biiak a vele egyetértők nevében már a pozsonyi találkozón levelet adott át az SZKP vezetőinek. Abban jelezték, szakítani akarnak a CSKP akkori vezetőivel. A fordulat végrehajtásához külső támogatást kértek, beleértve a katonai segítséget is. Augusztus 19-ig kértek választ. Tervük az volt, hogy augusztus 20-án a CSKP elnökségének ülésén fellépnek és felhívással fordulnak az ország lakosságához, nyíltan kérik a katonai beavatkozást. Ezzel egy- időben gondoskodnak arról, hogy a televízió, a rádió, a fontosabb nyomdák ellenőrzésük alá kerüljenek, s ha kell, megjelentetik a Rudé právo különszámát. Végül ha minden simán megy, akkor augusztus 21-22-én a CSKP KB új pártvezetést, a nemzetgyűlés pedig új kormányt választ. Erre a menetrendre épült a katonai akció, amely augusztus 20-án elindult, viszont Bil'akék nem tudták tartani a saját menetrendjüket. Egyebek között mindössze 18 KB-taggal tudták csak aláíratni felhívásukat. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint az MSZMP képviselői Moszkvában valóban az utolsó pillanatig ellenezték a katonai akciót. A vitában Kádár János egyebek között hangsúlyozta: Csehszlovákia nem szűnhet meg szocialista ország lenni. Az MSZMP kész a végsőkig elmenni, de csak, ha már kimerült az összes politikai lehetőség. Emlékeztette a jelenlevőket 1956-ra, továbbá a lengyel példára, hangsúlyozva, hogy Csehszlovákia esete egyikhez sem hasonlítható, az SZKP azonban mégis a magyar receptet akarja alkalmazni. Szóvá tette azt is, hogy az SZKP türelmetlen volt a CSKP- val szemben, nem helyeselte a nemzetközi tanácskozások szervezésében alkalmazott módszereket sem, és figyelmeztetett arra, hogy az elért megállapodásokat mindenkinek be kell tartani. Mindez azonban nem hatott. Az SZKP vezetése láthatóan már elhatározta magát, a többiek pedig nem vitatták a tervezett beavatkozás szükségességét, így az MSZMP-nek nem maradt más választása, mint csatlakozni egy vitatható lépéshez.- Ami történt, azon már nem lehetett változtatni. Azt meg mindenki tudta, hogy erőfeszítéseink kudarcot vallottak, amit nemcsak én, hanem a párt egész vezetése is őszintén sajnált. „Minősítse őt a csehszlovák nép“- Mindenesetre a román és a jugoszláv kormány az elsők között ítélte el az akciót. Elhatárolta magát sok európai testvérpárt is az eseménytől, azok pedig, akik melléálltak, nehéz helyzetbe kerültek.-Volt egy olyan találkozó is Moszkvában, amelyen értékelték a törvényeket, és szó volt arról is, hogyan tovább?- Igen - emlékezik Kádár János - augusztus végén Fock Jenő és Komócsin Zoltán elvtárssal együtt mentünk Moszkvába. összesen négy napig voltunk ott, s találkoztunk a szovjet pártvezetéssel. Ok akkor, ha jól emlékszem, Gustáv Husákkal, Alois Indrával és Vasil Bil’akkal is tárgyaltak a kibontakoztatásról. Ezt el is mondták nekünk. Az volt a véleményük, hogy az új helyzetben Husák a legalkalmasabb ember, dicsérték jó tulajdonságait.- Mi természetesen támogattunk minden ésszerű megoldást, ami a konszolidációt szolgálta, de azt is mondtuk Brezsnyevék- nek: Husák a szomszédunk, rendes embernek ismerjük, isten éltesse sokáig, de miért kellene nekünk őt minősíteni, minősítse talán a csehszlovák nép. A csehszlovák nép minősített is. Sajnos, csak két évtized után. Korábban erre nem volt módja. A csehszlovák nép csupán azt furcsállja, hogy ha az a tizennyolc aláíró a köztársasági elnök, a Nemzetgyűlés és a pártvezetés háta mögött titokban behívott megszálló csapatok jelenlététől valóban a szocializmus (és nem saját hatalmi pozíciói) megváltását remélte, miért nem tárta fel büszkén kilétét az elmúlt több mint húsz év folyamán? Miért várnak arra, hogy ezt helyettük mások tegyék meg? FOOÍ JENŐ, KADAR JANOS ES ALEXANDER DU8CEK POZSONYBAN
