Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-04 / 284. szám, kedd

ÚTJELZŐK ÉS ÚTVESZTŐK Interjú Vladimír Mečiar szlovák kormányfővel ÚJ szú - Miniszterelnök úr, október derekán sokakban fölmerült a gondolat, hogy ön aduként játszotta ki a belügyminiszter menesztésével végződött Andráá-ügyet. Állítólag ezzel akarta némiképp elterelni a figyelmet az egyre durvuló nyelvtörvényvitáról... - Bánt, hogy általában személyes ellentétként kezelik a Mečiar-Andráš nézeteltérést. Erről szó sincs. A kormány korábbi belügyminiszterével „pusztán" az volt a baj, hogy inkább csak a Kereszténydemokrata Mozgalom készséges híve volt, semmint a belügyi tárca koncepciózus és határozott kezű irányítója. Nem a személyével, a teljesítményével voltam elégedetlen; s erre időben felhívtam a figyelmet. A helyzet orvoslása, a stílusváltás azonban elmaradt. Példaként, mondjuk, hadd hozzam föl a helyhatósági választásokig működött nemzeti bizottságokat. November 22-ével befejezték ugyan a tevékenységüket, de a közigazgatás új láncszemei még csak nem is körvonalazódnak. Mi ez, ha nem az elmúlt hetek és hónapok mulasztása? Eközben tovább szilárdul a hatósági irányítás központosítása, növekszik a bürokrácia, alig csökken a hivatalnoki gárda létszáma. Mindez szöges ellentétben áll a helyi önkormányzatok célkitűzéseivel. Ebből talán már érthető, hogy nem taktizáltam, hogy kormányfőként nem nézhettem tétlenül a megfeneklett belügyi tárca helyzetét. És hogy kellő súlyt adjak az egésznek, a tárgyilagos rendezés érdekében a saját lemondásomat is kilátásba helyeztem. így legalább a közvélemény is élénkebben érdeklődött e probléma iránt. -Vajon milyen a szlovák kormányon belüli hangulat, és mennyire érzi erősnek a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Demokrata Párt alkotta hármaskoalíciót? - Nézze, a kormányzati munkában lé* nyegesen többet kell dolgozni, mint reprezentálni. És mert rengeteg a munka, én a körültekintő alapossággal elegy tömör tárgyilagosságot kedvelem. Bevallom, a kormányülések előtt az iratok fölött virrasztom át az éjszakát. A minisztereket sohasem a pártállásuk, hanem a teljesítményeik szerint értékelem. Tudom, vannak akik azt mondják, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalmat képviselő kormánytagokkal szemben a kelleténél szigorúbb vagyok. Erre csak azt felelhetem: velük még egyetlen egyszer sem voltam annyira nyílt, mint a VPN-t képviselő miniszterekkel szemben. A jóviszony megőrzése azonban nem jelentheti azt, hogy szemet hunyjak bármelyik tárca mulasztásai fölött. Itt van például a belkereskedelem áldatlan helyzete, amelynek élén épp kereszténydemokrata miniszter áll. Sajnos, Szlovákiában huzamosabb ideje akadozik az áruellátás, de a kormány elé kerülő kimutatások és prognózisok csak részben tükrözik ezt a helyzetet. Sokkal lobban kellene már érvényesülnie az üzleti szellemnek, a kockázatvállalásnak. A lakosságnak joggal szúr szemet, hogy a Cseh Köztársaságban nemcsak az áruellátás zökkenőmentesebb, hanem a piaci viszonyok is rugalmasabban érvényesülnek. Az itteni belkereskedelmi minisztérium viszont csak újabb meg újabb hiteleket kér a pénzügyi tárcától, ugyanakkor a boltok polcai - és állítólag a raktárak is - egyre üresebbek. Hová kallódik hát az áru?! Ezért felkértem hát az illetékes szerveket, nézzenek utána a dolognak... -Ha jól tippelek, akkor ezzel, ha akaratlanul is, de újfent a belügyi tárca került szóba. Ez sugallja a gondolatot, hogy megemlítsem a lusztrálásokat. Már csak azért is, mert korábbi, közvetlen munkatársainak egyike: Ján Budaj például ebbe bukott bele... - Ö belebukott, de sokan állva maradtak. Őszintén szólva, a lusztrációt a múltfaggatás eléggé szerencsétlen eszközének tartom, mert csak az derül ki: vajon együttműködött-e valaki a titkosrendőrséggel, avagy sem; a dolgok igazi háttere azonban homályban marad. Arra nem mindig derül fény, hogy az illető aktív besúgó volt-e, vagy csupán aláírta az együttműködés lehetőségét, de egyetlen használható információval sem szolgált. Jobbára az sem tűnik ki, hogy milyen körülmények között adta hozzájárulását, hogy az ellenzékiek ellen szimatolgatott-e, vagy éppenséggel a kábítószermaffiák, esetleg a terrorizmus elleni harcban segédkezett-e? A bizonyítékok nélküli piszkálódás, a kölcsönös gyanúsítgatások jelentós mértékben rontják a társadalmi közhangulatot. A lusztrációt ezért nem tartom a múltfaggatás igazán objektív és demokratikus eszközének. Annál inkább sem, mert rengeteg adatlapnak egyszerűen nyoma veszett. - Van-e hát kiút ebből a kutyaszorítóból? Vagy esetleg fátylat illenék borítani a múltra? - Ezek roppant nehéz és kényes kérdések. Tény, hogy a korábbi titkosszolgálattal aktívan együttműködő személyeknek ma már nem szabadna magas rangú, vagy egyéb fontos tisztségeket betölteniük. Ha még, netán újra, ilyen funkcióban vannak, mindenképpen üdvös lenne, ha önként távoznának posztjukról. Már csak azért is, mert előbb-utóbb amúgy is belerokkannak a zsarolhatóságnak, a dolgok felszínre kerülésének lélektani nyomásába. Szinte lehetetlenség állandó stresszhelyzetben élni... A többiek, az úgynevezett kishalak esetében pedig valóban talán az lenne a legjobb, ha fátylat borítanánk a múltra. Minden működőképes demokrácia van annyira erős, hogy kizárja az efféle flótások újbóli aktivizálódását. Igaz, ez némi kockázattal jár, ám a jövőt mégsem lehet a kölcsönös gyanúsítgatásokra alapozni! -Mečiar úr, bízom benne, hogy nem sértődik meg, ha azt mondom: az ön politikusi tevékenységét a szlovákiai magyarság a Szlovák Köztársaság márciusi, Komáromban tartott kihelyezett ülése óta figyeli igazán élénk érdeklődéssel. On ott - akkor még Szlovákia belügyminisztereként - eléggé keményen ítélkézett például a Csemadokról és annak akkor már demokratikusan megválasztott képviselőiről is. Miként látja ma: ottani kijelentései nem voltak túlságosan szigorúak? Nem titok, hogy akkori szavaival inkább tartózkodóvá tette, semmint megnyerte a Csallóköztől a Bodrogközig élő magyarok rokonszenvét!... - Erre csak azt felelhetem, hogy amit akkor és ott mondtam, nem volt túlzottan szigorú. Már csupán azért sem, mert a mondandómat figyelmeztetésnek is szántam. Például épp a Csemadok címére! Hogy válassza meg fejlődésének, tevékenységének további irányát. Hogy kulturális, avagy politikai szervezet lesz-e? Ebbe én nerp beleszólni akartam, hanem csak a lényeget érinteni. Az elmúlt hetek eseményei kitűnően bebizonyították, hogy a Csemadok is pontosan olyan vakvágányra kerülhetett volna, mint például a Matica. Márciusban arra figyelmeztettem Komáromban, hogy a szlovákiai magyarság körében is találni olyanokat, akik a nacionalizmus parazsát fújják. Bőven voitak ezzel kapcsolatos információim. Konkrétan elmondhatom, hogy a szálak a kommunista párt bizonyos köreihez és a titkosrendőrség több tisztjéhez vezettek, egyik központjuk pedig Érsekújvárott működött. Innen azután tovább szaladtak ezek a szálak egy további járásszékhelybe, ahol ha gyengén is, de mindmáig működik ez a góc. Ezt most kár lenne tovább részletezni. - Viszont annál szívesebben hallanám, miniszterelnök úr, az ön tárgyilagos véleményét arról, hogy miként vélekedik a Szlovákiában élő magyarságról? Miként látja egyéni és kollektív jogainak kérdéseit? -Válaszom lényege, hogy tisztelem és becsülöm a szlovákiai magyarokat. Természetesen, magyarokként is, de elsősorban abból tanácsos kiindulni, hogy a Szlovák Köztársaság, illetve a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság állampolgárairól van szó. Itt kell hát megteremteni részükre az önmegvalósítás, az egyéni érvényesülés jogi és gyakorlati feltételeit. Európai nívón, a nemzetközi egyezségokmányok mércéjének megfelelően. Azért, hogy a szlovákiai magyarság valóban itthon érezze magát a szülőföldjén - az ezzel járó jogokkal és kötelességekkel együtt. Mindez okvetlenül fontos. Mint ahogy az is, hogy ne Magyarország akarjon a határain túl élő magyarok patrónusa lenni. Minden országnak saját magának kell a területén élő lakosság jogi védelmét garantálnia. Ha ezt kintről akarják befolyásolni, az a legérzékenyebb konfliktusforrások egyike lehet Közép-Európában. Országaink között gazdasági, kulturális, kereskedelmi együttműködésre van szükség, nem pedig örökös szembenállásra. Természetesen, mi sem tarthatjuk magunkat a határainkon túl élő szlovákok patrónusának, mert az beavatkozás lenne például Magyarország belügyeibe. A vitás kérdéseket, a menet közben adódó gondokat néni hangzatos kijelentésekkel, hanem a diplomáciai csatornákon és párbeszéddel kell megoldani. Ami pedig a nemzeti kisebbségek kollektív jogait illeti, ebben is az európai normarendszerhez kell igazodnunk; bár tény, hogy ebben a tárgykörben Európában egyelőre még nem született olyan dokumentum, amely eleve kizárhatná az irredentizmus esetenként föl-fölbukkanó veszélyét. Ez nemcsak a szlovákok vagyamagyarok „különutas" problémája, hanem az egész öreg kontinensé. Fotó: Ivan Dubovský - Részletezhetné kissé bővebben is a nemzeti kisebbségek jogi védelmének intézményes kereteit érintő véleményét? - Az ország valamennyi állampolgárának valamennyi jogát, így a kisebbségieket is, az alkotmánynak kell biztosítania. Emellett olyan társadalmi mechanizmusokra van szükség, amelyek e jogok csorbítatlan érvényesülését is garantálják. Külső, azaz a határokon túli beleszólás nélkül. A kisebbségi jogoknak ez a szemlélete a jövőben hazánkban még inkább érvényes lesz, hiszen a demokrácia megvalósításának egyik velejárója a pluralizmus és a tolerancia. Mindebben fontos szerepe lesz a hamarosan felállítandó Alkotmánybíróságnak. Ha valaki netán úgy véli majd, hogy idehaza csorbát szenvedtek az emberi vagy a kisebbségi jogai, akkor itt kérhet - és nyilván kaphat is - jogorvoslást. Ez lesz az egyik legfőbb biztosítéka annak, hogy az otthon - mindenki számára itthon legyen! - On eszerint kétségbe vonja Budapest, Bonn vagy Varsó jogát ahhoz, hogy kifejtse a véleményét a Csehszlovákiában élő nemzeti kisebbségek jogainak vélt vagy valós megsértéséről? - Minden országnak jogában áll, hogy a különböző nemzetközi konferenciákon, a kétoldali találkozókon, vagy a kölcsönös diplomáciai kapcsolatok révén kifejtse véleményét. Ugyanakkor néhány dologtól óvakodni kell! Például attól az elvárástól, hogy az a másik ország ezt. fenntartás nélkül akceptálja; hogy csakis eszerint hozza meg a döntéseit. És óvakodni kell a tendenciózus propagandától is. E kérdéskört lezárva szeretném még egyszer leszögezni: Szlovákia, illetve a CSSZFK kötelessége, hogy c területén élő nemzeti kisebbségek jogait a korszerűség és az európaiság szellemében biztosítsa. - Ne haragudjon, de az imént mintha megfeledkezett volna arról, hogy a Csehszlovákiában élő magyarokhoz fűződő személyes viszonyáról szóljon... - Talán az lesz a legjobb, ha felidézem életem néhány mozzanatát! Tényleges katonai szolgálatom első időszakát Ipolyságon töltöttem, utána pedig a_komáromi határőrségnél. Sokat jártam Örsújfalun Csallóközaranyoson és egyebütt. Mindenhol nagyon jól kijöttem az emberekkel Az 1965-ös árvíz után pedig csaknem egy esztendőn át Gútán éltem. Ide már önként jelentkeztem. Mindmáig sok ismerősöm és barátom él a Csallóközben. Akkoriban is, most is mindenkiben az emberséget keresem, a nemzetiségét csak másodlagosan firtatom. - Itt az alkalom, hogy a véleményét kérjem arról a nacionalista hullámról, amely az elmúlt hónapokban Dél- és Kelet-Szlovákián is végigsöpört. - A novemberi helyhatósági választások érzékletesen tükrözték a szlovák politikai nacionalizmus vereségét. Az érem másik oldalát tekintve viszont látni kell azt is, hogy az itt élő magyaroknak szintén megvannak a nemzetiségi alapon szerveződő mozgalmaik. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy szép sikerrel szerepeltek mind a parlamenti, mind a helyhatósági választásokon. - Ez hiba? - Pusztán arra akartam figyelmeztetni, hogy az országban élő magyarság nemcsak pártokban gondolkodik, hanem nemzetiségi mozgalmakban is szerveződik. Ezt a napi realitások szintjén tudomásul kell venni. Tényként és tanulságként egyaránt. - A csehszlovákiai magyar szellemi élet kiváló egyénisége: Dobos László októberben interpellációt intézett önhöz a kormány nemzetiségi politikájáról. Ezt az iratot 1990. X. 8-án az Új Szó is közölte, az ön válaszát december elsején hozhattuk nyilvánosságra. Mit tart erről az üzenetváltásról? - Hogy fontos volt, mert álláspontokat tükrözött. Annál is inkább, mert Dobos László az Együttélés Politikai Mozgalom képviselője a Szlovák Nemzeti Tanácsban. Annak a mozgalomnak amelynek prágai parlamenti képviselője: Duray Miklós megkérdőjelezte az én kormányfői legitimitásomat; a kormányprogramunkról pedig úgy vélekedett, hogy az fasiszta lellegű és nem Európába vezet. Ezt csak azért hoztam szóba, hogy érzékeltessem: a szlovákiai magyarság politikai képviselőinek körében ilyen megnyilvánulásokat is tapasztalni. Sőt! Olykor a nézetek kétarcúságát is. Duray Miklós az egyik héten például a Národná obroda című napilapnak adott higgadt és elfogadható interjút, pár nappal később viszont annak fordítottját nyilatkozta a magyarországi Reformnak. A kérdés tehát az, hogy mindennek milyen lecsapódása van a szlovákiai magyarság gondolkodásában, magatartásában. Ez is a központi politikai realitások egyike. - Úgy tudni, hogy Havel elnök október legvégén Pozsonyban felajánlotta a közvetítést ön és Duray Miklós között... - Ne haragudjon, de erről most hallok először! A szlovák kormány első alelnöke szeptember elején már fogadta az Együttélés képviselőit, és a jövőben sem zárkózunk el a tárgyalások elől. Duray Miklósról pedig csak annyit, hogy a Szövetségi Gyűlés legális képviselője és nyilván megvannak a maga nézetei. Ha nyíltan beszél róluk, én is nyíltan válaszolok rájuk. - Szabadjon azonban hozzáfűznöm mindehhez, hogy Duray Miklós 1989 novembere előtt a másként gondolkodók, az ellenzéki mozgalom sokat kockáztató egyénisége volt. - Ebben nincs okom kételkedni, elvégre jómagam is tevékenykedtem ezekben a körökben. És azt szintén természetesnek tartom, hogy a kommunista éra megdöntése után, újabban polarizálódtak az egykor közös célért küzdők nézetei. De a múlt érdemein, a jelen konstruktivitása nélkül, nem építhető a jövő! Ez annak a másolata lenne, amit a CSKP tett a maga félresikerült káderpolitikájával. A korábbi ellenzékiséget ma már nem tartom érdemnek. Maradjunk hát annyiban, hogy Duray Miklós - prágai parlamenti képviselőként - kellőképpen bebizonyíthatja politikusi rátermettségét. - Talán nem lenne érdemtelen, ha kifejtené véleményét a két további hazai magyar mozgalomról is! - Az FMK és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen között hagyományosan jók a kapcsolatok. Azt hiszem, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal is őszintén tudtunk beszélgetni, amikor felkerestek engem. Igaz, néhány részletkérdésben nem azonosak a nézeteink, de kölcsönös kontaktusok fenntartásában állapodtunk meg. - A legifjabb nemzedék nyilván már nem is tudja, hogy 1969-ben önálló minisztériumban, pontosabban egy tárca nélküli miniszter kezében összpontosultak a Szlovákiában élö nemzeti kisebbségek gondjai. Manapság viszont, legalábbis a kívülállónak, úgy tűnik, hogy a miniszterelnökség nemzetiségi hivatala sem működik igazán... - Hs így van, akkor a látszat csal! A Nemzetiségek és Etnikai Csoportok Bizottságának létrejöttét a kormány kezdeményezte; s a minap például a nemzeti kisebbségek sajtójának helyzetével foglalkozott. Aligha mellékes szempont, hogy a nemzeti kisebbségek gondjainak felügyelete a szlovák kormány első alelnökének hatáskörébe tartozik; és a kormány egy további alelnöke pedig magyar nemzetiségű. Gondolom, ez is jelzi, hogy távolról sem félkézzel, hanem tárgyilagosan és bárminő elfogultság nélkül kezeljük a nemzeti kisebbségek életét érintő kérdéseket. -A csallóközieket élénken foglalkoztatja mostanában a bős-nagymarosi vízlépcső körül kialakult helyzet. Nem titok, hogy ebben a Zöldek Pártja is őket, az aggályoskodó többséget támogatja. Vajon milyen megoldási lehetőségekről adhat tájékoztatást? - A bősi vízi erőmű a korábbi rendszer évtizedeinek egyik legfájóbb öröksége. Mindmáig rengeteg benne a bizonytalansági tényező. Továbbra sincs a kezünkben a magyar kormány hiteles érvekkel alátámasztott és végleges álláspontja. Egyelőre csak az egy-másfél éve kialakult, elsősorban politikailag motivált patthelyzet áll fenn. Kizárólag a személyes véleményem, hogy ha nem is a jelenlegi, de soronkövetkező magyar kormány újra fontolóra fogja venni a nagymarosi vízlépcső terveinek befejezhetőségét Ami a bősi szakaszt illeti: az eredeti tervek megvalósítása valóban jóvátehetetlen környezetvédelmi károsodásokat okozott volna. Más kérdés, hogy valamiféle hasonló katasztrófa lenne, ha végül is nem helyeznénk majd üzembe a javarészt már készen álló bősi vízlépcsőt. Ezt már nem lehet egyik hónapról a másikra visszacsinálni, egyik pillanatról a másikra lerombolni; ez nem egy Gottwald-szobor...! Legalábbis a szó eredeti értelmében nem az. Megoldási lehetőségként én ezért a bősi vízlépcső mielőbbi üzemeltetését javaslom, természetesen, a környezeti ártalmak messzemenő csökkentésével. -A szlovák kormány tekintetbe venné Bős-Nagymaros dolgában egy független, nemzetközi szakértői csoport álláspontját? - Nyilván igen, feltéve, ha lenne erre vonatkozóan egy kétoldali megállapodásunk a magyar féllel. Mi már többször tettünk ilyen jellegű javaslatot, egyelőre azonban nem született egyezség. -Miniszterelnök úr, gondolom, ön is értesült arról, hogy a katonai alakulatok tervezett áthelyezéséről a koraősszel Pöstyénben is tett kijelentése enyhe riadalmat keltett a Szlovákia déli határai mentén élö magyar lakosság körében. Egyesek úgy okoskodtak, hogy ön akár nemzetiségi villongások kitörésétől is tart! Mivel indokolja hát elhatározását? - A nemzetközi helyzet kedvező alakulásával és az élet természetes körforgásával. Tudvalévő, hogy a szovjet alakulatok jó húsz év után kivonulóban vannak a szlovákiai kaszárnyákból; így országunk saját katonasága költözhet a helyükre. Nincs ebben semmi rendkívüli, vagy egyéb hátsó gondolat. Sem DélSzlovákiát, sem Szlovákia egyéb tájait illetően. Kíváncsi lennék, vajon tudják-e a minden kákán csomót kereső aggályoskodók, hogy példáui Magyarország is átcsoportosítja mostanában a katonai egységeit: a nyugati határról az ország túlsó végébe, vagy éppenséggel a szlovák határ környékére. Sohasem jutna eszembe feltételezni, hogy a magyarok ezt fenyegető szándékkal tennék. Meggyőződésem ugyanis, hogy a hadseregnek nemcsak harci teendői lehetnek, hanem közéleti és környezetvédelmi feladatai is. Valóban nincs ebben semmi egyéb ármánykodás. - Miként képzeli el politikai jövőjét? -Őszintén szólva, e kérdés személyes vonatkozásaival nemigen foglalkozom. Kormányfőként rendelkezésemre áll egy bizonyos idő, és valóban intenzív mdnkával igyekszem viszonozni a szabad választásokban létrejött parlament, illetve, a választók millióinak bizalmát. A munkán kívül nincsenek egyéb ambícióim. Amikor munkásként a kohászatban dolgoztam, talán sohasem voltam annyira fáradt, mint mostanában, egy-egy munkanap befejeztével. - Január elején magyarországi látogatásra készül. Milyen szándékkal indul majd útnak? - A feszültségoldás és a kapcsolatteremtés reményével. És abban bízva, hogy a magyar tárgyalófél megérti, hogy a Szlovákiában élő magyarok kisebbségi jogainak biztosítása csakis a mi kötelességünk. Mint ahogy az ő feladatuk az ott élő szlovákok helyzetének javítása. - Miniszterelnök úr, köszönöm az interjút! MIKLÓSI PÉTER (Az interjú első részét lapunk tegnapi számában közöltük.) 1990. XII. 4.