Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-01 / 282. szám, szombat

Minden eszköz alkalmazható Irakkal szemben (Folytatás az 1. oldalról) főtitkár is, hozzátéve: az ENSZ nem Irak kapitulációjára törekszik, hanem arra, hogy tisztességes megoldást' találjanak a válságra. Kuba, Jemen, s bizonyos fokig Kína külügyminisztere is annak az aggodalmának adott hangot, hogy a BT döntése talán elhamarkodott, vagy az esetleges katonai konfliktus sokkal nagyobb károkat okozna, mint Kuvait megszállásának az elhúzódása. Az ő véleményük szerint nagyobb teret kellett volna engedni a gazdasági szankciók hatásának. A többiek azonban úgy vélekedtek, Iraknak már épp elég ideje volt arra, hogy reagáljon a korábbi határozatokra. New York-i diplomáciai körökben az a vélemény az uralkodó, amely szerint igaz, hogy a határozat utat nyit az erő alkalmazása előtt, de az első gyakorlati eredménye valóban a feszültség enyhülése lesz. Ugyanis ha Irak maga nem kezdeményez háborút, akkor január közepéig mindenképpen garanciát kapott arra, hogy nem indítanak ellene támadást. Figyelemreméltó az is, hogy egyébként sem kezdődne háború automatikusan a határidő lejárta után, mondjuk január 16-án. Az ENSZ tagállamaitól függ ugyanis, •hogy akkor milyen eszközöket választanak. Tegnap reggel összeült az iraki kormány és a Baath-párt vezetősége, hogy a BT-határozatra adandó választ megfogalmazza. A délutáni gyorshírek szerint „agresszívnak, Pentagonálé-értekezlet (ČSTK) - Az olasz külügyminisztérium épületében tartották tegnap a Pentagonálé - Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország és Olaszország - külügyminisztereinek, valamint parlamenti delegációinak találkozóját. Jirí Dienstbier, a csehszlovák diplomácia vezetője Zdenék Pírek külügyminiszter-helyettes kíséretében már csütörtökön megérkezett Rómába, csakúgy, mint parlamenti küldöttségünk, amelyet Rudolf Batték, a Szövetségi Gyűlés alelnöke vezet. Az augusztusi velencei kormányfő találkozó óta tegnap ült össze először az öt ország külügyminisztere, s egyáltalán most történt meg először, hogy a tárgyalásokba a parlamenti képviselők is bekapcsolódnak. Ezek előzetesen meghirdetett célja elsősorban az, hogy felállítsák a javasolt közös programok fontossági sorrendjét. Ezután a Világbank, valamint az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank támogatásával mielőbb hozzá akarnak kezdeni e programok közül néhánynak a megvalósításához. A Pentagonálé-értekezlet résztvevőit tegnap fogadta Francesco Cossiga államfő, majd pedig Leonilda lotti, az olasz képviselőház elnöke. igazságtalannak és illegálisnak" minősítették a testület döntését. Ugyancsak tegnap vonták vissza a brit és az amerikai csapatok számára elrendelt teljes harckészültséget. A hírt szaúdi katonai források közölték, rámutatva, hogy a 240 ezer amerikai és a 12 ezer brit katona számára még csütörtökön, a BT-ülés megkezdése előtt hozták meg a döntést. Ezzel szemben az izraeli légierőt tegnap helyezték fokozott harckészültségbe. Az értesülést az izraeli rádió közölte Ben Nun vezérőrnagyra, a légierő parancsnokára hivatkozva. Az indoklás szerint az izraeli légierő az elsők között kapcsolódna be a harci cselekményekbe, ha Irak beváltaná fenyegetéseit, hogy megtámadja Izraelt. A washingtoni igazságügyi minisztérium csütörtökön közölte: őrizetbe vettek egy arab származású férfit, aki négy évig szolgált az amerikai hadseregben. Azzal vádolják, hogy merényletet " készített elő George Bush elnök, James Baker külügyminiszter, a Kongresszus néhány képviselője, valamint két amerikai katonai támaszpont ellen. A 32 esztendős James Mohammed Warraya Kuvaitban született, a hetvenes években települt át az Egyesült Államokba. Kedden tartóztatták le, s ha bűnösnek bizonyul, akár 10 évi börtönre és félmillió dollár pénzbírságra is ítélhetik. Bush elnök csütörtökön, a washingtoni Willard szállóban megrendezett ünnepi ebéd alkalmából közelmúltbani csehszlovákiai látogatását is szóba hozta. Kifejtette, Václav Havel vázolta neki, milyen károkat okozott a csehszlovák gazdaságnak Szaddam Husszein, vagyis a perzsa-öbölbeli válság. „Úgy emlékszem, hogy Havel egy évre vonatkozóan másfél milliárd dollárt említett, ez pedig igen nagy veszteség egy ilyen gyenge gazdaság számára." Az elnök ezt követően beszámolt arról, hogy Csehszlovákia támogatja az USA politikáját az öbölben. Hozzátette, a párizsi csúcson ugyanezt tapasztalta Magyarország és Lengyelország részéről is. A bolgár kormányfő lemondása után Megállapodás a békés átmenet nemzeti kormányáról Májusban parlamenti választások (ČSTK) - Tegnapi számunkban már röviden hírül adtuk, hogy Andrej Lukanov bolgár kormányfő csütörtökön este benyújtotta lemondását. Tévényilatkozatában ezt azzal indokolta, hogy egyes parlamenti és társadalmi erők - beleértve a legnagyobb szakszervezeteket is - az utóbbi hetekben olyan körülményeket teremtettek, amelyek lehetetlenné teszik a kormány programjának és a gazdasági reform első száz napra szóló menetrendjének a teljesítését. Lukanov elmondta, tiszteletben fogja tartani azokat a megállapodásokat, amelyek ugyancsak csütörtökön születtek a politikai konzultatív tanács és az államfő megbeszélésein. Itt a politikai pártok és szervezetek egyetértettek abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül létre kell hozni a békés átmenet nemzeti kormányát. Ezenkívül olyan politikai megállapodást írnak alá, amely szavatolja a társadalom stabilitását, az állampolgárok szabadságát, biztonságát és alapvető jogait. Egy ilyen kormány létrehozása és egy ilyen megállapodás aláírása szükségessé tette Lukanov kormányának a lemondását. Nyilatkozatában a kormányfő kifejtette: annak ellenére, hogy a Bolgár Szocialista Párt a júniusi parlamenti választásokon megszerezte az abszolút többséget, mindig is egy nemzeti kormány megalakítását szorgalmazta, mert csak egy ilyen kabinet képes elnyerni a szükséges parlamenti és társadalmi támogatást, ami nélkül nem valósíthatók meg a mélyreható politikai és gazdasági reformok. Végezetül azt hangsúlyzta, távozásával akarja elősegíteni a politikai, erők között született megállapodás megvalósításának a megkönnyítését, s kijelentette: a maga részéről mindent megtesz a társadalmi-politikai feszültség enyhítése és az új kormány munkájához szükséges kedvező feltételek kialakítása érdekében. Mindehhez tegyük hozzá, újságíróknak nyilatkozva Lukanov azt mondta, hogy nem távozik végleg a politikai életből. Nem érdektelen odafigyelni a parlamenti szavazás eredményeire: Lukanov lemondásával 258 képviselő értett egyet, 43-an szavaztak ellene, 16-an pedig tartózkodtak a szavazástól. Tegnap a törvényhozás megbízta öt azzal, hogy az új kabinet megalakulásáig, valamint a már említett megállapodás aláírásáig ö és kormánya lássa el a napi feladatokat. Zseljo Zselev államfő a Trud című napilapnak adott nyilatkozatában kijelentette, szerinte az új parlamenti választásokra a jövő év májusában kerül sor. NÉMETORSZÁG Választási esélyek új szú 1990. XII. 1. H

acsak nem történik csoda, ha a holnapi németországi parlamenti választások előtt hirtelen nem áll be pálfordulás a szavazópolgárok körében, akkor szinte biztos, hogy ismét Helmut Kohl áll majd a győzelmi dobogón. Az egyesítés atyjának, a kol(h)osszális Németország úttörőjének nevezett kancellár egész - egyébként megdöbbentően halk szavú - választási kampánya alatt biztosan tartotta előnyét Oskar Lafontaine-nel, szociáldemokrata kihívójával szemben. Kohl optimista kijelentése, hogy Németország erős, elbírja a keleti terhet, természetszerűleg kedvezőbb visszhangra talált a választók körében, mint Lafontaine komor képei a munkanélküliségről, bizonytalanságról, gazdasági katasztrófáról. Legalábbis ezt bizonyítják a közvélemény-kutatási eredmények. Meglehet, az emberek a struccmódszert alkalmazzák, hallani sem akarnak a nehéz helyzetről, arról a „valódi" árról, amelyet az egyesítésért kell fizetni. Az SPD épp ezt - az állampolgárok állítólagos megtévesztését, a kulcsprobléma, vagyis az adókérdés elhomályosítását, a „politikai hazugságot" - veti a Kohl vezette kereszténydemokraták szemére. Tavaly a Saar-vidéki tartományi választások után úgy tűnt, hogy a politika ingája baloldalra billen az NSZK-ban, ám az egyesítés mindent felkavart: megsemmisített terveket, stratégiákat, megbontott szilárdnak vélt pártegységet. Kohl és csapata előretört, élt a keletnémet forradalom adta történelmi alkalommal, ezzel szemben a szociáldemokraták épp az óvatos Lafontaine miatt szorultak háttérbe. A „szocik" táborában a lemaradás miatti perpatvarból megint csak Helmut Kohl profitált. Ügyesen kihasználva a politikai vákuumot az SPD-ben, lépésről lépésre haladt előre, s mára immár a márka és az egység kancellárjaként bekerült az öt legközkedveltebb politikus körébe. A Spiegel című hetilap szerint Kohl a berlini fal megnyílása óta olyan eredményeket ért el, amelyek gyakorlatilag legyőzhetetlenné tették. így hát csupán formalitás lesz a holnapi voksolás? Úgy véli a Spiegel, s az adatokból is arra lehet következtetni, hogy hatalmon marad Kohl nyolcéves koalíciója az FDPvel (a CDU abszolút többségére senki sem számít). A választási pro és kontrában ugyanis szerepet játszik az úgynevezett kompetencia tényező: a választók meggyőződése, hogy a kellő hatalommal, a megfelelő politikai tapasztalattal rendelkező, az államkassza kulcsát kezében tartó CDU (és nem az SPD) képes nagyobb megrázkódtatások nélkül felújítani a keletnémet gazdaságot, védeni a környezetet, megoldani az átállási időszakból adódó szociális problémákat. És figyelembe kell venni egy másik fontos szempontot is: azt, hogy a volt NDK egészen más választási terep, mint a nyugatnémet. A 656 tagú Bundestag 144 mandátumáról döntenek az „oszik" (így hívják a keletieket), akik pedig - a szélsőséges eseteket leszámítva - elvetnek mindent, ami összefüggésben van a „szocializmus", „szocialista" szavakkal, beleértve a nyugati típusú szociáldemokrata politikát is. Jó bizonyítékul szolgálnak erre a keleti államrészben a közelmúltban megtartott tartományi választások. Nos, a jelek szerint az SPD-nek igencsak csekély az esélye arra, hogy hozzájut a kormányrúdhoz. Persze, Oskar Lafontaine nem olyan ember, aki egykönynyen feladja a harcot. Az „igazságra" alapozza politikáját, szemben Kohl kancellárral, aki „keresztülhazudta magát az első össznémet választásokig". Egyes szakértőknek az a véleménye, hogy Lafontaine-nek - ha nem is holnap, de a jövőben - jó kilátásai vannak, politikai karrierjének elején áll, mert a „német baloldal mostani agóniája nem fog sokáig tartani". — nézzük, mit remélhet a holLJ" naptól a többi párt, csoportosulás. Gregor Gysi óriási erőbevetéssel küzdött az „igazi baloldal", a kommunista utódpárt (PDS) pozíciójának megszilárdításáért. Nem valószínű, hogy fáradozása nagyobb eredménnyel jár. A közvélemény-kutatások szerint a PDS a szavazatok 1-2 százalékára, míg a CDU/CSU 43-45 százalékra, az SPD 31-35 százalékra, az EDP 9-9,5 százalékra, a Zöldek 6-11 százalékra számíthat. Ha az előrejelzéseknek megfelelően alakul a helyzet, akkor a szociáldemokratáknak a kommunistákkal és a Zöldekkel kell majd megosztaniuk az ellenzék számára kibérelt helyeket a Bundestagban. Több, mint valószínű - és ebben reménykedni kell -, hogy a szélsőjobboldali radikálisok nem bővítik soraikat. URBÁN GABRIELLA Igazságtevés — falun A falusi ember valahogy most is nyugodtabb, magabiztosabb a városban élőnél, akinek ezernyi nyomós oka van manapság az idegességre. Megalapozott ez a magabiztosság. A képlet egyszerű: élelmiszerre mindig szükség lesz. A földművelő tisztában van vele, hogy még nem született olyan kalandorpolitikus, aki a bukás veszélye nélkül akár csak egy lépést is merészelne tenni a mezőgazdaság leépítése felé. Az is közrejátszik az önérzet táplálásában, hogy még a legvadabb és a józan észtől legelrugaszkodottabb szövetkezet-egyesítés sem volt képes a falusi embert elidegeníteni a földtől, az élő természettől. És most azt olvasom a lapokban, hogy földműveseink nyugtalanok, tiltakozó sztrájkra készülnek. A vita tárgya: a föld. Arról van szó, hogy az élet, a termelés, a tulajdonviszonyok átalakítása során kinek a nevére kerüljön a termőföld. Egyes politikusok úgy vélekednek, a privatizálási folyamat egységes vonalvezetése megköveteli, hogy a föld és a szövetkezeti tulajdon arányos része visszaszármazzék az egykori tulajdonosokra, illetve leszármazottaikra. Nyilvánvaló, hogy a várhatóan kedvezményezettek is ezt a koncepciót támogatják, hiszen közülük számosan jelentős vagyonhoz jutnának. Teljesen más a földmű ves-szövetkezetek aktív tagsága többségének az álláspontja. Lényegesen többen vannak, mint ahányan a földtulajdon eredeti állapotba történő viszszaállításával kedvezményezettek lennének. Magyarán szólva: a szövetkezeti dolgozók nagyobbik hányada joggal tart a kisemmizéstől. Még megvannak a régi telekkönyvek, és akit érdekel, azok a negyven-ötven évvel ezelőtti tulajdonviszony-statisztikákat is tanulmányozhatják. A csallóközi falvak zömében a nagybirtok mellett minden községben volt néhány nagyobb, 50-60 hektárral rendelkező nagygazda, és volt sok-sok törpebirtokos, meg még ezeknél is több földnélküli. Tudjuk, hogyan szervezték a szövetkezeteket, és tudjuk, hogy nem volt olyan falu, ahol ne csúfolták volna meg a szövetkezeti mozgalom alapelvét, az önkéntességet. így történhetett csak meg, hogy a legrátermettebb középparasztok és a nagygazdák kedveszegetten és háttérbe szorultan éltek még akkor is, ha békén hagyták őket. Arról már nem is beszélve, hogy sokat közülük - az osztályharc szellemében - börtönre is ítéltek. Mindent összevetve: az elsőgenerációs kollektivizált középparasztok és nagygazdák vagy teljesen otthagyták a falut, vagy (elkedvetlenedve és képességeiknek nem megfelelő beosztásban) bekapcsolódtak a szövetkezet munkájába. Gyermekeiket azonban, ha csak egy mód volt rá, kitaníttatták, városi embert neveltek belőlük. Életrevalóságukat bizonyítja, hogy még a legdühöngőbb osztályharc időszakában is megtalálták a „kiskapukat", és kuláklista ide, kuláklista oda, diplomás, vagy legalább érettségizett lett az utódaikból. Ezzel szemben a Földnélküli Jánosok gyermekei a proletárdiktatúra idején is rendszerint otthon maradtak, vagy legfeljebb szakmát tanultak. Az egykori zsellérek jelentős része nem ismerte fel a tudás fontosságát, nem tartotta fontosnak, hogy gyermekéből értelmiségit neveljen. Úgy alakult a helyzet, hogy a nagygazda fiából elsőgenerációs értelmiségi lett, a volt uradalmi cseléd gyermekéből pedig másodikgenerációs földműves-szövetkezeti tag. így most előállhat az a helyzet, hogy - miután a szövetkezetalapító nagygazda-szülők már nem élnek - a földtulajdon rendezése során a faluról már évtizedekkel ezelőtt elkerült, immár mérnökként, tanárként, tudósként működő örökös jelentős vagyonra tesz szert, a szintén szövetkezetalapító zsellér (ha még él), illetve a szövetkezetben traktorosként dolgozó fia, de lehet, hogy gépszerelőként dolgozó unokája is egyik napról a másikra újból zsellérsorba kerül. Történelmi igazságtevésről beszélünk. Félő, hogy - ha az „ellentörvényjavaslatot", tehát a radikális privatizáció mellett kardoskodók tervezetét fogadja el a Szövetségi Gyűlés, igazságtevés helyett százezreket létalapjukban érintő igazságtalanságtevésre kerül sor. Az „ellen-törvényjavaslat" megfogalmazói azzal érvelnek, hogy a tulajdonukba visszahelyezendök nem szükségszerűen kezdenek el újból gazdálkodni. Az ilyen esetekben - szól az érvelés - a földet a szövetkezetben hagyják, járadékot fizettetnek érte, a berendezésért járó arányos tulajdonrészt a közös gazdasággal kifizettetik, és a szövetkezet működhet tovább. Ilyet csak az állíthat pirulás nélkül, aki egyáltalán nem ismeri a szövetkezetek viszonyait. A mezőgazdaságra már most is szinte elviselhetetlen teher nehezedik. A ráfordítások csak sokasodnának és valóban tűrhetetlen mértékűvé válnának, ha a szövetkezeteknek még földjáradékot is fizetniük kellene, illetve az ingó vagyon arányos részét is ki kellene a tulajdonosoknak fizetniük. Mert való igaz, aligha képzelhető el, hogy a volt nagygazda egyetemi tanár, vagy orvos fia visszatér ősei falujába, hogy tehenészetet létesítsen, vagy cukorrépát termeljen. Tehát: a szövetkezeti jövedelem jelentős része nem falun maradna, hanem máshova áramlana. Nem túlzás azt állítani, hogy ezzel kezdetét venné a falu teljes elnyomorodása, és a mezőgazdasági termelés is hanyatlásnak indulna. Nem nehéz elképzelni, hogy ez milyen következményekkel járna az egész országra nézve. Rozoga állapotban van a nemzetgazdaság, és a földművesek nem kis büszkeséggel állíthatják, hogy a mezőgazdaság még ma is stabilizáló tényezője az országnak. Az „ellen-törvényjavaslat" megfogalmazói a szó szoros értelmében merényletet készítenek elő az ország élelmiszerellátása ellen. Elsősorban azok szenvednék meg ennek az elképzelésnek a valóra váltását, akik 1950-ben még munkaegységért dolgoztak a szövetkezetben, és ez a munkaegység három korona negyvenet ért. Azok kerülnének megalázó helyzetbe, akik 1953-ban havi 160 koronáért dolgoztak a közösben, és akiknek fiai végül is megtanulták a drága és korszerű gépeket kezelni, hogy az ágazat elegendő élelmiszert tudjon termelni. Igazságtételről beszélnek egyes törvényhozók, de ez az igazságtétel úgy valósulna meg, hogy miközben egy embert visszahelyeznek negyven esztendeje elveszített jogaiba, tízet megfosztanának verejtékes munkájának gyümölcsétől. Azok pedig, akik 20-25 esztendeje a szövetkezetek összevonásával a szó szoros értelmében merényletet követtek el a mezőgazdaság ellen, (ahogy a csallóközi ember mondja) a markukba röhöghetnek. Mert a konszolidátorok közül kikerült szövetkezetegyesítők ezt is ép bőrrel megúszszák, sőt, nem egy esetben még most is ők döntenek a szövetkezet vagyonának és dolgozóinak sorsáról. Nyilatkozatok hangzanak el mindkét táborban. Nyilatkoznak a teljes vagyonvisszatérítést követelő honatyák, és kifejtik álláspontjukat azok is, akik közelről ismerik a falusi embert, és felelősséget éreznek a létéért, és tisztában vannak vele, mi történne ebben az országban, ha több más ágazathoz hasonlóan a mezőgazdaság is ebek harmincadjára kerülne. Az egyszerű falusi ember pedig még hallgat. Hallgat és termel. Talán nem fajul odáig a helyzet, hogy sztrájkolni kezd. Talán visszavonják törvényjavaslatukat a „ha törik, ha szakad igazságtevők". Vagy ha nem, lesz elég képviselő a parlamentben, és leszavazza ezt a tébolyult javaslatot. TÓTH MIHÁLY