Új Szó, 1990. december (43. évfolyam, 282-303. szám)

1990-12-01 / 282. szám, szombat

Megkésett jubileum A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkaráról A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara 1989 novemberében tartotta vofna 25. születésnapját. Az ismert politikai események miatt a Szlovák Rádió épületébe tervezett hangvesenyre - érthető okokból - nem kerülhetett sor. Persze, ez akkor senkit sem zavart különösképpen, hiszen a rendszerváltás fölött érzett öröm bőven kárpótolt mindenkit az elmaradt koncertért. Új remények ébredtek. Mindenki demokráciáról beszélt. A központi kórus is arra számított, hogy végre felette is kiderül az ég. A remények továbbra is megmaradtak, de a valóság ennél szomorúbb. A CSMTKÉ helyzete még soha nem volt annyira bizonytalan, mint az utóbbi évben. Fenntartó szerve, a Csemadok Országos Választmánya maga is anyagi bizonytalanságban szenved. A kórustagok izgatottan lesik, jön-e meghívó a következő összejövetelre, vagy csupán egy értesítő, amelyben az illetékesek pénzhiányra hivatkozva határozatlan időre felfüggesztik a kórus működését. A CSMTKÉ a hosszú ideje tartó szándékos mellőztetés után is tartja, sőt emeli művészi színvonalát. Egyaránt hitelesen tolmácsol igényes huszadik századi művet és régi zenét. Hogy lehet ez? A tagság összetétele önmagában nem szolgál magyarázattal. (A zeneértók és laikusok aránya nem sokkal jobb, mint egy középszerű vidéki kórusban.) A töretlen fejlődés - gyanítom - Vass Lajos tevékenységének köszönhető. A nagy tudású, páratlan pedagógiai érzékkel megáldott zeneszerző-karnagy egyidejűleg ad át elméleti, zenetörténeti ismereteket, és nevel emberségre, európaiságra a művek betanítása közben. Mindezt oly spontán természetességgel teszi, hogy az énekes ritkán érez fáradtságot, még kevésbé csüggedést a különben kimerítő munka közben. A CSMTKÉ-ben folyó karnagyképzésnek sohasem volt semmiféle intézményes, kötött formája. Vass Lajos munkájának eredménye akkor jut el igazán tudatunkig, ha megpróbáljuk megszámolni azokat, akik a központi kórusban lettek ügyetlenül mutogató kórusvezetőkból karnagyokká. A központi kórus nemcsak zenei szakembereket nevelt. Huszonöt éven át (nem túlzás!) oázis volt a diktatúra sivatagában. írók, költők, újságírók fordultak itt meg; hozták a gondolatot, terjesztették a hírnevet. Országos pedagógusfórum próbált lenni, s ha nem is bírhatott végrehajtó hatalommal, mégiscsak ez volt az egyetlen olyan hely, ahol Szlovákia magyar pedagógusai többé-kevésbé szabadon tájékoztathatták egymást iskolájuk helyzetéről. Janda Iván biztató szavai sokszor jelentettek gyógyírt a magyar iskolák helyzetéről, jövőjéről szóló, újra és újra felröppenő rémhírek nyomán kialakult általános letargia ellen. A CSMTKÉ sohasem tartozott az agyondédelgetett együttesek közé. ,,Fentről" mindig ferde szemmel néztek rá, de azért arra mindig ügyeltek, hogy legyen. Fennmaradását talán annak köszönhette, hogy kérkedni lehetett vele. Időközben a politika is változott; a diktatúra tovább csontosodott, és a Csemadok akkori központi bizottsága a szervező titkárokat, mint saját alkalmazottjait, csupán „villámhárítóként" kívánta használni a kórus és a „főnökség között kialakult ellentétek levezetésére. A központi irányítás egymás után produkálta a lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzeteket, de a rejtélyes manipulációk (az el nem küldött levelekkel, a fiókban felejtett külföldi meghívókkal) mindig sokhónapos késéssel derültek csak ki, így a „népharag" leggyakrabban a szervező titkárokat sújtotta. (Ha pedig akadt közöttük olyan, aki élthalt a kórusért, s ezért néha őszintébb volt az énekesekhez, mint az az apparátus részéről kívánatos lett volna, annak hamarosan távoznia kellett.) Nem illik születésnapon folyvást morogni. Idézzük fel legalább vázlatosan a negyedszázadnyi létezés krónikáját! 1964-ben Janda Iván, Gyurcsó István, Koczka István, Szíjjártó Jenő és Schleicher László szervező munkája nyomán 275 jelentkező közül 120 pedagógust választottak ki, és 1964. november 27-én Nyitrán hivatalosan is megalakult a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara. Hamarosan Ág Tibor majd Vass Lajos is bekapcsolódott a munkába. A kórusnak kezdetben nem volt gazdája. Csallóközi és mátyusföldi szövetkezetek nyújtottak anyagi segítséget, de a tagság maga is 30 000 koronával járult hozzá az indulás feltételeinek megteremtéséhez. A Csemadok Központi Bizottsága 1966-ban vette át a kórus támogatását. A tagság lelkesedését ÉLELMISZERPIACUNK „SLÁGEREI" Már kezdjük unni a sorbanállást. Az alapvető élelmiszerek beszerzése sem tartozik napjaink zökkenőmentes tennivalói közé, és a vásárlók egymástól kérdezgetik, vajon mi az oka a fennakadásoknak. A kereskedelmi és az idegenforgalmi minisztérium sajtótájékoztatója alapján megpróbálunk választ adni néhány élelmiszer hiányának forrásaira. KRUMPLI A probléma még ősszel kezdődött, amikor a mezőgazdasági üzemek egyszerűen nem szállítottak a piacra. Azzal érveltek: növekedtek a költségeik ők is emelik az árát. A kereskedelem azonban ebbe nem egyezett bele, és inkább északi szomszédunkhoz fordult „segítségért". Ebben pedig nem volt sok köszönet. - Lengyelországból hoztunk be burgonyát - mondotta Jozef Chren, a kereskedelmi tárca vezetője. - Már forgalmaztuk, amikor országszerte híre ment, betegek a gumók. Amikor nyilvánosan többször megmagyaráztuk, nincs egészségkárosító hatásuk, kitalálták, hogy kadmiumot tartalmaz. A laboratóriumi mérések a megengedett 200 helyett, 290 milligramm kadmiumot mutattak ki a vizsgált mintákban. De ehhez azt is tudnunk kell, hogy a mi élelmiszernormáink általában 50 százalékkal szigorúbbak, mint a hasonló európai előírások. A lengyelországi krumplit magángazdálkodóktól vásároltuk fel, és valamennyi szállító terményét lehetetlen ellenőrizni. A laboratóriumi vizsgálatokkal kapcsolatban a miniszter megjegyezte: bezzek, ha a tárca kérte volna a mezőgazdasági ellenőrző intézetet, hogy végezzen számára vizsgálatokat, valószínű, hogy csak februárban kapták volna meg a választ az eredményekről. Abban, hogy szinte egyik napról a másikra hajlandóak voltak ezt elvégezni, más okot vélt felfedezni. Azt, hogy a mezőgazdasági üzemek próbáltak rájuk nyomást gyakorolni a behozatal csökkentése érdekében, most viszont nehezen értékesítik terményüket. OLAJ Bár a pozsonyi Palma vállalatban nyújtott műszakokban gyártják, a keresletet nem tudják kielégíteni. Bármennyit szállítanak az üzletekbe, szinte pillanatokon belül eltűnik. A gyártási kapacitás behatárolt, és egyszerűen nem tudnak többet szállítani. Arra, persze, máig sincs magyarázat, hogy a legyártott mennyiség jelentős része hová tűnik el, ha a boltokban alig kapható. CUKOR A tervek szerint Szlovákiában az idei kampány idején 160 ezer tonna cukrot gyártanak. A szerződések szerint az év végéig 32 500 tonnát szállítanak a kereskedelmi hálózatba, s ezen felül a karácsonyi piacot 700 tonnával sze.etnék gazdagítani. A következő kampányig viszont 124 ezer tonna cukor hiányzik. Tárgyalnak a Cseh Köztársaság illetékeseivel és Lengyelországból is megpróbálják a szóban forgó hiányt pótolni. Korábbi partnerünk, Kuba nem olyan mint néhány évvel ezelőtt volt... De a lényeg; cukrot is importálnunk kell, hogy elegendő legyen a boltokban. DEÁK TERÉZ tovább növelte, hogy azokban az években, amikor csak a szerencsésebbek juthattak ki Nyugatra, a kórus rendszeresen részt vett külföldi fesztiválokon, cserefellépéseken, turnékon. 1969-ben finnországi turné volt a kórustagság jutalma (Helsinki, Kouvola). 1971-ben Corkan (Írország) a női kar első díjat, a vegyeskar negyedik díjat nyert. 1974-ben a CSMTKÉ elnyerte a Miedzyzdrojei Nemzetközi Énekkari Fesztivál nagydíját (Lengyelország); 1976-ban a VII. Nemzetközi Bartók Béla Kórusfesztiválon Debrecenben a kórus folklór-kategóriában harmadik helyen végzett, és még ugyanabban az évben az ausztriai Gumpoldskirchenben szerepelt. A sűrű külföldi szereplések krónikája 1978-ban ért véget, amikor a CSMTKÉ az angliai Middlesbrough-ban a folklór-kategóriában harmadik lett, és még ugyanabban az évben sikeresen szerepelt a budapesti Zeneakadémia nagytermében a Vasas Kórussal. A legközelebbi nyugati útra 1985-ig (!) kellett várni, de a goriziai (Olaszország) útra is csak negyvenen utazhattak ki. s Közben örülni kellett egy bulgáriai hangversenykörútnak (1982-ben), és annak, hogy 1983-ban televíziós portréfilm készült az énekkarról. 1986-ban két magyarországi fellépés következett (Székesfehérváron és Kaposvárott). Azóta - bizony - semmi. Csak az ígéretek. A külföldi utak megfogyatkozásával egyenes arányban hagyták el a kórust azok a tagok, akik ezek után már nem tartották ott vonzónak a munkát. A kórusmuzsika igazi szerelmesei maradtak, ám sajnálatos módon sok kulcsfontosságú, jóhangú énekes is távozott. Az ilyenkor törvényszerű visszaesés azonban korántsem volt olyan mértékű, ahogy azt gondolnánk. Az A-kategóriából - szerencsére - sohasem esett ki, csupán 1985-ben került a minősítő versenyen nyújtott halványabb teljesítménye alapján a kategórián belül eggyel alacsonyabb „sáv"-ba, de 1988-ban ismét viszszaverekedte magát a legjobbak közé. „Béres vagyok, béres...' - ének li majd december 8-án a pozsonyi rádió kistermében a CSMTKÉ mai tagsága az alapító tagokkal együtt huszonhat éve tanult egyszerű Bárdos-művet. egy másik Bárdos-mű is felhangzik majd a mai kórustagok előadásában: Popule meus - mintegy bemutatva, hogy honnan hová fejlődik az énekkar. Ahogy az már a jubileumi hangversenyeken lenni szokott, a CSMTKÉ is megpróbál néhányperces áttekintést nyújtani többórás repertoárjából. Nem hiányozhat a testvérkórus sem: Vass Lajos budapesti Vasas Kórusa. Természetesen a két kórus együtt majd. A jubileumi koncert idején valószínűleg már kapható lesz a CSMTKÉ első nagylemeze: Emlékhangok. Furcsa cím ez egy első nagylemez borítóján. Halálra emlékeztet. (Mint maga a címadó mű is, amelyet Vass Lajos komponált Csontos Vilmos versére, Fábry Zoltán halálának tizedik évfordulóján.) Ám a néphit szerint soká él az, akinek még életében halálhírét költik. Bízzunk abban, hogy a huszonnegyedik órában valaki, akinek ebben a bonyolult politikai helyzetben is fontos a szlovákiai magyar kóruskultúra létezése, megpróbál segíteni- HORVÁTH GÉZA A régi Somorja (Méry Gábor felvétele) Ki a,,valódi" FÖLDMŰVES? TETs a szövetkezet vagyona Két, leegyszerűsített nevén földtörvény-javaslat vár megvitatásra a Szövetségi Gyűlésben. Azért a „leegyszerűsített" jelző, mivel a törvénytervezetek a földtulajdonjog rendezése mellett az épületek és minden egyéb mezőgazdasági vagyon (élő és élettelen inventár) összegezésének és vagyonrészek formájában való felosztásának módját is részletezik. Megteremtve ezzel a lehetőséget a szövetkezetek valódi szövetkezetekké, a tulajdonosok önkéntes társulásává (vagyonközösséggé) való átalakításához, a belső és a külső privatizációhoz, valamint a restitúcióhoz. Minek két tervezet - kérdezhetné valaki -, ha mindkettő a tulajdonjogokat rendezi, s ráadásul egyaránt elismeri a, volt tulajdonosok, illetve közvetlen örököseik jogát mindahhoz, amit annak idején szövetkezeti tulajdonba vettek. Azért, mert a két tervezet különböző módon ítéli meg a föld értékalkotó mivoltát. Az ún. „képviselői" (a Szövetségi Gyűlés képviselőinek egy csoportja nyújtotta be) abból indul ki, hogy a földműves-szövetkezet vagyona kizárólagosan a földhasználaton alapszik, és a tulajdonviszonyok mellett a használati jogot is rendezi. A másik, az ún. „minisztériumi" (a Szövetségi Gazdasági minisztérium dolgozta ki) tervezet is forradalmi, hiszen nemcsak a föld és az ingatlanok, hanem az ingó vagyon visszaadását is lehetővé teszi. Ugyanakkor nem rendelkezik a használati jogot illetően, és a földműves-szövetkezet jelenlegi vagyonát a föld mellett egyéb értékteremtő tényezőknek is tulajdonítja. A kétféle szemléletmódot egyre élesebben ütköztetik. (gy volt ez azon a tanácskozáson is, amit most csütörtökön az SZNT nemzetgazdasági és költségvetési bizottságának mezőgazdasági albizottsága hívott össze a Sókszelőcei Földműves-szövetkezetbe. A tanácskozáson a képviselők és az albizottság munkájába bevont szakértők mellett jelen voltak a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a mezőgazdasági érdekvédelmi szervezetek képviselői, és a Szövetségi Gyűlés és a CSNT mezőgazdasági albizottsága is képviseltette magát. A vita Kunovcében elkészült a Szovjetunió számára az 1000. L-410 típusú repülőgép (Igor Zehl felvétele - ČSTK) egymástól eltérő véleményeket hozott a felszínre, s így, persze, megegyezésre sem került sor. Az albizottságok tagjai, valamint a minisztérium, a Földműves-szövetkezeti Szövetség, az érdekelt szakszervezet és a Szlovákiai Földművesek Pártjának képviselői szerint a szövetkezetek jelenlegi vagyonának vagyonjegyek formájában való elosztásakor nemcsak a bevitt vagyon (föld stb.) értékét kell figyelembe venni, hanem a ledolgozott éveket s, a munkateljesítményt, illetve az összmunkadíjat. A munkával szerzett részesedési jog megvonása sérelem lenne azok ellen, akik bár földet nem vittek a közösbe, de munkájukkal évtizedeken át gyarapították annak vagyonát. Többségben ez utóbbiak vannak. Mellőzésük ellen szólnak a tények, hogy a szövetkezet jelenlegi vagyonának létrehozásában a földnélküliek munkáját túl az állami szubvencióknak és a banktőkének is része van. Többletbevétel származott az időközben vásárolt gépek, felépült gazdasági épületek használatából, akárcsak a melléküzemági termelésből. Mindezt figyelembe véve az egy tagra eső vagyonrész megállapításakor a földnélküli tagok sem mellőzhetők. Természetesen az ellenvélemények (a Szlovákiai Földművelők és Agrárvállalkozók Szövetségének, a NYEE mezőgazdasági szekciójának, valamint a november 27-én létrejött prágai koalíció) képviselői sem érkeztek Sókszelőcére üres „tarsollyal". Szerintük föld nélkül mitsem ért volna a többi értékalkotó tényező. A szövetkezet vagyona földjük arányában a földtulajdonosokat illeti meg, s ezt a tényt többek között a szövetkezetet létrehozó jog megformálására vezetik vissza. A földtulajdonosok majd eldöntik, hogy,kikkel, és főleg kiknek a vezetésével alakítanak szövetkezetet. Amíg a földtulajdonos csak puszta földjét kapja vissza, a földjére eső egyéb vagyoni értékek nélkül addig nincs mersze belevágni a magángazdálkodásba. Az egyik felszólaló megkérdezte, vajon a gyár dolgozói annak reprivatízálásakor a volt tulajdonostól kérhetnek-e (kapnak-e) személyes vagyonrészt? És mi lesz akkor, ha a földdel nem rendelkező tag vagyonrészt kap, és a szövetkezetből kilépve földben igényli annak értékét! Sportnyelven szólva a tanácskozás döntetlenül végződött, egyik oldal sem győzte meg a másikat. Egy dologban azonban megegyeztek a vélemények. Nevezetesen abban, hogy mindkét törvénytervezetet közzé kell tenni, mert az érdekeltek tárgyszerűen csak ahhoz tudnak hozzászólni, amit részleteiben ismernek. Olyan vélemény is elhangzott, hogy az eszmecsere során elsősorban nem az egyik vagy másik törvénytervezet elfogadására-elvetésére kellene szorítkozni, hanem azon pontok (paragrafusok) kiválasztására, amelyek a négy évtized hibáinak helyrehozására (minden érdekelt fél számára) a lehető legjobb feltételeket biztosítják. EGRI FERENC ÚJ SZÚ 4 1990. XII. 1.