Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-16 / 269. szám, péntek

A fiatalok kezdeményeztek, az idősebbek féltek Egy falu helykeresése a demokráciában Hallgató falvak százai az ország­ban. Meglopva, elhagyatva, lepusz­tulva várnak a megújulásra. Évtize­deken át a letűnt hatalmasok döntöt­tek az ott élók sorsáról. Megszabtak, parancsba adtak, elrendeltek, be­hajtottak, elkoboztak. Ha nem hajlott a „felsőbbség" szavára, megbün­tették a sajátját féltő falusi embert. Aki a túlélés évezredes ösztönétől vezérelve, alázatosságot színlelve dolgozott. Elhagyták gyermekei, unokái a városból jönnek megláto­gatni. Talán most hagyja el végleg a házát. Vályogfalak omlanak, tetők roskadnak... Meg kell állítani a romlást, az országot eltartó falvak teremtő em­beri erejének a fogyását. Gondolat­ban ezek motiváltak egy debródi fiatalasszonyt is, aki politikai elköte­lezettség nélkül 1986-ban a tanítást faluja elöljárói tisztével cserélte fel. Mondhatni, Papp Tibornénak sze­rencséje volt. Persze, az iskolájából, a szövetkezetétől, belső tartásától megfosztott faluban csodákat nem tehetett. De tette mindennapi dolgát, (gy a debródiek elindították a kisis­kola felújítását és visszaszerzését - jövőjüket látják benne. Felépítették a halottas házat - méltón tisztelni halottaikat. A minap a vízvezeték elaggott csöveit cserélték ki - egész­séges vizet adva az itt lakóknak. Ezeket hallva - és tudva az or­szágban elbizonytalanodott falusi elöljárók téblábolásáról, kimerítő he­lyi pártharcokról - fogalmazom meg a kérdéseket: Milyen energiákat szabadíthat fel az első szabad hely­hatósági választás? Rádöbben-e minden falu önmaga értékeire? Hogyan élte meg Debrőd polgár­sága az 1989. november 17-én kez­dődött változást? Nem került-e ve­szélybe az a kristályosodási folya­mat, amely a falujáért tenni akaró hnb-titkárnő vezetésével múltjának értékeire is - a vallásos emlékhe­lyek, a klasszicista templom és a mészégetés valamikor kenyeret adó hagyománya - rádöbbentette őket? - Nincs mit tagadnom, s hazud­nék, ha mást mondanék. Sok min­den megfordult a fejemben, de a mai napig nem tisztultak ki bennem a dolgok - kezdi fejtegetését Papp Tiborné. - Letagadhatatlan, hogy éppen a mi generációnk az, amelyet állandóan irányítottak, mentorkodva neveltek. Hozzászoktunk ahhoz, hogy majd megmondják, majd meg­mutatják majd vezetnek. Amikor ta­valy novemberben elkezdődött a változás, éreztük, hogy megtör­tént, amiről magunk között már be­szélgettünk. Mindannyiunk számára nyilvánvaló volt, hogy valaminek a végére értünk, kifulladt egy politi­kai rendszer. Helyette egy új dolgot kezdtünk, amit akkor még megne­vezni sem tudtunk. A faluban két csoportra szakadtak az emberek. A fiatalok voltak azok, akik előbb reagáltak. Az idősebbek féltek. A prágai és pozsonyi események után másfél hétbe tellett, míg fel­ocsúdtak az emberek. Akkor szer­veztünk egy falugyűlést, hogy nyíl­tan elmondhassák a véleményüket, s tájékoztatást is adjunk arról, mi is történik az országban. Érdekes volt, hogy erre az idősebbek közül egy­kettő ha eljött. Még a plénum tagjai közül sem volt ott mindenki. Az év vége felé, amikor a romániai esemé­nyek szörnyűségeit látva gyűjteni kezdtek a faluban, felszakadtak a gátak. Nyíltan véleményt mondtak, de akkor is inkább a konkrét történé­Papp Tiborné: „Feltéve, hogy megválasztanak" (Méry Gábor felvétele) sekre reagáltak. Elvont, elvi politizá­lás nem kezdődött. - Nem jutott eszébe valakinek, hogy a régi hnb-titkárt le kellene váltani? -Nem..., de erről inkább nem beszélnék, mert őndicséretnek tűn­het. Elég az hozzá, hogy a szabad választásokon is egyedül leszek pol­gármesterjelölt. Egyrészt nem volt más, másrészt vannak dolgok, ame­lyeket elkezdtem, és szeretnék be­fejezni. Igyekeztek meggyőzni a fia­talokat, hogy legyen ellenjelölt is, de mindenki fél az új feltételektől. Aki ilyen munkát még nem végzett, an­nak eleinte nehéz lesz. A polgár­mesteri munka sokrétűségét tetézik az előre nem látható pénzügyi felté­telek. Elképzelések vannak, de azok sok mindentől függnek... November után a képviselői testület is maradt a régi összetételben, mert nem volt kommunista többségű. Kevés falu van a környéken, ahol a dolgok így estek meg. Persze, ehhez az is hozzájárult, hogy magam sem vol­tam a kommunista párt tagja. Úgy gondolom, hogy azokon a helyeken voltak nagyobb gondok, ahol a ve­zetés nem tette a dolgát, s az embe­rek elégedetlenek voltak. Itt se tő­lünk függött minden, mert hiába akartunk mi többet tenni a faluért, anyagi indokokkal hárították el a kezdeményezéseinket. 1986-ban egy fillérünk sem volt a bankszám­lánkon. Még a szemét kihordása is gondot jelentett. Azóta a falu bebizo­nyította, hogy hajlandó dolgozni a saját javára. Ravatolozót, óvodát, új útszakaszokat építettünk, közvilá­gítást újítottunk, új házhelyeket jelöl­tünk ki. Legégetőbb gondunk, hogy az alsótagozatos iskola végre a fa­lunkban legyen. A jövőt szeretnénk tudni, illetve legalább sejteni. Estén­ként, amikor elcsendesedik a csa­lád, s leülök, gyakran eltöprengek. A demokrácia és az önállóság na­gyon kellett a falunak. Ugyanakkor a veszélyeket is látnom kell. Nem tudjuk, lesz-e pénzünk az állami költségvetésből. Az igazi változás helyi viszonylatban csak most fog következni. Mostanáig elsősorban a közélet változott meg, a faluban megszűnt a kommunista párt. Ezt abból tudom, hogy nem indíthattak képviselőjelölteket a választásokon. Egyedül az Együttélés Politikai Moz­galom helyi csoportja javasolt jelöl­teket. Legmeglepőbb az volt, hogy a járási szervek késlekedtek. Olyan volt az eltelt egy esztendő, mintha mindvégig kivártak volna, s valami változásban reménykednének. Mi­kor aztán leváltották az elnököt, az osztályvezetőket, fokozatosan meg­változott a helyzet. Beköszöntött az önállóság. Magunk vívjuk meg majd a harcot a szövetkezettel, amely tekintet nélkül a falu lakóira használ­ja útjainkat, földjeinket, amelyeket tönkre is tesz. Viszont egy fillérré! sem járul hozzá a felújításukhoz. A legnagyobb gond a tájékozatlan­ság. Nagyon gyorsan el kell kezde­nünk a munkát, hogy legyen jöve­delmünk. Tisztázni kell a kisprivati­záció helyi feltételeit, az erdők, a szántók tulajdonviszonyát. S nem kérkedek vele, de ebben a kérdés­ben a falu lakóinak érdekeit fogom követni. Feltéve, hogy megválasz­tanak. Gondok, gondok, gondok. Egy jö­vendőbeli polgármester számára ezt is hozta a demokrácia. Szerencséjé­nek tekinti, hogy a falu mellette áll. A kívülálló úgy látja, megbízik ben­ne. S ez a bizalom kötelezi őt. Egy, a letűnt totalitárius rendszerben las­sú halálra ítélt falu életerejére tá­maszkodva, hitet ad a debrődi­eknek. Olyan hitet, amely a történelmi Szent-László forrás legendás gyó­gyítóvizéből is táplálkozik. De min­denekelőtt a falusi ember szorgal­mából, teremtőerejéből, élniakará­sából emelhető. A falu demokráciája a falu forradalma az, ami ennek felszínre kerülését, érvényesülését az ott élők saját akaratából és vá­lasztásából lehetővé teszi. Akár úgyis, hogy a reménytelenség idején először reményt adó elöljáróját újból megtiszteli bizalmával. DUSZA ISTVÁN /pÉMrira LIWIL/ A makulátlanságról Sokat tűnődöm mostanában, a tavalyi novemberi fordulat első évfordulójának küszöbén, a tisztaság fogalmán... No, nem annak tulajdonságot jelző, higiénikus fogalmán; hanem a politikai és emberi ártatlanságot kifejező erkölcsi értelmén. Nem kell hozzá újságírói lelemény, hogy bárki tudatosítsa: a tiszta ember, a tiszta múlt, a tiszta élet, a tiszta kéz mind-mind bizalomgerjesztőén hangzó jelzős szerkezet. Mostanában viszont sűrűn kapcsolódik e szerkezetekhez a nem tagadószó. Tehát: a nem tiszta ember, a nem tiszta múlt, a nem tiszta élet, a nem tiszta kéz. Sót! Újabban inkább ez utóbbi meghatározás hallható és olvasható igazán gyakran, ha egyes pártok és mozgal­mak, illetve azok vezetői egymásról s egymás viselt dolgairól írnak meg beszélnek. Kedvelt még mostanában a bukott rendszer embere szókapcsolat is. Olyannyira, hogy egyré sűrűbben fordul elő. Azt talán hangsúlyoznom nem kell, hogy természetszerűleg mindig a másik a nem tiszta, a másik a bukott rendszer embere. Ilyen-olyan vitákban, a közelgő helyhatósági választások előtti pozíciókeresésben, a nem­zetiségi viszályok szításában. Valami olyasféle megbélyegzés ez, ami kellemesen helyettesíthet programot, koncepciót, felelősségteljes elvi állásfoglalásokat. Arról nem is beszélve, hogy vádolni mindig egyszerűbb, ráadásul lépéselőnyt is biztosít. Mert mit tehet a nem tisztának titulált? Ha kiáll, hogy vehemensen bizonygassa ártatlansá­gát, akkor éppen úgy gyanús, mintha - nagyvonalúnak tetsző gesztussal - nem is igyekszik tisztázni magát. E gondolatsort azért tartom érdemesnek szóba hozni, mert a második világháború óta hazánk történelmében is nemegyszer volt már példa arra, hogy hasonló piszkálódó jelzők elegendőek voltak börtönhöz, kizáráshoz, munkahelyi elcsapáshoz. Nem kellett ehhez több, mint valakire ráfogni: kulák, reakciós burzsoánacionalista, opportunista, ellenforradalmár, másként gondolkodó ellenzéki az illető. Úgy tűnik, most az az idő jött el, hogy hasonló használáti értékűvé avanzsál egyesek szótárhasználatában a szinte bárkire ráaggatható sztálinista, husákista, jakešista... Félreértés ne essék: aki az volt, avagy mindmáig hithűen az is maradt, annak azt nyíltan a szemébe kell mondani. Az érem másik oldalát tekintve viszont ügyelni illenék arra, hogy aki pusztán más, avagy annak idején netán reformkommunistaként vállalt kockázatot is, az ne legyen eleve tisztátlannak tekintendő. Arról nem is szólva, hogy az sem mindegy, ki dönti el: ki van velünk és ki ellenünk? Hogy ki a tiszta és ki nem? Talán az új pártvezérek, az új káderesek, az új személyzetisek, az új informátorok, az új köpönyegforgatók - akik nyilván azért (is) kiabálnak olyan hangosan, mert ők maguk sem makulátlanok... Sok a nyílt kérdés, sok a dilemma. Jómagam legalábbis úgy érzem. Mert ki a tisztább: aki tett valamit a rendszerváltás előkészíté­sében, s ezért ellenzékiként lecsukták; vagy az, akit csak figyelgettek s időnként bevitték - ahogy hatóságilag mondták - elbeszélgetni; avagy az, akinek ugyan nem volt ínyére á sztálinista pártállam, de az elégedetlenségét magába fojtotta. A tiszta múlt dilemmájában milyen súlya van az önkéntes vagy kényszerű emigrációnak? És minő súlya van a belső félreállításnak, az elhallgattatásnak, a politikai megvesz­szőzésnek? E szarvasokoskodás lényege: hogyan, milyen irányból közelíthető meg a tisztaság optimális szintje? De van eme dilemmá­ban még egy, aligha jelentéktelen kérdés: mi van azokkal a milliókkal, akik az 1968-at követő tisztogatások előtt is, után is itt éltek, zokszó nélkül dolgoztak, mert a gyermekeiket nevelő családfők voltak, mert tető kellett a fejük fölé. Hová sorolandó a köznép, hiszen nem vándorolt ki, nem volt kitéve a disszidenseket ért perzekúcióknak, nem hagyta magát kiprovokálni a huszonkét éve jött orosz tankok katonáitól, nem bántott senkit; pusztán eltűrte, hogy bántsák! És mennyiben lehet vétkes a hajdani pártfunkcionárius gyermeke, vagy az az unoka, akinek a nagyapja a hitleri idők szlovák államának éveiben volt katonaköteles altiszt?... Hol van hát a határ, ameddig nyugodt szívvel és kellő tárgyilagos­sággal firtatható a tisztaság kérdése. Nehéz dolog eldönteni. Nehéz, mert ha úgy vesszük, akkor Jézus sem volt igazán tiszta, hiszen atyja, József, egy előző hatalom: Dávid király házából és nemzetségéből származott. Sót! Ácskodott a zsar­nok Heródes uralkodása alatt. Szinte hallom az ellenérvet: Jézus Isten fia volt. No, de melyik istené, ha földi halandóként ő is vétkezett?!... , Csak azért sarkítom ennyire / / a dolgot, mert végül kiderülhet, /(/ hogy esetenként nekünk maga ! H az atyaúristen sem igazán tiszta! Azt, hogy a hemoglobin a vörös vérsejtek oxigént szállító festék­anyaga, minden müveit ember tudja. De mi lehet a címben említett gliko­hemoglobin? A görög glyko képző édeset jelent, eszerint a glikohe­moglobin édes vörös vérfesték len­ne? A valóság nincs is messze a kis­sé erőltetett, szó szerinti fordítástól. Két évtizeddel ezelőtt egy fiatal iráni genetikus, Samuel Rahbar, a hemoglobin molekula öröklött rendellenességeit vizsgálva cukor­betegek vérében néhány százalék különleges hemoglobint talált. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt a jelenséget előtte már ketten is felfedezték, de erről sem Rahbar, sem a tudományos világ nem tudott. Az első felfedező, egy híres amerikai hematológus, Huis­man volt, aki azt hitte, hogy a furcsa hemoglobin a betegek gyógykezelé­séhez használt tolbutamid (nálunk Dirastan) hatására keletkezik. Kísér­letei ezt az elképzelést nem támasz­tották alá, ezért a dologgal nem foglalkozott tovább. A másik felfede­ző egy japán professzor volt, aki cikkét sajnos egy japán nyelvű szak­lapban tette közzé. Rahbar rövid (de angol nyelvű) cikkére felfigyeltek a kutatók és QRVOSI TANÁCSADÓ Glikohemoglobin amerikai ösztöndíjjal folytathatta munkáját. Alig egy éven belül rájött, hogy az általa, „szokatlannak" elne­vezett hemaglobin az egészséges emberek vérében is megtalálható és a vörös vérsejtekkel foglalkozó szakemberek hemoglobin A 1 c néven ismerik. A felnőtt egészséges embe­rek vörös vérsejtjeiben 94 százalék normális (Hb A) mellett körülbelül 5 százalék Hb A 1 c és 1 százalék más hemoglobin van. A cukorbete­gek vérében a Hb A 1 c koncentrációja elérheti a 15-20 százalékot is. Ezek után már csak egy kérdésre kellett választ találni: miért van a cu­korbetegek vérében több Hb A 1c mint a egészséges emberek vé­rében? Erre az apró kérdésre a világ legjobban felszerelt biokémiai kuta­tóintézeteiben csaknem egy évtize­dig keresték a pontos és megcáfol­hatatlan választ. Az eredményeket Bunn és munkatársai összegezték 1978-ban a világ egyik legismertebb tudományos szaklapja, a Science hasábjain. A válasz nagyon egysze­rű volt: a Hb A 1 c úgy keletkezik, hogy a vérben található szőlőcukor, a glu • kőz, hozzákapcsolódik a normális hemoglobin egy bizonyos oldallán­cához. Innen származik a glikohe­moglobin elnevezés és ežért fogad­ható el az édes vérfesték fordítás is. A kutatás szép és izgalmas dolog, de nem árt, ha valami gyakorlati haszna is van. A glikohemoglobin mérésének nagyon komoly jelentő­sége van a cukorbetegek szempont­jából. Az emberi vörösvérsejtek 120 na­pig élnek és pontosan ennyi ideig működik bennük a hemoglobin is. Ez alatt az idő alatt a vérben levő glu­kóz nagyon lassan, de állandóan kapcsolódik a vérfestékhez. A legfi­atalabb vérsejtekben gyakorlatilag nincs glikomeglobin, a legöregeb­bekben kb. 10 százalék van. (A fent említett 5 százalék ennek az átlaga). A cukorbeteg vérében a glukóz kon­centrációja magasabb a normálisnál és ezért adott időegység alatt több glikohemoglobin keletkezik, mint az egészségesek vérében. A glikohemoglobin tehát össze­gezett (integrált) módon tükrözi az elmúlt hetek-hónapok vércukrát! Ez feimérhetetlenül fontos információ a diabetológus számára. A rendelő­ben vagy a kórházban mért vércukor ugyanis csak a pillanatnyi állapotot mutatja, ez pedig néhány óra alatt gyökeresen megváltozhat. Ahhoz, hogy az orvos a vércukor koncentrá­ciója alapján pontos képet alkosson betege állapotáról, nagyon sok adat­ra lenne szüksége. A glikohemoglo­bin koncentrációja pontosan azok­ban az esetekben nyújt felvilágosí­tást, amikor ezek az adatok nem állnak az orvos rendelkezésére. Agli­kohemoglobin mérése azonban­nem helyettesíti a vércukor mérését! összegezett értékről van szó, ame­lyik megmutatja az erdőt, de nem a fákat. Az orvos a cukorbeteg kom­penzációjáról csak úgy kap pontos képet, ha egyszerre értékeli a vércu­kor és a glikohemoglobin koncentrá­cióját. Ennek alapján az orvos és betege négy különböző helyzettel találhatja magát szemben. 1. A vércukor és a glikohemoglo­bin koncentrációja alacsony, közel a normális értékhez. Minden rend­ben van, a kezelés és az étrend megfelelő, a beteg fegyelmezett. 2. Magas vércukor, magas gliko­hemoglobin. Baj van. A gyógykeze­lés nem megfelelő, baj van az ét­renddel. A betegség súlyosbodhat, szövődmények jelentkezhetnek A beteg gondos kezelést, felvilágo­sítást és megfigyelést igényel. 3. Magas vércukor, alacsony gli­kohemoglobin. Nincs kizárva, hogy a magas vércukor valamilyen stresszhelyzet következménye. En­nek bizonyítására a beteget 1-2 hé­ten belül ismét meg kell vizsgálni 4. Alacsony vércukor, magas gli­kohemoglobin. Nagyon nagy baj van! Gyakran a páciens a bűnös, aki az on/os utasításait csak néhány nappal a rendelő felkeresése előtt tartja be. Ezzel természetesen csak önmagának árt. Saját szervezetét nem csaphatja be azokkal a hamis adatokkal, amelyek a könyvecskéjé­ben vannak! Ez a vészhelyzet természetesen olyan betegeknél is előfordul, akik nem csalnak. Függetlenül ettől, a magas glikohemoglobin olyan helyzet, amikor az orvosnak azonnal cselekednie kell. Dr. RÁCZ OLIVÉR ÚJ SZÚ 4 1990. XI. 16.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom