Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-06 / 260. szám, kedd

Az I. labdarúgőliga 11. fordulója után ÚJ szú 7 1990. XL 6. Játék helyett „sárgaság" Az Ostrava és a Sparta egy cipőben jár • Szeptember 2-a óta veretlen a DAC • Régi struktúrák - feketében Olvassa az ember a bajnoki meccsekről szóló tudósításokat és az az érzése, hogy egy régi-régi fotóval van dolga, mert a meccsek is olyanok. Kicsit megkopottak, kicsit szürkék. De hát itt az ősz, kifogás akad bőven. Ahelyett, hogy, a nívó növekedne, csak a sárga lapok szaporodnak. A fordulóban rekordot döntöttek a csapatok: 40-szer figyelmeztették sportszerű játékra a labdarúgókat. Szép kerek szám, egy-egy mérkőzésen átlagban öt futballista kapott „sárgasá­got". Ráadásul hármat kiállítottak. A rekordot az Inter-Olomouc (8 sárga) és a B. Bystrica-DAC (4 sárga, 2 piros) tartja. Ahol annyi a kártya, lehet-e jó játék? Nehezen. Talán a taccsvonalon túl... • TIZENEGY ÉV UTÁN. Utoljára 1979-ben Kassán kapott öt gólt (5:3) a bajnok Sparta. Most Vítkovicén (5:4). Valaki azt hi­hetné, látványos csatárjáték eredmé­nyezte a szüretet. Tévedés. A felelőtlen védekezés és a gyenge kapusteljesítmé­nyek következtében született a kilenc ta­lálat. A nézők felugráltak a helyükről, fütyültek, csóválták a fejüket, aztán tap­soltak. Legalább a gólok kárpótolták őket az eltékozolt szabadidőért. Tudjuk, egyik csapat sincs formában. A Sparta nem csak a külföldre szerződött futballistái (Skuhravý, Hašek, Cabala, Stejskai) miatt van ott, ahol van, és játszik úgy, ahogy játszik, hanem a klubon belüli viszonyok miatt is. A klubvezetők egymás kezét figyelik, a labdarúgók társaikat, nehogy valaki korábban „szökjön" külföldre, mint a másik. Mindenki ideges, gyanakvó, fél­tékeny. Disszonáns hangok szűrődnek ki a Letnáról. Érezni ezt a pályán is. És mintha már a bírák sem „szeretnék" annyira az egykori kormánycsapatot. A 26 éves Kukletát viszont szeretni kell. Nem mindig rúg valaki három gólt egy mecs­csen. • MÁČALA ELMENT... Az idény előtt bajnokesélyesként emlegették az . Ostravát, amely a mostani szövetségi kapitány vezetése alatt kétszer is a 2. helyen végzett, egyedül a „bányá­szok" konkuráltak úgy-ahogy a Spar­tának. Máčala elment, a csapat pedig­süllyed lefelé a táblázaton. Már a hete­dik. És jelentkeznek a gondok. Mint a Spartánál. Mikloško Angliában véd, a mostani kapus, Srníček és a közép­hátvéd Staš próbajátékon volt a sziget­országban, a többiek pedig azt mond­ják magukban: ők miért nem? Annyira gyengén futballozott az Ostrava Prágá­ban a Dukla ellen, hogy Gürtler edző kijelentette: „Mivel ilyen hosszú utat tettünk meg, és sok drága benzint fo­gyasztottunk, kénytelen vagyok vala­mit mondani: máskülönben játékunk szóra sem érdemes..." • FÉLSZEMŰ? Ezek után felmerül a kérdés: ki lesz a bajnok? A vakok között a félszemű? Valószínűleg. Mert nézzük a listavezető Chebet. Fiatal, becsvágyó játékosokból áll, de már két egymás utáni hazai meccsén nem tudott gólt lőni. An­nak az Internek és a Slaviának, amelye­ket idegenben egyaránt 13-13 találat ért öt, illetve hat mérkőzésen. A rendőrök annyira rabjai a kontratámadásoknak (idegenben még veretlenek), hogy ennek a harcmodornak tudható be pontveszté­sük? Egyik találkozón sem tudtak mit kezdeni a kapuja elé tömörülő, s kettős fedezékből semmi pénzért ki nem lépő csapatokkal. Szomorú dolog, ha az em­bernek csak egy inge van, ha nem tud váltani. Sokáig nem lehet „szalonképes". • ELLENSÉG. „Nincs az embernek nagyobb ellensége, mint saját maga" - tartja a keleti bölcsesség. A derék Brabec bíró mindezt igyekezett feled­tetni a vendégekkel az Inter-Olomouc mérkőzésen. A játékvezetőt általában nem illik szidni, az ilyesminek általá­ban afféle savanyú szőlő jellege van. Úgy kell játszani, hogy a bíró lényege­sen ne befolyásolhassa a meccset, se akarva, se akaratlanul. Igen ám, kie­gyensúlyozott csapatok esetében? Lá­tott-e már valaki arra példát, hogy a já­tékvezető a 90. percben olyan „sza­bálytalanságért" ítéljen büntetőt a ven­dégek (!) javára, mint tette azt Brabec pénteken a hazaiak javára? Nehezen hisszük! Le kell írnunk az íratlan cseh­szlovák futballtörvényt: a hazaiak to­vábbra is - immár évtizedek óta - 20 százalékos „jóváírást" kapnak a játék­vezetőktől. Ez világunikum. A fekete ruhás ember, a pálya korlátlan ura egy „füttyentéssel" képes megsemmisíte­ni 11 ember 90 perces igyekezetét. A labdarúgás vezérkara csaknem ki­cserélődött a novemberi forradalom után. A bírák és az ellenőrök 90 száza­léka maradt. Régi struktúrák? Azok. Nem ártana radikálisan felfrissíteni a játékvezetői kart. Túlságosan is összefonódtak általuk a futballérdekek az elmúlt rezsimben. 8 EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK § • MILAN MÁČALA, a csehszlovák labdarúgó-válogatott vezető edzője kije­lölte a keretet, amely a Spanyolország elleni Eb-selejtezőre (november 14., Prá­ga) készül: Mikloško, Palúch-Kadlec, Ko­cian, Tittel, Hipp, Juraško-Hašek, Kula, Bílek, Belák, Moravčík-Danék, Skuhravý, Kuka, Pecko; tartalékok: Kouba, Stejskai, Timko, Némec, Weiss, Kukleta. • VIDUMANSKÝ LÁSZLÓ csapata, a Mladoszt Zágráb nyerte a vízilabda BEK-et. A jugoszláv bajnok a finálé visz­szavágóján, Nápolyban is nyerni tudott (11:10). Zágrábban szintén a jugoszlávok diadalmaskodtak (10:7). • SZELES MÓNIKA nyerte az oak­landi nemzetközi tenisztornát. A 17 esz­tendős jugoszláviai magyar sportoló a döntőben 6:3, 7:6 arányban legyőzte Martina Navrátilovát. • MARIÁNSKÉ LÁZNÉBAN a szov­jet junior jégkorong-válogatott 5:1 arány­ban legyőzte a csehszlovák együttest. Mindkét csapat a közelgőkorosztályos vi­lágbajnokságra készül, melyet Kanadá­ban rendeznek. • DÉL-KOREAI SPORTVEZETŐK a Reuter hírügynökség munkatársának elmondták, hogy az ázsiai ország valószí­nűleg megpályázza a 2002-es labdarúgó­világbajnoki döntő rendezési jogát. Is­mert, a japánok is foglalkoznak a jelentke­zés gondolatával. Labdarúgó UEFA Kupa Sikerül-e a bravúr? (sr) - Két héttel ezelőtt óriási meglepetésre 1:0 arányban nyert Kölnben az Inter Bratislava az UEFA Kupa 2. fordulójának első találkozó­ján. Talán ez volt a kupaszerda legnagyobb szenzációja. A vissza­vágó ma este 17 órakor lesz a pa­sienkyi stadionban. A mérkőzést a portugál Jósé Santos Rosa ve­zeti. Annak ellenére, hogy Németor­szágban a pozsonyiak diadalmas­kodtak, nem ók az esélyesek. Egy­szerűen azért, mert a vendégek jó­val nagyobb játékerőt képviselnek, s csapatuk az európai élvonalba tartozik. Az Inter pedig... A kölniek hétfőn délelőtt érkeztek a szlovák fővárosba, Erich Rute­möller edző a következő 16 játékos közül válogathat: lllgner, Diergardt, Higl, Götz, Gielchen, Giske, Flick, Janssen, Andersen, Rudy, Ba­nach, Ordenewitz, Greiner, Bau­mann, Heldt, Britz. A német együt­tes a legutóbbi bajnoki fordulóban 3:1-re verte az Uerdingent, a szom­bati kupameccsen 2:1 arányban dia­dalmaskodott Kaiserslauternben! Ezek az eredmények is azt bizonyít­ják: jó lesz vigyázni! Jozef Adamec, a sárga-feketék mestere minden bizonnyal a követ­kező csapatot küldi pályára a Köln elleni UEFA Kupa-találkozón: Tóth­-Juraško, Jonis, Bagin, Strania­nek-Rehák, Weiss, Obšitník, Lav­rinčík-Lednický, Kubica. • DAC-ZONGORA. Szeptember 2-tól veretlen a dunaszerdahelyi gárda (Nitra 0:1), azóta hét meccsen nem talált legyő­zőre. Pedig négyet idegenben vívott. Úgy tűnik, Szikora edző a régi és jól bevált elvet követi, mégpedig azt, hogy a szak­vezető elsősorban fegyelmezett közössé­get teremtsen, és abban minden játékos­nak megtalálja a helyét. Nem kis dolog a posztokra megfelelő embereket állítani, olyanokat, akik a futballtudás mellett megfelelő taktikai érzékkel teljesítik a fel­adatokat. Van aki játszik az úgynevezett futballzongorán, van aki cipeli. Melyik ne­hezebb? Mindkettő fontos. A kérdés az, kire, mit bízni? Ezt egy jó „hallású" szak­vezetőnek tudnia kell. Akárcsak azt, a labdarúgásban 50 százalékig dönt csu­pán a szakmai felkészültség, a többi pe­dagógia, pszichológia és szerencse. A DAC bátran, támadó felfogásban játszott a keményen futballozó a beszter­cebányai katonák otthonában. SZIKORA GYÖRGY edző: „Változatos, jó iramú mérkőzést vívtunk a nehéz talajú pá­lyán. Igazságosnak mondható a dön­tetlen, bár a hajrában szerencsénk volt,.a hazaiak 11-est hibáztak. Nevet­ségesnek és elhamarkodottnak tartom, hogy a bíró a labda megfogásáért kiál­lította Prokopot. Ha ö ezért piros lapot érdemelt, akkor a Maixnerrel szemben hátulról durván szabálytalankodó Ba­žík bírósági feljelentést! Különben a szabály kimondja, a második szándé­kos kezezésért jár kiállítás. Krchňák bíró bizonyára úgy értelmezte a sza­bályt, hogy Prokop két kézzel fogta meg a labdát, s ez felér két kezezéssel. Ha Jančula játszik, talán jobbak az esélyeink, ugyanis a kiállítás után na­gyobb variálási lehetőségünk lett vol­na. Az egész csapat egy emberként küzdött. De nem csak ez. Futballoztunk is. A Sparta elleni meccs óta most játszottunk igazán jól idegenben." (T. V.) Négy nap alatt három előkészületi mérkőzést is játszott a csehszlovák és a szovjet jégkorong-válogatott. Tegnap Trencsénben találkozott a két régi nagy rivális... (ČTK, Galgonek-felv.) Csehszlovákia-Szovjetunió 5:4 (tzsi) - Frýdek­Místek (2:4) és Zlín (3:3) után tegnap este Trencsénben is megmérkőzött a csehszlovák és a szovjet jégkorong-válogatott. CSEHSZLOVÁ­KIA: Hartmann - Ščerban, Adam, Šlégr, Danko, Maškarinec, Ŕezníček, Medŕík, Sekeráš - Dolana, Kaňkovský, Vlk - Rosol, Lang, Lubina - Kolník, toupal, Pýcha - Žemlička, Horák, Petrovka. SZOVJETUNIÓ: Irbe - Konsztantyinov, Malahov, Zsitnyik, Kravcsuk, Szmirnov Szelanyin, Mironov, Juskievics - Bure, Bucajev, Kamenszkij, Andrejevszkij, Kovalov, Szemak - Kozlov, Okszjuta, Martinyuk - Bjakin, Nyemcsinov, Gorgyijuk. A szovjetek kezdtek jobban, s a 4. percben emberelőnyből NYEMCSINOV révén vezetést szereztek. A 10. percben PETROVKA látványos akcióból egyenlí­tett, majd nagy fölénybe került a cseh­szlovák csapat, és a 10. percben LUBINA ismét előnyhöz juttatta a házigazdákat. Csehszlovák fórral indult a második 20 perc, ám mégis a vendéglátók kapujá­ba került a korong: SZEMAK ügyesen kihasználta a hazai védelem „rövidzárla­tát", és másodszor egyenlített. A 28. percben KOLNÍK közeli bombája szét­szakította a hálót; a skandináv bíró elő­ször továbbot intett, majd megadta a gólt. Kravcsuk kapufája vezette be az utol­só 20 percet, pár másodperccel később OKSZJUTA egyéni akcióból egyenlített. A 46. percben emberelőnybe került a szbornaja, és MIRONOV kihasználta a létszámfölényt. Két szovjet helyzet után az 55. percben KOLNÍK (a mezőny leg­jobbja) ledolgozta csapata hátrányát. Nem egész egy perc múlva HORÁK meg­lepte ÍRBE kapust. Rövid idő alatt váratla­nul fordult a kocka! A találkozót 4000 né­ző előtt a svéd Börje Johansson vezette; kiállítások 6:5, gól emberelőnyből 0:2, emberhátrányból 0:1. Harmadok 2:1, 1:1,2:2. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok CSEH NEMZETI LIGA I Opava - Brandýs 2:0, Zlín - Kladno 0:0, Neratovice - Pardubice 2:0, Liberec - Teplice 2:1, Drnovice - Havíŕov 1:2, Chomútov - Č. Budéjovice 2:1, Plzeň - Slušovice 1:0, Xaverov - Ml. Boleslav 3:1. 1. Opava 12 7 3 2 16:7 17 2. Plzeň 12 5 6 1 17:8 16 3. Zlín 12 5 6 1 18:9 16 4. Chomútov 12 7 14 18:13 15 5. Havíŕov 12 5 4 3 17:14 14 6. Liberec 12 6 2 4 17:18 14 7. Kladno 12 4 5 3 14:12 13 8. Slušovice 12 4 4 4 20:14 12 9. Č Budéjovice 12 5 2 5 17:14 12 10. Ml. Boleslav 12 4 3 5 14:14 11 11. Brandýs 12 4 3 5 14:18 11 12. Teplice 12 3 4 5 12:23 10 13. Xaverov 12 3 2 7 15:22 8 14. Drnovice 12 2 4 6 9:16 8 15. Neratovice .12.3 2 7 10:19 8 16. Pardubice 12 2 3 7 8:15 7 SZLOVÁK NEMZETI LIGA II NYUGATI CSOPORT 1. Prievidza 13 9 2 2 24:8 20 2. Dubnica 13 7 3 3 21:12 17 3. VTJ Trenčín 13 7 1 5 22:19 15 4. Partizánske 13 5 4 4 20:14 14 5. Slovan B 13 6 2 5 15:13 14 6. ESN.Zámky 13 5 4 4 16:14 14 7. H.Sereď 13 4 5 4 10:9 13 8. Dúbravka 13 5 3 5 19:18 13 9. Doprastav 13 5 3 5 15:17 13 10. Vráble 13 4 5 4 17:22 13 11. Púchov 13 5 2 6 21:9 12 12. Matador 13 4 4 5 11:14 12 13. Bánovce 13 5 2 6 21:25 12 14. Topoľčany 13 5 1 7 17:26 11 15. Zl. Klasy 13 2 4 7 10:25 8 16. TTS Trenčín 13 2 3 8 15:29 7 KELETI CSOPORT 1. Ružomberok 13 9 1 3 26:14 19 2. Bardejov 13 7 3 3 24:11 17 3. Sp. N. Ves 13 7 3 3 23:14 17 4. VSŽ Košice 13 7 3 3 24:16 17 5. Bytča 13 5 7 1 17:9 17 6. Vranov 13 7 1 5 17:18 15 7. Čadca ' 13 6 1 6 16:15 13 8. Rim. Sobota 13 5 3 5 11:17 13 9. Trebišov 13 5 2 6 26:24 12 10. Kys. N. Mesto 13 5 2 6 20:22 12 11. Bard. N. Ves 13 4 3 6 18:22 11 12. Giraltovce 13 4 3 6 11:18 11 13. Detva 13 2 6 5 7:17 10 14. Budkovce 13 4 0 9 12:19 8 15. Martin 13 2 4 7 12:20 8 16. Handlová 13 3 2 8 17:26 8 NYUGAT-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: Trnava B - Str. Nitra 1:1 , Zl. Moravce - N. Mesto 3:2, Vŕbové - Šamorín 3:1, Hlohovec - Tlmače 2:0, Malacky - Tovarníky 2:0, Gabčíkovo - O. Potôň 4:0, Komárno - Nitra B 4:1, Trebatice - Štúrovo 2:0. 1. Malacky 14 10 3 1 24:8 23 2. Trebatice 14 9 2 3 19:12 20 3. Gabčíkovo 14 8 2 4 33:16 18 4. Vŕbové 14 8 2 4 24:21 18 5. Tovarniky 14 7 1 6 23:19 15 6. Hlohovec 14 7 16 16:15 15 7. Nitra B 14 6 2 6 27:24 14 8. N. Mesto 14 5 4 5 21:23 14 9. Tlmače 14 5 4 5 23:27 14 10. Komárno 14 5 2 7 24:21 12 11. Str. Nitra 14 3 6 5 17:21 12 12.0. Potôň 14 4 3 7 15:21 11 13. Zl. Moravce 14 3 5 6 15:31 11 14. Štúrovo 14 4 2 8 23:23 10 15. Trnava B 14 2 5 7 17:22 9 16. Šamorín 14 2 4 8 10:27 8 POZSONY:. Inter jun. - ŠKP jun. 2:0, Krasňany - Lamač 4:3, Vinohrady - Ma­tador jun. 7:0, Trnávka - Rapid 3:2, Loko­motíva - Kablo 2:0, Dev. N. Ves - P. stavby 0:1, Jarovce - Devín 1:0. 1. Interjún. 12 9 1 2 46:14 19 2. Jarovce 12 8 3 1 30:12 19 3. Devín 12 7 3 2 24:8 17 4 ŠKP jun. 12 7 2 3 24:16 16 5 Vinohrady 12 4 6 2 21:16 14 6. Trnávka 12 6 2 4 25:21 14­7. Rapid 12 4 4 4 20:16 12 8. P. stavby 12 4 4 4 10:12 12 9. Dev. N. Ves 12 5 1 6 18:18 11 10. Krasňany 12 4 1 7 16:39 9 11. Lamač 12 3 2 7 12:16 8 12. Lokomotíva 12 3 2 7 15:25 8 13. Kablo 12 3 1 8 16:30 7 14. Matador jun. 12 0 2 10 5:39 2 I. A-OSZTÁLY DÉLNYUGAT: Šúrovce - Sv Jur 3:1, Brodské - Galanta 3:1, Križovany - Jab­lonec 3:0, Lehnice - Piešťany 1:0, DAC B - Pezinok 5:2, Baka - Lakš. N. Ves 1:1 , VTJ Senica - Modranka 0:0, Myjava - Váhovce 1:1. 1. Lehnice 14 9 2 3 26:13 20 2. DAC B 14 9 1 4 33:21 19 3. Váhovce 14 8 3 3 24:18 19 4. VTJ Senica 14 5 7 2 17:13 17 5. Brodské 14 7 3 4 22:20 17 6. Jur. 14 6 5 3 23:21 17 7. Myjava 14 6 4 4 22:14 16 8. Šúrovce 14 6 4 4 19:19 16 9. Lakš. N. Ves 14 4 7 3 26:21 15 10. Piešťany 14 7 0 7 24:19 14 11. Baka 14 5 3 6 19:20 13 12. Križovany 14 5 2 7 20:18,12 13. Galanta 14 4 2 8 19:26 10 14. Jablonec 14 2 3 9 13:26 7 15. Modranka 14 3 1 10 17:32 7 16. Pezinok 14 2 1 11 10:33 5 ÉSZAKKELET: Žitavany - Pečeňany 2:0, St Turá - Bošany 3:3, Tvrdošovce - Nová Ves 3:1, Pribeta - Sládečkovce 2:2, H. Kráľová - V. Uherce 6:1, Bánov - Želiezovce 4:1, Dulovce - Topoľčianky 3:0, Marcelová ­NFC N. Zámky 2:1. 1. St. Turá 14 6 7 1 35:20 19 2. Žitavany 14 6 7 1 23:14 19 3. Bošany 14 6 6 2 26:16 18 4. H. Kráľová 14 7 4 3 25:21 18 5. NFC N. Zámky 14 6 5 3 23:13 17 6. Marcelová 14 7 2 5 26:19 16 7. Tvrdošovce 14 7 1 6 29:27 15 8. Želiezovce 14 7 1 6 32:31 15 9. Pribeta 14 6 3 5 18:20 15 10. Bánov 14 4 6 4 22:18 14 11. Dulovce 14 6 2 6 27:25 14 12. Pečeňany 14 6 2 7 20:28 12 13. Sládečkovce 14 4 2 8 29:26 10 14. AK Nová Ves 14 3 3 8 13:28 9 15. Topoľčianky 14 3 1 10 9:30 l' 16.-V. Uherce 14 2 2 10 17:38 6 KOZEP-SZLOVAKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG: D Kubin - Lučenec 1:3, Dukla B. Bystrica B - Brezno 3:2, D. Niva - D. Vestenice 2:3, Fiľakovo - D. Hámre 4:0, Zvolen - Podbrezová 1:0, Selce VVTŠ Lipt. Mi­kuláš 2:2, Istebné - V. Krtíš 2:2, Predmier - Strážov 1:1. 1. B. Bystrica B 13 11 0 2 32:12 22 2 Lučenec 13 7 3 3 28:14 17 3. D. Kubín 13 7 3 3 25:12 17 4. Brezno 13 7 3 3 22:13 17 5. Fiľakovo 13 6 3 4 22:11 15 6. D. Vestenice 13 6 3 4 22:20 15 7. Lipt. Mikuláš 13 5 4 4 19:15 14 8. Zvolen 13 6 2 5 14:16 14 9. Strážov 13 5 3 5 12:11 13 10. Podbrezová 13 6 1 6 14:20 13 11. D. Hámre 13 5 1 7 24:25 11 12. Istebné 13 4 2 7 25:24 10 13. Predmier 13 4 2 7 15:28 10 14. Selce 13 3 3 7 16:24 9 15. V. Krtíš 13 3 1 9 9:26 7 16. D. Niva 13 2 0 1 15:43 4 (Folytatás a 8. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom