Új Szó, 1990. november (43. évfolyam, 257-281. szám)

1990-11-19 / 271. szám, hétfő

Rákapcsol a Babetta? Külföldi töke kellene Újra reneszánszát éli a két keré­ken való közlekedés. Nemcsak a benzinválság következtében és a környezetvédelem miatt felébredt biciklimánia ülteti nyeregbe az em­bereket, a fiatalok körében is újra hódít a motorkerékpározás szenve­délye. Eddig soha nem tapasztalt érdeklődés övezi a kismotorokat, amelyek egyesítik magukban a ke­rékpározás környezetvédelmi elő­nyeit és a motorozás élvezetét. S most gondoljunk egyetlen hazai kismotorkerékpár-gyárunkra, amely (még mindig) elfogadható áron adja az üzletekbe a közkedvelt Babettá­kat a „szerencsés" vásárlóknak. A Babetta ugyanis kiérdemelte a leg­inkább elismerő hazai áruminősítő jelzőt: pult alatti áru. Megvan tehát a feltétele a sikerhez a gútai motor­kerékpárgyárnak, amely azonban mégsem tudja kielégíteni a piac igé­nyeit. Illés Ferenc, a vállalat főkonst­ruktőre szerint az ok nagyon egy­szerű. A hazai vállalatok zöméhez hasonlóan gyártási nehézségekkel küszködnek. • A nyersanyag vagy a technoló­gia az oka a nehézségeknek? - Főleg az elavult gépparkunkat kellene felújítani. Persze, ellentmon­dásosnak tűnhet a helyzet, hiszen külföldön is eladható a termékünk, s egy kívülálló azt gondolhatná, hogy elegendő a pénzünk a fejlesz­téshez. Sajnos, nem így van. Évente 50-60 ezer darabot gyártunk, és ezenkívül még külön motorokat is készítünk. A nyugati piacra kerülő 10 ezer darab, sajnos nem sokat hoz a számunkra, a gyártás felújítá­sához viszont több száz millió koro­nára lenne szükség. Ha csupán né­hány gépet vásárolunk, az az adott helyzetben nem jelent előrelépést, és a mennyiséget egyáltalán nem tudjuk növelni. Nekünk külföldi tőké­re volna szükségünk. • Bizonyára ilyen ajánlatokat is kaptak, hiszen a Babetta verseny­képes. - Még az év elején kaptunk aján­latot egy argentin vállalattól, de vé­gül is semmi sem lett a dologból. Most a nagyhírű Cagiva cég érdek­Babetták sora a brünni vásáron (Szénási György felvétele) lődik - úgy érzem komolyan -, s bár ők nagyobb motorokat gyártanak, hajlandók lennének beruházni válla­latunkba. Hogy ez milyen változáso­kat eredményezne, azt - gondolom - bárki el tudná képzelni, csakhogy még itt sem biztos semmi. • S miben reménykedhetnek ak­kor, ha ez az üzlet sem jön össze? Valóban csak a külföldi tőke az egyedüli megoldás? - Eddig a kismotorok gyártása csak „mellékvágányon" futott, senki számára sem volt fontos. A volt anyavállalattól lerobbant, elavult gé­peket kaptunk. Ezekkel már lehetet­len komolyabb mennyiséget gyárta­ni. A megújuláshoz szükséges mint­egy 300 millió koronát partner nélkül nem tudjuk összeszedni. Ha egye­dül vágnánk bele, nem tudom, hogy tíz év alatt végre tudnánk-e hajtani egy termelési innovációt. • A gazdasági nehézségektől függetlenül azonban bizonyára most is dolgoznak a konstruktőrök. Miiyen az irányvonala a kismotorok fejlesz­tésének? -Mivel a benzinárak alakujása semmi jóval sem biztat, versenyké­pes járműveket kell gyártanunk. Te­hát még ebben a kategóriában is csökkenteni kell a fogyasztást, a ká­ros égéstermékek kibocsátását, a zajszintet, s ha mindez sikerül, az sem mindegy, milyen „ruhába" öl­töztetjük a járművet. Most műanyag fedőlemezeket szeretnénk felhasz­nálni. • Minden bizonnyal drágább is lesz a Babetta. - Hogy az árak miként alakulnak, az a kereslet és a kínálat viszonyától függ majd. • A kétüléses változat gyártásá­val is kísérleteztek. Ez már abbama­radt? -A múlt év végén „bemutatko­zott" a 225-ös Mokyk típus, azonban a sorozatgyártáshoz szükséges szerszámokat nem tudtuk megsze­rezni, s így elbizonytalanodtunk. Bár megeshet, hogy a jövőben újra fog­lalkozunk ezzel a gondolattal. Most a Stella a hazai piac újdonsága, amely egy rigai vállalattal közösen készül. A rigaiak tőlünk vásárolják a motorokat és ellenértékként kész motorkerékpárokat kapunk tőlük. Ez a típus olcsóbb is, mint a miénk. - A választékot másképp is bővíthet­nénk, de sajnos nálunk még nincs igazi piacgazdaság. Nincs kínálat szerszámokból, vagy mondjuk öntött kerekekből, s ha valakivel szerző­dést kötünk, akkor sem lehetünk biztosak a határidőkben. S ezek még csak részletkérdések... • Véleménye szerint mennyi idő kell ahhoz, hogy ezek a részletek végre összeálIjanak? - Talán öt, de lehet abból tíz év i s OROS OSZKÁR Miniszteri monológ Mindnyájan éhezni fogunk? Tavaly óta fogynak a tabutémák, gazdaságunkról is. Jozef Dubníček, szlovák fejlesztési és építőipari miniszter következő gondolatsora szintén tartalmaz olyan tényeket és megállapításokat, amilyenekre csak az érdekességekre vadászó lapbúvárok szoktak rátalálni. Miniszteri monológját az újságíróknak mondta el. „... Gazdaságunk kijuthat a vál­ságból, egyelőre azonban még ben­ne vagyunk, és süllyedünk lefelé. Megállítható ez a folyamat? Hu­szonnégy óra alatt aligha, de hu­szonnégy hónap se elég rá. Egye­dülállóak leszünk, ha három eszten­dő múlva leállítjuk a gazdasági visz­szaesést... ... Mit ígérhetünk ma az embe­reknek? Kisebb kenyérszeletet. De az eddiginél lényegesen több és becsületesebb munkáért! És önök­től, újságíróktól várjuk, hogy a nép ezt megértse. Különben mindnyájan elpusztulunk. Függetlenül attól, de­mokraták, NYEE-pártiak, keresz­ténydemokraták, vagy netán a ne­vetséges Szlovák Nemzeti Párt tá­mogatói, esetleg „túlélő" kommu­nisták vagyunk. Ebben nincs köz­tünk különbség. Mindnyájan éhezni fogunk, ha nem támogatjuk a gazda­sági reformba foglalt utat, s nem sikerül erre rátérnünk. Nincs más túlélési esélyünk... ... Maholnap még kenyérrevaló­juk se lesz egyes vállalatoknak. Sor­sukról nagyon gyorsan kell dönteni. De nincs rá elég erőnk. Mélyreható ismereteketeken szereznünk a válla­latok belső felépítéséről, hogy alapí­tóként se hozzunk kifogásolható döntéseket. Ám a hibákat így sem kerülhetjük el. Alig vagyunk néhá­nyan, akik alkalmasak e munka el­végzésére. Százával születnek majd a vállalatok, s miniszteri szerepkö­römből adódóan igazságosan kell döntenem, amikor aláírom az igaz­gató kinevezését. Akkor is kénytelen leszek megbízni őt a vállalat vezeté­sével, ha nem tudok róla semmit, bíznom kell abban, aki erre a poszt­ra javasolta. Jobb módszer híján a pályázatok kiírását is megpróbál­juk. Ebben legalább némi esélyt lá­tok a legjobb jelölt kiválasztására, de nincs rá garancia, hogy éppen őt választja a pályázati bizottság, amelybe pszichológusok, közgazdá­szok és műszakiak mellett más be­állítottságú szakemberek is bekerül­nek. A menedzserszakmát nálunk korábban senki sem tanulta. A szo­cializmus politikai gazdaságtanán nevelkedtünk, s érezzük annak min­den következményét. Káros volt a marxista irányvonal, az ópiumnál is rosszabb. Egybillió háromszázmil­liárd csehszlovák korona a belső eladósodottság az országban. Si­lány minden, az erdők, a földek, a gyárak, amelyek csak energiafaló termékeket és csapnivaló árut gyár­tanak. Ez az igazság, kérem, írják meg az embereknek, hogy tudják, miben leledzünk... ... Bármikor, bármilyen bírálat ér­het. Előre megmondom, dicséretre nem is számítok már, ránk csak a társadalmi szitkokból jut. Pedig kormányunk szinte a végtelenségig hajt. S ha netán két évig megmarad­na, akkor sem lesz módunk szem­mel látható eredményekkel dicse­kedni. És mindnyájan tudjuk: a nép olyan, mint a kisgyerek, aki mindent csak saját szemszögéből képes megítélni..." Lejegyezte: J. MÉSZÁROS KÁROLY Igazgató már van... Negyven év után újra megkezdte működését a Tatrabanka rimaszombati fiókja A Tatrabanka rimaszombati fióküzeme azon kevesek közé tartozott, amelyek a bank tudatos leépítéséig, tehát 1950-ig működésben voltak. A bankokra és taka­rékpénztárakra vonatkozó 158/1989-es törvényrendelet a negyvenéves kény­szerpihenőre ítélt bank számára is meg­hozta a felmentő ítéletet. A 45 százalék­ban külföldi alaptőkével induló bank iránt Rimaszombatban az elsők között kezdtek érdeklődni. Főleg a bank egykori ügyfelei hallatták hangjukat, és Július Andricák vezetésével egyre hangsúlyosabban az újjáalakulás húrjait pengették. így lett a ri­ma-parti járási székhely az első Tatra­bank-fiók várományosa, Andricák pedig az alapítással megbízott ügyintéző, ké­sőbb megbízott igazgató. Azóta hetek, sőt hónapok teltek el, mégsem lehet felhőtlen a megbízott igazgató öröme, ugyanis „írói életem értelmét vesztette" Alekszandr Fagyejev búcsúlevele 1956. május 13-án 15 óra körül pere­gyelkinói dácsájában egy pisztolylövéssel végzett magával Alekszandr Alekszandro­vics Fagyejev író, az SZKP KB póttagja. Ilyen tragikusan ért véget a nagy szovjet író élete, akinek sok müvét szovjet embe­rek milliói őrzik emlékezetükben. Az akkori nyomozás megállapította, hogy Fa­gyejev előző nap, május 12-én moszkvai lakásán tartózkodott, ahol hosszasan beszélgetett az őt felkereső Szamuil Marsak és Nyikolaj Pogo­gyin írókkal. Este Fagyejev 11 éves fiával, pere­gyelkinói dácsájába utazott, ahol élete utolsó percéig tartózkodott. Az író titkára, Knyipovics elmondta, hogy a Marsakkal folytatott beszélge­tés után Fagyejev sehogy sem tudott megnyu­godni, semmilyen altató nem hatott rá. A háztar­tási alkalmazott, Landiseva elmondta, hogy má­jus 13-án reggel Fagyejev kijött hozzá a konyhá­ba, de reggelit nem kórt. Nagyon izgatottnak látszott. 15 óra körül Fagyejev dolgozószobájába bement a fia, Misa, s apját a földön fekve, holtan találta, mellén lőtt sebbel. Mellette egy Nagan rendszerű pisztoly feküdt. Ugyanitt volt egy levél is, mely az SZKP KB-nak volt címezve... „Nem látok lehetőséget arra, hogy tovább éljek, mert a művészetet, amelynek életemet adtam, megfojtották a párt öntelt és tudatlan vezetői, és ezt most már nem lehet helyrehozni. Az irodalom legjobb emberei idő előtt, fiatalon meghaltak; a többiek, akik valamennyire képesek voltak valódi értékek létrehozására, meghaltak, mielőtt a 40-50 éves kort elérték volna. Az irodalmat - a legféltettebb kincset - oda­dobták a bürokratáknak és a nép legelmaradot­tabb elemeinek, a »legmagasabb« fórumokról - olyanokról, mint a moszkvai értekezlet vagy a párt XX. kongresszusa - elhangzott az új jelszó: »Fogjátok meg!« Az a rnód, amellyel »ki akarják javítani» a helyzetet, felháborító: össze­gyűjtöttek egy csapat tökfilkót, kivéve azt a né­hány becsületes embert, akiket ugyanígy üldöz­nek, és ezért nem mondhatják ki az igazságot - és a következtetések, melyek mélységesen Lenin-ellenesek, mert bürokratikus szokásokból fakadnak, megint csak a „bunkóval" fenyege­tőznek. Micsoda szabadságérzettel, a világ nyitottsá­gának érzetével kezdte írói pályáját az én nem­zedékem Lenin idején, milyen mérhetetlen erők­től duzzadt a lelkünk, milyen nagyszerű műveket írtunk és írhattunk volna még! Lenin halála után gyermeki szintre alacsonyí­tottak, megfojtottak bennünket, ideológiai ijeszt­getésekben volt részünk, és ezt »pártosságnak« nevezték. És most, amikor mindezt helyre lehet­ne hozni, megmutatkozott azok primitívsége, tu­datlansága és felháborító önteltsége, akiknek ez lenne a dolguk. Az irodalom tehetségtelen, kicsi­nyes, bosszúálló emberek hatalmába került. Az a maroknyi ember, aki megőrizte lelkében a szent tüzet, páriák módjára vegetál, és - koránál fogva - rövidesen távozik az élők sorából. És már nincs semmi lelki ösztönzés az alkotáshoz... Én, aki arra születtem, hogy a kommunizmus nevében nagy alkotásokat hozzak létre, aki 16 éves koromtól a párthoz, a munkásokhoz és a parasztokhoz tartozom, akit Isten nem hétköz­napi tehetséggel áldott meg, tele voltam a legma­gasztosabb gondolatokkal és érzésekkel, melyek csak a népnek a kommunizmus eszményeivel összefonódó életéből fakadhatnak. De igáslovat csináltak belőlem, egész életem­ben megszámlálhatatlan haszontalan, silány, bü­rokratikus feladat terhe alatt nyögtem, melyeket bárki teljesíthetett volna. És még most is, amikor összegezem életemet, elviselhetetlenül fáj visz­szaemlékeznem arra a sok legorombításra, meg­rovásra, kioktatásra, vagy egyszerűen csak ideo­lógiai fogyatékosságra, amit rám zúdítottak - pe­dig csodálatos népünk joggal lehetett volna rám büszke mélységesen kommunista tehetségem valódisága és belső szerénysége miatt. Az iro­dalmat - az új rendszernek ezt a legfőbb eredmé­nyét - megalázták, halálra üldözték, tönkretették. A nagy lenini tanítás haszonélvezőinek elbizako­dottsága még akkor is, ha esküsznek ezekre a tanokra, teljesen kiölte belőlem az irántuk való bizalmat, mert tőlük még rosszabbat lehet várni, mint a satrapa Sztálintól. Ő legalább művelt volt, de ezek tudatlanok. írói életem értelmét vesztette, s annak tudatá­ban, hogy megszabadulok ettől a förtelmes léte­zéstől, melyben aljassággal, hazugságokkal és rágalmakkal árasztottak el, kész örömmel távo­zom az életből... Utolsó reményem az volt, hogy ezt legalább megmondhassam azoknak az embereknek, akik az államot irányítják, de immár harmadik éve, hogy kéréseim ellenére még csak nem is fo­gadnak, Kérem, temessenek az anyám mellé. 1956. május 13. A. Fagyejev (Izvesztyija) a bankfióknak még nincs épülete. Hogy miért? - Mert nem tudunk zöld ágra vergődni a városi vezetőkkel - mondja az idős szakember. - Eredeti épületünket kértük vissza, és úgy volt, hogy október 15-ig a rendelkezésünkre bocsátják. Időközben azonban felerősödtek a tiltakozások, sőt azok az ellenvélemények is, melyek tulaj­donjogunkat is kétségbe vonják. Jelenleg ifjúsági ház működik a szóban forgó épü­letben, és kampányszerű kilincselgetés indult a városi és a járási vezetőknél, hogy ez ott is maradjon. Mi már nekik is, de magunknak is több épületet javasol­tunk a város különböző pontján, de egye­lőre csak érvelünk és ellenérvelünk, ered­ménytelenül. -Bankalapítási szándékunknak nyo­matékot adva nemrég személyesen is ellátogatott a Gömörbe Milan Lukáčik mérnök, a Tatrabanka szervezési ügyek­kel foglalkozó dolgozója és Jozef Rakús mérnök igazgató. A székház körüli gon­dok megvitatásán túl már az első üzleti tárgyalást is megejtették. Hallhatnánk er­ről is valamit? -Egy többmilliós beruházás fővállal­kozóiként és a kivitelezés biztosítóiként jelen voltunk azon a tárgyaláson, mely az Egészségügyi Minisztérium, a Slovako­terma és más kompetens ügyfelek rész­vételével zajlott nemrég a tornaijai ás­ványvíz ügyében. Természetesen mind a város, mind a járás érdekeit szem előtt tartva vállaljuk az építés teljes finanszíro­zását. Természetesen előzőleg külföldi üzletemberekkel is tárgyaltunk, így mond­hatom, hogy az ásványvíz külföldi értéke­sítése is számításba jön. - Bizonyára ismeretes a bankfiók jö­vőbeni szerkezeti felépítése is. Ha majd épület is lesz, milyen felállásban és mivel foglalkoznak majd itt, Rimaszombatban? -Mint már említettem, komoly nem­zetközi számítógéphálózatra rákapcso­lódva fogunk működni. Nem várakoztatjuk majd meg az ügyfeleket, minden ügyes­bajos dolgukat tíz percen belül elintézünk. Nem leszünk sokan, itt, a központban maximum tizenöt emberrel számolunk. Ezenkívül kihelyezett részlegeink lesz nek Tornaiján, Nyústyán, Poltáron, Lo­soncon és Nagykürtösön, mindenütt két­két ember fogadja majd a klienseket. A személyzet névsora már lassan össze­áll. Egyik alapkritériumunk az idegen nyelvek ismerete. Főleg a vállalkozók, a magánszemélyek és a szövetkezeti tár­sulások érdekeit szolgáljuk majd, külföldi tőke és érdekeltség bevonásával. POLGÁRI LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1990. XI. 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom