Új Szó, 1990. október (43. évfolyam, 230-256. szám)

1990-10-23 / 249. szám, kedd

Anyanyelvünkért józanul flogyan született meg a kormánykoalíció nyelvtörvénytervezete az volt, hogy a tervezet nem foglalkozhat a hivatalos szférán kívüli nyelvhasználattal. Ezt eredeti részletes tervezetünkben is elkerültük, mivel ez ellentétben áll liberális elveinkkel. Egy ilyen törvénytervezetet két megbeszélés után sikerült is összeállítani. Ez a szlovák nyelv hivatalos nyelvként történő elismeöllős László, az FMK ügyvivője tagja volt annak a bizottságnak, amely az elmúlt két hónapban tárgyalásokat folytatott a nyelvtörvény ügyében. Az alábbiakban a megbeszélések részleteiről és saját tapasztalatairól kérdeztük ót. • Miként fogadta az FMK a Matica slovenskának a nyár folyamán nyilvánosságra hozott nyelvtörvénytervezetét? - Azonnal tárgyalásokat kezdtünk koalíciós partnerünkkel, és figyelni kezdtük a többi politikai párt, valamint a tömegkommunikációs eszközök és a közvélemény reakcióit. Kezdetben a helyzetet nem tartottuk súlyosnak, ám augusztus folyamán nyilvánvalóvá vált az a riasztó tény, hogy a szlovák tömegkommunikációs eszközök túlnyomó többsége a Szlovák Nemzeti Párt által átvett nyelvtörvényjavaslatának támogatásához teremti meg a politikai légkört. • Hogyan és kikkel kezdődtek a tárgyalások és milyen volt a felek álláspontja? - A Nyilvánosság az Erőszak Ellen Mozgalommal megbeszéléseket kezdeményeztünk, augusztusban pedig két rövid írásos elemzést készítettünk. Az egyik a Matica slovenská nyelvtörvénytervezetének kritikája volt, a másik pedig az államnyelv és a hivatalos nyelv fogalmát világította meg. A kisebbségi nyelvnek szabad használatából indult ki, bemutatva a pozitív nyugat-európai példákat, de a negatívakat is. Ezt követően az államnyelv fogalma nem szerepel többé a kormánykoalíció pártjainak tervezeteiben, továbbá az is világossá vált, milyen következményekkel járna egy diszkriminatív nyelvtörvény elfogadása. A szlovák sajtóban uralkodó erőviszonyok szeptemberre egyértelművé tették hogy nincs más megoldás, ki kell dolgozni egy másik elfogadható javaslatot. Olyat, mely parlamenti többségre is számíthat. Pedig az egész nyelvtörvényprobléma, ha nem gondolok a mögötte húzódó törekvésekre, a 19. századba tartozna. Ebben a helyzetben a kormánykoalíció pártjai egy alternatív nyelvtörvény kidolgozását határozták el, és egy közös bizottság felállításáról döntöttek. Az FMK-t a bizottságban Gyurovszky László, A. Nagy László, Csekes Erika, Berényi József, Végh László valamint jómagam képviseltük. A tárgyalásokat az indította el, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom a koalíciótól függetlenül készített egy törvénytervezetet, mely jóval enyhébb volt ugyan a Szlovák Nemzeti Párténál, de több, számunkra elfogadhatatlan részt tartalmazott. Legfőbb kifogásunk az volt, hogy a hivatalos érintkezésen kívüli területeken is szabályozni kívánta többek között bármiféle szervezet, egylet, társaság nyelvhasználatát. • Milyen volt , az FMK álláspontja? - A bizottság első összejövetelére egy 12 pontból álló nyelvtörvényjavaslattal érkeztünk. Ez szabályozta a kisebbségi nyelvhasználatot a parlamentben, a kormány munkájában, a területi és az önigazgatási szervekben, a jogszolgáltatásban, a belügyi szervekben, ezeken belül külön kitért a kisebbségi nyelvek írásban és szóban történő használatára, foglalkozott a kétnyelvű feliratokkal, az okmányokkal, közleményekkel, hirdetményekkel, azaz a hivatalos tömegkommunikáció külön, féle formáival, a törvények, rendeletek nyilvánosságra hozatalával kisebbségi nyelven, valamint a kisebbségek nyelvét beszélő, illetve azt elsajátítani kívánó többségi nemzethez tartozó hivatalnokok erkölcsi és anyagi motivációjával. Ám a Kereszténydemokrata Mozgalom törvénytervezete körül kialakult vita, valamint saját javaslatunk ismertetése világossá tette, hogy egy ilyen törvénytervezetnek a jelenlegi helyzetben semmi esélye arra, hogy megszerezze a parlamenti képviselők szavazatainak legalább 51 százalékát. Márpedig ez esetben egy ilyen részletes nyelvtörvénytervezet nem tudja megakadályozni a Szlovák Nemzeti Párt tervezetének elfogadását. Új tárgyalási stratégiánk ezért az lett, hogy egy olyan törvénytervezetet kell alkotni, mely nem diszkriminatív, azaz semmilyen módon nem korlátozza a kisebbségi nyelvhasználatot, ám eléggé általános és tömör ahhoz, hogy esélye legyen a parlamenti többség megszerzésére. Jovábbi szempontunk Tóthpál Gyula felvétele rése mellett tartalmazta a'kisebbségi nyelvek használatának jogát, a feliratok kétnyelvűségét, továbbá minden ellenkező törekvés ellenére sem tartalmazta a hivatalos nyelv kötelező ismeretét. Hosszas vitákkal sikerült elérnünk, hogy a törvénytervezetben a kétnyelvű feliratokra vonatkozó résznél a kisebbség arányszámára vonatkozó 50 százalékos határértéket leszorítottuk 20 százalékosra. Nem kerültek bele olyan, a vitában felvetett javaslatok, mint például a szervezetek hivatalos nyelven történő kötelező megnevezése, a tömegkommunikációban használható nyelv kérdése, valamint más diszkriminatív részek. Mindezt sikerült úgy elérnünk, hogy eközben nem vesztettük el sem a Kereszténydemokrata Mozgalom, sem a Demokrata Párt jelenlévő képviselőinek a támogatását. • Úgy tudom, ezt a törvénytervezetet továbbiak követték. - Igen. A Demokrata Párt képviselői ekkor egy politikailag rendkívül veszélyes kezdeményezéssel álltak elő. Javasolták, hogy a kormánykoalíció pártjai és a Szlovák Nemzeti Párt kezdjenek tárgyalásokat a két törvénytervezet egyeztetése céljából. A helyzet azzal fenyegetett, hogy a Szlovák Nemzeti Párt nagy nyomást gyakorol rriajd a kormánykoalíció pártjaira, ugyanis ekkorra a tömegtájékoztatási eszközökben már kezdett kritikussá válni a helyzet. Mindenütt a dél-szlovákiai szlovákok elnyomásáról, asszimilációjáról írtak és beszéltek. A javaslatot azonban sajnos nem lehetett meg-' kerülni. A Szlovák Nemzeti Párt az első tárgyalásra megfelelő számú ún. „szakértőt" hozott magával. Ezek olyan hangulatot teremtettek, hogy a kormánypártok több képviselője azonnal elállt a koalíciós javaslat támogatásától. A válságos helyzetben a Nyilvánosság az Erőszak Ellen-nel közösen új tárgyalást kezdeményeztünk a kormánykoalíció pártjaival. Ezen ismertettük az összes nemzetközi egyezményt. Felhívtuk a figyelmet a koppenhágai egyezmény egyik részének pontatlan szlovák fordítására, felvázoltuk a várható negatív nemzetközi és belpolitikai következményeket. A megbeszélés végén ismét helyreállt a • kormánypártok egysége az eredeti koalíciós javaslat körül. • Hogyan folytatódtak ezután a tárgyalások? -A Szlovák Nemzeti Párttal két további tárgyaláson vettünk részt. Az elsőn részt vett a Matica slovenská vezetője, Markuš úr is. Ezen a megbeszélésen néhány kérdésben mintha mutatkozott volna némi hajlandóság a megegyezésre a Szlovák Nemzeti Párt képviselői részéről. A következő megbeszélésen azonban minden korábbi konstruktív kijelentésüket visszavonták, és a konfrontáció irányába elmozdulva bejelentették, nem állnak el a meghirdetett tömegdemonstrációtól. Ez egyértelművé tette, hogy itt a politikai hatalomért folyik a harc. Ez újabb válságos helyzetet idézett elő a kormánykoalíció pártjai között. A koalíciós törvénytervezetet át kell fogalmazni. Az eredmény egy számunkra valamivel kedvezőtlenebb törvénytervezet lett. Ekkor már tudtuk, hogy nem ez lesz az utolsó tervezet, a helyzet tovább romolhat, de esetleg javulhat is. Az első fenyegető jelek akkor mutatkoztak, amikor a Demokrata Párt képviselője viszszavonta aláírását, valamint amikor kezdett világossá válni, mekkora energiát fordít a Szlovák Nemzeti Párt a tömegdemonstráció megszervezésére. Ez ismét elbizonytalanította a Kereszténydemokrata Mozgalom több képviselőjét és mozgalmukban frakcióharc jelei mutatkoztak. A tüntetés pedig végleg megbontotta a második koalíciós tervezet körüli konszenzust. Az ezt követő időszakban a koalíciós pártok több parlamenti képviselője hajlott arra, hogy a Szlovák Nemzeti Párt tervezetére szavazzon. • Mit tett ebben az új válsághelyzetben az FMK? -Azonnal újabb tárgyalásokat kezdtünk a Nyilvánosság az Erőszak Ellen-nel, továbbá az Európa Tanácshoz és a külföldi sajtóhoz fordultunk. Ekkor váltak rendkívül értékessé nyugat-európai és hazai kapcsolataink, valamint részvételünk a kormányban. Zászlós Gábor kormányalelnök meg tudta teremteni azt a kormányon belüli légkört, hogy részben onnan, részben pedig a Nyilvánosság az Erőszak ellen részéről határozott állásfoglalások születtek és ezeket egy, a korábbiaknál kedvezőbb törvényjavaslat követte. Pedig a helyzetet tovább nehezítették az időközben kirobbant botrányok. Többek között a himnuszügy, valamint a miniszterelnök legitimitásának kétségbevonása. Ez utóbbi botrány a kormány és a szlovák politikai élet több tagját rendkívül tartózkodóvá tette a kisebbségi nyelvhasználat kérdésében. • Tudomásom szerint az Együttélés és az MKDM is beterjesztette törvénytervezetét. Hogyan befolyásolta ez a lépés a helyzetet? - Ez az utolsó válság előtt történt, és arra semmilyen hatással nem volt. Ezeken a vitákon néhány indulatos megjegyzést leszámítva, érdemben ezzel a törvénytervezettel nem is foglalkoztak. Itt meg kell jegyeznem, hogy javaslatukat szerintem későn terjesztették be. Az FMK így abba a nehéz helyzetbe került, hogy egyedüli magyar erőként vett részt a Szlovák Nemzeti Párttal folytatott tárgyalásokon. Remélem, hogy a végső döntésnél olyan józan megfontolás kerekedik felül a magyar képviselőkben, ahogy azt az MKDM és az' Együttélés részéről már a parlamenti bizottságok vitáiban is tapasztalhattuk. Az épület előtt tüntetni fog a tömeg, a képviselőkre óriási lelki nyomás nehezedik majd és a Szlovák Nemzeti Párt törekvéseivel szemben minden szavazat döntő lesz. NÉMETH SZILVIA A magyar forradalom és a szlovákiai magyarság Szellemét nem ölhették meg N

emzedékemből, gondolom ma már kevesen emlékeznek szívesen az ötvenes évekre. Nyilván nem ok nélkül. A magam nemzedéke tulajdonképpen minden rosszat, megpróbáltatást átélt, ami átélhető. Kamaszként éltük meg a háborús halálhíreket, a gettóba, majd a lágerba hurcolást. Aztán a kitelepítést, az anyanyelvünkön való szólás, tanulás jogának sárbatiprását. Nehéz évek megaláztatásának terhét hordjuk magunkban, mégsem él bennünk bosszúvágy, de történelmi bűntudat se. Szinte észrevétlenül csöppentünk, a felszabadultság, az újra otthonratalálás korszakába is. Istennek hittünk egy kegyetlen, véres kezű diktátort: Sztálint. Én - sok költőtársamhoz hasonlóan - verset is írtam hozzá. A jelszavaktól, hazugságoktól terhes romantikus lelkesedés évek idejét éltük. Mennyi egymásnak ellentmondó hatásnak voltunk kitéve! Én például, amikor 1953-ban kezembe vehettem a tanítói oklevelet, úgy tudtam és hittem - mert úgy tanították velem hogy a keményebb éveknek már vége, és lazítanak valamit az osztályharcon is. Szabadon utazhatok a testvérnek hitt szocialista országokba, így Magyarországra is, ahol közeli rokonaimat már nyolc éve nem látogathattam meg. Erre csak 1956 őszén kerülhetett sor. Azon a reggelen, amikor felültem a gyorsvonatra, szürke köd terült az állomásra, dér lépté be a síneket, a hideg lehelet megérintette arcomat, de boldog voltam, hogy végre megláthatom Budapestet és szeretteimet. De még ezt megelőzően, kezdő riporterként jártam Nagyszelmencen és jutottam el a szovjet határ közelébe. Csak megdöbbenve tudom ma is felidézni magamban a szemem elé tárult képet. Kis- és Nagyszelmenc egy kőhajításnyira van egymástól. A két falut mégis háromszoros szögesdrótkerítés választotta el, száz méterenként magas őrtornyok álltak komoran a szemerkélő őszi esőben. A kerítés mindkét oldala felszántva és simára boronálva. így védte két testvérország a közös határát! Alig tudom most is magamban tartani a kérdést: kitől, mitől? És kinek volt ez jó? Ma már tudjuk: a szocializmusnak semmiképpen. Eltűnődöm azon is; miért kellett erről negyven évig hallgatni, mint sok mindenről. Azon aztán már ne is csodálkozzunk, hogy akkoriban állandó útlevélről nem is álmodhattunk. S ha valaki - mint én is - nagy utánajárással mégis kapott útlevelet (Prágában), s amint hazajött, azonnal vissza kellett adnia személyesen, ugyancsak Prágában. E tekintetben is szellemileg kiskorúnak tartották az embert, pedig már mögöttünk volt a sztálinizmus szörnyű bűneit leleplező, huszadik szovjet pártkongresszus. A hazai közvéleményt nem tájékoztatták hitelesen és objektíven arról sem, hogy 1956 nyarán a Magyar Népköztársaságban megindult egy demokratizálódási folyamat, amit az értelmiségiek, élükön az írókkal és újságírókkal indítottak el. Keresték ki és kik a felelősek az elkövetett törvénysértésekért, a sztálini gigantomániáért, a gazdasági, a szellemi és erkölcsi csődért. Azóta már ismert tény, hogy a bősi-nagymarosi vízerőmű terve is egykorú az akkori gigantikus nagyberuházásokkal, melyekkel már azokban az években is baj volt. Nem kívánom részletezni, mi, miért is történt valójában 1956 októberében Magyarországon. Ezt azóta már sokan hitelesen és pontosan megírták. Hogyan éltük át é>> éltem át én azokat a történelmet formáló napokat, heteket? Úgy vélem, hogy a legpontosabban akkor fogalmazok, ha azt mondom: reménykedő aggodalommal. Én a forradalom kitörése után egy héttel jöttem haza Magyarországról, ahol két hétig tartózkodtam. Nem kívánok általánosítani, de azt határozottan állítom', hogy a figyelmes, szemlélő, felelős állampolgár a korabeli újságokból és a rádió gyéren csordogáló híranyagából is levonta azt a következtetést, hogy a szocializmus építése körül valami nincs rendben. Erről például mi, újságírók nyíltan beszéltünk a párt- és szerkesztőségi gyűléseken, de a kávéházakban, sőt nyilvános rendezvényeken is. A titkolódzás azt eredményezte, hogy a hazai magyar értelmiség tekintete kezdett egyre jobban Budapestre szegeződni. Persze, ezzel párhuzamosan megszaporodtak a rendőrségi zaklatások, kihallgatások is. Ekkor vetődött fel a Sarló mozgalom újraélesztése is. Az első ilyen összejövetel a Tátra kávéházban volt, melyen többek között részt vett Tőzsér Árpád, Szőke József, Bábi Tibor, Ozsvald Árpád, Dénes György, jómagam és még sokan mások. Sajnos, a második összejövetelre rendőri közbelépés miatt már nem kerülhetett sor. Tény, hogy egy önérzetében megaláztatott magyar kisebbség természetes reakciója is kifejeződött abban, hogy nem szívesen táncol a számára idegen muzsikára. Arcunkról ekkor kezdett eltűnni a kötelező hurráoptimizmus és a mosoly. Egyre komorabbak lettünk. Hadd jegyezzem meg azt is, hogy amit tettünk, nem szakállas külföldi nacionalisták sugallatára tettük, miként azt a hatalom minden áron bizonyítani akarta. A

múlt önmagunk tükre is. Változni és változtatni akartunk. Megtalálni igaz arcunkat, azt, honnan jöttünk és merre tartunk. Közben Nagy Lászlóval mormoltuk magunkban: „Az ember nem adhatja meg magát". De a nemzet és a nemzetiség se. Magyarországon láttam és hallottam beszélni a Petőfi Körben jeles írókat, költőket, szociológusokat, politikusokat, akik nyilvánosan fogalmazták meg a jövő Magyarország alapozó programját a demokratikus magyar jövendőt. Új, szabad, független Kert-Magyarország jövőképét rajzolták meg. A végkifejletet ismerjük. Szovjet tankok fojtották vérbe a forradalmat. De szellemét nem ölhették meg! 1956 szelleme nemzetiségi életünkben is meghatározó maradt napjainkig, és vált hitelesíthető és bizonyítható erővé, amit még jobban erősített a Prágai Tavasz, melynek virága most kezd új ra szárba szökkenni. TÖRÖK ELEMÉR Az önkéntes tűzoltók jövője Sok még a kérdőjel -Az önkéntes tűzoltókra mindig szükség volt és lesz - állítja Martin Bešina, az SZK Tűzvédelmi Szövetsége Központi Bizottságának az alelnöke. - Minden település érdeke, hogy cselekvőképes tűzoltó egyesülete legyen, tekintet nélkül arra', hogy a jövőben mi lesz az elnevezése. Tárgyalásokat folytattunk a Városok és Községek Szlovákiai Szövetségével és a legfontosabb kérdésekben egyetértettünk. Ma a szövetség 3653 alapszervezetében csaknem 190 ezer tag tevékenykedik, illetve ennyit tartottak nyilván az év elején. Azóta csökkent a taglétszám, de a legkitartóbbak, az igazi tűzoltók maradtak. Tudják, hogy a társadalomban végbemenő . változásokkal nekik is lépést kell tartaniuk, mint bizonyítják ezt dr. Jozef Minarik ügyvezető elnök, szavai is. - Depolitizáltuk a szövetséget A fontosabb tisztségekbe kipróbált, tapasztalt, az önkéntes tűzoltókhoz hú emberek kerültek, akik a tisztségüket a mindennapi munkájuk mellett látják el. Felszámoltuk a kerületi bizottságokat, a központi bizottság létszámát jelentősen csökkentettük, s ez vár a közeljövőben a járási bizottságokra is. A központi bizottság a legutóbbi ülésen úgy döntött, hogy márciusban összehívja a szövetség rendkívüli kongresszusát, amelynek feladata lesz értékelni az önkéntes tűzoltók eddigi munkáját, feltárni a fogyatékosságokat, s kijelölni a további tennivalókat. Ilyen vagy olyan formában a szövetség az emberek százait mozgatta meg. Nem a gyéren látogatott taggyűlésekre gondolunk, hanem a helyi, a körzeti, á járási és az országos tűzoltó versenyekre. Volt és van olyan község, amely több tűzoltórajjal is képviseltette magát ezeken a vetélkedőkön. így például a legutóbbi „lángocska" elnevezésű versenyen csaknem harmincezer tanuló vett részt. - Sok minden megváltozott az oktatás terén az iskolákban is. A pionírmozgalom megszűnt. Mi azonban úgy véljük, nekünk nem szabad kivonulnunk az iskolákból. Tárgyaltunk a tárca képviselőivel, akik támogatásukról biztosítottak. A jövőben a szakköri tevékenység keretében foglalkoznánk a tanulókkal - mondja Minarik elnök. Az önkéntes tűzoltók évente több mint félmillió lakásban, kisebb üzemrészlegben tartanak megelőző ellenőrzést és a legutóbb is több mint negyvenezer fogyatékosságot állapítottak meg. Tették mindezt szabadidejükben és megfelelő szakértelemmel. A legtöbb mezőgazdasági és kisebb ipari üzemben is az önkéntes tűzoltók képezik az üzemi tűzoltó egységet. Igaz, felszereltségük nem mindenütt egyforma, de tegyük hozzá, hogy a meglévő műszaki eszközöknek nem mindenütt viselik úgy gondját, mint az elvárható lenne. Az önkormányzati választások után minden bizonnyal e téren is változás történik, hiszen az önkormányzatoknak és a település minden lakosának érdeke lesz, hogy tulajdonukban lévő eszközök karbantartásáról jobban törődjenek. - Ma még nem tudjuk pontosan a továbbiakban hogyan alakul a szövetség sorsa, azt viszont igen, hogy a jövőben nem számíthatunk olyan támogatásra, mint eddig. Szerencsére ma már nyolcvan alapszervezet a tevékenységéhez szükséges eszközök egy részét saját vállalkozásából fedezi. Azt hiszem, ez lesz a jövő útja - vélekedik Martin Bešina. (németh) ÚJ SZÚ 4 1990. X. 23.