Új Szó, 1990. szeptember (43. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-27 / 227. szám, csütörtök

Az alábbi írás szerzője a Népszabadság prágai tudósítója. Úgy véljük, nemcsak érdekes, hanem tanulságos is megismerni egy olyan külföldi újságíró véleményét, aki önmaga is ott él hazánk belpolitikai eseményeinek a sodrában. N

émi malíciával még az az állítás is megkockáztatható: Miroslav Štépánnak jót tett a börtön. Legalábbis, ami testi mivoltát illeti: minimum 10 kilót leadott az elmúlt hónapokban, s korábbi önmagához képest már-már karcsú lett. Hangulata is kiváló - a kamera tanúsága szerint -, mosolyog, anekdotázik a képernyőn. Éppenséggel akad oka a jókedvkapcsán történtek - mindeddig vajmi csekély eredménnyel. Először is: az ominózus papír - hiteles aláírásokkal - fellelhetetlen; ha egyáltalán létezik, azt nagy valószínűséggel nem Csehszlovákiában kell keresni. Másodszor: megidézték ugyan Bilakot, Husákot, Hegenbartot és a többieket a rendőrségre, ám a dolog kifejezetten balul sült el. A kihallgatások ugyanis a jelek szerint nem hoztak kézzelfogható eredményt. Ugyanakkor mivel a választási kampány tetőpontján gyűjtötték be a társaságot - a Polgári Fórumra azonnal rásütötték az ellenfelek, hogy szimpla kampányfogást alkalmazott velük szemben. Végül is olyan viharos gyorsasággal engedték szabadon a lefogottakat, hogy Prága még napokig az ügyön derült. Elterjedt, hogy egy túlbuzgó őrŠtépán mosolya re. Igaz, első fokon négy évre ítélték, de a legsúlyosabb vádat - a tavaly novemberi diáktüntetés szétveretését - az időközben meghirdetett amnesztia miatt elejtették, ráadásul a múlt év januári és októberi tömegmegmozdulásokat követő megtorlások kapcsán kiszabott büntetésének letöltését sem kell egyelőre megkezdenie. A fellebbviteli tárgyaláson (reményei szerint) rámosolyoghat még a jó szerencse. Hiszen nem győzi hangoztatni ezúttal sem a riporternek, hogy semmiben sem érzi vétkesnek magát. De még ha be kellene is vonulnia újra a fogházba, addig is otthoni környezetben pihenheti ki az elmúlt hónapok megpróbáltatásait. S ez a környezet nem akármilyen. A kamera kedvtelve időzik a zöldövezeti villa részletein: a hófehér falakon, a tisztára söpört járdán, a gondozott virágágyásokon, a frissen festett kerti bútorokon. A mikrofonba behallatszik a rigófütty, miközben a volt prágai párttitkár megosztja magvas gondolatait a nézőkkel. Amelyek olykor szinte már emberszabásúnak hatnak, más alkalmakkor viszont egyáltalán nem. Különösen nem olyankor, amikor másokról beszél. Talán nem is jó szó, hogy beszél, sokkal inkább bemártja volt elvtársait, más pártok vezetőit. S ilyenkor egyáltalán nem meghurcolt áldozatnak tetszik a képernyőn. Hanem újra annak, aminek fénykorában a közvélemény mindig is látta őt: a husáki-jakeši vezetés egyik legvisszataszítóbb figurájának. Mert nem véletlen, hogy Štépán mindeddig az egyetlen tagja a bukott első vezetésnek, aki rács mögé került. Az ő személye váltja ki mindmáig a legkevesebb szánalmat az emberekből, főként persze a prágaiakból. S ez érthető is, figyelembe véve, hogy Štépán az elmúlt 2-3 évben módszeresen végigverette-vízágyúzta a fél várost. Majd pedig, egy-egy nagyobb akciója után, milicista-egyenruhába bújva (a prágai népi milicisták tótumfaktuma is ő volt), a verések legfőbb színhelyén, a Vencel téren parolázott az arra érdemes egyenruhásokkal, ilyen-olyan kitüntetéseket osztogatva. Prágai „városlásának" logikus gyümölcse, hogy Jakeš után ő volt az első, akinek lemondását kezdték követelni a fordulat idején. (Egyébként nemcsak a tüntetők, hanem az akkoriban zajló pártaktívák részvevői is.) Érdekes - illetve a cseh mentalitást tekintve talán nem is oly meglepő -, hogy mindennek ellenére viszonylag kevesen kiáltottak „Feszítsd meg!"-et akkor, amikor megkezdődött ellene az eljárás. S még kevesebben, amikor tárgyalása alatt sápadtan, lötyögő zakóban, fegyőrei között vonulva láttatta őt többször is a tv-kamera. Mint ahogy most sem kéri senki számon senkin, miért e szolid családi há'z teraszán cseveg Miroslav Štépán a riporterrel, ahelyett, hogy a cellában ülne. U

gyanígy, ugyanebben bizakodnak vezetőtársai is; ók alighanem több okkal, mint Štépán. Nekik eddig is kevesebb okuk volt panaszra. A volt prágai titkáron kívül közülük jóformán "senki sem szagolt eddig börtönlevegőt, még a kihallgatószobáig is alig-alig jutott el valamelyikük. Nem mintha nem lett volna eddig rá szándék. A'legkomolyabb próbálkozások felelősségre vonásukra az úgynevezett 1968-as behívólevél szemes rendőr kétszer kísérte be az őrsre Hegenbartot, a KB adminisztratív osztályának volt nagyhatalmú vezetőjét. Mégpedig azért, mert mire bemondta elfogását a rádió, addigra már szabadon is engedték. A szóban forgó rendőr azonban ezt nem tudhatta: meghallgatta a Hegenbart lefogásáról szóló hírt a rádióban, s alig néhány percre rá az utcán felismerte a már hazafelé baktató Hegenbartot. Nos, azonnal őrizetbe is vette, mert azt hitte, az illető megszökött a fogházból. H

ogy az ügy jogi megalapozásában valóban történt valami hiba, azt két dolog is mutatja. Egyrészt az illetők újbóli kihallgatásáról azóta se adtak ki hírt; másrészt az akkori főügyész a jól értesült prágaiak szerint röviddel később pontosan ebbe a vizsgálatba bukott bele. S bár az új főügyész épp a minap közölte, hogy a vizsgálat nem aludt el, ám semmi kétség afelől, hogy az illetők szabad mozgásukban pillanatnyilag nincsenek korlátozva. A közelmúlt politikai nagymoguljai szinte teljes számban részt vettek a minap neves harcostársuk, Alois Indra temetésén is. Ott volt például Lenárt, Bilak, Fojtík, Zavadilés Hoffmann. Az eseményről megjelentetett fotókon jól láthatóan változatlanul Jakeš van a középpontban. Oróla ugyancsak keveset hallani, de egybehangzó az az állítás, hogy kiválóan érzi magát szép nagy házában. Ugyanez nem mondható el Gustáv Husákról. Ő egy Pozsonyhoz tartozó kis faluba vonult vissza, a család tulajdonában levő házban él, majdnem teljesen vak. Husák hiányzott Indra temetéséről, miként Antonín Kapek és Viliam Šalgovič. Ők mindketten öngyilkosok lettek az elmúlt hónapokban. A volt prágai vezető párttitkár - Štépán elődje - még Husákkal együtt bukott annak idején, Šalgovič (1968ban belügyminiszter-helyettes, később a szlovák parlament elnöke) hagyott ugyan hátra búcsúlevelet, de máig sem tudni, hogy a felelősség súlya, avagy éppen az esetleges felelősségre vonástól való félelem késztette őket végzetes lépésükre. Tény, hogy mindkettőjük nevét az állítólagos „főbehívók" között emlegetik. Kapek és Šalgovič tragikus esete nem egyedi. Igaz, a legfelső vezetés tagjai közül csak ők ketten vetettek önkezűleg véget életüknek, ám a párt- és állami apparátus, nem utolsósorban pedig az erőszakszervezetek alsóbb régióiban télen-tavasszal többen is a halált választották. Főként olyan rendőrtisztek, akik tevékenyen részt vettek tüntetések szétverésében. V

an-e ilyen üldözés valójában? Szervezett és tömeges formában semmiképpen. Tény, hogy a demokratikus fordulat után a CSKP egésze a társadalom nyilainak záporába került. S ez kevéssé meglepő, figyelembe véve, hogy a térség egyik legdogmatikusabb, sok tekintetben sztálinista pártjáról van szó, amely igencsak kemény diktatúra formájában gyakorolta a hatalmat. Több mint másfél milliós tagságból egymillió gyorsan el is hagyta a pártot, amely kizárta soraiból az előző kormányzat legismertebb és leghírhedtebb figuráit, másrészt öntisztulást hirdetett. Ez az átalakulás azonban - általános megítélés szerint - lassú, kényszeredett, nem meggyőző, s a kommunista pártok hagyományos eszmerendszerére korlátozódik. A CSKP „szociáldemokratizálódása" nincs igazán napirenden. Mindennek ellenére a kommunisták a választásokon meglepően jól szerepeltek: a párt 14 százalékot meghaladó szavazatarányával a második legerősebb parlamenti frakciót állította ki. A CSKP ezzel együtt is lényegében a politikai és a társadalmi élet perifériájára sodródott, s közben diszkriminációra panaszkodik. L

egfőképpen három dolgot nehezményez a párt. Először: . a vállalatoknál, intézményeknél a helyi Polgári Fórum bábáskodásával megtartott bizalmi szavazásokon (a CSKP szerint) jó néhány olyan vezetőt kigolyóztak, akinek egyetlen vétke: párttag. Másodszor: a parlament elnöksége rendelettel bővítette ki a minisztériumok által kinevezéssel betölthető vezető állások körét. E döntés óta nem történt még annyi új kinevezés, amelynek alapján igazoltnak lehetne tekinteni a CSKP ama gyanúját, hogy e rendelet leváltási láncreakciót indíthat el a vezető beosztásban levő tagjai sorában. Harmadszor: a CSKP úgy sejti, hogy a vezető kormánypárt tisztogatásra készül a minisztériumokban. Ez persze a csúcsokat már nem érintené - ott már nincsenek aktív CSKP-tagok, legfeljebb „átálltak". Ilyenek, igaz, meglehetősen szép számmal akadnak a különféle magas kormányposztokon. Havelék jobboldali ellenzéke ezt gyakran szemére is hányja például Calfa miniszterelnöknek, aki maga is az „átálltak" egyike. E megjegyzésekre Havel elnök egy alkalommal természetes könnyedséggel annyit válaszolt, hogy az illető urak ,,a minimálisan szükséges folyamatosságot" garantálják az ország irányításában. Az alsóbb szinteken viszont jórészt még a régi szakembergárda ül - a PF most állítólag az ő kibillentésükre törekszik. A nyilvánosságot kapott „szelekciós listákról" a vezető kormányerőnek az a véleménye, hogy ezek nem tükrözik a PF tényleges szándékait. Maga az államfő is úgy nyilatkozott, hogy ,

ta gazdaság bürokratikus kolosszusát szét kell törni" ugyan, de nem ,,kommunista típusú tisztogatások" révén, hanem törvényes, jogi eszközökkel. A

bukott rendszer egyik alapelve volt, hogy ellenfeleit (ha nem börtönözte be, vagy űzte külföldre őket) nem engedte értelmiségi munkát végezni. A prágai humor szerint azért van hiány ma kazánfűtőben, parkőrben és segédmunkás-, ban, mert azokból, akik eddig e munkaköröket betöltötték, újabban miniszterek, nagykövetek, egyetemi rektorok lettek. Vajon ezek az állások most Štépánékra várnak? Ez gyakorlatilag ki van zárva. Havel és az új vezető garnitúra többször kijelentette, hogy nem akar bosszút vagy megtorlást, ,,mindöszsze" igazságot. S eddig az új vezetés valóban vigyázott rá, nehogy rá lehessen fogni, hogy „visszatorol", s ő is úgy bánik ellenfeleivel, mint azok ővele tették még pár hónappal ezelőtt is. Vagyis az érdekelt cégek jól teszik, ha nem arra várnak, hogy a megüresedett kazánfűtői állásaik betöltésére jelentkezzék náluk Jakeš, Štépán vagy Hoffmann. Prága, 1990. szeptember. KIS TIBOR Kifogásolják a készülő agrárreformot Beszélgetés PAVOL DELINGÁVAL, a CSSZMP Szlovákiai Bizottságának elnökével A Csehszlovák Mezőgazdasági Párt Szlovákiai Bizottságának elnöksége nemrég nyílt közleményben foglalt állást a mezőgazdaságban uralkodó állapotokat és az agrárreform körüli huzavonát érintő kérdésekben. Pavol Delíngát, a párt szlovákiai bizottságának elnökét kérdeztük meg, mi késztette őket erre a lépésre? - Még a nyáreleji sztrájkkészültséget követő közös tanácskozáson a mezőgazdaságban érdekelt valamennyi politikai erő részvételével megegyezés született arról, hogy az agrárreform szlovákiai változatát közösen fogjuk megvitatni, s együtt teszünk javaslatot a reform szlovákiai feltételeket is figyelembe vevő gyakorlati megvalósítására. Sajnos, az utóbbi időben azonban azt tapasztaljuk, hogy másokkal együtt fokozatosan mi is kiszorulunk az érdemi tárgyalásokból. Jelenleg semmilyen hivatalos információ nem áll rendelkezésünkre arról, miként áll az agrárreform, melyek az alapvető kiindulási pontjai. Úgy véljük, a tárcának sürgősen nyilvánosságra kell hoznia a leglényegesebb információkat. Annál is inkább, mivel a mezőgazdasági üzemek teljesen új helyzet előtt állnak. Anyagi helyzetük egyáltalán nem mondható rózsásnak, ráadásul a jövő évi ár- és támogatási politika alapelveit csak találgathatják. Az említett nyáreleji találkozón arról is egyezség született, hogy a tervezésnél nékülözhetetlen alapelveket legkésőbb szeptember 15-ig nyilvánosságra hozzák. Máig (szept. 19. - a szerk. megj.) azonban se hírük, se hamvuk. • Milyen agrárreformot hajlandók támogatni? - Alapvető elképzelésünk, hogy a piaci mechanizmus révén a mezőgazdaságban is egyenlő feltételeket kell kialakítani valamennyi tulajdonés vállalkozási forma számára. Csakis olyan agrárreform megvalósítását támogatjuk, amely maximális mértékben figyelembe veszi Szlovákia mezőgazdaságának specifikus feltételeit. Javasoljuk, hogy az agrárreform sarkalatos kérdéseinek megvitatására gazdasági és érdekvédelmi szakértőkből alakítsák meg a mezőgazdasági tanácsot. Ez bekapcsolódna a vitás kérdések megoldásába, illetve véleményezné a tárca elképzeléseit, az alakulóban levő Mezőgazdasági Kamara pedig - küldetésének megfelelően - elsősorban a termelők érdekvédelmével, illetve a kereskedelmi és egyéb vállalkozói tevékenység támogatásával foglalkozhatna. • Állásfoglalásukban bírálják a tárca vezetését az egyoldalúan végrehajtott vezetőváltás miatt. Miért? - Nem érthetünk egyet az SZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumában folyó kádercserék módszereivel. Úgy tűnik, mintha az ágazat valamennyi vezető posztja a Kereszténydemokrata Mozgalom és az NYEE képviselői számára lenne fenntartva. Ráadásul a minisztériumba tömegesen kerülnek új emberek a kutatóintézetekből. Nem vonjuk kétségbe a szaktudásukat, de úgy véljük, a mezőgazdaságban van elég gyakorlati szakember, akik jól ismerik az ágazat problémáit. Talán nekik is lehetőséget kéne kapniuk. Szerintünk olyan szakembereknek kellene funkcióba kerülniük, akik nemcsak szép jelentéseket tudnak írni, de vállalkozni is tudnak és mernek. • A politikai és gazdasági gondokat az idén katasztrofális aszálykár tetézte. Milyen kiutat látnak ebből a helyzetből? - Mindent el kell követni, hogy a hosszan tartó szárazság következményeit minimálisra csökkentsük. A minisztériumnak konkrét tervet kell kidolgoznia a szárazság hatásainak mérsékelésére, s ezt a tervezetet a kormány elé kell tárni. A terméskiesésből fakadó pénzügyi kár egy részét a biztosító ugyan megtéríti, de pénzzel ugyebár nem lehet etetni az állatokat. A takarmánykészlet sok helyütt aligha tart ki a tél végéig. Ez olyan probléma, amit csak kormányszinten lehet és kell megoldani. Nem engedhetjük meg, hogy ezt az égető problémát különböző politikai, nemzetiségi és egyéb érdekvédelmi viták háttérbe szorítsák. • Úgy hírlik, az országos hatáskörű Csehszlovák Mezőgazdasági Párt rövidesen kettéválik. Mikor kerül sor a frigybontásra? - Politikai megfontolásból a párt vezetése úgy döntött, két önálló nemzeti pártot hoz létre. Ezáltal mindkét párt szabad kezet kap koalíciós partnereinek megválasztásában. A különválást jóváhagyó kongresszust október közepéig megtartjuk. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ Hol a Tücsök? Lehet, hogy ezekben a napokban félnótás szerkesztőknek titulálnak bennünket, a Kis Építő munkatársait jónéhány iskolában - teljesen alaptalanul. A szeptember elsejével induló harminckilencedik évfolyamban új lapcímet, s kissé módosított rovatokat ígértünk az olvasóknak, ám szándékunkat csak részben tudtuk valóra váltani: a beharangozott Tücsök név helyett még mindig a Kis Építő díszeleg a nyomda hibájából r\

k Nekem mondod, hogy mi az a diktatúra? (Miroslav Krištofík karikatúrája) alaposán megkésett első lapszám élén! Vajon miért? - teheti fel a kérdést bármelyik pedagógus, szülő vagy tanuló. Mi történt, hogy elálltunk a tervünktől? Az történt ,,csak", hogy a Postai Hírlapterjesztő Szolgálat illetékesei az utolsó pillanatban bejelentették, a névváltoztatás csak január elsejével képzelhető el, előbb ugyanis nem tudják átprogramozni számítógépüket. Mire ez a bejelentés eljutott hozzánk, két számunkon a nyomdászok dolgoztak már, így csak annyit tehettünk, hogy sebtében visszaillesztettük a régi fejlécét, azaz a Tücsök helyett a Kis Építőtőt. Mondanom sem kell, hogy valamennyiünket felháborított és megviselt a dolog, áz olvasót pedig tökéletesen félrevezetheti, hiszen az első szám tartalma, sőt a címoldal rajza is a Tücsök elnevezéssel függ össze. Az olvasó így potom két koronáért sajtótörténeti ritkasághoz jut - Tücsköt is kap, meg nem is, Kis Építőt is, meg nem is. Ez hát a magyarázat, melyet azzal egészítek még ki, hogy egyelőre bizonytalanságban élünk. Nem tudni, meddig maradunk a Smenában, s mikor csatlakozunk a most alakulgató Csemadok kiadóhoz. Addig is az olvasók türelmét kérjük, abban bizakodva, hogy a New York-i Gyermekcsúcs fényéből erre is vetődik néhány gondűző nyalábocska. BATTA GYÖRGY ÚJSZÖ 2-; 1990. IX. 28.