Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-15 / 190. szám, szerda

Üj miniszter — régi gondok „Csodákra nem vállalkozhatunk" Furcsa érzéssel várakoztam az új egészségügyi miniszter titkárságán. Habár készültem a beszélgetésre, s a noteszomba is feljegyeztem az egészségügyünk fájó pontjaira vonatkozó kérdéseimet - tartottam a kitérő válaszoktól, attól, hogy az orvos-miniszter nem közli velem az alapdiagnózist. Tévedtem. - A szép, semmitmondó szavak időszaka lejárt - szögezte le beszélgetésünk kezdetén Alojz Rakús egészségügyi miniszter. - Tettekre van szükség, hiszen beteg az egészségügyünk. A gyógyírt hozó koncepció már készül.... 0 Kezdjük talán az elején. Ha körülnézünk a világban, milyen ma egészségügyi szolgáltatásaink színvonala? - A fejlődő országok szintjén áll. Minden dramatizálás nélkül, a reszortban krízis előtti állapotok uralkodnak, hiszen nincs elegendő pénzünk, elöregedett a műszerezettségünk, vészes az emberhiány. A készülő új egészségügyi koncepció célja, meghatározni a gyógyulás mikéntjét. Nem könnyű feladat, mégis hiszem, van kiút a jelenlegi áldatlan helyzetből. Persze nem elég csak a reszortban lépni, végre el kell érni, hogy megváltozzon az állam hibás egészségügyi politikája. Mert köztudott, az egészségügy csak 15 százalékban felel a lakosság egészségéért, a többi az életmódtól, az ökológiától, a szociálpolitikától, a gazdasági helyzettől, a sportolási lehetőségektől stb. is függ. A harmonikus életet az államnak kell szavatolnia. Koncepciónk októberben kerül a kormány elé, s nem titok, lényege a társadalombiztosítás alapvető megváltoztatása. Ám kitérünk a nem állami egészségügy lehetőségeire, a privatizálásra stb. Mihelyt a kormány elfogadja a tervezetet, tájékoztatjuk a lakosságot. 0 Egészségügyünk szegény. Annak ellenére, hogy nem is olyan régen még azt hangoztatták, az egészségügyi szolgáltatások ingyenesek, fizettünk érte. (Adórendszerünk megváltoztatását ezért is sürgeti mipdenki.) Most, hogy kevesebb titok övezi az egészségügyet, elárulná mennyi pénzre lenne szüksége a reszortnak a repedések" betömésére. - H^ tudnám az összeget, közölném. Pontos számot szerintem senki sem tud mondani. Induláshoz az eddig kapott pénz kétszeresére volna szükségünk. 0 Kevés a kórházi ágy, hiányoz

: nak, vagy elöregedtek az alapvető műszerek, gépi berendezések, akadozik a gyógyszerellátás és talán ennél is súlyosabb a vészes méreteket öltő ápolónőhiány. -Az egészségügyben 45 ezer ápolónő dolgozik, de 50 ezer hiányzik! A segédmunkákat végzők száma is elenyészően alacsony, ezen a területen 19 ezren hiányoznak. Az orvosokat tekintve aránylag „jól" állunk, csak további 600-ra lenne szükségünk. Nem légből kapott adatokat mondok, a felméréseket szociológusok végezték. Az összehasonlítási alapot a fejlett nyugati országok szolgálták, miközben az alsó határokból indultak ki. Nem várhatunk az ápolónóképzőkból érkező utánpótlásra, hiszen évente mindössze kétezren végeznek, így huszonot evet venne igenyoe a létszám feltöltése. Nem megoldás - igaz nagy segítség a bajban - az apácák alkalmazása. Mi a teendő tehát? Mindenáron vissza kell szerezni azokat, akik elmenekültek az egészségügyből. 0 Várható-e kellő anyagi ellenszolgáltatás nélkül a szakma nagyobb elismerése? - Nem. Az. ápolónők felelőssége nagy, fizeté^u^ alacsony. Ha a jelenlegi bérük kétszeresét, háromszorosát kapnák... Megtettük a szükséges lépéseket, pénzt kértünk a kormánytól. Ha az állam nem segít, a meglevő pénzösszeget műszerek, új kórházak helyett fizetéskiegészítésre fordítjuk. Ebben az esetben lesz ápolónőnk, viszont nem lesz életmentő műszerünk. Igaz, a fordítottja is katasztrófa: mit ér a műszer, ha nincs aki kezelje? • Nem vitás, lépni kell. Merre, hogyan? - A világ fejlett országaiban megoldották az egészségügyi szolgáltatások nyereségességét, bár egyetlen ország sem boldogul állami dotáció nélkül. Nem titok, mi is ezt akarjuk elérni. Átértékeljük az egészségügyi szolgáltatások rendszerét. Azon gondolkodunk, hogy felújítjuk a családi vagy háziorvos státuszát. A szabad orvosválasztás lehetősége is felmerült, de az átállásra - a lakosság érdekében - alaposan fel kell készülnünk. Egyet tudunk biztosan, az alapellátás ingyenességéről nem mondunk le. Ugyanakkor megteremtjük a magánpraxis feltételeit. A törvényhozó szerveknek az elkövetkező hónapokban bőven lesz tennivalójuk. 0 Hazánkban is közismert az Egészségügyi Világszervezet jelmondata: 2000-ig egészséget mindenkinek. Képesek leszünk valóra váltani és tartalommal megtölteni az elképzeléseket? - A betegségmegelőzésről végre nem csupán beszélni, hanem tenni kell érte valamit. Nemcsak az egészségügy dolgozóinak és az államnak, hanem minden egyénnek külön-külön is. Számos ország bebizonyította, hogy a megelőzés lehetséges. Koncepciónkban vázoljuk a kiutat, miközben nem tagadjuk, mások tapasztalataiból merítünk. S nem is kell a tengerentúlra tekinteni, jó példa a magyarországi is. Az úttörő munkát vállaló kollégák nehézségeiből okulni nem szégyen. 0 Végezetül egy személyes jellegű kérdés. Amióta beült a bársonyszékbe, megváltozott az élete? S ha igen, miben? - Pszichiáter vagyok, a szakmám a hobbim is. Olyannyira az, hogy három gyermekem is pszichiáter akar lenni. Ennek persze örülök, habár örömöm nem lehet teljes, hiszen az egészségügyben jelenleg 450 pszichiáter hiányzik. A másik szerelmem a számítástechnika, amire sajnos jelenleg nem fordíthatok annyi időt, amennyit szeretnék. Számomra a miniszteri poszt felkínálása kihívást jelentett, de egyben morális kötelességem is hasznosnak lenni akkor, ha úgy érzem, tudok segíteni. Csodákra - a rendelkezésünkre álló két év alatt - a reszortban sem vállalkozhatunk, ám bízom abban, hogy lerakjuk az egészséges egészségügy alapjait. Éppen ezért a miniszteri „bársonyszék" elég keménynek tűnik. PÉTERFISZONYA „Az eskü érvénytelen"(?) Március elsején lépett érvénybe az a Szövetségi Gyűlés által elfogadott törvény, mely szerint a sorkötelesek választhatnak, a hadseregben szolgálják le a tizennyolc hónapot vagy pedig a huszonkét hónapos polgári szolgálat mellett döntenek. Eddig körülbelül nyolcezer kiskatona vetette le a mundért, s távozott a hadseregből. Madi Tamás 20 éves, alistáli fiú több mint 15 hónapos tényleges katonai szolgálat után a Plzeňi járásból tért haza. Kilenc társával morális okokra hivatkozó felmentési kérvényt írt, s egy hónap múlva már le is adhatta katonakönyvét a járási katonai parancsnokságon. Teljesítette azon előírást is, mely szerint a járási nemzeti bizottság munkaügyi osztályán kell jelentkeznie a civil szolgálatra. - Azt az ígéretet kaptam, hogy szeptember elsejétől a dunaszerdahelyi egészségügyi központban folytathatom, illetve kezdhetem letölteni a maradék szolgálati időt. Állítólag pár hetes tanfolyam után betegápolók leszünk. Szívesebben dolgozom itt, mintsem, hogy visszamenjek Csehországba. Az alakulatnál minden a régi, a tisztek enyhén szólva sem voltak példamutatóak, s ha az utóbbi időben emberségesebbek lettek, az annak köszönhető, hogy az idősebb katonák tucatszám hagyták el a laktanyát. Kaszárnyánk egy erdő kellős közepén volt, jó pár kilométerre egy kis falutól. A szórakozási lehetőséget egy fekete-fehér tévé jelentette a sorkatonák számára. Bevonulásomat követően fél évre České Budéjovicébe helyeztek, ahol a spartakiádra készülődtünk. Ez nem volt rossz, szívesen gyakoroltam napi nyolc órát. Kár, hogy végül nem mutattuk be gyakorlatunkat. Ha nem helyeznek át abba a isten háta mögötti laktanyába, akkor végigszolgálom a 18 hónapot. De a semmittevést, a pszichikai nyomást - mert ez volt a legnehezebb - nem lehetett elviselni. A katonai parancsnokságon azzal fogadtak, hogy ne nagyon örüljek, mert könnyen előfordulhat, hogy csak azok mehetnek civil szolgálatra, akik még nem vonultak be. Meg olyat is mondtak, hogy bennünket még vissza is hívhatnak, merthogy mi letettük a katonai esküt. Hát szerintem az eskünk eleve érvénytelen, mert amire felesküdtünk, a kommunista egypártrendszerre - az már megszűnt. Csicsai Péterrel Nagymegyeren találkoztunk. Három héttel ezelőtt egy pozsonyi laktanyából tért haza. A 20 éves fiatalember, aki vallási okokra hivatkozva kérte felmentését, visszatért munkahelyére, s itt várja a civil szolgálatra szóló behívólevelet. - Pőstyénben, majd Pozsonyban töltöttem el a tényleges katonai szolgálatból kilenc hónapot. A katonaság szerintem, legalábbis a jelenlegi formájában, felesleges rossz. Idegtépőnek tartom az ott eltöltött hónapokat, melyek alatt az ember hasznosabban is elfoglalhatná magát. Nem akarom részletezni, hogy mi mindenen megy keresztül az újonc, mit kell lenyelnie, elviselnie. A felmentési kérvényt egyébként 16-an adtuk be, s valamennyiünket hazaengedtek. Én a katonaság előtt megnősültem, s így itthon nemcsak a szújeim, hanem a feleségem is várt. Ó is nagyon boldog, hogy itthon vagyok. Akármilyen lesz a civil szolgálat, még ha hosszabb is, azt választom. Ha nem lesznek nemzetiségi problémák, összetűzések, arrogáns tisztek, parancsnokok - már megérte. + * * A civil szolgálat csak látszatra tűnik könnyűnek. Tizennyolc hónap helyett huszonhetet kell a meghatározott munkahelyen eltölteniük. Vasárnap nem dolgoznak, a többi napokon a 8 órás munka után nyolc Öra ügyelet, majd nyolc óra pihenés jár nekik. Szigorúan fellépnek atörvények megszegőivel szemben. Péljdául egytől három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető az a személy, aki nem jelenik meg a számára kijelölt munkahelyen. Az igazolatlan eltávozást, a munkafegyelem megsértését ugyancsak szigorúbban büntetik majd. A civil szolgálatot egyébként 27 éves korig kell letölteni, s vonatkozik ez azokra is, akik most különböző okokkal megszakították a sorkatonai szolgálatukat. A havi zsold a civil szolgálatban is 120 korona. SZITÁS GABRIELLA E

gymás után nyílnak meg az újabb és újabb butik magánvállalkozások. Hadd ne soroljam fel, hogy az állatkozmetikától a lábszőrtelenítésig mi minden tartozik az élelmesebbek ötlettárába. Maszek bazárral viszont egészen tegnapig nem találkoztam még. „Seriff bazár" - hirdeti a tábla - a dunaszerdahelyi Észak 2 lakótelepen. Az üzlet tulajdonosa Balogh Ferenc. A városban már működik egy állami bazár. Hogyan lehet felvenni a versenyt, konkurálni a meglevővel? Vajon mi az új egy ilyen vállalkozásban? - Hadd kezdjem azzal, hogy én az égvilágon mindent fölvásárolok. A napokban nyitottam meg a bazárt, s így fizetni csak a termék eladása után tudok. Ha viszont beindul az üzlet, rögtön az átvételkor rendezzük az anyagiakat. Most még elfogadom a kliensek árajánlatát - amiből 10 százalék az enyém -, s ha megveszik a terméket, nyomban értesítem a tulajdonost. Állítólag lesz ,,zaci" is... - Zálogba azok hozhatják majd az értékeiket - főleg ékszereiket - akik pillanatnyi pénzhiánynyal küszködnek." Meghatározott időre kölcsön„Házhoz megyek" zök, s annak letelte után jogomban lesz eladni a nálam hagyott vagyontárgyakat. Megrendelésre házhoz megy? - Jó pár évtizeddel ezelőtt még elő-elófordult, hogy faluhelyen megjelent az ún. ócskás, fillérekért felvásárolt képtelen mennyiségű ruhaneműt stb. Biztos vagyok benne, hogy most is találhatók faluhelyen olyan tárgyak, eszközök, melyeknek már nem veszik hasznát, én meg az üzletemben értékesíthetném. Például a múltkoriban egy öreg, javításra szoruló, de még működő harmóniumot ajánlottak fel. Egyéb szolgáltatások? - Beszerzek mindent. Ha önnek például egy kétkazettás magnóra van szüksége, akkor megadja a címét, telefonszámát és rövidesen kiértesítem. Ha gyerekei kinőtték a korcsolyáikat, kerékpárjukat, megveszem, vagy nagyobbra cserélem azokat. A gyerekgondozási szabadságon, vagy háztartásban levőknek plusz anyagit jelenthetne, ha varrással, kézimunkával jelentkeznének. Nem lelkesedek különösebben a bazárokért, most mégis a panellakásból helyszűke miatt kiszorult vadonatúj ebédlőasztalra gondolok. Arra, ami „ugyan már ki veszi meg?" alapon végül a balkonon végezte. Sz. G. A _ amerikai emigráns orosz r\/L irodalom egyik legvonzóbb képviselője a most negyvenkilenc éves Szergej Dovlatov, akinek nem egy elbeszélése, kisregénye a szovjet lágerirodalom fontos része. Nem, Kedves Olvasó, ne húzza el a száját, s még ne keresse tekintete más cikkek címét egy vidámabb téma reményében. Igaza van, az orosz lágerirodalom, Szolzsenyicin, Salamov és a többiek iszonyú megpróbáltatást jelentenek a valamenynyire is érzékeny ember számára, akinek - melyikünknek nem? - elég baja van anélkül is. A több mint egy évtizede New Yorkban élő Dovlatov lágerprózája azonban más. Hiszen egy szabad irodalom része. Vagyis sokféle. Mindenféle. Dovlatov elbeszélései például nem szomorítják el az embert. Azt sem mondanám, hogy megnevettetik. Inkább röhögni kell tőlük. Igen, ez a helyes kifejezés. Ahogy az olvasó fellapozza, rögtön kitör rajta a röhögés. Itt van például az az elbeszélés, amely egy ábrándos lágerőrnek a hosszú szibériai úton társához intézett szavaival kezdődik: „Állítom, hogy a zsidók Flajkintól Kari Marxig mindenüvé befurakodnak. Úgy szaporodnak ezek, mint a nyulak. Ott van például a csebjuki nemibeteg-gondozó: az orvosok mind zsidók, a betegek pedig valamennyien oroszok. Szerinted ez a kommunizmus?" Nem, a másik őr - az elbeszélő - az olvasóval együtt kénytelen elismerni, hogy ez nem a kommunizmus. A két fegyőr egyébként azért van úton, mert a koncentrációs tábor, ahol dolgoznak, november hetedike méltó megünneplésére készül. Az ünnepi műsor fénypontjához, a Leninről és a győztes forradalomról szóló színdarabhoz szállítják a főszereplőt, egy visszaeső rablógyilkost. Ebben a teljesen abszurd és ettől elképesztően realisztikus világban mindenki komolyan veszi a szerepét - így a rablógyilkos arról álmodozik, hogy ha a lágerszabályzat megengedné, igazi szakállt növesztene Lenin szerepéhez, de közben azon spekulál, hogy az általa alakított hős „vérbe fojtotta Oroszországot". A félelmetes Cseka-főnököt, Dzerzsinszkijt egy szüntelenül vakaródzó, depressziós elítélt alakítja - szintén visszaeső -, míg a női főszerepre a rezgő mellű, mindenre elszánt láger-adminísztrátornő készült, teljes beleéléssel. Szovjet fegyőrből amerikai sikeríró Az előadáson azonban az elítéltek kedélyes bekiabálásai miatt mind a vakarózó Dzerzsinszkij, mind a komor Lenin belesül a szerepébe. Botrányba fullad az ünnepi beszéd is, amelybe pedig a szónok az elítéltek nevében méltó felajánlást tesz a forradalom tiszteletére: ,,A lágerben elkövetett gyilkosságok számát pedig huszonhat százalékkal csökkenteni fogjuk..." Az általános felfordulásban a koncentrációs tábor ünnepségét az menti meg, hogy valaki rázendít az Internacionáléra. A rabok és a fegyőrök automatikusan, meghatott lelkesedéssel átveszik a jól ismert dallamot. Az elbeszélő így folytatja: „Hirtelen fájdalmasan összeszorult a torköm. Most először váltam az én furcsa, képtelen hazám részévé. Magam voltam a kegyetlenség, az éhség, az emlékezés és a konok düh... Egy pillanatra elvakítottak a könnyek, de nem hiszem, hogy bárki észrevette volna. - Az előadás véget ért - mondta Hurijev. A foglyok zörögve elhagyták a padokat, és megindultak a kijárat felé." Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a fegyőr-elbeszélő: maga az író. 1961-ben ugyanis Szergej Dovlatovot, egy színésznő és egy színházi rendező bohém fiát, kicsapták a leningrádi egyetem második évfolyamából, ahol finn nyelvet és irodalmat tanult. Ez úgyszólván automatikusan együtt járt a katonai behívóval, aminek adminisztratív körülményeken kívül nevelési céljai is voltak: a meg nem felelés veszélyes jeleit mutató ifjakat a hároméves drillel esetleg még a szovjet társadalom hasznos tagjaivá lehetett szelídíteni (ennek egy döbbenetes példáját írta meg a Frankfurtban élő Vlagyimir Ribakov Visszatérés című elbeszélésében.) Dovlatov a Komi Autonóm Köztársaság északi tájain fekvő javítónevelő munkatáborban töltötte sorkatonai szolgálatát 1962-től 1965-ig. Leningrádba visszatérvén újságíró lett, elbeszéléseket is írt, amelyek publikálására alig volt remény; néhány kivétellel csak szamizdatban terjedtek. Meglehetősen viharos élete során Dovlatov egy időre Tallinnba menekült, hogy elkerülje a felelősségre vonást „ingyenélő" volta (nagyjából a „közveszélyes munkakerülőnek" megfelelő vád) miatt; előfordult, hogy formálisan a titkárának fogadván Vera Panova mentette meg őt a börtöntől. K

ésőbb, amikor Dovlatov már ismét Leningrádban élt, elbeszéléseit elkezdték kiadni a nyugati orosz nyelvű folyóiratok. 1977-ben ez a rendszerrel való nyílt szembeszállást jelentette, és elkerülhetetlenül maga után vonta a retorziókat. Az ilyesmit nem nehéz elviselni elvben, a mindennapi gyakorlatban viszont őrjítő tud lenni. Dovlatov sem bírta sokáig, zsidó származású apjára hivatkozva kivándorlási engedélyt kért, és a következő év nyarán már családjával együtt Bécsben volt. Ehhez tartozik még egy lényeges, ám irodalomtörténetileg idáig ismeretlen tény. „Magyarországhoz érzékeny szálak fűznek", írta nekem Dovlatov egy levelében, nem is titÚJSZÚ 4 1990. VIII. 15. «