Új Szó, 1990. augusztus (43. évfolyam, 178-204. szám)

1990-08-31 / 204. szám, péntek

„Szeretnénk, ha szeretnének..." Beszélgetés RAVASZ JÓZSEF szerkesztővel a háromnyelvű Roma első számáról Sajátosan érdekes az új, ízléses kivitelezésű, 32 oldalas, szlovák, roma, és magyar nyelven, közel negyvenezer példányban megjelenő folyóirat. - Költői utalással kezdem - mondja Ravasz József szerkesztő -, szeretnénk, ha szeretnének bennünket, lapunkat, úgy az előfizetők, mint az olvasók. Még azok is, akik csak néha, kíváncsiságból veszik majd kezükbe lapunkat. - Miféle vállalkozás ennek a lapnak a kiadása? -Jogos a kérdés, mert lehetne a lap a romák egyik, másik, esetleg harmadik kezdeményezéséé, valamelyik párté, de mi függetlenek vagyunk. A romák társadalmi és szociális kérdéseivel foglalkozó kormánybizottság, főleg Karol Seman képviselő, sokat tett érdekünkben, és nem titok: az induláshoz állami támogatást is kaptunk. A költségeket és kiadásokat tekintve is minél előbb önállóakká, függetlenekké kell válnunk. Erre törekszünk az előfizetések szervezéséit! a kéthetenkénti megjelenés előkészítésével, a lap külföldi népszerűsítésével is. -Ezért közölték tehát a beköszöntő vezércikket hat nyelven? - Igen, és most tessék csodálkozni: még meg se jelentünk, de már megrendelést kaptunk a holland romáktól. Egyébként az olvasók figyelmébe ajánlom lapunk sajátos nyelvi szerkezetét. A magyar és a roma nyelvű szöveg nem fordítás, nem a szlovák nyelvű írások változata. Ugyanakkor mind a szlovák, mind a magyar nyelvű részben foglalkozunk a romanyelv ismertetésével, alapszabályaival. Nem hiába nyelvész Dezider Banga, lapunk másik szerkesztője. - Ketten szerkesztik a lapot? - Fizetésért csak ketten - egy szakszervezeti folyóirat szerkesztőségi szobájában, ahol hívatlan, kéretlen, de egyébként kedvesen fogadott vendégekként kaptunk helyet. Ami a szerkesztést illeti, sokat ígérő erősségünk a külső munkatársak segítőkész csoportja, a romák soraiból származó értelmiség legjobbjai. - Mi a szerkesztésük vezérelve? -Nagyon szép szavakat mondhatnék, amolyan szerkesztői hitvallással válaszolhatnék a kérdésre, de inkább a lapunkban is megtalálható, három, nagy témakörre, három rovatcímre utalok: ,, Hogyan élünk? Párbeszéd. Mit írnak rólunk?" Elsődleges tehát a romaság társadalmi létének, helyének, eszmélésének a tükrözése, anélkül persze, hogy csak úgynevezett köldöknézéssel foglalkoznánk, mert mi változtatni és változni is akarunk és másokkal egyidejűleg, kellő méltósággal bevonulni Európába. - Elbeszélések, versek is találhatók a lapban. - Természetesen, és a válogatás egészen más szempontú, mint a prágai romalap, a Lacsho lav esetében, mert bár nagyra becsüljük a népi ihletésű irodalmat, nem tartjuk egyedüli forrásnak. A nyugati országokban, főleg az utóbbi évtizedekben, olyan színvonalas romaköltészet alakult ki, amelynek remekeit nem hagyhatjuk figyelmen kívül. - Más témák? -A hagyományápolástól kezdve a romakonyha sajátos ételkínálatáig sokféle témával foglalkozunk, divattal, öltözködéssel, háztartással. Nem feledkeztünk el a gyermekekről sem, számukra is van mondanivalónk. Külön témakör a külföldi romaszervezetekkel tartott kapcsolat, amely azért fontos, mert nálunk kevesen tudják, hogy más országokban milyen a romák szervezettsége, mennyire jelentós, fontos és mérvadó a szavuk, a véleményük. És természetesen, művészi kivitelezésű aktfotók, apróhirdetések is találhatók lapunkban. - Tervek és elképzelések? -Nálunk nincs ötlethiány, akad néhány merész elképzelésünk is, de legfontosabb tervünk: olvasmányossá, keresetté, gazdaságilag pedig önállóvá tenni a lapot. HAJDÚ ANDRÁS Nem látjuk a fától az erdőt? Két hónapra, de lehet, hogy az év végéig korlátozzák a hulladékpapír felvásárlását Évekig emlegettük, a papírhulladék feldolgozásával több hektárnyi erdőjáit menthetjük meg a kivágástól. Az iskolákban, pionírszervezetekben papírgyűjtő versenyeket szerveztek, s így a kiolvasott újság nem került szemétbe. Az utóbbi időszakban úgy tűnt, hogy a lakótelepek környékén is egyre kevesebb papírt kerget a szél. A papír sokak számára jövedelmi forrást jelentett, mivel kedvezőek voltak a felvásárlási árak. Aztán megjelent a hír, hogy a hulladékfelvásárló vállalat korlátozza, sőt felfüggeszti az év végéig egyes papírfélék felvásárlását két hónapra. Ladislav Dobié, a pozsonyi Hulladékfelvásárló Vállalat kereskedelmi igazgatója szerint megteltek a raktárak. A harmaneci papírgyár csak napi harminc tonnányi újságpapírt tud feldolgozni, míg a kínálat ötször ennyi szállítását is lehetővé, tenné. Korábban a felesleges papírt külföldön értékesítették, de a kereslet ott is csökkent, mivel az Egyesült Államok egész Európát elárasztotta olcsó papírhulladékkal - csupán a szállítási költségeket számolja fel. A hazai hulladékfelvásárló vállalatok azonban jelenleg is exportálnak, mivel szükség van a valutára, csakhogy ez a tevékenységük ráfizetéses és a veszteséget más kereskedelmi tevékenységből származó jövedelmükkel fedezik. Ez rendben is volna, csakhogy a fölösleg értékesítését így sem tudják megoldani. A jelenleginél négyszer több vasúti kocsira volna szükségük, mert szállítás céljaira a kamionok igénybevétele tovább növeli a költségeket. Hol van már az az idő, amikor a szakemberek egyértelműen azt hangsúlyozták, hogy ha sor kerülne hazánkban a felhasznált papírmenynyiség töredékének visszavásárlására, illetve újrafeldolgozására, az erdők védelme mellett nagy mennyiségű villamosenergiát is megtakaríthatnánk. A hulladékfelvásárlók országos szövetsége a felvásárlási ár csökkentésében látja a megoldást és erre hivatalosan is javaslatot tett, megjegyezve, hogy a piacgazdálkodásban már nem lehetnek tekintettel a környezetvédelemre, mert ez elsősorban az állami szervek feladata. Könnyen beszélnek, hiszen a levéltári anyagok rostálása, a választások után fennmaradt nagy mennyiségű szavazólapok, a telefonkönyvek kicserélése stb. olyan papírmennyiséghez juttatta a vállalatokat, hogy monopolhelyzetüket kihasználva a könnyebb megoldást választják. A privatizálási folyamat feltehetőleg segíthetne a jelenlegi helyzeten, de az árhivatal is. Félő ugyanis, hogy majd a papírhulladékkal is úgy járunk, mint a fáradt olajjal, amelyet senki sem vásárol fel, s még jó, ha a lelkiismeretes, a környezetet szennyezni nem akaró gépkocsivezető talál néhány benzinkútnál egy hordót, amelybe beleöntheti a fáradt olajat. A „fától nem látjuk az erdőt", tartja a közmondás, s ugyancsak jellemző ez a papírhulladék felvásárlására. Most, amikor a papírhulladékból több van a kelleténél, ki törődik azzal, hogy újrafeldolgozásával erdőket menthetnénk meg, hogy a környezetvédelem ma éppen olyan fontos kellene hogy legyen, mint az átgondolt kereskedelmi politika, mert a közömbösség könnyen megbosszulhatja magát - még papírügyben is. (németh) A meddőség gyógyításának új lehetőségei Az emberiség fejlődése elválaszthatatlan a természet rendjébe való beavatkozástól. A mezőgazdaság, ipar, közlekedés, távközlés, a tudományos kutatás és az orvosi módszerek nélkülözhetetlen részei a modern társadalomnak, de mindennek vannak árnyoldalai is. Kétélű probléma a családtervezés is. Régen a férfiak dolgoztak, az asszonyok pedig szülték és nevelték a gyerekeket amíg meg nem öregedtek vagy bele nem rokkantak. Természetes volt, hogy minden második - harmadik újszülött belehalt valamelyik gyerekbetegségbe. A természet ilyen rendjéhez a mai világban már semmilyen körülmények között nem lehet visszatérni. A családtervezés tudományának és gyakorlatának két ellenkező előjelű problémával kell megbirkóznia. Ezek közül a nem kívánt terhesség, a túlnépesedés elleni harc tűnik a fontosabbnak, bár azok szempontjából, akiknek nem lehet gyerekük, a sűrű gyermekáldás nem probléma, hanem elérhetetlen vágyálom. Az orvostudomány és a modern biológia szakmai szempontból mind a két kérdésre választ tud adni, de a felmerülő jogi és etikai dilemmákat az orvosok egyedül nem képesek megoldani. Ki a felelős? Helytelen az a még ma is széles körben elterjedt nézet, hogy a gyermektelenségért majdnem minden esetben a nő felel. A laboratóriumi diagnosztika az utóbbi évek során sokat fejlődött és ezért egyre kevesebb a tisztázatlan okú meddőség. A modern genetikai, sejtbiológiái és biokémiai vizsgálatok szerint a gyermektelen házasságok 30-40 százaléka a férj sterilitásának a következménye. A női meddőség gyakori okai közé tartoznak a petefészek, a petevezeték gyulladásai következtében létrejött összenövések, a méh jóindulatú daganatai és egyes kisebb fejlődési rendellenességek. Ezek naqv része sebészeti - nőgyógyászati úton gyógyítható. Gyógyszeres kezeléssel segíteni lehet a férfiaknál és a nőknél egyaránt előforduló nem túl súlyos hormonzavarokon is. Maidnem lehetetlen azonban a sterilitás illetve a meddőség gyógyítása, ha a háttérben genetikai rendellenességek állnak. Mesterséges ondóbevüel A meddőség klasszikus módszerekkel (operáció, gyógyszerek) történő gyógyítása minden modern társadalomban elfogadott dolog. A mesterséges ondóbevitel csak a természetes fogamzás egyik, biológiai szempontból nem túl lényeges fázisát, a közösülést kerüli meg. Ennek ellenére a konzervatív ideológiák elítélik, és az ilyen kezelést nem tartják elfogadhatónak, mert a meddőséget még ma is Isten akaratának tulajdonítják. Bonyolultabb a kérdés megítélése, ha a megtermékenyítéshez nem a férj ondóját, hanem donor spermát használnak fel. A törvényes férj gyógyíthatatlan sterilitása esetén azonban, minden visszásága ellenére, ez a legegyszerűbb megoldás. Alapvető feltétel a donor teljes anonimitása és az, hogy a gyermeket a házastársak minden tekintetben a sajátjuknak fogadják el. A módszer a római katolikus és a zsidó vallás elmarasztaló állásfoglalásának ellenére általánosan elterjedt és eredményes. Mesterséges megtermékeny ítés A megtermékenyített emberi pete és a korai embrió méhen kívüli életben tartása „tisztán" tudományos szempontból viszonylag egyszerű feladat, de a valós tudomány nem szakadhat el a társadalom ideológiai és etikai törvényeitől. Ilyen irányú kísérleteket csak a hetvenes években engedélyeztek szigorú feltételek és ellenőrzés mellett: az első egészséges „lombikbébi" 1980-ban született meg. A lombikbébi elnevezés persze erősen túlzó. Csupán arról van szó, hogy az anya testből nyert petesejteket a méhen kívül hozzák össze az ondóval, majd a megtermékenyített petét tartalmazó folyadékot visszajuttatják a megfelelően felkészített méhbe. Ez a módszer nagyon jól képzett szakembereket és jól felszerelt kórházat igényel. Eredményessége a legjobban felszerelt központokban ma már 20-25 százalék körül van és ez a tudomány mai állása mellett nagyon magas arány. A kezelést irányító orvos a mesterséges megtermékenyítés esetében sokkal mélyebben avatkozik a természet rendjébe, mint az egyszerű ondóbevitelnél. A megtermékenyítéshez nemcsak a férj és a feleség ivarsejtjei használhatók fel és a pete nemcsak a biológiai anya méhébe ültethető be. A korai embrió mélyfagyasztott állapotban szinte korlátlan ideig életben tartható. Igaz, hogy e módszerrel a gyermekáldásra eddig reménytelenül váró házaspároknak is lehet gyerekük, de a lehetséges jogi bonyodalmak és etikai visszaélések már nincsenek túlságosan távol a tudományos-fantasztikus irodalomban található leírásoktól. A fizetett béranyaság, a szülők halála után megszületendő utód még a legfelvilágosultabb jogászok, orvosetikai szakértők és politikusok számára is komoly fejfájást okoznak Dr. RACZ OLIVÉR A lem, az eszembe sem jutott, /V hogy kint maradjak. Bár amikor Valentino azt mondta, tegnap még Indiában vadászott tigrisre, mellbe vágott a felismerés, hol élek én. Bocsánat, hisz olvasóm nem tudja, ki Valentino, hol és mikor találkoztam vele. Kezdjem hát élőbbről. Angliában vagyunk, Norwich-ban, 1972 szeptemberében. Angol nyelviskolába járunk, rajtam kívül néhány még csehszlovákiai főiskolai hallgató, angol szakos pedagógusjelöltek, továbbá diákok Japánból, Brazíliából, Belgiumból, Iránból, Kuvaitból és más pontjairól a világnak. Én gazdag iráni fiúval lakom, idős házaspárnál, akiknek szerződésük van a nyelviskolával. A tanfolyam idejére, egy hónapra, évek óta fogadnak külföldi diákokat, jól jön nekik a pár font, amit az iskolától kapnak, megengedhetik maguknak, hogy nyaranként Spanyolországba menjenek üdülni. Az iráni fiú sokat meséf. Bár családja a felső tízezer köreibe tartozik, mégis gyűlölik a sahot, gyűlöli ó maga is, mert tönkreteszi az országot, a nép éhezik, elviselhetetlen már a nyomor, miközben őfeiségé egész hegyoldalakat vásárol meg az Alpesekben, neje meg kristálykádban fürdik. Aranyban^JQsak megjegyzem, ez előtt: a sah előtt borult le később az akkori csehszlovák vezetés a prágai repülőtéren, majd a várMikor leszek Valentino? ban. Elveink - hogy jogtipró, népirtó zsarnokokkal szóba se állunk? Ugyan. Ha pénzről van szó.) Az iráni fiú, akiről egyébiránt el tudom képzelni, hogy aktívan részt vett a sah hatalmának megdöntésében, másról is mesél, természetesen. Kalandjairól, melyeket a nagyvilágban járván élt át. Például arról, miként szakította meg egyszer útját Teherán és Washington között, Londonban, egy szép stewardess miatt - várhatták a washingtoni követ urak. Miről mesélhettem volna én, aki addig még Budapesten sem voltam, Prágában, Pozsonyban is csak egyszer-egyszer. Királyhelmec és Nyitra között ingáztam. A koszos és zsúfolt vonatokról? Vagy arról, mennyit kellett futkosnom, hogy elintézzem útlevelemet, vagy, hogy veszélybe került volna angliai utam, ha a húgom nem ajánlja fel nekem azt a háromezer koronát, melyet első fizetéseiből addig sikerült félretennie, bútorra?! Még szerencse, hogy csak ennyivel kellett hozzájárulnom a tulajdonképpen jutalomként kapott szigetországi tanfolyam költségeihez. Inkább ámulva, mint irigykedve hallgattam Muhammadot, és még csak eszembe sem jutott, hogy összevessem az ó lehetőségeit az enyéimmel, fölösleges is lett volna, hiszen ő gazdag fiú, én meg, ugye... Hanem Valentino, az olasz fiú. Egyik nap, hazatérve az iskolából, azzal fogad a házinéni: - Dzsúlíösz, bemutatom neked Valentinót, aki három évvel ezelőtt ugyanúgy nálam lakott, az iskola diákjaként, mint te most. Eljött, meglátogatni bennünket. - Kezet fogok a vékony, feketehajú, szakállas fiatalemberrel, aki elmondja, hogy Londonon keresztül utazik haza, és ha már erre jár, leugrik ide, Norwich-ba, megnézni a kedves öregeket. - Tegnap még Indiában vadásztam, tigrisre - teszi hozzá a világ legtermészetesebb hangján. No, ekkor vágott mellbe a felismerés, hol élek én, ki vagyok én, milyenek az én lehetőségeim. Mi az, hogy: szabadság? Mi az: hogy otthon lenni a világban. Úgy utazni Delhiből Londonba, ahogy mi a vasfüggöny mögött két falu között, sót kényelmesebben. Ekkor értettem meg a vasfüggöny lényegét is, és döbbentem rá a mögötte uralkodó, engemet, milliókat meghatározó állapotokra. Valentino nem volt gazdag fiú, ,,csak": szabad ember. Ez volt a különbség köztünk - nem kevesebb. Meg az, hogy őt Olaszországból nem kilenc font zsebpénzzel engedték ki, mint bennünket, és nem kétszáz szál cigarettával. Dohányos lévén, még szerencse, hogy vittem magammal Taras Bulbát is, így amikor esta a tévé elé ültem, nézni az olimpiai játékokat, csavartam a cigarettát, nagy csodálkozására a háziaknak. Az iskolában ezt nem tehettem, tíz csomag Olympiám hamar elfüstölvén, tizennyolc pennys Benson-Hedges-t kezdtem vásárolni, amely rövidebb is, vékonyabb is volt a normál méretnél. Erre futotta a zsebpénzemből, meg egykét apróságra. Emlékszem, az egyik vasárnap kirándulni vittek bennünket, valamilyen erdő tisztásán valamilyen középkori játékokat elevenítettek fel. Volt ott rnínden. Brazil, japán, belga, kuvaiti, iráni diáktársaink befizettek erre, befizettek arra, ettek ezt, ettek azt, szórakoztak, mi meg, dear friends from Czechoslovakia, álltunk, oldalt, mint a koldusok, még kólára se futotta. Coca-colát szeretnének?, kérdezte a belga fiú. Á, nem, nem, szabadkoztunk. Közben csurgott a nyálunk. Dehogyis nem, látom rajtatok - és vett nekünk egy láda dobozos Coca-colát. Ez volt a másik érzés, amelytől nemcsak hogy szabadulni nem tudok azóta sem, de amelyet százszor meg százszor át kellett élnem, mind a mai napig. A megalázottak és megszomorítottak érzése. A koldusok érzése. Ráadásul olyan koldusoké, akik dolgozó, kereső emberek. Merthogy azok lennénk. Mi még üdülni is úgy megyünk külföldre, konzervekkel felpakolva, hogy lebeszéljük egymást, leginkább a gyerekeket - erről-arról, vizibícikliről, olasz fagyiról, játékteremről messzire illatozó sülthalról, esti vendéglóról, pálinkából, borból pedig a legolcsóbbat, ha már mindenképpen kell valami ital. Marlboro? „Szabadság" ide, „szabadság" oda, szó sem lehet róla, egy doboz árán inkább gyümölcsöt veszünk a gyerekeknek. Meg tudod jól, cipó kell nekik, én meg szeretnék legalább egy szoknyát magamnak. Fogdossuk, forgatjuk az áruházakban a különböző cikkeket - drága, drága, drága, ha ezt megvesszük, arra már nem jut. így üdülünk mi, külföldön. így gondolkozunk-érzünk, örökösen pénzünket számolva, kalkulálva egynapos bécsi, velencei meneteléseink közben is. Koldusok. De legalább szabadok - már. O - abadok? Pénztárcánkba OZ pillantva, Valentinótól, mindenesetre, messzire vagyunk még. így: ugyanúgy Angliától. Egy tigrisvadászat, Indiában, valamelyik hétvégén -ó, az meg... ÚJ SZÚ 4 BODNÁR GYULA 1990. VIII. 31.