Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-12 / 161. szám, csütörtök

A lélek zárványai avagy nem tudom nem szeretni Gombaszögi szemlélődések Kiülök az erdő szélére. Tehetem, mert a nézőtér széle az erdő széle. Dögmeleg van, így legalább nem vagyok egyedül. Itt magammal sem lehetek egyedül. Velem itt mindig vagyunk, velünk itt mindig vagyok. Ez már csak így megy 1964 óta. Persze ez nem érdem, ez inkább bűn. Rohadt helyzetben vagyok, hi­szen így is támogattam a neosztáli­nista, a totalitarista, a diktatúrista, a bolsevista, a magánturista, a Če­dok-turista, az autós-turista rend­szert. Dögmeleg van. Volt? Már ak­kor is, tisztelt Szent György Cser­készcsapat? Meleg volt, uraim? Ak­kor még nem volt a behemót szín­pad, s nem voltak rajta a vakabla­kok, meg a vakkapuk. Volt a rét, a barlang, a Styx-patak meg a Sajó. Benne karnyi pisztrángok. A kolostor romjai még megvoltak. Ma már csak egy trágyalébe süllyedő ingyen megörökölt gazdasági udvar te­nyészlegyekkel. Most már se Sarló, se Kalapács. Légkalapács - az igen! Szemben a hegy, mint tüdőrákban beteg ember felnyitott mellkasa. At­tól félek, egyszer köhint egyet, s tü­dőrózsaszín mészkőpatakja elönti a völgyet. Na, akkor mi lesz uraim? Ki mutatja majd meg, hol állt a régi cserkészek parancsnoki sátra? Mert hét évtized alatt egy facsemetére se jutott, nem hogy kőrakásra, kőosz­lopra, kőtábláról meg kőobeliszkről már ne is beszéljek. A dinamit, az ekrazit nincs olyan erős, hogy a túl­oldali hegyről ide repített volna egy mészkő-sziklát. Kiscserkészeink - mert ók újra vannak - ide fogják görgetni. Ha még él a régi szellem. Dögmeleg van. Lesz? Még akkor is? Hol a műsor? Egy biztos: nem a színpadon. Aki műsort akar látni, lemegy a nézőtéri domb aljába. Ott bimbódzik a kultúra. Mindjárt her­vadtan. Ott sütik a tápszeren hizlalt pisztrángot. Ezek már csak tenyér­nyi méretűek. Mert hagyták azok az álmos kiscserkészek. Hagyták, hogy a pisztráng is kisebb legyen. A Sar­lójukat meg ellopták. Klassz-kom­bájnokat küldtek cserébe. Itt derült ki, hogy vetőgépeknek is jók, akkora a szemveszteség. Beteg agy az ilyen! Mármint az enyém. Elmélked­nie kellene Gombaszög nemes ve­retű kulturális ünnepélyéről, ehelyett szüntelenül hasadozik. Tudatosan. Agytekervényesek a kultúra útjai. A nemzetiségié (így látják a többségi nemzetek) vagy a nemzeti kisebb­ségié (ezt meg mi hisszük magunk­ról) még rögös is. Vérrögös. Csak el ne duguljon! Segít a Béres-csepp! Sátor alatt. Vele együtt a kolomp. Van mire akasztani. Bőrszíj, bőrszíj mellett. Szegény műkedvelő szob­rász barátom meg csak áll magá­ban. Ö még nem engedett a könnyű pénzszerzés csábításának. Nehe­zen keresi a mindennapi kenyerét. Add meg nékünk ma... Mi Atyánk! Neki is lesz, ha, nekem lesz, mert megvenném az Ősanyát - Évát - át­fogalmazó képét. Gyökér, törzs, ág, levél, gyümölcs, kígyó, Ádám nö­vekszik Éva testéből. A születés mí­tosza a fontosabb, vagy a teremtés mítosza? Nem mindegy, ha meg­érint a szobrászi gondolat? A sátor alatt is megbomlik a szándék. Pony­vásodik. Könyv hátán könyv, egyet sem tudok venni. Pénzem van, meg igen fura ízlésem. Az erotikát igen­csak szeretem, de nem könyvben. A pornográfiától étvágytalan leszek, a lányregényekhez szüzesség kí­vántatik, a politikai ponyvát a válasz­tási kampány alatt írtam és olvastam a napisajtónkban, (gy marad a ci­gánydal. Uram, Isten! Ezentúl azt is romazenének kell írnom? Akkor már jobb a „dzsipszi szong" angolból fonetikusan átírva. Ha lehet diszkó, miért ne lehetne dzsipszi szong? Meg „hangerien szong"? Gyereke­ink amúgy is hamarosan nem szlo­vákul, hanem angolul fognak tanulni. Magyarul már nem is kell. Tálcán kínálják a „Laci pečene" néven for­galmazott étket. Szlovák tudásomra támaszkodva „Laci-májakra" gon­doltam. Rosszul tudok szlovákul, mert Lacié nem a máj, hanem a sült­hús. Ennyit a nyelvi kultúráról. Keresem a másik kultúrát. Kiülök a nézőtérre. Már péntek este kiültem a nadrágom fenekét. Most éppen nem esik az eső. Még nem. Ez már így van Gombaszögön. Közben a Lord énekesét hallgatom, s a csá­poló fiúkat nézem. Megint ez a pi­szok, rohadt nosztalgia. Itt valamikor játszott az Illés, az Omega, az LGT - amíg beengedték őket az ország­ba. Most beengedik őket, de vagy nincsenek, vagy nekünk nincs pén­zünk. Vagyis: drága a nosztalgia. Megvásárolhatatlan vagy megfizet­hetetlen. Hja kérem, 1968-ban, ha pénz nem is, de remény az még volt! Gombaszög egyébként most is tele van reménnyel. Reménykedik a sze­gény csehszlovákiai magyar. Remé­li, hogy nem egyedül reméli. Alapít­ványok bankszámlájára küldözget­heti pénzét, ha már adójából nem telik az államnak húsz főiskolai tanár alamizsnányi fizetésére. Közben fá­radtra röhögi magát: az egyik füg­getlen mozgalom nem érdekelt az érdekképviseletében, a másik meg parlamenti interpellációk helyett közgyűlésén alapítványokra kunye­rál. Tőlünk, az adófizetőktől. És Csemadok-tagoktól. A hírek szerint fizetni is mi fizetjük őket. Nem tudom mire jutunk, ha az egyik atyafink ígérget, a másik atyafink meg moz­galmát dicsérgeti a gombaszögi vakablak és vakkapu előtt? így az­tán most sem tudtuk meg, mi van a színpadi kapu mögött? Fal? Akkor meg le kell bontani. Na, nem a szín­padot! Azt javítgatni kell. Átépíteni? Arra a Csemadok szorult rá. Ettől sem lesz több pénzünk? Többet fo­gok fizetni. Mit, mit? Tagdíjat. Per­sze előbb-utóbb kérem a sajtóbeli elszámolást a költségekkel. Meg a Keressünk a választási kampá­nyon! nevű Csemadok-kft gazdálko­dása is érdekelne. Csak mint Cse­madok-tagot. Elvégre Gombaszö­gön idén is igencsak ráfizettünk a bulira. Kellene a pénz. Kár, hogy választási kampány csak két év múl­va lesz. Addigra meg éhen hal a Csemadok, hacsak nem alakít rek­lámügynökséget. Plakátragasztói már vannak. Különben nem is rossz üzlet. Az érintett mozgalom kétszer rendel, de igazából csak egyszer kell dolgozni. Feltéve, hogy elég ma­gasra ragasztják a plakátokat a vil­lanyoszlopokra. Mint a Gombaszög felé vezető úton. Előre, kispajtá­sok... pardon, kiscserkészek! Csá­polnak. Üvöltenek. Nem a kiscser­készek. Ezek már kinőttek a búrka­lap alól. A Lordot szeretik. Kiülök az erdő szélére. Vasárnap van, és nem tudom mi a rosszabb: a dögmeleg, vagy a dög eső. Amíg meleg van, műsor is van. Amíg mű­sor nincs, eső van. Eső nélkül meg csak meleg van. így a szombatra emlékezem. Autentikusra vett nép­tánc a Szőttesé. Mojszejevesre vett néptánc a Dunáé. Mármint a mű­vészegyüttesé, amely autentikusan „népiesch". így születik a magyar folklór a budapesti Hilton tövében. Kérdés: Minek ez Gombaszögre? Szegény, Zselizen győztes amatőr­jeink legfeljebb a táncházban, meg a két „kultúrsátor" közötti talpalatnyi pódiumon rophatták a magukét. A miénket. A többit elmosta az eső. Maradt a jól hangszigetelt különvi­lág, különszínpad, különsátor, kü­löncsapat. Majdnem azt írtam, hogy különítmény. Egyszer talán az is lesz ezekből a fiúkból és lányokból. Baszksapkás folklór-terroristák, akik megrohamozzák a gombaszögi színpadot, helyet követelve maguk­nak a vakablakok és vakkapuk előtt. Muskátlistól együtt kiverik az egész kultúrhodály falát, s csak úgy röpköd majd a bokorugrós szoknyában tipe­gő öregecske magyarnóta-énekes­nő után az áldás. - Kodály segíts! - jelszóval megrohamozzák a leg­nagyobb népességet megmozgató magyar nyelvterületi búcsú színpa­dát. Persze ennél többen akkor sem jönnek el. Akkor meg minek? Leg­alább történik valami az esőn, a dög­melegen, a „laci pečenén", a giccsárusoktól deszkapalánkkal, sá­torral védett népi iparművészeten, a giccstől már megvédhetetlen könyvek vásárán és a rendőrkutyák csaholásán kívül. Mert azok a dö­gök, ha hétágra süt is a nap, ha zuhog is az eső, mindig ugatnak. Úgy látszik, már a rendőrségnek sem telik kutyaeledelre. Vagy a rendszerváltás után kevesebb lett a bőgatyán kapott rebellis magyar? Úgy tűnik, mind a kettő igaz. A kincstári szafaládé megteszi a le­csókolbásznak, a rebellis magyarok meg bevonultak a parlamentbe, havi fixért. Csak egyet nem értek? Mi ebből az egészből a Csemadok haszna? Mert, hogy lassan egy megveszeke­dett fillérje sem marad, az biztos. A régi dicsőség? Attól félek, hogy a régiek miatt zárták be az állam­pénztárt. Valami és valaki új kelle­ne. DUSZA ISTVÁN Mint már arról lapunkban beszámoltunk, július 7-én, szombaton Karlovy Varyban megnyílt a 27. nemzetközi filmfesztivál. A seregszemlén mintegy kétszáz alkotást mutatnak be. A képen Jiŕí Janoušek fesztiváligazgató (baloldalt) Jitka Frantová-Pelikánová és Jirí Pelikán társaságában. (Petr Matička felvétele - ČTK) Kamatozó tőkebefektetés, mint gazdálkodási forma Részvényesek reménye: hitelek, kedvezőbb feltételek mellett Szokatlan szerepkörben találkozott a közelmúltban Pozsonyban 284, túlnyo­mó többségben mezőgazdasági-élelmi­szeripari szervezet képviselője. Vala­mennyien ugyanazt a szerződést írták alá, s ezzel vállalatuk a Szlovák Mező­gazdasági Bank részvényesévé vált. Ha hozzájuk számítjuk azt a közel 800 egyént, akik névre szóló részvényt je­gyeztettek, elmondhatjuk, hogy Szlovákia eddigi legnagyobb részvénytársasága alakult meg. Mindössze néhány hónapi előkészítő munka kellett hozzá, ami a me­zőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok vezetőinek előrelátását bizonyítja. Miként az alábbi vélemények is tanúsítják, szak­embereink felismerték, olyan pénzintéz­mény van alakulóban, amely nélkül a pi­acgazdaság feltételei között a vidék ne­hezen boldogulna. - A pénzgazdálkodás a piacgazdaság szerves része, a nyereségképzés egyik formája. Ebben a bankban pénzünk nem elfekvő érték lesz, hanem hasznot hozó tőke. Mint részvényesek arra számítunk, hogy beruházásainkhoz kedvezőbb felté­telek mellett kapunk hitelt. Ugyanakkor azt a tényt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a banknak külföldi részvénye­sei is lesznek, tehát a valutaigényes fej­lesztést is támogatni tudja. Már jelenleg is van valutát hozó exportunk, s ezt a jövő­ben bővíteni szeretnénk. Elképzelésünk, hogy a valutaszámlánk kezelését a bank­ra bízzuk, mivel tanácsokkal és elemzé­sekkel kereskedelmi tevékenységünkben is partnernek ígérkezik - mondta Cséfal­vay József, a Felsőpatonyi Földműves­szövetkezet üzemgazdásza. Tóth Ignác, a libádi szövetkezet elnöke szintén a fejlesztéshez vár segítséget. - A piacközpontú szemléletmód a me­zőgazdaság alaptevékenységre szakoso­dott üzemekben is elindított egy folyama­tot. Egyre több helyen törekednek arra, hogy termékeik nagyobb részét feldolgoz­va értékesítsék. Dimbes-dombos hatá­runk a szarvasmarha-tenyésztés, s ezen belül a tejtermelés, valamint a szőlőter­mesztés kiemelt fejlesztésére ösztönöz. A nyereségesség követelménye pedig ar­MEG NEM DOLT EL SEMMI ZÖLDPÁRTI BIOLÓGUS A BÖSI VÍZLÉPCSŐ SORSÁRÓL Bizonyos jelekből arra következtethetünk, hogy a bősi vízlépcső befejezését és üzemeltetését szorgalmazó politikusok és műszakiak befolyása a kormányban megnövekedett. Valószínűleg a Majna-Rajna-Duna csatorna megvalósításában érdekelt nyugati körök támogatására is számíthatnak. A közelmúltban helyet adtunk Vladimir Lexa, szlovák exminiszterelnök-helyettes véleményének, most pedig a nagyberuházás helyzetéről Pavol Šremer biológust, a Zöldek Pártja szlovákiai koordinációs bizottságának alelnökét kérdeztük meg. • Egyes hírek szerint a Majna-Rajna -Duna víziút megvalósítását szorgalmazó nyugati konzorcium olyan kéréssel fordult a Duna menti államok kormányaihoz, hogy a folyam teljes hosszában 3,5 méte­res vízmélységet biztosítsanak... - Mindeddig erről csak egy újsághírből tudunk és semmiféle pontos, hivatalos értesülésünk nincs. Kérdésesnek tartom ezért, hogy valóban megtörtént-e. Azt az érvet pedig, amit a transzeurópai víziút megvalósítása mellett oly gyakran felhoz­nak - hogyha nem készül el, akkor növe­kedni fog a közúti teherszállítás, tehát a kamionforgalom volumene, s így a leve­gő szennyezettsége is - a probléma le­egyszerűsítésének, sőt demagógiának fartőm. Először is: vasúti konténerpar­kunk kapacitása kihasználatlan; másod­szor: az egész hazai ipar átalakítás előtt áll, s már nem élünk a tonnák bűvöleté­ben. Ki tudja mit hoz a termékszerkezet­váltás és ez milyen követelményeket tá­maszt majd a szállítással szemben. Har­madszor pedig: ami a szükséges 3,5 méteres vízmélységet illeti nálunk az másképpen, a vízlépcső üzemeltetése nélkül is biztosítható. • Nem akarok párttitkokat kifürkészni, de mégis megkérdezem, a jövőben mi­lyen taktikát kívánnak folytatni a bősi vízlépcső ügyében? - Ennek kidolgozása folyamatban van, s azt természetesen a körülményeknek megfelelően fogjuk alakítani. Nehezíti helyzetünket, hogy jelöltjeink nem jutottak be a Szövetségi Gyűlésbe, így csak a Szlovák Nemzeti Tanácsban tudunk tevékenykedni. Eddig egyértelműen azon az állásponton vagyunk - s úgy látszik ezt részben akceptálják is -, hogy a bősi vízlépcső környezeti hatását egy nemzet­közi, független szakértőkből álló bizott­ságnak kell megítélnie. Jó jel, hogy az Európa Parlament nemrégiben kritizálta a vízlépcsőt, és egyértelműen technokra­ta beruházásnak minősítette. Biztatónak tartom, hogy ez a probléma a környezet­védelmi miniszterek dublini tanácskozá­sán is szóba került, ahol megígérték, hogy az Európai Közösségek nemcsak egy nemzetközi szaktekintélyekből álló, független bizottság kinevezését segítik - ezt a csehszlovák és a magyar küldött­ség közösen kérte -, hanem a vizsgálatok költségeit is fedezik. • A Szlovák Köztársaság Erdő-, Víz­gazdálkodási és Faipari Minisztériumából származó korábbi információk szerint a nemzetközi bizottság munkája csak a vízszennyeződés lehetőségének tisztá­zására szorítkozna... - Nem ismerem a dublini egyezmény pontos szövegét, de tudomásom szerint ennek a bizottságnak sokkal szélesebb körű feladata lesz. Ha értesüléseim he­lyesek, akkor javaslatot kell tenniük arra is, hogy mi legyen a már meglévő létesít­ményekkel. Azt ajánlom, keresse fel Josef Vavroušek szövetségi minisztert, aki a dublini tanácskozáson hazánkat képvi­selte, s tegye fel neki ezt a konkrét kérdést. • Egyes vélemények szerint a vízlép­cső ügyében a technokraták szempontjá­ból pozitív döntés várható. Mi erről a véle­ménye? -Azt hiszem egyértelmű vízerőmű­párti állásfoglalásról nem beszélhetünk. Meg kell hallgatni, mit mond a szlovák és mit a szövetségi kormány. Nem feledkez­hetünk meg arról sem, hogy ez egy nem­zetközi egyezmény kérdése is. Továbbá felhívom a figyelmet Josef Vavroušek ki­nevezésére. Mikor pedig Václav Havel köztársasági elnök átrepült Bős felett, majd leszállt az építkezés területén, egyértelmű megdöbbenésének adott kife­jezést. Ezért én a vízlépcső befejezését és üzemeltetését még nem látom eldön­töttnek POMICHAL RICHÁRD ra kényszerít, hogy a tej és a szőlő nagyobb részét magunk dolgozzuk fel. Kölcsönt, segítséget, tanácsokat, vállal­kozó partnereket igénylő fejlesztés előtt állunk. Kell-e ennél komolyabb ok, hogy abban az intézményben forgassuk a pén­zünket, amelytől a segítséget várjuk? -Elfekvő tőkénket „kölcsönadtuk" a banknak, vagyis kamatozó befektetést eszközöltünk. Ezt annak ellenéré'vallom, hogy a részvénytársaság pénzügyi sza­bályait és az előírásokat, a hitelek folyósí­tásának módját és a kamatok nagyságát egyelőre nem ismerjük. Eddig a bankban levő pénzünk fél százalékos kamatot ho­zott. Itt akármekkora lesz a nyereség, a korábbinál csak több kamatot kapha­tunk - vélekedett Vágó Árpád, a Komáro­mi Állami Gazdaság igazgatója. Az újszerű segítséget és támogatást váró részvényesek reményeit a bank igazgatója, Pósa Lajos mérnök megerősí­tette. - A Szlovák Mezőgazdasági Bank csak annyit oszthat-adhat, amennyit ki­gazdálkodik. Tevékenységünkben a nye­reséget hozó vállalkozás kerül az első helyre. Tehát nem szociális intézmény leszünk, hanem hasznossági jellegük szerinti sorrendben segíteni fogjuk az üzemek és az egyéni vállalkozók gyorsan megtérülő beruházásait. Sajátosságunk, hogy előnyben részesítjük a mezőgazda­sági jellegű fejlesztéseket, többek között például felkaroljuk a vidéki turizmust. Kor­szerű számítógépes rendszer kiépítését tervezzük, hogy szolgáltatásaink gyorsa­ságával és rugalmasságával versenyké­pesek lehessünk a pénzintézmények kö­zött. A vidék bankja jelzőre azzal is rá­szolgálunk, hogy tizenhárom fiókintéze­tünk fokozatosan szinte valamennyi na­gyobb faluban irodát nyit. Vagyis közvet­len közelében leszünk azoknak, akiknek a szolgáltatásainkat ajánljuk. Komplex in­tézménnyé alakulunk, vagyis felvállalunk minden olyan pénzügyi szolgáltatást, amelyet a vidék üzemei, vállalkozói és lakosai igényelnek. Példaként említhetem a biztosítási tevékenységet, amellyel szintén számolunk. Néhány számadat annak érzékelteté­sére, hogy a piacgazdaságban mit jelent egy adott szakterület megsegítésére összpontosító pénzintézmény. A mező­gazdaságnak és az élelmiszeriparnak évente megközelítően 40 milliárd korona hitelre van szüksége. Ez négyszerese az üzemek pénztartalékainak. A kedvezőtlen mérleget tovább rontja, hogy az állam a korábbi 16 milliárd korona központi támogatást közel 2,5 milliárddal csök­kentse, és a megvonás a jövőben minden valószínűség szerint még nagyobb lesz. Ha a felhasználó pénzkeretek - üzemi tartalékok, minisztériumi keretek, állami támogatás stb. - egy intézményben össz­pontosulnak, a kevesebb hatékonyabban használható fel. Problémákról, nehézségekről is be­szélt az igazgató. Mint mondotta, a felével kisebb létszámú Ausztriában kétszer any­nyi képzett bankszakember van mint ná­lunk. Igy a banktevékenység megkezdé­séig egyik legfontosabb és legnehezebb feladat, a megfelelő szakembergárda kia­lakítása. És még újabb részvényeseket, ügyfeleket is kell toborozniuk. Ez közös feladat, hiszen a Szlovák Mezőgazdasági Bank a részvényesek intézménye, s az eredményes tevékenység nekik ugyan­úgy érdekük, mint a pénzintézményt irá­nyító szakembereknek ÚJSZÖ 4 EGRI FERENC 1990. VII. 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom