Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-12 / 161. szám, csütörtök

Pelsőci panaszok ígéretek hálójában ,,Szervezetünk az egyetlen gépipari üzem a Rozsnyói járás nemzetiségek lakta központi községében, Pelsőcön. öt év alatt több gazdát cserélt. Állítólag azért, hogy jövőbemutató, szilárd gyártási programot építsen ki. Olyan szakértelem és felelősség nélküli vezetőség irányítja még ma is az üzemet, melynek tagjai máról holnapra élnek és saját pozíciójukat féltve, a káderközeggel összefonódva csak magukra gondolnak. Ezért is alakulhatott ki a mai válságos helyzet, amikor egyszerűen létünk forog kockán. Ott tartunk, hogy vagy önállósul az üzem, amire képtelen, vagy más vállalathoz csatolják, erre nincs nagy esély, esetleg megszűnik, ami a legvalószínűbb!..." öten írták alá az üzemi szakszervezet nevében a szerkesztőségünkbe eljuttatott levelet. Pesszimista hangvétele mellett az igazgató személye és a vezetőség elleni kirohanásokat sem nélkülözi. Oknyomozó és tényfeltáró helyszínelésem első keserű tanúságaként azt kellett nyugtáznom, hogy az öt aláíróból időközben már ketten távoztak a gyárból, a kézjegyüket adó gyengébb nem képviselőiből,, pedig az egyik hiányzott, így a levélírók közül csak kettővel sikerült találkoznom. RÉGEN ELISMERÉS, MA KISZOLGÁLTATOTTSÁG Eredeti történelmi feljegyzések szerint a gyár 1982-ben indult be. Az ősi mesterség, a földművelés szerszámait gyártó kovácsműhelyként. A történelem viharos időszakaiban fegyverkovácsok is foglalatoskodtak a vízikalapácsos tűzhelyek mellett. A két világháború között a Miklóssygyár jó minőségű szerszámai meszsze földön is ismertek voltak, maga a létesítmény pedig eredeti fotodokumentumokon egy rendezett ipari tele• pülés benyomását keiti. Döntő fordulat a második világégés után, a szocialista fejlődés évtizedeiben következett be. Mecenzéf fokozatosan hódította el tőlük a mezőgazdasági kéziszerszámgyártás hírnevét. Háttérbe szorulásukat az egypártrendszer politikája is befolyásolta, legalábbis a határmenti vegyes lakosságú településekkel szembeni disztingvált hozzáállásával. A 300 éves jubileumon is fenékig itták a keserűség poharát. Már akkor érezhető volt, a tízliteres elektromos vízmelegítők gyártása egymagában nem sokáig biztosíthat 140 embernek megélhetést. A felettes szervek szinte pingpongoztak a kiszolgáltatott helyzetbe került gyárral. 1986. január elsejétől a poprádi Tatramat mondott le róluk, mivel nem tudott (s nem is akart) számukra gyártásbővítést biztosítani. Új gazdájuk, a mecenzéfi Strojsmalt először fűt-fát ígért, majd maradt a szállítószalagok gyártástervezete. Megmunkálógépeket is kellett volna kapniuk hozzá. Mindebből semmi sem lett, s az újabb kudarc sok jó szakembert kényszerített távozásra. Ekkor már a vödörgyártás is megszűnőben volt. Aztán 1988. január elsejével újabb szerepvállalásra kényszerültek, fenntartójuk a Gépipari Közszükségleti Cikkek Pőstyéni Kutatóintézete lett. Hamar kiderült, a pelsőciek ebben a családban is csak mostohagyerekek, mivel a beígért raktárkészletmozgató eszközök gyártását, s az ezzel járó 20 milliós beruházást is a másik kivitelező üzem, a lőcsei gyár kapta. Annak ellenére, hogy tavaly tizenkét milliós ráfordítással korszerűsítették a termelést, az időközben előállt új gazdasági helyzetben a pőstyéniek bejelentették: nem óhajtanak tovább gyámkodni felettük. HA VIHARFELHŐK KÖZELEDNEK... A gyár dolgozói - jelenleg 110-en vannak - tudatában voltak és vannak a viharfelhők közeledtének. Ráadásul a létbizonytalanság, a megszűnéstől, a munkanélküliségtől való félelem egyre hatványozza elkeseredésüket. Kritikájuk fókuszában a tizenhárom éve igazgató Ottó Badín áll, akit „vaskalapos községi pártelnöknek" neveznek, másik bűnbakként a gazdasági vezetés öt tagját emlegetik. Kardos Lászlóvá

I s Simon Lászlóné

val, az idézett levél két jelenlevő aláírójával mintegy tíz dolgozó jelenlétében találkoztam. Az elmérgesedett légkörről beszéltek: - A szakszervezet vezetősége decemberben lemondott, mert láttuk, hogy nem tudjuk teljesíteni a dolgozók elvárásait. Ugyanezt vártuk az üzem vezetőségétől, de ők erre önként nem voltak hajlandók. Mikor nem kaptak bizalmat, s ímmel-ámmal ugyan, de a pőstyéni vezetés is belement az igazgatóválasztásba, megkezdődött a bosszúállás. Az igazgató pártján álló vezetők demokratáknak kiáltottak ki bennünket, és többen - köztük én is A hölgy mosolya csak reklámfogás. így kínálja az üzem egyedüli termékét, az elektromos vízmelegítőt. A gyárban már jóval komorabbak a tekintetek. (Archív-felvétel) - megrovásban részesültünk. En munkaköri kötelességmulasztás címén kaptam a büntetést. Csoda-e, ha ezek után többen a távozás mellett döntöttek? - kesergett a fiatalember. Simon Lászlóné, aki tagja volt a korábbi szakszervezeti vezetőségnek, még hozzátette: - A sorozatos igazságtalanságok láttán a mi fegyvertárunkban sem maradt más, mint a sztrájk. Mikor erről előzetesen szavazni akartunk, még az urnát is eltüntették. Végül részben Pöstyénben, de főleg itt helyben manipulálták az igazgatóválasztást. Volt igazgatónk maradt a nyeregben, köszönve ezt egy, magát NYEE-képviseletnek nevező társaságnak, akikről a járási nyilvántartásban még hír sem volt. Aztán Pöstyénben is változott az igazgató, s maradt minden a régiben. Mi pedig a csőd szélére, a bizonytalan holnap küszöbére kerültünk. A személyeskedéseket és vádaskodásokat végül igyekeztem a konstruktív javaslatok, a jövőbeli létezés alternatívái felé irányítani. A munkások közül többen is elmondták, rossz a munkaszervezés, bosszantó az anyaghiány, sok az irodista, a jövőnek pedig nincs alternatívája. Olyan üzemmel kell frigyre lépniük, amely szavatolni tudja a termelés bővülését, jövőjüket. „MINDENKI BECSAPOTT" Ottó Badín mérnök, megbízott igazgatót először arról faggattam, irányításával hogyan került a gyár a szakadék szélére, mit tett és mit tesz a vezetőség a helyzet javulása érdekében? - Nehéz lenne megmondani ki a ludas, mindenesetre egy ilyen kis üzem igazgatója feltételeket sohasem szabhatott, s mi tagadás, az ígéretek hálójába kerültünk. Pártvonalon is minduntalan hitegettek, de végül is mindenki becsapott. Persze nem néztük ölbe tett kézzel a helyzetet. Tárgyaltunk, de nem tudtunk megegyezni a Calex-szel, az Elektropraga hlinskói vállalatával, a Moravia-céggel és másokkal. Kicsik és fejletlenek, meg szegények voltunk a számukra, bármennyire is akartuk, nem jött létre megállapodás. Hiába építettünk új savazót és zománcozót az elmúlt évben. A gyárat végigjárva úgy tűnt, a termelés zavartalanul folyik, de az igazgatónál kiderült, nem csupán vaklármakeltés szülte az aggódást. - A helyzet súlyos, hisz csak egy termékünk van, így könnyen sebezhetők vagyunk. Ráadásul az elektromos vízmelegítőt az érvényes normák szerint csupán 1992 közepéig gyárthatjuk. Az állóeszközök alacsony kihasználtsága mellett nem vagyunk és nem is lehetünk gazdaságilag önállóak. Én nem vonom ki magam a felelősség alól, de most is úgy gondolom, egy megbízható partnerhez kellene csatlakoznunk. Sokkal tárgyaltunk, így közvetlen szomszédainkkal, a kuntapolcai magnezitüzemmel és a járási ipari vállalattal is. Velük szívesen társulnánk, de ezt még a dolgozókkal is megszavaztatjuk. Ám mégsem csak rajtunk fog múlni, mert a pőstyéniek ingyen nem adnak oda senkinek. Dobos Gyulától, a termelési és műszaki részleg vezetőjétől is véleményt kértem. - Nem reménytelen a helyzetünk - szögezi le. - Sajnos sokan nem tudatosítják, hogy vádaskodásokkal, sztrájkokkal csak rontanak a helyzeten. Nekünk most elsősorban termelni kell, eredményeket felmutatni, hisz csak így adhatjuk el magunkat. Én egy járáson belüli kooperációban látom a kilábalás, a talpraállás kedvező perspektíváit, ezért kell harcolnunk. A szerző véleménye: A gyáron belüli bonyolult helyzet - a káderproblémákat is beleértve - részletes feltérképezése hosszabb vizsgálódást igényelne, így nincs könnyű helyzetben, aki a teljesség igénye nélkül lényegi megfogalmazásra, konzekvenciák levonására vállalkozik. Egy dolog világos: senki sem várja, hogy az évek óta különböző okoknál fogva mostohagyerekként kezelt, fejlődésében visszamaradt csenevészből óriás lesz. Az erők szétforgácsolása helyett most az összefogásra és türelemre van égető szükség. S ha majd egy önmagával szemben nem elfogult mecénása lesz a pelsőci kollektívának, az eredmények, a felemelkedés, a termelés szerkezeti átépítése sem várat sokáig magára. Logikus, hogy a tavalyi 12 milliós beruházás után, egy háromszáz főre felépített szociális berendezés és víztisztító-állomás birtokában a gyár bezárásától nem kell tartani. Vagy a mostanival vagy egy más igazgatóval és vezetéssel, de minden bizonnyal már ez év második felében várható a lábadozás, egy új fejezet kezdete, POLGÁRI LÁSZLÓ A Galántai járásbeli Pusztafödémesen lakó Eduard Kardelis két évvel ezelőtt kapott magánvállalkozási engedélyt. Műemlékek felújításával kezdte, majd lakásépítéssel, istállók tatarozásával folytatta. Napjainkban Szlovákiában ő az egyedüli vállalkozó, aki magánfilmstúdiót hozott létre. A képen baloldalt látható reklámfilmforgatás közben. (Pavel Neubauer felvétele - ČSTK) Mi lesz az emlékszobákkal? Tavaly ilyenkor a Dunaszerdahelyi járásban 21 emlékszobát tartottak nyilván, miután a Jednota fogyasztási szövetkezet járási székházának egyik, földszinti helyiségében a kereskedelem fejlődését dokumentáló emlékszobát is megnyitották Derekas feltáró és gyűjtőmunkát végzett Rédvay Aladár az emlékszoba berendezője és gondnoka. Akárcsak a többiek mind, akik évekkel korábban vállalkoztak az emlékszobák létesítésére. A lehetőségekhez mérten dr. Mag Gyula a Csallóközi Múzeum igazgatója is bátorította, segítette őket, mert lelkesedésüket, ügyszeretetüket nagyra becsülte. Nem volt persze hibátlan a vállalkozók ügyködése, hiányoztak a helytörténetet dokumentáló tárgyi és egyéb emlékek, a szakszerűtlen kezelés miatt értékes okiratok mentek tönkre, nem szervezték meg a rendszeres, szakmai felügyeletet, kevés volt a módszertani segédanyag. A gyengéd forradalom kezdetekor azután a Csallóközi Múzeum tanácsa kimondta: a legnagyobb hiba, hogy az emlékszobák zöme csupán a pártpropaganda ügyét szolgálja, felül kell vizsgálni a létjogosultságukat. A felülvizsgálatról a múzeum igazgatója tájékoztatott: - Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy mi a létesítők szándéka, vállalják-e, vagy se a szakszerű kezelést, a vele kapcsolatos kiadásokat. Mi ugyanis elhatároztuk, hogy csak azoknak az emlékszobáknak a létjogosultságát ismerjük el, amelyeknek a gondnokai eleget tesznek a legfőbb követelménynek, a hely-, vagy üzemtörténet általános és va• lósághű dokumentálásának. Példát is mondott: ha tárlóba kerül a kommunista párt néhány régi, tagsági igazolványa, kerüljön mellé más, korabeli párt, vagy egyesület igazolványa, legyen ott az akkori bérmálási emléklap is. - Erre a komoly, igényes munkára - folytatta - négy helyen vállalkoztak. Csilizradványban és Lúcson a földműves-szövetkezet, Bősön az állami gazdaság, Felsőpatonyban a művelődési ház vezetősége. Nem véletlenül alakult így, mert az emlékszobák zömét korábban, főleg az iskolákban létesítették. Többé-kevésbé kampányszerűen egy-egy ünnepre, évfordulóra. A tanítók kötelező, de meg nem fizetett, elismerő szóval is csak ritkán jutalmazott, iskolánkívüli munkájával, az idősebb tanulók műhelygyakorlatnak minősített közreműködésével. -Ennek ellenére persze - magyarázta a múzeum igazgatója - nagyon sok, értékes leletre találtak a pedagógusok, amelyeket az emlékszobák megszüntetésekor átvettünk tőlük. A többi, muzeológiai szempontból korántsem értékes, de tanítási segédeszközként felhasználható anyag az iskolai szertárakba került. Nem kétséges például, hogy a pozsonyeperjesi emlékszobában látott, népi építményeket bemutató maketteknek, régi papír- és ércpénzeknek hasznát veszik majd a honismeretet, történelmet oktató pedagógusok. Akárcsak az ekecsi alapiskola emlékszobájában kiállított egykori segéd-, és mesterleveleknek. - Ami pedig az emlékszobák létesítését illeti - közölte - korántsem maradt félben. A sósszigeti növénynemesítők több évtizedes tevékenységét bemutató és ismertető gyűjtemény, vagyis az emlékszoba, amelyet néhány héttel ezelőtt nyitottunk meg, azt bizonyítja, hogy ha a lelkes amatőrök és a muzeológusok összefognak, maradandót, értékeset alkothatnak. Jól példázza azt is persze, hogy egy-egy emlékszoba csak akkor minősíthető igazán rangosnak, ha a létesítők, a szervezők mellőzik a jelszavas propagandát, ha az üzem-, és helytörténet szakszerű feldolgozása nyomán a múltról valósághű képet tárnak a látogatók elé. - Még csak öt ilyen emlékszoba található a járásunkban - fejezte be tájékoztatását a múzeum igazgatója -, de lesz több is. Bizonyára, mert hiszen napjainkban reneszánszát éli a múzeumbarátok klubja, a néprajzosok mozgalma, és mindez nem vész el majd nyomtalanul. HAJDÚ ANDRÁS Egyforma feltételek Vámrendelkezések a magánvállalkozásban Ä5 állampolgárok és szervezetek külkereskedelmi kapcsolatait a 113/90 Tk számú rendelet szabályozza. Eduard Bélán mérnök, az SZK vámigazgatóságának igazgatóhelyettese a Práca napilap munkatársának nyilatkozott, kiemelve a magánvállalkozók számára legfontosabb tudnivalókat. - A külkereskedelmi vállalatok monopóliuma megszűnt. Azok számára, akik külkereskedelmi tevékenység végzésére kaptak jogot, teljesen egyforma feltételek érvényesek. - Az elmondottakból arra következtetek, hogy a külkereskedelmi tevékenységhez engedélyre van szükség. -Ahhoz, hogy magánszemély vagy vállalkozók csoportja árut hozhasson be külföldről, a 2/88 Tk számú rendelet alapján a nemzeti bizottságtól kell kérni engedélyt. A külkereskedelmi tevékenységet a Szövetségi Külkereskedelmi Minisztérium engedélyezi. A vállalkozónak vagy a szervezetnek szerepelnie kell az illetékes nemzeti bizottság cégjegyzékében. -Külföldről különböző célokra lehet árut behozni. -Igen, a behozatal történhet abból a célból, hogy az árut a termelésben használják fel vagy pedig a tevékenység végzéséhez, a szolgáltatásokban, esetleg eladják azt. A magánvállalkozók a külkereskedelmi vállalatok közvetítésével is behozhatják az árut, ebben az esetben a vámmal kapcsolatos formaságok elmaradnak. - Pontosan melyek? - Annak, aki behozza az árut a vámhivatalban fel kell mutatnia a bejegyzésről szóló igazolást, vagy a külereskedelmi tevékenységet engedélyező iratot, és ugyancsak be kell nyújtani a vámeljárási javaslatot. -Kérem, tájékoztassa olvasóinkat a vámtarifákról! - A kereskedelmi áruk behozatala esetében egységes vámjeŕjyzék érvényes. A vámot a számlázott értékből kell kiszámítani. Többféle tarifa van érvnyben: általános - ez a legmagasabb - szerződéses és kedvezményes. Ez utóbbi tarifák szerint a meghatározott országokból behozott áruk után fizetett vám 75 százalékkal csökkent vagy pedig vámmentes az import. A vámot mindig koronában kell fizetni. A külföldi valutában kiállított számlákat a Cseh-Szlovák Állami Bank érvényeSiárfolyamjegyzéke alapján kell átszámítani. Némely behozatalok esetében 1990. június 15-től csökkent a vám. Mivel a CSSZSZK-nak érdeke bizonyos áruk behozatala, az import ezekben az esetekben vámkedvezményes. Példaként említem a déli gyümölcsöket, a gyermektápszerek előállításához szükséges készítményeket, a tartósított péksütemények némely alapanyagát. Részben vámmentesen hozható be a nejlon, az akril, a varrócérna, a textilfelsörésszel készült cipők, a különféle kerámiai termékek, a biztonsági üveg,a konyhaedények. - Figyelembe veszik azt is, hogy melyik országból érkezik az árú? - Ezt a kérdést a Szövetségi Külkereskedelmi Minisztérium 69/1989 Tk számú rendelete tárgyalja. A legkevésbé fejlett országokból vámmentesen lehet importálni, a fejlődő országok esetében 75 százalékos a vámkedvezmény. - S végül egy gyakorlati kérdés: hol lehet beszerezni a vámjegyzékeket? -Alapinformációként két terjedelmes könyv szoigál, ezt a Statisztikai és Nyilvántartási Nyomtatványifiadó Vállalat árusítja. ÚJ SZÚ 5 1990. VII. 12.