Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-11 / 160. szám, szerda

Levélváltás Fábry Zoltán naplójának kiadásáról Az alábbi, aránylag terjedelmes nyílt levélnek és a válasznak szerkesztőségünk szívesen ad helyet, hiszen Fábry Zoltán teljes életművének kiadása közügy, s feltétlenül nyilvánosságot igényel az Üresjáratok címet viselő naplójának kiadásával kapcsolatos szerkesztési elvek tisztázása is. 4Nyílt levél Fábry-ügyben Kedves Fónod Zoltán! Az írótársaság legutóbbi pozsonyi ülésén a terem bal oldalán ülő, jobbára fiatal írók alaposan felszisszentek, amikor a Fábry-napló kiadásával kapcsolatban kifejtetted abbeli nézetedet, hogy mintegy 20 oldalnyival meg kell kurtítani a szöveget. Magyarázatod után csak egyikünk állt fel, hogy elmondja feísziszszenésének okát, pedig biztos vagyok abban, hogy közülünk sokakat nem - így engem sem - győztél meg, hogy azt meg kell tenned. Vitába szállni nem volt értelme már akkor a déli órákban -, amikor az írók nagy része eltávozott (hogy miért távozott el, az megint más kérdés), meg aztán ki szállna szembe egy Fábry-szakértő nézeteivel csak úgy kapásból, s főképp az anyag (napló) ismerete híján. Viszont a felszisszenés jelzett valamit, s bizonyára máig is a füledben cseng, mint ahogy nekem is. Azért írom ezt a nyílt levelet, hogy az én felszisszenésemnek hangot adjak, s elmondhassam az ezzel kapcsolatos meglátásaimat. Minthogy csak a magam nevében beszélek, nem fogadom el azt az érvet, mely miatt a szöveget kurtítani kívánod. Ha a napló - mint intim, tehát nem nyilvánosságra szánt szöveg - tartalmazna Fábry emberi (tehát személyliségi) képét sértő, netán torzító adatokat* úgy gondolnám, valóban óvatosan kell kezelni, csakhogy az érveid - feljegyzésem szerint - a következők voltak: meg kell húzni a szöveget, mert Fábry erősen támadja a szlovák nacionalizmust, s ennek közzététele a mai politikai helyzetben nem volna jó. Vajon lesz-e olyan politikai helyzet, amikor jó lesz? Tehát tulajdonképpen Fábry akkori nézetével van a „baj". Csakhogy ezt akkor Fábry Zoltán - a már nem is oly fiatal Fábry Zoltán - vetette papírra; az ép ésszel rendelkező Fábry, aki nyilván tudta, mit ír, és miért írja. A napló az 1945-1948-as éveket elemzi, tárja fel. Akkor íródott, amikor Klement Gottwald pártelnöki és miniszterelnöki posztban a sztálinista politikát igyekezett a „győztes" szovjet hadsereggel az oldalán a szlovákságra és az országra ráerőszakolni; köztük többek között a Kassai Kormányprogram kitelepítési politikáját, az itt élő magyarság kollektív bűnösségét. Mindehhez kiválóan segédkezett a már öreg Beneš köztársasági elnök, de még inkább a többi tisztségviselő (Zápotocký, Husák, Široký, Bacílek). Ha erről az „internacionalista" ténykedésről Fábry leszedte a keresztvizet, hát meg is értem ót. Gottwald és társai meglovagolták az akkori szlovák nacionalizmust, félrevezették az országot és magukat a szlovákokat is. Vagyis becsapták őket. Hogy milyen mérvű volt a csalás és becsapás, az csak most látszik. Egy olyan negyven év alapjait rakták le, amelynek terhét máig is nyögi az ország. E korszak elemzését még „nem tették tisztába" a szlovák demokrata történészek (nyilván nem is olyan könnyű ezt megtenni), viszont nagyon kiváló adalék lehet ehhez munkához Fábry naplója. Szemtanú és hozzáértő elme észrevételei. Bevallom, a naplóról én e jelen pillanatban csak annyit tudok, amennyit a Magyar Nemzet múlt évi augusztus 23-i száma közzé tett, és amit az Új Szó leközölt. Vagyis: tudom, hogy az anyag több száz oldalas, az Üresjáratok címet viseli (s ha a szerző címmel látta el szövegét, nyilván gondolt arra, hogy valaha napvilágot lát; gyakorló íróként ezt természetesnek veszem), s a napló állandó visszatérő témái: az antifasizmus mint erkölcsi magatartás; a humanizmus dicsérete; a magyarok és a németek kitelepítése. A napló egyik alapmotívuma a sztálinizmus és a fasizmus lényegi, eszmei azonossága. Ennyi. Vagyis, amennyit a Magyar Nemzet közölt róla. Viszont tudom azt, hogy engem mindez mennyire érdekel. Ezért volt a felszisszenés. Meg másért is. Mert szép tett a Madách kiadó Fábry-sorozata, az író összegyűjtött Műveinek kiadása, de valamennyi kötete bevezetőjében vagy fülszövegében ott olvasható az összeállító óvatoskodása. Erről már nyilatkoztam egy, Fábryról szóló cikkemben (Szabad Földműves, 1989. október20.): „A kiadót is csak becsülni lehet, hogy rászánta magát erre a roppant küzdelemre; ismerve kapacitását, ez az életmúkiadás nagy fegyvertény. Csakhogy ilyen iramban félő hogy sohasem érünk a végére. Mégis, kivárjuk. Addig újabb Fábry-anyagok is felbukkanhatnak, melyek érdemesek lehetnek életmű-közlésre, s egy pótkötet is összeállhat belőlük. Ha már elkezdtük, egy teljesebb Fábryt kell bemutatnunk, egy »csaknem egész Fábryt«, sőt, én az összeállítókkal ellentétben, egy »egészenteljes« Fábryt szerettem volna kapni, hogy végre ne csak róla beszéljünk, hanem végül ő beszéljen nekünk mindenről. A tévedéseit is elviseljük, még a »rossz szemszögű« írásait is szívesen olvastuk volna. Fábry a miénk, kapjuk meg egészen. Mert a fábryi magatartás és példamutatás így válhat hitelképessé: a szava által". Azért idéztem hosszabban magamat, mert jelezni akartam, hogy nekem már a múltban sem tetszett, hogy engedményeket teszünk a politikának, kihagyogatunk műveket, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot. Jól van, tudom... Akkor meg kellett gondolni', mit teszünk be, mit hagyunk ki. De megint ugyanazt? Sőt, inkább azon kellene elgondolkodni, hogy amit akkoriban a politika nyomására ki kellett a kötetekből hagyni, azt miképp lehetne beilleszteni. Azért javasoltam a pótkötetet. Most itt van ez a napló. Mihamarabb ki kell adni, külön is, meg az életműben is. Emlékszem egy Fábry-írásra a hetvenes évek végéből: szamizdatban olvastam, s jómagam is terjesztettem. Fábry egy Kassa környéki vegyes-házasság példája nyomán az anyajog szerepét fejtegeti a maga megkapó, indulatos, de világos logikai rendjében. Ezt az írását azóta sem láttam, de biztosan megvan valahol. Fel kellene kutatni, annál is inkább, mert józan ítéletét azóta sem tudom elfelejteni. Ilyen anyag lehet több is. Most, hogy szabadabb világban élünk, le kell közölni minden Fábry-írást. Ez irodalomtörténeti kérdés is. Nem hiszem, hogy e sorozat után lesz még lehetőség egy kritikai kiadásra. Legyen ez a kettő együtt. Nem találtam a múltban magyarázatot arra sem, miért maradt ki az odavaló kötetből a Vádlott megszólal című, egyik leghatásosabb Fábry-írás. Attól tartok tehát, hogy ez az eísinkófálásra ítélt egy ívnyi anyag megint csak nem kerül az olvasók elé. Akkor hol lesz megtekinthető? Talán Fónod Zoltán íróasztalfiókjában? Vagy netán újabb szamizdatfüzeteket indítunk, s így fogunk megint Fábryt terjeszteni? A szlovák nacionalizmus - függetlenül ettől a Fábry-írástól (a naplóra gondolok) - létezik, vannak hívei és terjesztői. Ugyanúgy vannak magyar nacionalisták, a nemzeti eszméknek vannak hívei és terjesztői. Manapság is. És elég erősek. Hogy az új kormány miként fogja mindezt megemészteni és elfogadni, azt előre nem tudhatjuk. Ha egy ország az európaiság arcát akarja magára ölteni, nem engedhet a nacionalista erőszaknak, nyomásnak; ha enged, akkor ott marad, ahol volt: a sárban. Csakhogy... Csakhogy - véleményem szerint - más egy adott történelmi helyzet megítélése az élő szemtanú segítségével, mint a jelenlegi helyzetből visszatekintve. Fábry múltértékelését, a Gottwald-Beneé-időszak bírálatot nem kell összevetni a mai helyzettel. Kell, hogy legyen mindannyiunknak annyi történelmi ítélőképessége, képzettsége, hogy el tudjuk dönteni: miben tévedett Fábry, s mit lát világosan, józanul. Nekünk is, a szlovákságnak is. Elvégre közel ötven évvel nagyobbak a tapasztalataink, s több mint fél éve egy szabadabb országban élünk. Valójában nem szabadna félnünk attól, amit Fábry fél évszázaddal ezelőtt kifejtett. Mert hiszen éppen az a törekvésünk, hogy másképpen gondolkodjunk, mint annakelőtte, még fél éve is. így aligha sikerülhet. Jómagam - minthogy nem láttam a napló anyagát - nem tudom megítélni, milyen mérvű Fábry „bűne", de az olvasót félrevezető óvatoskodástól legalább annyira félek, mint a szövegtől. Sót, az előbbitől még jobban. Hát ennyit a felszisszenésemről. Tisztelettel MÉSZÁROS KÁROLY Több, mint „kabát-ügy" Válasz a címet tévesztő levélírónak Érik az embert meglepetések... Az Új Szó június 23-i számában arról tudósított, hogy a Csehszlovákiai Magyar írók Társaságának taggyűlése teljesen érdektelen volt. Olyannyira, hogy az olvasót arról már nem is tájékoztatták, miről is volt szó. Mészáros Károly levele viszont arra utal, akadtak „felszisszenésre" okot adó megnyilvánulások. Jómagam a levélíró pártján állok, legfeljebb abban kételkedem, hogy jól választotta-e a címzettet?! Jómagam ugyanis - alkalmi felszólalásomban - nem azt sugalltam, hogy a kiadó csak megkurtítva adja ki Fábry Zoltán Üresjáratok című naplóját. Azt igyekeztem elhitetni, hogy bűn nem kiadni ezt a kéziratot, mely szerves része az életműnek. Ennek kapcsán tettem egy olyan kijelentést, hogy (amennyiben a Madách másként nem vállalja) akár lényegtelen rövidítés árán is ki kellene adni. Mint a kötet „alkalmi" lektora (akihez csak teljesen véletlenül került a kézirat, miután már a levegőben lógott annak elutasítása) a kéziraton megjelöltem azokat a félmondatokat, melyek a felesleges félreértéseket kiküszöbölhetik. Azokról a globális és egyoldalú kitételekről van szó, melyeket az 1945-1948-as tragédia, a magyarság kitelepítése és deportálása váltott ki Fábryból. A maga nemében teljesen jogos ez a felháborodás, hisz nem Fábry, vagy a csehszlovákiai magyarok találták ki a történelmüket, hanem azok, akik nem emberségben, hanem kollektív bűnökben gondolkodtak. A négyszázoldalnyi anyagból (a lektori vélemény alapján) mindössze 3-4 oldalnyi az a (félmondatokból összeálló) szövegrész, mely „felmenthetné" a Madáchot attól a fenntartásától, mellyel a kézirat kiadását visszautasította. Két napot kaptam a kézirat átolvasására, s március 5-én adtam át a véleményt, melyben egyértelműen a kézirat kiadását javasoltam, s ezt szóban is megismételtem! Az ügymenet? A kéziratot a felfedezőknek visszaadták, azzal, hogy a Madách „politikai okokból" nem vállalhatja. Ezért volt a közbeszólás! A Kiadó főszerkesztője ugyanis tájékoztatta a jelenlévőket a Madách szándékairól, az „elfekvő" kéziratok hiányáról, erről a kéziratról azonban (valamint a tíz éve vajúdó csehszlovákiai magyar irodalmi lexikonról) nem volt szó. Nem tették szóvá azok sem, akik a sajtóközleményekből tudtak erről a kéziratról. Ezért érzem úgy, hogy rosszul választották a címzettet. Mégis szívesen válaszolok Mészáros Károlynak, mert így legalább nyilvánosságot kap az ügy, s nem lehet a színfalak mögött cézárkodni vagy manipulálni. Ismerve ugyanis a kiadói munkát, halvány sejtelmem van arról, mit lehet és mit nem lehet vállalni. Fábry Zoltán kéziratának kiadását nem „lehet", hanem „kell" vállalni! Olyan ez (és erre is utaltam), mintha Budapesten Illyés Gyula naplójegyzeteitől ódzkodnának. A fentiek alapján egy kissé úgy érzem magam, mint az Egon Erwin Kisch megírta kabát-ügyben, amikor az érdektelen szemlélődő előtt eltűnik a különbség a károsult és a tettes között. Szándékosságot, kisebb „csúsztatást" ott látok, amikor a levélíró viszszamenőleg is „káderez", mondván már korábban észrevette a sunyítást (a pontosság kedvéért ő „óvatoskodó fülszöveget" említ. Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom, de aki egy kicsit is ismeri a kiadói gyakorlatot, az sejti, hogy a fülszöveget (általában!) a felelős szerkesztő írja. Tehát nem az összeállító! Jómagam „szállítom" a szöveget, s csak a kötet megjelenésekor látom, hogy mi jelent meg. így történt az a sajnálatos (és súlyos) mulasztás is, hogy - máig kideríthetetlen okokból - a negyedik kötetből kimaradt a Fegyver s vitéz ellen egész anyaga (időrendi értelemben!). Bár a kritika a hibát nem jelezte, jómagam kértem, hogy a következő kötetben pótolják a mulasztást. A Kiadó álláspontja szerint erre azonban csak az utolsó kötetben kerülhet sor. Egyetlen eset volt, amikor „politikai" okokból kellett egy Fábry-manifesztumot kihagyni, éspedig A vádlott megszólal esetében. Az a tény, hogy a Kritika 1981 augusztusi számában az írás megjelent (s ezt követően hajtóvadászat indult a „tettesek" ellen) azzal a veszéllyel is járt, hogy - besorolás esetén - a Fábry-sorozat sorsát kockáztatjuk. Jómagam (teljesen véletlenül, hisz a magyarországi szerkesztő iktatta be az anyagot!) elviseltem az „eset" következményeit (egyéb „bűneimmel" együtt a menesztést a kiadóból), a Fábry-sorozatot azonban nem veszélyeztethetem. Azzal viszont kezdettől fogva számoltunk, hogy az utolsó kötet akkor jelenik meg, ha A vádlott megszólal kiadására „megérik" az idő. íme, ilyen egyszerűen állnak össze a „bűnök" melyek elől nincs okom menekülni. Talán nem érdektelen említést tenni arról sem, hogy hónapok óta „házalok" a Fábrynapló érdekében. Egyes „jólelkek" még a Csemadokot is (mint örököst) úgy tájékoztatták, hogy a kézirat kiadását nem lehet támogatni. A Csemadok vezetőinek megértő jóindulatával magyarázható, hogy (bár a kéziratot nem ismerik) a kézirat kiadásához a hozzájárulást hajlandók megadni. így hát, ha a „régi struktúra" bűneit keresték a címzettek között, jelentem alássan: az új struktúrának kell lépnie! Napjainkban, amikor a különböző politikai pártok a „régi nótát fújják", nem lehet úgy viselkedni, mint egy (elnézést!) „szűzleány", aki szégyellős az igazság kimondásában. A szlovák történetírás a mai napig nem rakta helyre az 1945-1948-as szégyenfoltot. Minden okunk megvan rá, hogy a tisztázás érdekében a koronatanút, az antifasizmus (itthon jócskán mellőzött) állhatatos harcosát hívjuk segítségül. A vádlott megszólal című döbbenetes írása annak idején süket fülekre talált a cseh és a szlovák értelmiségnél. Ma sincs rá okunk, hogy az önvizsgálat szikráját is feltételezzük, de arra sincs, hogy átfessük a történelmet. Talán megbocsátja nekem Mészáros Károly, hogy így „akaratlanul" is szövetségbe kerültünk. Barátsággal: FÓNOD ZOLTÁN ÚJ SZÚ 4 1990. VII. 11.