Új Szó, 1990. július (43. évfolyam, 153-177. szám)

1990-07-11 / 160. szám, szerda

Közérdekű magánvállalkozás VÍZ, ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS VEGYELEMZÉSE Gyermeki szívemben a segíteniakarás a büszkeséggel keveredett, amikor annak idején, aratáskor reggelente megállt a házunk előtt a traktor és az emberek behozták az udvarra a nagy korsókat, arra kérve, hogy töltsem meg ivóvízzel, merthogy nálunk van a legjobb víz. Ez a hatvanas évek elején történt, de 1977-ben, amikor első gyerekünk megszületett, neki már nem adhattuk a mi vizünket, mert az is szennyezett volt. Az a sok vegyszer, amit a földekre szórtak és permeteztek, kutunkban is éreztette hatását. Azért jutott ez az eszembe, mert Kovács György, harminchároméves kassai fiatalember érdekes magánvállalkozásba kezdett. De nézzük, hogy miről is van szó. - Egy magánlaboratóriumot rendeztem be - mondja. - Az ivóvíz, a folyók, patakok vize, továbbá az ipari szennyvizek vegyelemzésére vállakoztam, mert sajnos ezen a téren rengeteg munka van. Ma már élettani szempontból is rendkívül fontos, hogy az ökológiai kérdésekről ne csak beszéljünk, hanem cselekedjünk is. Én így tehetem magam erejéből a legtöbbet. Aki tudni akarja, hogy valójában milyen vizet iszik, milyen zöldséget vagy gyümölcsöt fogyaszt, elég ha felhív a 260-07-es kassai telefonszámon, s én készségesen rendelkezésére állok. - Elég a telefon? -Arra igen, hogy elmagyarázzam, hogyan vegyenek mintát. Ha problematikusabb a helyzet, akkor természetesen a megbeszélés alapján én is kimegyek a terepre. Különben Kassán a Gottwald utca 12 szám alatt (szeptembertől Štefánik u. 12) bárki személyesen is felkereshet, szívesen segítek. - Kommunális szennyvizek vegyelemzésével is foglalkozik? - Ezt a munkát nem végezhetem, nem engedélyezik a higiénikusok, s igazuk is van, ugyanis az én laboratóriumom egy bérházban található, s az infekció a vízmintákkal bekerülhetne a lakásba. El kell mondanom, hogy mikrobiológiai vizsgálatokat sem végzek, de aki ilyen kérés"sel fordul hozzám, annak 12 korona ellenében ezt is elvégeztetem. Tudni kell ugyanis, hogy a higiéniai állomás ilyen jellegű vizsgálatokra magánszemélyektől nem fogad el mintát, tőlem, mint vállalattól viszont köteles. - És ennek az ára? - Mindössze 10 korona, de ha valaki valamilyen nagy szennyeződésről értesít, s tanácsra van szüksége, akkor ingyen segítek, mert a környezetvédelmet a szívügyemnek tartom. - Mondana egy példát? - Ma jelentkezett egy úr, hogy Bártfán a nehézgépgyárban 30 tonna fáradt olajuk van és nem tudják mit csináljanak vele, hova tegyék. A problémáról telefonon és írásban is értesítettem a kerületi nemzeti bizottságot és a természetvédelmi tanácsot, tőlük kérve a megoldást. - Ez, azt jelenti, hogy önhöz vállalatok, intézmények is fordulnak? - Leginkább a magánszemélyekre alapoztam vállalkozásomat, de röviddel a laboratóriumom megnyitása után vállalatok és intézmények is felkerestek. Tegnap a Betlenfalvai Hnb keresett meg egy ökológiai problémával, de a kassai vízgazdálkodási felügyelőség is továbbította hozzám 40 kisvállalat címét, ugyanis szeretné, ha ezekben elvégezném a szennyvízelemzéseket. - Hány szakemberrel dolgozik a magánlaboratóriuma? - Egyedül kezdtem, de ha sok lesz a munka, úgy tervezem, hogy felveszek embereket. Már most vagy húszan érdeklődnek, hogy szeretnének nálam dolgozni. - Nem szólt még a vállalat elnevezéséről ... - Magánvállalatomat Rosa-Harmat néven jegyzik. Hogy miért ezt a nevet választottam? Nos, elsősorban azért, mert a harmat a jó minőségű víz egyik formája. A Rosa természetes jelentésén kívül az én esetemben rövidítést is jelent rozbory - samostatne (önálló elemzések). - Úgy tudom, hogy ön a Zöldek Pártjának is tagja, elárulná, honnan ered a természetszeretete? - A természetet édesanyám szerettette meg velem. Mint biológia-földrajz szakos tanár rengetegszer kivitte a gyerekeket a Kassa környéki hegyekbe s magyarázgatott nekik, köztük nekem is. Vegyész létemre úgy alakult a pályám, hogy előbb a műemlékvédelemben dolgoztam, majd a természetvédelmi központban, ahol a barlangok feltérképezésével foglalkoztam. - Milyen tervrajzról volt szó? - A dubniky opálbányák megmentéséről és múzeumi célokra való felhasználásáról. A munkához hozzá is láttunk. Nyaranta finn, orosz, magyar, német fiatalok is segítettek nekünk. Még vagy fél millió korona beruházásra lenne szükség és akkor ezt az európai szempontból is egyedülálló bányamúzeumot meg lehetne nyitni a közönség előtt. Ezt az ügyet a magam részéről továbbra is támogatni fogom, de természetesen számomra most már a magánlaboratóriumom a legfontosabb, mert biztos vagyok benne, hogy én a legtöbbet ezzel segíthetek. SZASZÁK GYÖRGY Biciklizik st tolvaj..-? Ma didaktikus drámajátéknak neveznék iskoláskorunk unaloműző foglalkozását, melynek két főszereplője az volt, akinek húzás után a panaszos, illetve a bíró feliratú, összehajtogatott cédula jutott. A többiek - a király, a katona, az utas, a hóhér, a börtönőr, a kocsmáros, a pék, a földesúr, a kereskedő, a jegyző és persze a tolvaj is - csak akkor szóltak bele a fantáziadús, szituációs játékba, ha tanúvallomásra kérték őket a főszereplők. Tíz kérdést tehetett fel nekik a panaszos, utána rá kellett mutatni a joggal vádolt tolvajra. Ha tévedett, őt büntette meg a bíró, az igazi bűnös pedig felkiáltott: „Biciklizik a tolvaj!" ÚJ SZÚ 1990. VII. 11. Ugy tűnik, néha a valós életben is kereket oldanak a tolvajok, ha nem mutatunk rájuk, vélik sokan Zselízen. És nem ok nélkül, hanem a Fučík utcában két évtizede épített, négyszintes, de már omladozó, PV-2 típusú lakóházak láttán. - Tavaly költöztettek ki bennünket Lévára - panaszkodik egy egészségügyi nővér -, pedig itt dolgozom az utcánkkal szemközti kórházban. Elképzelheti, hogy mit jelent családunk számára ^ az ilyen szükségállapot. Fél év múlva viszszaköltözhetünk, ígérték akkor. A házat már körülkerítették, de különben egy ujjal se nyúltak hozzá. Az utca öt PV-2 típusú lakóháza közül már a második köré emelnek kerítést. Az ott lakó nyugdíjas könyvelő, aki nem akarja magát megnevezni, elmondja: - Tőlünk csak a két alsó szint lakóit költöztették ki, mert ott veszélyes a mennyezet. És állítólag már Léván sem tudnak szükséglakást adni a zselízieknek. Megállítom a harmadik házból kilépő, idősebb asszonyt, aki kérdezés nélkül is, azonnal panaszkodni kezd: - Csak a kisunokámat féltem, nehogy rászakadjon a mennyezet. Tudja, ide kellene költöztetni mindazokat, akik a betonlapokból kispórolták a cementet, akkor egy-kettőre felújítanák a házakat. Panaszkodik az illetékesnek mondható Dobroviczky László, a városi nemzeti bizottság elnöke is: - Nekünk kell a felelősséget vállalni, pedig nekünk is csak ígérték az építők, hogy nyomban hozzákezdenek a tatarozáshoz. Csakhogy ők ezt itt az irodában mondták, mi meg nyilvános gyűlésen... A többi PV-2 típusú ház várható kiürítéséről így vélekedik: - Harminchat családot kellene hamarosan kiköltöztetni, de nem tudjuk, hogy hova. Nincs már nálunk, és Léván se üres szükséglakás. Mi a fokozatos és folyamatos tatarozást ajánlottuk az építőknek. Ha befejeznék a tavaly kiürített ház tatarozását, odaköltöztetjük a másik ház lakóit, és így tovább... Nem! Ők állítólag felkészültek, mindegyik házban egyszerre, egyidejűleg akarnak tatarozni, holott még az sem dőlt el, hogy mikor, honnan kerül rá pénz - házanként 2-3 millió korona. Nagy és komoly a gond. A járási és városi nemzeti bizottság, a járási építőipari vállalat, s nem utolsósorban a felettes, irányítási és költségvetési szervek rendkívüli gondja. Mert hát nem köznapi és korántsem előre várható jelenség a két évtizede épített házak alsó két szintjén mutatkozó mennyezetrepedések, menynyezethullások és falomlások, amelyek miatt a lakásokat életveszélyeseknek minősítették. Jogos a kérdés: Mi a rendkívüli jelenség oka? A Stavoprojekt vállalat nyitrai központjának megállapítása szerint a házgyári elemek 20-25 évvel ezelőtti gyártási módja. Nem úgy van az, ahogy egyesek feltételezik, hogy az igazgatók, a művezetők, a mérnökök és a munkások a készülő betonelemekből kilopták a cementet. Szigorú gyártási előírás szabta meg, hogy a PV-2 típusú házakba beépítendő betonelemek szilárdsága milyen legyen. E szigorú előírás szerint pedig felesleges volt, hogy a felület egy-egy négyzetcentimétere a korábban szokványos 7 kg-os nyomást kibírja, elegendő a 2,5 kgos nyomásnak való ellenállás. Az előírást, a gyártási technológiát annak idején jóváhagyta a minisztérium, a miniszter is. Igen, Ladislav Kompiš miniszter, aki egyébként születésének ötvenedik évfctqlulója alkalmával, 1973-ban, amikorra már a zselízi PV-2 típusú házak építését is befejezték, megkapta Az építésben szerzett érdemekért kitüntetést. Még nem adta vissza, és tudtommal nem is betonelemekből épített házban lakik. HAJDÚ ANDRÁS Olvasztárból szolgáltató? Minisztériumi szakember nyilatkozik a munkanélküliségről Munkanélküliség. Emlékszem, diákkoromban ezzel a szóval ijesztgettek majd minden politikai gazdaságtan órán. Ha a kapitalizmusról volt szó, az évekig szinte reménytelenül munkát keresőkről mindig,',megemlékeztünk". A kizsákmányoló kapitalista társadalmi rendszer soha nem lesz képes megoldani ezt a problémát. A szocializmusban viszont - láthatjátok - mindenkinek van munkája és fizetése, érdemei szerint" - oktatott egykoron az egyik tanárunk. Állításának első felét még csak felfogtam valahogy, de a másikat sehogy sem értettem. Mert ilyesmit csak a tankönyvben olvastam, az élet mindig más képet mutatott. Mára persze megfordult a kocka. Egykori tanárom nem tanít már politikai gazdaságtant, de én azért továbbra is gondolok a munkanélküliekre. Annál is inkább, mivel táboruk nálunk is egyre népesebb. Azt hiszem, az emberek nem igazán értik, ha eddig mindenkinek volt munkája, most ez egyszeriben miért nincs így? Aki már a „fekete listára " került, bizonyára tudja, miért. Gondolom, legtöbben az átszervezés, a gazdasági reform áldozatainak érzik magukat. Pedig e folyamat egészen máshol gyökerezik. De vajon hol? S van-e' kiút? - tettem fel a kérdést Jozef Tróják mérnöknek, az SZK Pénz-, Ár- és Bérügyi Minisztériuma munkatársának, aki nemrég megjelent könyvében szintén felvetette a munkanélküliség problémáját. -A közelmúltig nálunk valóban mindenkinek volt munkája. Nemcsak a férfiakat foglalkoztattuk, hanem mindent megtettünk azért, hogy a nők is bekapcsolódjanak a termelési folyamatba. Azt hittük, ez az emancipáció. Közben pedig a nők elsőrendű feladata valahol máshol, valami egészen más. Végül is a lényeg az, hogy a szociális foglalkoztatottság vált gyakorlattá, s ezt a gyárak meghövekedett rezsiköltségei is pontosan jelzik. Azonban az igényes és kemény gazdasági féltételek között a teljes, vagyis szociális foglalkoztatottság munkanélküliséget eredményez. Egy gyakorlati példát is említhetek. Eddig mindig az I. újratermelési csoportot, vagyis a termelőeszközöket fejlesztettük elsődlegesen és sokkal kisebb súlyt helyeztünk a fogyasztási cikkek fejlesztésére. Ha most az előbbi cso-' portot visszaszorítjuk, törvényszerűen lesz munkanélküliség. Enyhítésére vagy kiküszöbölésére bármilyen intézkedéseket hozhatunk, a problémát egyik napról a másikra nem oldjuk meg. • De valamilyen megoldásnak mégiscsak kell lennie! - Igen, a ma még nem kielégítő szolgáltatásokban sokan találnak majd munkát, s a,terciális szférában is van még „férőhely". Ezenkívül az átképzés is roppant fontos. Tulajdonképpen a közeljövőben az lesz a meghatározó, hogy milyen rugalmasak leszünk az átképzésben, a más ágazatokba, szakterületekre való áthelyezésben. Persze maga az átképzés nem egyszerű. Például ha a terciális szférában lesz munkahely, kérdés, hogy mondjuk az olvasztárt át tudjuk-e képezni. Bizonyos mértékig a magánvállalkozás - új munkahelyek teremtésével - segíthet a gondokon. Viszont nem ártana gazdasági-szociális szempontból felülvizsgálni, hogy jó-e nekünk a nők ilyen nagy arányú foglalkoztatása, nem kellene-e esetleg őket visszaadni a gyermekeknek. Egyébként a munkanélküliség viszszaszorítása, illetve kiküszöbölése szempontjából nagyon fontos, hogy mind az állam, mind a vállalatok megteremtsék a megfelelő feltételeket. Tehát körültekintően kell eljárni a termelési programok visszaszorításakor és a munkaerő árát is felül kellene vizsgálni. Hiszen mindnyájan tudjuk, érezzük, hogy egy fizetésből nem él meg a család, s az sem titok, hogy nálunk világviszonylatban is olcsó a munkaerő. Nyugaton sok embernek azért nincs munkája, mert jobb lehetőségre vár, ha úgy tetszik, válogat. Ez tulajdonképpen a munkanélkülségnek már egy másik szakasza, mi azonban itt még nem tartunk. • Gyakran mondjuk: minden rosszban van valami jó. Vajon mire jó a munkanélküliség? -Véleményem szerint kedvezően hat a munka minőségére. A kérdés azonban roppant bonyolult. A fiatalok gyakran például el sem tudják képzelni, mit jelent munka nélkül otthon ücsörögni. Ilyesmire nem is gondolnak. S ha aztán egy szép nap visszakapják a munkakönyvüket, akár meggondolatlan tettekkel is reagálhatnak az új helyzetre. A probléma az idősebbeket, akik most alapozzák meg nyugdíjas életüket, szintén érzékenyen érinti. Persze, akik eddig valamilyen módon még nem kerültek kapcsolatba a munkanélküliséggel, nem sokat törődnek vele, pedig már hozzánk is beköszöntött. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legkisebb mértékű legyen. Beleértve akár a határon túlra irányuló munkaerővándorlást is. • Vajon miként alakulhat a munkanélküliség a jövőben? A későbbiekben esetleg elképzelhető a teljes foglalkoztatottság? -Az a legfontosabb, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb teljesítményű gazdaságot hozzunk létre, amelyben majd meg kell találnunk a megfelelő arányokat a szociális és gazdasági szempontok között. Vagyis tudnunk kell: mire képes az ember, s ehhez mit kell neki megadni. El tudom képzelni, hogy ha megerősödik a gazdaság, valamikor ismét a teljes foglalkoztatottság lesz ránk jellemző. Ugyanis ésszerű gazdaság- és szociálpolitikával meg lehet teremteni a feltételeket ahhoz, hogy valamennyi produktív emberinek legyen munkája. A világban van példa erre, méghozzá Japánban. S ha tudjuk, hogy a szociális foglalkoztatottság tulajdonképpen a munkanélküliséggel egyenlő, akkor nekünk az ésszerű foglalkoztatást kell gyakorolnunk. Csakhogy ehhez először is az anyagi feltételeket kell megteremteni. KOVÁCS EDIT A türelem itt rózsát nem terem Ki segít az abonyiaknak? A nagyabonyi tűzeset nagy nyugtalanságot keltett a lakosság körében. Nem is csoda. Mint utóbb kiderült, a dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátási Vállalat agrokémiai raktárában 24 fajta vegyszer volt (köztük Metation, Kupricol, Novozir, Chlorofén). A tüzet a Novozir öngyulladása okozta. A talaj, talajvíz és légköri vizsgálatok nem támasztották alá azokat a félelmeket, hogy veszély fenyegetné a nagyabonyiak egészségét. Márpedig a higiénikusok csak tudják. Csakhogy: a tűzeset, azaz március 16-a óta már eltelt egy kis idő, az eloltott hulladék pedig továbbra is 28 tartályban hever a tett színhelyén. Az inkriminált helytől alig 500 méterre lakók számára így az esti szellő kellemetlen bűzt hoz. Az emberek elégedetlenek, zúgolódnak. Nem csoda, hiszen Edmár Mária, a nagyabonyi Hnb elnöke még április 26án levelet intézett Milan Cič akkori miniszterelnökhöz. Azt követően, hogy a hulladék eltakarítására tett erőfeszítések kudarcba fulladtak, úgymond a legfelsőbb szervhez fordult. Idézet a levélből: lakosaink türelmének is van határa. A tartályokban a mai napig ott van a bűz martalékává vált vegyszerek maradéka. Igaz, hogy fóliával és földréteggel letakarták őket, a keletkező gázok elillanásának megsegítése céljából azonban a borítóburkolatba nyílásokat fúrtak. A gázok és gőzök kellemetlenné teszik az emberek életét, mi több, veszélyeztetik azt. Az esős idő - mely gyorsítja a vegyi folyamatokat - csak ront a helyzeten. Fenntartásaink vannak azzal kapcsolatban is, megfelelőképpen szigetelték-e a tartályokat, hogy ezzel is megakadályozzák a vegyszerek talajba jutását és így a csallóközi védett terület talajvizének minőségi romlását". Az illetékes minisztériumok hat hét leforgása után sem találtak helyet, ahová a hulladékot elszállíthatnák. A Novozir gyártója, amely mellesleg saját hulladékégetővel rendelkezik, elutasította a hulladék megsemmisítését. Különös. Az „illetékes szervek", a miniszterelnök titkárságának vezetője március 17-én válaszolt Edmár Mária levelére. Ebben leszögezte, hogy hazánkban nagy gondot okoz a vegyi hulladék megsemmisítése. A szlovák kormány volt elnöke egyidejűleg felkérte a szlovák ipari minisztert a megoldás lehetőségeinek felülvizsgálatára. A hulladék azóta negyedik hónapja bűzlik Nagyabonyban. „Az, hogy védett vízgazdálkodási terület vagyunk, minden bizonnyal senkinek sem szúr szemet. Az ivóvízellenőrzés során Nagyabonyban csak szulfátot találtak túlzott menynyiségben, de ki tudja, milyen a helyzet ma. A raktár területén fertőzött a talaj. A polgári védelem dunaszerdahelyi stábja a raktár felszámolását javasolta." A tartályokat azonban nincs hova szállítanunk" - mondja keserűen Edmár Mária. Érthetetlen helyzet, de nem meglepő. Inkább azon lepődhetnénk meg, ha a volt raktár helyiségeit példás rendben találhatnánk ennyi idővel a robbanás után. Ehhez viszont máshol kellene élnünk. A megsemmisült vegyszerek végleges elhelyezése csak a szigetelt betonkazetta megtervezését és kivitelezését követően lesz lehetőség - ekkor nyelheti csak el „örökre" a hulladékot. Ennek építéséhez miért nem láttak hozzá azonnal, úgy látszik senkinek sem jutott eszébe. Hol találunk egy ilyen ideiglenes raktárt, ha a vele kapcsolatos keresés március óta hiábavalónak bizonyul? S mikor készül el a betontartály? A jnb erdő- és vízgazdálkodási osztályának vezetője állítja, hogy (talán) év végéig... A megválaszolatlan kérdésekből azonban egyre több van. Az abonyiakat ebben az esetben aligha győzhetjük meg arról, hogy a türelem rózsát terem. (Práca)