Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-14 / 138. szám, csütörtök

- Természetvédelmi terület lehetne ott... - kesergett Katona Dezső (A szerző felvételei) Fekete-vízbe fulladt örömök A szennycsatornává szabályozott folyócska esete A

Fekete-víz, ez az alig több mint száz kilométeres folyócska korábban egyike volt azoknak a vizeknek, melyek meghatározták a Kis-Alföld északkeleti részének karakterét. Szeszélyesen kanyargott, partján kontyos öreg füzek, hatalmas nyárfák álltak. Árterületén nadálytő és nőszirom virágzott, a gyékény között gyakori volt a ma már védett nyílfü. Vize hemzsegett a csíkoktól, kárászoktól, a vízitök levelei alatt karnyi csukák leselkedtek. Valakinek azonban nem tetszett ez a természetes állapot. íróasztal mellől döntöttek: kivágták a fákat, lenyesték a folyó kanyarulatait. Feketenyéknél zsilippel zárták el a medret, s a víz egy részét csatornán át a Kis-Dunába vezették. „Vízgazdálkodási" szempontból mindezt persze meg tudták indokolni. Lejjebb - Tallós és Királyrév határában - azonban valami még megmaradt a hajdani vízivilágból. Bár ez ma már csak torzó, mégis természetvédelmi terület lehetne, ha... DÍZELKÁRÁSZ ÉS DÍZELPONTY Királyrév fátlan határát, a Feketevíz partjain járva erről a ha-ról beszélgettem Katona Dezső hnb-elnökkel és Borsányi Ferenccel, a Zöldek Pártja helyi szervezetének egyik vezetőjével. Nem véletlenül találkoztam velük. Tudatták ugyanis szerkesztőségünkkel, hogy levélben fordultak a Vági Vízgyűjtő folyószabályozási vállalat igazgatójához, mert a hajdan örömet s többeknek megélhetést biztosító Fekete-víz ma - és nemcsak Királyrévnek - csak bosszúságot, gondot okoz. önök rosszul gazdálkodnak!" - írták többek között. - Galántának és Vágsellyének sajnos nincs megfelelő kapacitású szennyvíztisztítója. így a járási székhely szennyezett vizei a Sárd patakon ä Dudvágba, onnan pedig a falu fölött a Fekete-vízbe jutnak. Vágsellye tisztítatlan vizei a zsigárdi kanálison át kerülnek bele. Ha a falu felett megnyitják a zsilipet, akkor felülről, ha a Vág, a Kis-Duna megduzzad, akkor alulról jön a szenny - vázolta a helyzetet Katona Dezső. - Itt, ahol most állunk - mutat le a nádszegi országút hídjáról - jelenleg tűrhető a helyzet. Tavasszal még hal is van. Húsa persze élvezhetetlen. Mi csak dízelkárászként, dízelpontyként emlegetjük őket. A Fekete-víz mindig is lomha, lassú folyócska volt, Most, hogy fentebb zsilip zárja el - ez az elnök szerint az év nagy részében zárva van - szinte állóvízzé változott. Medre Tallós és Királyrév határában a legszélesebb. Folyása ezen a szakaszon még akkor is lassú, ha megnyitják a zsilipet, így érthető, hogy itt rakodik le a legtöbb szenny. Kísérőim szerint a folyószabályozási vállalat dolgozói munkájukkal még kritikusabbá teszik a helyzetet. Favágáskor vízbe dobálják a nyesedéket, s ha a törzse bedőlt, otthagyják azt is. Az akadályokon pedig felhalmozódik a szemét, és rothadni kezd... - így nem csoda, hogy községünk szinte valamennyi kútja fertőzött. Artézi forrásunk nincs, a lakosság nagy része ezért ásványvizet fogyaszt, vagy a szomszédos falvakból hoz innivalót. Megfelelő minőségű víz hiányában a járási közegészségügyi hivatal a szolgáltatóház cukrászatát nem engedte üzemeltetni - sóhajt az elnök. - Huszonöt-harminc éve még a Feketevízből is ihattunk, ma pedig jó, ha három olyan kút akad a faluban, melynek vize fogyasztható - kapcsolódik be a beszélgetésbe Borsányi Ferenc. - Én még öntözésre sem tartom alkalmasnak. ELFOGY A VÍZ A KÚTBÓL Bármilyen furcsán hangzik, de gondot okoz, hogy ebből a vízből is kevés van. Korábban helyenként 3-4 méter mély volt a folyó. Napjainkra azonban medre jelentősen feltöltődött. A felhalmozódott iszap eltömte a kavicsrétegek pórusait, s ez akadályozza a beszivárgást. Szárazság idején pedig még kevesebb itt a víz, mint másutt. Ez aztán hatással van a talajvíz szintjére is. - Volt úgy, hogy nagymosáskor elfogyott a víz a kútból. Májusban, júniusban még tűrhető a vízállás, de nyár derekán a folyó már átlábalható, csak a közepén csordogál valami zavaros lé. Ilyenkor aztán posványnyá válik a folyóágy. A levegőre került iszap és szemét rothadásától pedig elviselhetetlen bűz üli meg a környéket. Zárni kell minden ablakot - mondja Katona Dezső. Kitérve a faluból Borsányi Ferenc veszi át a szót: - A Galántai járás országos viszonylatban is a legfátlanabb terület, alig 4 százalékát borítja erdő. Hogy ez milyen hatással van a mikroklímára, az közismert. Véleményem szerint vidékünkön a csapadék azért is kevesebb a kelleténél. Megfigyeltem, hogy az utóbbi években a nyári záporokból szinte alig kapunk. A Dudvág medrét a hatvanas években tisztították, s akkor az összes part menti fát kivágták. Elhiszem, hogy a gépeknek hely kellett, de a mederkarbantartást az egyik oldalról is el lehetett volna végezni. Szükségtelen volt mindkét part fáit bokrait elpusztítani. Az idén tavasszal mi, zöldek több mint 50 fát ültettünk ki. A folyószabályozási vállalat embere, a gátőr, kitépte őket a földből, s a vízbe (!) hajigálta. Márciusban felégette a parti növényzetet is. Érthetetlennek tartom, amit tett. Valószínű, hogy két-három évtizedig a medret úgysem fogják tisztítani - a fák így nem okozhatnak gondot. Oxigént termelnének, megfognák a csapadékot, s védenék a talajt az eróziótól. Ha pedig ismét mederkarbantartásra kerülne sor, ki lehetne őket termelni. A gátőr azonban azt mondta, nekik nem kell a fa, mert akadályozza a kaszálást... Szavait a közben hozzánk csatlakozó Polák József, a zöldek helyi csoportjának elnöke is megerősíti. AZ ÉREM MÁSIK OLDALA Mi a fontosabb? Az egészséges, esztétikus környezet, a harmonikus táj vagy a könnyebb munka, egyesek kényelme? - kérdezik joggal a királyrévi zöldek s minden természetet féltő ember. A másik oldal azzal érvel, hogy a füvet a nyúltenyésztők hasznosítják. A nyúlhús pedig köztudottan valutát hoz. Ámde a zöldek ezt sem tudják elfogadni. Ha a határban, a vízpartokon több volna a fa, a folyamszabályozási vállalat, az állami gazdaság nem vágatta volna őket ki, több volna az apróvadhús, amelyért szintén valutával fizetnek. A falu problémáját, a zöldek érveit valószínűleg minden józan gondolkodású ember megérti, de azért van itt más is. „Ne köpj a vízbe, mert lehet, hogy majd innod kell belőle" - valahogy így hangzik egy régi közmondás. A királyréviek egy része azonban nem fogadta meg ezt a tanácsot. A Fekete-vizet csúfító, rothadó szemét egy része ugyanis tőlük származik. Hogy az állami gazdaság tömbházainak emésztpgödre ne önthessen ki, falába ".megfelelő" magasságban egy csövet helyeztek, amely a bokrok közé rejtve a meredek partig nyúlik. Belőle bűzös lé szivárog. Az utolsó háztól néhány lépésnyire szeméthalrtíók, a levegőben legyek, dögbűz és húgyszag... Ez pedig már nem Galánta, Vágsellye szennye, s nem a Vági Vízgyűjtő folyószabályozási vállalat bűne... Ezt Borsányi Ferenc, Katona Dezső és. Polák József is készséggel elismerte. Elmondták, hogy megpróbálnak az emberek eszére és a szívére is hatni. Gyakorlati lépéseket is tettek. Rendezték a szemétkihordást, munkálkodnak az ivóvíz bevezetésén. Kifogásolják viszont, hogy a meder tisztításával évtizedekig senki sem törődött. Katona Dezső a jnb plénumának tagjaként ezt már 1987-ben számon kérte. A folyószabályožó vállalattól azt a feleletet kapta, hogy nekik mint költségvetési szervezetnek nincs rá pénzük. Márpedig a holtpontról enélkül nem tudnak elmozdulni. POMICHAL RICHÁRD Mostanában például azt, hogy tekinthetem-e magamat az egykori államrendőrség ügynökének, informátorának vagy a fenetudjamijének. Mert mostanában emlékezetükben sokan visszatérnek öt, tíz, tizenöt évvel ezelőtti napjaikhoz: Mikor, kinek mondhattak olyan dolgokat, amelyeket az illető (akiről utólag kiderült, amit mindig gyanítottak, hogy az államrendőrség besúgója (pardon: ügynöke), az informátorától szerzett pontos értesülésként jegyzett le jelentésében. Manapság úgy tetszik, csak az nem válhatott az államrendőrség jegyzett informátorává, aki némaságot fogadott, eltitkolta gondolatait, nem engedett gátat „államellenes" felháborodásának még a családi kapcsolataiban sem. ördögi módszerességgel - felépített szervezet hálójában töltöttük mindennapjainkat. Voltak - nem is kevesen - akik fizetett ügynökként, sokszor észrevétlenül, máskor provokátorként ügyködtek közöttünk. Nem is szólva azokról a hivatásos államrendőrségi tisztekről, akiknek külön feladata a magyar szellemi és kulturális élet képviselőinek a szüntelen szemmeltartása volt. Akkoriban a művelődési táborokban, a gombaszögi sátrak alatt, egy-egy József Attila Ifjúsági Klubban tartott irodalmi est után viccelődve beszélgettünk a munkájához legfontosabb érzékelését - a hallását - elvesztő besúgóról. Ez a vicc jutott eszembe akkor, amikor a választásokat övező politikai botrányok kapcsán tartott sajtótájékoztatókat hallgattam. Mondanom sem kell, hogy most már nem nevettem rajta. Elment a kedvem az effajta viccelődéstől, meg aztán a döglött oroszlánba csak a gyávák rugdalnak. Egy gondolattól mégis kivert a hideg verejték: Ha egy ilyen süket besúgó a jól fizetett állását féltve elkezdett információkat gyártani, s ezek érvényesítéséhez bármelyikük nevét felhasználta, akkor most mi van? Mondjuk ,,lusztráltatom" magamat, s kiderül: tudtommal hiába nem írtam alá egyetlen együttműködési „szerződést" sem, a nevem igenis szerepel az informátorok listáján. Az sem lepne meg, ha mondjuk elém raknák azokat a jelentéseket, amelyeket az Új Szó ma már nyugdíjas egykori főszerkesztőhelyettese gyártott az általa leközölhetetlennek ítélt írásaim alapján. Mert azt talán mondanom sem kell, hogy évente volt négy-öt olyan írásom, amely egy-egy Csemadokrendezvény kapcsán - utólag töprengve ezeken - egész ügyes kis „segédanyaga" lehetett az államrendőrség eme ismert ügynökének. A napokban kiderült, hogy egy magát lusztrálásnak alávető cseh pártban is voltak fizetett ügynökök. Velük ellentétben más megjárta a letűnt rezsim börtöneit, s amikor a szlovákiai gyengéd forradalmat megvívó mozgalom élén parlamenti választásokon indult, róla is kiderült, hogy aláírt valamilyen papírt az áílamrendőrséggel való együttműködésről. Érdekessége a dolognak, hogy ennek valójában nincs is nyoma, hiszen Ján Budaj dossziéja nincs a belügy irattárában. Nyomtalanul eltűnt, így minden állítás az érintett nyilvánosság előtt tett beismerésen Jó lenne mindent előre tudni! Tisztelt Olvasók! Megsejtették már, hogy ebbe nemcsak egy újságíró bolondulhat bele? Jobb nem gondolni arra, hány kisdiákot, hány középiskolást használhattak fel ilyenolyan minőségű információk megszerzésére. Nem lepne meg, ha kiderülnének, hogy nemzeti kisebbségünk szellemi és kulturális elitjének ténykedéséről a legjobb információkat a feleségek vagy férjek barátnői, illetve barátai adták. Arról nem is szólva, hogy esendőségük révén hányukat sikerült évekig zsarolni azzal, hogy futó szerelmi kalandjaikat kiszolgáltatják a hitveseknek. Igen, kérem, ezek a módszerek: államrendőrségi módszerek. Hogy honnan ismerem ezeket? Van amiről a sértettek meséltek, van amit magam tapasztaltam, amikor a két éve nem létező útlevelem bevitelére szólítottak fel az útlevélosztályról. Jót mulatva ezen a baklövésen, tavaly augusztus 15-én be sem mentem a „februárkára". Aztán telefonon informáltak, hogy a munkatársuk, miután visszatér szolgálati útjáról, majd felhív. Csakhogy közben történt egy és más ebben a hazában... alapul. Azt hiszem ennél még az a helyzet is jobb, amelyben írásos bizonyítékok állnak a rendelkezésre arról, hogy Dr. Bartončík valójában mi is volt: egy kereszténypárt funkcionáriusa vagy fizetett „estébés". Mert nincs mód a bizalmatlanság felkeltésére, a gyanúsítgatásra, nincs mód a politikai ellenfelek kisstílű sajtóbeli nyilatkozatára arról, hogy ők már akkor is megérezték, amikor... hiszen igen kifinomodott érzékkel rendelkeznek; nincs mód a tisztázhatatlanság ürügyén szüntelenül politikai konfrontációt előidézni a pártok és mozgalmak között. Az meg egyenesen rosszízű tréfának tetszik, ha olyan piszkálgatja a saját beismerése után kiszolgáltatott helyzetben levőt, akiről magyarországi folyóiratokban és hazai sajtóban egyaránt állították, hogy ilyen vagy olyan ügynök, s mégsem lusztráltatta mozgalmát. Ez utóbbi módszerek is ismertek, hiszen a belügyesek igen komolyan ügyködtek azon, hogy bizalmatlanságot szítsanak komoly tekintélyű csehszlovákiai magyar személyiségek között, vagy megbontsanak tudatosan szerveződő jogvédő, szellemi és irodalmi csoportokat. • Hasznunkra az válna, ha egyszer végre nem az érzékeinkre, megérzéseinkre, a megsejtéseinkre és az illúzióinkra támaszkodva mondanánk véleményt. A realitás tényei amúgyis keményebbek minden elementáris megsejtésnél. Már pedig a politizálás halálát jelenti az előzetes megsejtésekre alapozott vélemény mindenáron való utólagos populista igazolása. Annál is inkább, hiszen olyan ez, mint ama szőlőkben csatangoló éhes róka esete a magasan függő szőlőfürttel: savanyú, mert elérhetetlen magasságban van. Eszembe jut az is, hogy ki kellene jelentenem valamit. Kinyilatkoztatni, hiszen az manapság olyan „snájdig". Nem tudok semmit, hiszen mostanság azt sem tudom, valójában ki vagyok: újságíró vagy rendőrségi informátor. Nem véletlen használom ezt a kifejezést, hiszen az ügynök, a besúgó szerződésre, fizetésért dolgozott. Legtöbb esetben jól fizetett állása volt, s a mit sem tudó vagy a mindent sejtő munkatársaitól - informátoraitól - szerezte be a legtöbb használható információt. Márpedig a szerkesztőségünkben is valószínűleg voltak fizetett ügynökök, hogy ne lettek volna hát vétlen informátoraik. Nem tudok mást mondani, mint amit Fedor Gál, a VPN országos elnöke mondott: lusztrálni lehet, szabad, de gondoljuk meg, hogy mi történik ebben az országban, ha egy letűnt állampárt ördögi masinériájának „véleménye" alapján kezdjük egymást minősíteni. Mert nem szabad elfelejteni, hogy a belügyminisztérium irattárából az igazán komoly ügynökök dossziéit eltulajdonították, s ugyanez történt a gyengéd forradalom előtt üldözött, majd kiemelkedett politikusokéival is. Csak mi maradtunk ott! Mi, a négymillió potenciális „estébés" informátor. Vigyázat, mert ebbe bele lehet bolondulni! DUSZA ISTVÁN AJ szú 4 1930. VI. 14.