Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-14 / 138. szám, csütörtök

A Mladá Fronta beszélgetése Rudolf Hegenbartta

l 2. Egy figura a hatalom sakktábláján avagy titkos nagymester? A beszélgetés tegnap közölt első részéből megtudtuk, hogyan lett Rudolf Hegenbart a CSKP KB 13. osztályának vezetője. Ez az osztály irányította a biztonsági szerveket, a hadsereget, az elnöki hivatalt, a kormányhivatalt, a munkaügyi döntőbíróságot, az ügyvédséget, a főügyészséget. Megtudtuk, milyen feladatokat kapott Miloš Jakeštői, valamint azt is, hogy a biztonsági szerveknek és a hadseregnek hány tisztje dolgozott a pártapparátusban és hogyan folytak le a központi bizottság elnökségének ülései. 0 Véleménye szerint mi kellett ahhoz, hogy valaki karriert fusson be a kommunista pártban? - Semmi más csak engedelmesség és az, hogy ne legyen az embernek saját véleménye. 0 Mit gondol, a múlt év végén kísérlet történt Jakeš hatalmának megdöntésére? -Nehéz erre válaszolni. Sokat voltam külföldön és tavaly gyakran betegeskedtem. Márciusban és áprilisban a hátgerincemmel bajlódtam és ráadásul megállapították, hogy cukorbeteg vagyok. Júniusban és júliusban gyógykezelésen voltam, utána szabadságon, így csak augusztus elején léptem munkába. 0 Ekkor jelent meg az Izvesztyijában az Európa szívében című cikke, amelyben többek között ezt írta: „Bízom abban, hogy ismét Európa legfejlettebb országai közé kerülhetünk. Csehszlovákia hagyományait, kultúráját és történelmét tekintve ezekhez az országokhoz tartozik, s ha leküzdi a megnemértés, a merevség, až amatőrség és a protekció akadályát, ismét visszatérhet közéjük. Ez az átalakítás sorsától függ. Az életben ma nincs, más alternatívánk". Abban az időben ez merészségnek számított... - Az interjúnak valóban nagy .visszhangja volt, de ugyanakkor az elnökség és a titkárság élesen bírálta. Érdekem volt, hogy a Rudé právo leközölje. Miloš Jakeš ezzel nem értett egyet és utasítást adott, hogy minden interjút előzetesen a központi bizottság titkárságának kell jóváhagynia. Ez a cikk felhívta rám a figyelmet, a Reuter is jelentkezett, beszélgetést akart velem készíteni, de Miloš Jakeš ezt megtiltotta. Ebben az időben nagy pszichikai nyomást gyakoroltak rám. Augusztus 23-án infarktust kaptam és kórházba kerültem. Az orvosok figyelmeztetései ellenére októberben visszatértem munkahelyemre. Csupán annyi időm volt, hogy végrehajtsam a már említett személycseréket. 0 Két hasonló cikket tett közzé. Az egyik szorosan augusztus 21., a másik november 17. előtt jelent meg, és ráadásul ebben az időben éppen horgászni volt Lomakin szovjet nagykövettel. Úgy tűnik, önt szemelte ki az első vagy a főtitkári funkcióra. - Ez nagyon valószínűtlen, mert valaki biztosan beszélt volna erről velem. Az említett kérdésekről több cikket is írtam már 1987-88-ban is. 0 Az Európa szívében című cikk márciusban született meg, de csak augusztus 7-én közölték. Miért halogatták a közlését? * v - Ezt nem tudom, erről senki sem beszélt velem. Én még november 19-én sem tudtam, hogy tulajdonképpen miről van szó. November 17-én kikísértem egy orosz küldöttséget a repülőtérre, majd Žďár nad Sázavouba repültem. A Belügyminisztériumon megtartott tanácskozáson dr. Milan Kružík vett részt. Azzal bíztam meg, hogy semmibe se avatkozzon bele, semmit se befolyásoljon, legyen áttekintése a többiek magatartásáról és döntéseiről. Egyúttal felkértem, hogy a megemlékezés és a felvonulás után hívjon fel, s tájékoztasson az eseményekről. Hét'és nyolc között jelentkezett, elmondta, hogy minden rendben van és hazautazott Brünnbe. 0 Azt a feladatot, hogy semmibe se avatkozzon be és mindent gondosan figyeljen meg, attól a tábornoktól kapta, aki nagy harcra készült... x - Én nem készültem harcra és nem is volt erre okom. Januári tapasztalataim alapján attól féltem, hogy Milan Kružík ne avatkozzon be azokba a dolgokba vagy eseményekbe, amelyekhez nincsen köze. 0 Vasil Biľak a Smenának és a Mladá Fronténak adott interjújában azt állítja, hogy Adameccel együtt ön a főtitkári posztra pályázott. - Ez semmiképpen sem igaz. Sohasem akartam ezt a funkciót és sohasem tettem ilyen irányú kijelentést. Tudom azonban, hogy a tudományos körökből sokan kívánták ezt. Amennyiben valami iránt érdeklődtem, az a környezetvédelem, vagy pedig a tudományos-műszaki fejlesztés volt. Tudok arról, hogy valaki ezt híresztelte Prágában. Az igazság az, hogy 1989. november 24-én a központi bizottság ülésén Jiŕina švorcová javasolta, szerepeljek én is a főtitkárjelöltek között. Miloš Jakeš, Alois Indra, František Hanus, Márie Kabrhelová, Ladislav Herman és Zdenék Krč azonnal ellenezte ezt a javaslatot. Ez a híresztelés decemberben is terjedt, a CSKP rendkívüli kongresszusa előtt, amikor a választási bizottság ismét jelölt erre a tisztségre. Ezen a kongreszszuson Ladislav Adamec azt mondta, csupán azzal a feltétellel vállalja az elnökséget, ha az első titkár Vasil Mohorita lesz. Én akkor jelöltségemet visszavontam. 0 Véleménye szerint ki akarta ezt a posztot betölteni? -Szerintem kezdettől fogva Ladislav Adamec. Valamikor októberben dolgozószobájában egy magánbeszélgetés során megkérdezte tő-' lem, kiket kellene az egyes tisztségekbe kinevezni. Nekem az ideológiai titkár funkcióját ajánlotta fel. Én nem válaszoltam. Amikor Karel Urbánekot választották meg főtitkárrá, ismét magához hivatott. Közölte, hogy a kormány összeállításakor engem a tudományos-műszaki fejlesztésért felelős alelnöki tisztségre javasolt. Mintegy 10 nap múlva azt üzente, hogy Ladislav Adamec nem fogad el engem. 0 Találkozott azóta Ladislav Aameccal? - Igen, egyszer felkerestem, amikor már a CSKP elnöke volt, miután megtudtam, hogy állítólag nagy gondban van miattam. Azonnal fogadott, szívélyesen köszöntött, megkérdezte, milyen az egészségi állapotom, majd azt mondta, Prágában nincsen számomra hely. Amennyiben találok valamilyet, akkor segít. Azt mondta még, és ez fontos: Jól tudja, hogy az osztályon mindent mi irányítottunk. Megpróbáltam elmagyarázni, hogyan történt minden, de nem engedett szóhoz jutni. Áldozati báránynak szemelt ki és most szívesen mindent az én nyakamba varrnának, de gyakorlatilag semmit sem vethetnek a szememre. Én még a belügyminiszter munkatársainak listáján sem szerepelek. Ez nem állítható azokról az emberekről, akik a mai napig a központi bizottságon ülnek. 0 ön abban az időben volta cseh kormány alelnöke, amikor Adamec volt a miniszterelnök. - Ez is szép történet. Egyszer magához hívatott Miloš Jakeš, és Ladislav Adamec jelenlétében győzködni kezdett, hogy vállaljam el az alelnökséget, valamint a cseh tudományos-műszaki fejlesztési bizottság elnökének funkcióját. Akkoriban a gazdasági osztály vezetője voltam. Adamec úr győzködött, hogy küzdjek a tudományért és technikáért és ilyen alkalom egyszer adódik 25 év alatt. 1987 májusában hivatalba léptem és az volt a célom, hogy a bizottság összekötővé váljon a tudományos akadémia és a termelés között. Elkezdtük a környezetvédelmi, az elektronizálás és a korszerű technológiák fejlesztési koncepciójának kidolgozását. Tárgyaltam, Baťával és az amerikai Gerber céggel. 0 Megvalósult valami terveiből? - Javasoltam, alakuljon meg a környezetvédelmi és tudományosfejlesztési bizottság, mivel ez a két problémakör szorosan összefügg. A javaslatot az egyik héten előterjesztettem, pozitívan értékelték, a másodikon anélkül, hogy erről szóltak volna nekem, Ladislav Adamec a bizottságot felszámolta. Egy évvel azután, hogy elmondták, milyen távlatok állnak előttem, javaslatot terjesztettek elő munkám megsemmisítésére. Ekkor értettem meg Ladislav Adamec megjegyzését, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik 25 év alatt. A tervezett franciaországi, amerikai és kanadai utamra mint miniszterelnök-helyettes utaztam, s mire visszatértem, már nem volt tisztségem, de ugyanakkor a központi bizottság tagjává kooptáltak. Adamec ismét lerázott engem és átjátszott Jakešnak. Ebben állítólag szerepet játszott Jarom ír Obzina is és ez nem lep meg engem. Mint a belügy dolgozójának, mindig fontos szerepe volt és van napjainkban is, Ez meggyőződésem. 0 Tagja a kommunista pártnak? - Már nem! Az igazolványomat és valamennyi kitüntetésemet visszaküldtem Adamecnak, amikor meggyőződtem arról, hogy tulajdonképpen mit akarnak Mohoritával, hogy ugyanolyan módszerekkel dolgoznak, mint a múltban. 0 Elmondaná, mit írt Adamec úrnak, amikor visszaküldte neki pártigazolványát? * - Emlékeztettem őt találkozásainkra. Köszönetet mondtam azokért az aljasságokért, amelyeket személyem ellen követett el. így például a cseh kormányban bojkottálta azt a megállapodást, amelyet elsőként kötöttünk meg Észak-Rajna-Vesztfália kormányával. Ez a megállapodás a környezetvédelemben folytatott együttműködésre és közös vállalatok létesítésére vonatkozott. Elószört úgy tett, mintha egyetértene ezzel, támogatná, de amikor a megállapodást a kormány megvitatta, azt javasolta, hogy vegyék csupán tudomásul, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy elvetették. ÚJ SZÚ 5 1990. VI. 14. Katalizátor nélkül is lehet ólommentes benzint használni Kettős haszon A nagyvárosokban nem kis gondot okoznak a szénmonoxiddal, ólommal levegőt szennyező gépkocsik. A fejlett országokban a tarthatatlan helyzeten ólommentes benzin használatával igyekeznek segíteni, mégpedig úgy, hogy olcsóbban adják, mint a többi benzinfajtát. Az ólommentes benzin nálunk sem ismeretlen, a Benzinol ma már 19 töltőállomáson értékesíti ezt a környezetkímélő üzemanyagot. Csakhogy literenként 9 koronába kerül, vagyis annyiba, mint a Super benzin, s ráadásul a hazai autók túlnyomó többsége nincs ellátva katalizátorral, ami nélkül nem használható az ólommentes benzin. Nálunk tehát minden marad a régiben, azazhogy mégsem. Az ADIBEX UNI készítmény hozzáadásával az ólommentes benzint valamennyi gépjárműben használni lehet. Egy csomag, 200 milliliter készítményt, 20 liter ólommentes benzinhez kell hozzáadni. Külföldön a szer használatával jelentós összeget lehet megtakarítani. Mi csupán abban reménykedhetünk, hogy előbb-utóbb nálunk ezt az adalékot már a gyártás folyamán hozzáadják a benzinhez. A pénzügyi és a környezetvédelmi szakemberek dolga lenne kimutatni, milyen előnyökkel járna a külföldi jó példa követése. -njA színvonal nem csökkent Kisszínpadok és színjátszó csoportok a XV. Duna Menti Tavaszon Hiszem, az elmúlt hónapokban többet tett az a pedagógus, aki a tantestületekben is felhullámzó, sokszor öncélú viták, személyeskedésig fajuló veszekedések helyett fogott egy csapat gyereket és csinált velük - például színházat. Sajnos, hogy kevesen cselekedtek így, legalábbis kevesebben, mint a korábbi esztendőkben, a viharok számos tanítót, tanárt elsodortak az efféle cselekvési formától is, a műsorválogató bizottság egyik tagjának elmondása szerint: tulajdonképpen minden csoportot „elhoztak" a Duna Menti Tavaszra, amely dolgozott, illetve amely jelezte, hogy szeretne részt venni a fesztiválon. Magyarán, nem volt miből válogatni, lévén ezúttal a termés jóval szűkösebb. Hat kisszínpad és három irodalmi színpad produkciója - ennyi. Annál örvendetesebb - bármennyire paradoxonnak tetszik -, hogy a színvonal nem esett vissza, sőt. Ez persze elsősorban annak köszönhető, hogy a kilenc együttes közül hatnak olyan rendezője van, akik nemcsak hogy évek óta folyamatosan foglalkoznak a gyerekekkel, hanem többször el is jutottak velük az országos fesztiválra, s nyertek tekintélyes díjakat. Óhatatlanul felmerül itt a kérdés, miközben egy pillanatra megretten az ember: mi lett volna akkor, ha ezek a pedagógusok is azt mondják, márpedig az idén, ebben az ideges - forpéldául a temetői jelenetben, hogy a lévaiakszínpadán milyen újabb fondorlatokkal állnak elő a banyatanya boszorkányai, hogy az alistáliak pódiumjátékában mi hangzik el a tinédzservilágból, a mai gyerekek érzéseiről, melyek egymáshoz, a felnőttekhez no és a játékhoz fűzi őket, meg arról, amit minderről gondolnak. Akadtak természetesen itt-ott hibák is, említsem csak a helyenkénti ritmuszavart, amikor „leült a színpad" egy-egy pillanatra, de nem ezek jellemezték a négy együttes műsorát, melyek közül a párkányi Csangálóék nyerte el a fődíjat. A jövőre nézve, bíztató - mert ugyancsak korszerű szemlélet jegyében fogant - előadással jelentkeztek a losonciak; ha játékuk dinamikusabb, és több az ötlet, akkor most az ő esetükben is kiváló produkcióról beszélhetnék. Lényegében ugyanez vonatkozik a gömörhorkaiak előadására, bár az inkább hagyományos felfogásban készült piarabban az alsó tagozatos gyerekek gondosan kivitelezett jelmezeikben már ritkábban jutottak el a szövegfelmondástól a játékig. A három irodaimi színpadtól három verses összeállítást láttunk Dunaszerdahelyen, kettőt szerkesztett, más szóval ritmusjáték formájában, egyet oratorikus formában. Ez utóbbiban a királyhelmeci alapiskola felső tagozatos tanulói vallottak - puritán népviseletben, különböző, Jelenet a párkányiak előadásából radalmi - helyzetben én sem csinálok semmit, vagy hogy nem tudok dolgozni, örülök, ha letaníthatom az óráimat? Mi van akkor a Duna Menti Tavaszon? Főként, hogy ilyen helyzet a bábosok esetében szintén kialakulhatott volna. Akkor nincs Duna Menti Tavasz az idén? Nincs ez a nagyszerű lehetőség, melynek révén évről évre több száz gyerek jut felejthetetlen, emberépítő élményekhez? Szerencsére, szerencsénkre, Szikhardt Zsuzsanna (Csip-csirip, Alistál), Batta Attila és Batta Jolán (Csángálók, Párkány), Szalay Katalin (Dömdödön, Léva), Szvorák Zsuzsanna és Kerekes Éva (Zsibongó, Fülek), Nádasdi Jánosné (királyhelmeci irodalmi színpad), Palcső Lászlóné (gömörhorkai színjátszó csoport) olyan - hivatás- és küldetéstudattal élő, mindenekelőtt a gyermekeket látó, az ó javukat, lelki-szellemi gyarapodásukat szolgáló - pedagógusok, akik egyszerűen szeretik, amit az iskolán kívüli tevékenységnek ebben a formájában csinálnak, következésképpen nem is tudnak csak úgy felhagyni az egésszel, még az esetleges nehezebb vagy nehezítő körülmények között sem. Melyek között azért lettek új társaik is, hasonló elszántsággal: Princ Katalin (Kármán József színjátszó csoport, Losonc), Zvolenszky Gabriella (királyhelmeci irodalmi színpad) és a még diáklány Szabó Ildikó (Mókázók, Dunaszerdahely). A színjátszók - Nagymegyeren, újfent méltó körülmények között, zsúfolásig telt nézőtér előtt lebonyolított - szemléjén négy együttestől, mind szemléletében, mind kivitelezésében korszerű gyermekszínházat láttunk, eredeti formai megoldásokkal, változatos tárgyi és „színészi", eszközökkel, számos remek szerepformálással, sok, hatásosan alkalmazott zenével, dallal. A feszültségre, a poénekre is ügyelő dramaturgiai és rendezői munkáról legjobban talán az tanúskodik, hogy a nézőtéren ülő gyermeksereget ezúttal nem kellett fegyelmezni, élénk figyelemmel követték-várták, hogy a párkányiak színpadán sikerül-e a három kismalacnak legyőznie az állatpopfesztiválon a rondán éneklő, de rafinált farkast, hogy a fülekiek színpadán mi történik Tom Sawyerékkel (Kiss László felvétele) de jelentést, szimbólumot nem tartalmazó alakzatokban - a szülőföldről, a szűkebb hazáról, kisebbségi sorsunkról, csehszlovákiai magyar és magyarországi költők verseivel, melyek közül a legtöbb túl súlyosnak bizonyult a szereplők életkorához képest, mégha értik is őket, előadni hitelesen aligha tudhatják. A királyhelmeci alapiskola másik, alsó tagozatosokból álló irodalmi színpada és a dunaszerdahelyi Mókázók viszont üde, jó tempójú ritmusjátékot mutatott be, Négy évszak, illetve Vándormóka címmel. Jó lenne, ha ez a műfaj, a ritmusjáték, végre meghonosodna a mi iskoláinkban is. Nem csupán azért, mert kiváló előképző „tanfolyam" a színjátszáshoz, hanem mert nemes pedagógiai szándékok ugyancsak eredményesen szolgálhatók vele, amilyen például a beszédművelés, a zenei és ritmusérzék, valamint a mozgás fejlesztése, nevelés a vers, az irodalom szeretetére, bátor, határozott fellépésre, az önfegyelemre, a közös játékforrásból fakadó élmény révén pedig lehetőség a közösségi érzület művelésére, egymás tiszteletére. A legsikerültebb, soksok ötlettel fűszerezett műsorok azután szerepelhetnének a Duna Menti Tavaszon. A műfaj népszerűsítésében - addig is, amíg tantárgy vagy szakköri foglalkozás tárgya nem lesz az iskolában - nem kis szerepet játszana, ha a fesztiválon a pedagógiai bábjátékhoz hasonlóan, bemutatókat tartanának legjobb honi és magyarországi művelői. Természetesen ennek csak úgy lenne értelme, ha a Csallóköztől a Bodrogközig terjedő tájegységeinkből minél több pedagógus jelenne meg a fesztiválon. De miért ne rendezhetnének ilyen bemutatókat például egy-egy körzet valamelyik iskolájában, bármikor évközben? Több pedagógusunk tudja már, mi a jó gyermekszínház. És nemcsak tudja, cselekszi is. De ez még kevés. Változni gyökeresen akkor fog a helyzet, ha az iskolai hálózat átépítése során a drámapedagógiáról sem feledkezünk meg, mi több, megbecsült helye lesz mindenütt az oktatás-nevelés folyamatában. BODNÁR GYULA