Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1990-06-29 / 151. szám, péntek
Péntek, 1990. június 29. • Ára 1 korona XLIII. évfolyam, 151. szám Első ülését tartotta Prágában tegnap a szövetségi kormány. Tanácskozásának legfontosabb pontja a programnyilatkozat előkészítése volt. A dokumentumról folyó vita elsó szakasza után, amelyben az elkövetkező kétéves kritikus időszak radikális reformjainak célját kellett világosan meghatározni, a kormány tagjai csoportokra oszlottak. Ezek önállóan dolgozzák ki az egyes problémakörökre vonatkozó részeket. Jaroslav Hejzlar (ČSZTK) felvételén balról Ján Lángoš, Jirí Dienstbier, Pavel Rychecký és a kormány elnöke Marián čalfa látható. A Polgári Fórum szerint Nem halad a hadügy reformja Képviselők lemondása (ČSTK) - Alexander Dubčeknek, a csehszlovák parlament elnökének vezetésével tegnap délelőtt megtartotta első ülését a Szövetségi Gyűlés Elnöksége. Két jegyzőt választott, majd jóváhagyólag tudomásul vette Ladislav Kováčnak, Ján Čarnogurskýnak és Jozef Pribilinecnek, a Népi Kamara képviselőinek lemondását. Milan Šútovecnek, a Nemzetek Kamarája elnökének vezetésével ugyancsak tegnap tartotta első ülését a kamara újonnan megválasztott elnöksége. Jóváhagyólag tudomásul vette Marta Kubišová (PF), Šimon Pánek (PF) és Nyitray László (Együttélés) képviselő lemondását. Rudolf Batték elnökletével a Népi Kamara Elnöksége már szerdán este megtartotta első tanácskozását. xx x Ugyancsak tegnap került sor a két kamara honvédelmi és közbiztonsági, gazdasági, terv- és a költségvetési, szociális és kulturális, alkotmányjogi, külügyi, valamint környezetvédelmi bizottságának első tanácskozására. Mai számunkban: Három interjú a parlamentben ... Ez viszont azt a veszélyt rejti magában, hogy megbomlik a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság alkotmányos egysége... (4. oldal) Ha ünnepségekké változnának ... Az ésszerűtlen versenyközpontúság addig fajul, hogy már az egyszerű kórustagokat is megfertőzi... más kórusok produkciójában nem a szépre figyelnek, hanem szinte keresik a hibákat... (5. oldal) (Munkatársunktól) - Az új szlovák kormány tegnap a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom székházában tartotta meg első sajtóértekezletét, amelyen részt vett FRANTIŠEK MIKLOŠKO, az SZNT elnöke és A. NAGY LÁSZLÓ az SZNT alelnöke is. Vladimír Mečiar, a szlovák kormány elnöke elmondta, a parlamentáris demokráciára való átmenet megköveteli, hogy a parlament ellenőrizze, de ugyanakkor támogassa is a kormányt, melynek összetétele meg kell hogy feleljen a választások eredményeként létrejött parlamenti erőviszonyoknak. Mivel a választásokban egyetlen párt sem nyerte el a választók abszolút többségének szavazatait, koalíciós kormány alakúit, amely a többi politikai párt számára is elfogadható program megfo(ČSTK) - A Polgári Fórum Koordinációs Központjának Tanácsa ä Csehszlovák Sajtóiroda útján állásfoglalást tett közzé, amelyben a következők állnak: A PF Koordinációs Központjának Tanácsa elégedetlenséggel állapítja meg, hogy a Csehszlovák Hadsereg elmarad a köztársaságban megindult demokratizálási folyamatban. Parancsnoksága néhány részleges változtatáson kívül nem hajtott végre mélyebb szerkezeti vagy személyi változtatást a hadseregben, melynek belső alakítását és káderellátását évtizedeken keresztül a CSKP végezte. Nem következtek be a szükséges emberiességi intézkedések sem. Ezért jelenleg a hadsereget túlnyomórészt olyan perspektív tisztek hagyják el, akik nem látnak benne lehetőséget értelmes érvényesülésükre. Ennek az állapotnak az okát abban látjuk, hogy a hadsereg elszigetelődik a társadalomtól, és elégtelen az ellenőrzés a nyilvánosság részéről. Ezért szükségesnek tartjuk egy főfelügyelőségnek mint a Szövetségi Gyűlés szervének törvénybe iktatását. Ez független lesz a Nemzetvédelmi Minisztériumtól, ellenőrző munkájával feltárja a fogyatékosságokat, és javaslatokat tesz az alapvető kérdések megoldására. A külföldi sajtó hazai dolgainkról (ČSTK) - Valamennyi hírügynökség beszámolt a tegnapra virradó éjszaka az új csehszlovák szövetségi kormány kinevezéséről és Alexander Dubček megválasztásáról a Szövetségi Gyűlés elnökének tisztségébe. Ma hirdet programot a szövetségi kormány (Munkatársunktól) - Ma fél kilenckor kezdődik a Szövetségi Gyűlés kamaráinak második együttes ülése, amelyen Václav Havel köztársasági elnök beszédet mond. Az ülésen bemutatkozik az új szövetségi kormány, s Marián Calfa miniszterelnök a képviselők elé terjeszti a kormány programnyilatkozatát. A programnyilatkozat jóváhagyása annyit jelent, hogy a kormány elnyeri a Szövetségi Gyűlés bizalmát. Az ülést követően kerül sor az interparlamentáris unió csehszlovák csoportjának alakuló ülésére. A köztársasági elnök választására július 5-én a prágai vár Ulászló termében kerül sor. A törvényhozó testület számára július hátralevő heteiben sem lesz uborkaszezon. A két kamara bizottságaira számos új törvénytervezet megvitatása vár. Ezek a törvénytervezetek részben a képviselők, részben pedig a kormány kezdeményezéséből készültek. Képviselői kezdeményezésre vitatják meg a bizottságok a Szövetségi Gyűlés ügyrendjéről, a képviselői mandátum megszűnéséről és a képviselői illetményekről szóló törvénytervezetet. Időszerű kormányjavaslat például a szerzetesrendek, és kongregációk vagyonjogi viszonyaira vonatkozó törvénytervezet, továbbá a szövetségi alkotmány- és demokráciavédelmi hivatal létesítésével kapcsolatos törvényjavaslat. Júliusban a parlamenti bizottságok több törvénymódosítási javaslatot is megvitatnak, s valószínű, hogy napirendjükön lesz a szövetségi kormány tagjainak fizetését szabályozó törvényjavaslat megvitatása is. (sm) Az amerikai U Pl azt írta, Havel győzelmét jelenti a kereszténydemokrata mozgalom részvétele a kormányban, mivel a kabinetnek ez biztosítja a háromötödös többséget a parlamentben, amelyre szükség van az alkotmánytörvények és a gazdasági reform elfogadásához. Az AFP francia hírügynökség közölte az új miniszterek rövid életrajzát is, és egy kétoldalas portrét Jirí Dienstbier miniszterelnök-helyettesről, külügyminiszterről. Bemard Maixner, a hírügynökség tudósítója megállapítja, hogy a 47 éves Marián Čalfa miniszterelnök pragmatikus technokrata és kormánya egységesebb, mint az előző volt. Az amerikai AP hírügynökség, a brit Reuter és az APA osztrák hírügynökség is tájékoztatott a kormány és az új parlament összetételéről, az egyes politikai pártok és mozgalmak képviseletéről. A nyugatnémet Frankfurter Allgemeine Zeitung tegnap azt írta, az új kormányra nehéz feladatok várnak, A bizalomért naponta meg kell küzdeni Az ú] szlovák kormány sajtóértekezlete az ország nagy célokat tűzött ki maga elé, amelyek felé nehéz és ismeretlen út vezet. Az új képviselők és a miniszterek csak a keretfeltételeket teremthetik meg az ország megújításához, maguktól az állampolgároktól függ, mit valósítanak meg ezekből. A lap szerint mindenki egyetért abban, hogy alapjaitól kell megreformálni a gazdaságot, a központi tervezést a piaci elveknek kell felváltaniok. A kormányalakítással összefüggésben a magyar sajtó a csehszlovák belpolitikai élet szilárduló stabilitásáról írt. A lapok megjegyzik, a Szövetségi Gyűlés összetétele teljes mértékben megfelel a választások eredményeinek, és ez az összetétel tükröződik a szövetségi kormány felállásában is. A Magyar Nemzet az új szlovák kormány összetételéről írva kitért rá, hogy első alelnöke Ján Čarnogurský a nemzetiségi ügyekért felelős, s ez az egyik legfontosabb és legkényesebb terület. Minden szem aranyat ér (ČSTK) - A Szövetségi Gyűlés 167/1990-es sz. törvénye július ötödikét, Cirill és Metód napját ünnepnapnak nyilvánítja. A Cseh Nemzeti Tanács 1990. május 18-án hozott törvénye értelmében a Cseh Köztársaságban július hatodika, Husz János mester elégetésének napja ugyancsak ünnep. TiJf* Péter-Pál napja van. Ez a nap ősidők lVla óta a nyári munkák legfontosabbikának, az aratásnak a kezdetét jelöli. Egykoron nagyapáink ezen a napon a vállukra kapták a kaszát és kiballagtak a mezőre, hogy napokig - talán hetekig - tartó, verejtékes munkával rendre vágják a már gyorsan szőkülő kalászosokat. Napestig suhogtatták a kaszát, a marokszedők, kévekötők alig győzték nyomon követni őket. A kézikaszák fénykora régen lejárt, a gépi betakarítás elterjedésével a nyári csúcsmunkák kezdete is későbbre tolódott. Persze ettől az aratás még ma is a legfontosabb mezei tennivalók között szerepel. A gabonabetakarítás már régen nem az egész falu, csupán a mezőgazdaságban dolgozók maroknyi seregének a gondja. Mégis, amikor aranysárgára váltanak a búzatáblák s megélénkül, benépesedik a határ, furcsamód egycsapásra az egész ország felkapja a fejét. A hajdani kaszások helyett dübörgő gépkolosszusok kavarják az út porát, falánk kombájnok vágják-csépelik a gabonát. Hagyomány ide, megszokás oda, néhol korábban, gyakran jóval PéterPál előtt, másutt később rajtolnak az aratók, de a céljuk közös: minél kisebb veszteséggel fedél alá gyűjteni a kenyérnekvalót. Mint mindig, ha megszőkül a határ, a hullámzó búzatenger az idén is felemelő látványt nyújt, biztonságérzetet ad. Lesz kenyér, omlós kalács holnap is. Ám ha közelebbről szemügyre vesszük az enyhe szélben lágyan ringatózó kalászokat, elbizonytalanodunk. Mintha rövidebbek lennének a múlt évinél. A tenyerünkben kimorzsolt szemek is apróbbak, könnyebbek, s itt-ott bizony betöppedtek is akadnak közöttük, melyeket a langy fuvallat a pelyvával együtt elsodor a tenyerünkből. Szegényebb lesz ez a nyár a megszokottnál? Nem kell feltétlenül mezőgazdásznak lennünk ahhoz, hogy felismerjük, ezúttal a természet nem fogadta kegyeibe a termelőket, nem kedvezett az időjárás a kalászosoknak. Nem a véletlen, és nem is a korábbról jól ismert rivalizálás műve, hogy néhány dél-szlovákiai szövetkezetben és állami gazdaságban már túl vannak a gépek főpróbáján. Sőt. Hallottuk, többen bizonyára látták is, a sülevényes, öntözhetetlen vagy rossz vízgazdálkodású területeken több helyütt már betekkel ezelőtt levágták, feletették az állatokkal az aszály által menthetetlenül pusztulásra ítélt, kényszerérésnek indult őszieket. Hogy pontosan mekkora területről van szó, azt csak a jövő hét elején tudjuk meg, amikor összesítik az országos felmérés eredményeit. Viszont az már biztos, hogy nemcsak újabb rekordokra nem számíthatunk, de főleg a Nyugatszlovákiai kerületben a tervezett hozam elérésére sincs nagy remény. A titokban valószínűleg sokak által évtizedek óta áhított megújulási folyamat nem éppen biztató, kísérő, „tünetei" kapcsán, valamikor árpavetés idején a Vasárnap címoldalán arra figyelmeztettünk - a megújulás meggyorsítására irányuló erőfeszítések mellett az új termés, a holnap megalapozásáról sem szabad megfeledkezni, mert húsra, tejre és kenyérre ugyanúgy szükségünk van, mint a demokráciára. Most, Péter-Pál napján, a helyzet ismeretében megint csak a földművesek becsületére tudunk apellálni. Annál is inkább, mivel néhány gazdaságban már útnak kellett indítani a gépeket, másutt meg aggódó szemmel fígyelik a gabona érését. A természet kegyetlenségén kár keseregni, z\ menteni kell a menthetőt. Ha valaha, most kétszeresen igaz a mondás, minden szem búza aranyat ér. Az aratók tiszte, hogy derekas helytállással megteremtsék a holnapi jólét alapjait, megtöltsék aranyló gabonával a magtárakat. Igyekezetüket az a felismerés vezérelje, hogy bármilyen szépnek és jónak ígérkezik is a frissen kivívott demokrácia, korgó hassal nekik sem fog ízleni. KÁDEK GÁBOR galmazására törekszik. Kihangsúlyozta egyben azt is, hogy egyetlen miniszter sem kapta két évre a funkcióját, mindegyiküknek naponta meg kell küzdenie a bizalomért. Ezt követően a miniszterelnök a kormány új szerveiről, illetve az egyes kormánytagok közti munkamegosztásról tájékoztatta az újságírókat. Ján čarnogurský, a kormány első elnökhelyettese fogja koordinálni az oktatásügyi, a kulturális, az egészségügyi, a munka- és a szociális ügyi tárcák tevékenységét. Ezen kívül az ő irányítása alá tartozik a sajtó, a televízió és a rádió, s Ján Čarnogurský felel a szlovákiai nemzetiségi kérdésért és irányítja az egyházpolitikát is. Jozef Kučerák és Vladimír Ondruá, a két elnökhelyettes a gazdasági reform kérdéseivel foglalkozik elsősorban. Zászlós Gábor elnökhelyettes a jogalkotásért felel, s koordinálja az igazságügyi, a környezetvédelmi tárcát, illetve a népi ellenőrzési bizottságok tevékenységét. Új szervként alakítják meg a nő- és családvédelmi kormánybizottságot, valamint - a kormányelnök és helyettesei tanácsadó szerveként - a munkások bizottságát. A kormány új szakosztályokat hoz létre, amelyek a sajtóval, illetve az egyházpolitikával foglalkoznak majd. Az évtizedes gyakorlattal szemben fontos változás az is, hogy a szlovák kormány elnöke nem válik automatikusan a szövetségi kormány alelnökévé. Az országban működő három kormány közötti kölcsönös tájékozottságot a szlovák kormány részéről a Milan Kňažko által irányított minisztérium biztosítja, s koordinálja majd a szlovák kormány és a köztársasági elnök irodája közti kapcsolatokat is. Ennek a minisztériumnak hatáskörébe tartozna egyes külkapcsolatok felvétele is. A kormány további fontos feladatai a törvényhozást érintik. Az első a szövetségi és a nemzeti alkotmányok tervezeteinek kidolgozása és megvitatása, miközben a szlovák kormány nézete szerint előbb a nemzeti alkotmányt kell elfogadni, majd a szövetségi alkotmányt annak alapján, amit a nemzeti alkotmányok a föderáció hatáskörébe utaltak. Vladimír Mečiar ezzel kapcsolatban elmondta, a kormány helyzetét bonyolítja, hogy olyan törvények elfo(Folytatás a 2. oldalon)