Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-29 / 151. szám, péntek

Magyar képviselők František Tomášek bíborosnál (Munkatársunktól) - Tegnap a délutáni órákban a prágai érseki palotában Franti­šek Tomášek bíboros fogadta a Szövet­ségi Gyűlés magyar képviselőinek egy csoportját: Szócs Ferencet, az MKDM alelnökét, a parlament elnökségének tag­ját, Gyimesi Györgyöt, az Együttélés alelnökét, Magyar Ferenc és Novitzky Béla képviselőket. A több mint fél óráig tartó audiencia során, a cseh katolikus egyház feje nagy érdeklődést tanúsított a csehszlovákiai magyar hívók vallási élete iránt, majd a látogatás végén megáldotta a kisszámú küldöttség tagjait, kén/e őket adják át üdvözletét a szlovákiai hívőknek. Továbbra is zárt ajtók mögött (ČSTK) - A Prágai I. Kerületi Bíróságon tegnap is zárt ajtók mö­gött folyt Miroslav Štépán ügyének tárgyalása. A bíróság ezúttal a rohamrendőr­ség volt parancsnokát, Zdráhala alezredest hallgatta ki. Tanúként be­idéztek egyeseket a tüntetés részt­vevői közül, olyanokat, akiket Šté­pán állítólagos utasítására 1989. ja­nuár 10-e és 17-e között okmányok nélkül a Közép-csehországi kerület különböző helyeire szállítottak ki. Mint azt dr. Marie Marková tanács­vezető bíró a Csehszlovák Sajtóiro­da tudósítójával közölte, egyelőre nincs szó az iratok titkosságának megszüntetéséről, tehát arról sem, hogy a tárgyalás nyilvános lesz. Maga a vádlott, néhány elejtett megjegyzése alapján szintén alkot­mányellenesnek tartja a tárgyalás titkosságát. Tegnap a folyosón álló újságírók felé fordulva mosolyogva kérdezte: „Még nem engedték be önöket? Micsoda körülmények!" A látogatás után megkérdeztük Ma­gyar Ferenc és Gyimesi György képvise­lőket, milyen érzésekkel jöttek ki az érseki palotából. Magyar Ferenc: Többet kaptam, mint amennyit vártam e látogatástól, hiszen én csupán a bíboros úr áldását akartam kérni képviselői munkámhoz. Meghatott az a szívből jövő érdeklődés a mi körülmé­nyeink, a magyar nemzetiségű hívók lelki­állapota és gondolkodása iránt. Gyimesi György: Ritka élménnyel gaz­dagodtunk. A bíboros úr azt reméli, hogy a parlament igazi humanizmust tűz ki célul, hogy a keresztény hit szellemében fog küzdeni az emberi jogok érvényesülé­séért. E tudósítás írója még azt az „aprósá­got" jegyezte emlékezetébe, hogy a cseh katolikus egyház feje magyarul „Dicsér­tessék az Ur Jézus Krisztus!" köszöntés­sel üdvözölte a fogadó terembe érkező képviselőket. SOMOGYI MÁTYÁS Sikeres éhségsztrájk (ČSTK) - Nem irigylésre méltó a hely­zetük Karlovy Varyban azoknak a szovjet pácienseknek, akik egyhónapos gyógy­kezelésük idejére egy fillér zsebpénzt sem kapnak. Az Imperial Szanatórium hat fürdóvendégét ez a helyzet elkeseredett tettre ragadtatta: június 22-én és 23-án tiltakozásul éhségsztrájkot tartottak. „Először a távolmaradásnak nem tulaj­donítottunk jelentőséget. - mondotta az Imperial Szanatórium főorvosa, dr. Sta­nislav Široký. - A valódi okra a szovjet szakszervezetek képviselője figyelmezte­tett, amikor már a problémával a prágai szovjet nagykövetség ós a Karlovy Vary-i szovjet konzulátus foglalkozott. Bennün­ket a dolog nagyon bánt, de megértjük érzéseiket: látni a teli üzleteket és egy fillér nélkül lenni." A szovjet páciensek akciója sikerrel járt. A szovjet konzulátus titkárának köz­lése szerint mind a 280 fürdővendég 30 rubel értékű koronát kap a konzulátus eszközeiből. A bizalomért naponta meg kell küzdeni (Folytatás az 1. oldalról) gadását indítványozza majd, ame­lyek ellentétben állnak a jelenlegi alkotmánnyal. S mivel rövidesen lét­rejön a Szlovák Köztársaság Alkot­mánybírósága, az az érvényes al­kotmány megszegésével vádolhatja a kormányt. Az újságírók kérdéseire válaszol­va a szlovák kormány elnöke kulcs­fontosságú kérdésnek minősítette a nemzetiségi kérdést. „Elsősorban azt kell világosan megmondanunk, mit nem akarunk. Nem akarjuk, hogy Dél-Szlovákiában nemzeti vagy nemzetiségi érzelmek által motivált rendbontások törjenek ki. Nem akar­juk, hogy lassuljon itt a szociális fejlődés, s nem akarjuk azt sem, hogy továbbra fennálljon az a hely­zet, hogy ha az ember itt betér az üzletbe, köszön, s árut kér szlovák nyelven, nem kapja meg, mert a szlovák nyelv nem tölti be kommu­nikációs szerepét az egész Szlová­kiában. Ezt nem akarjuk. Ugyanak­kor minden lakosban - függetlenül attól, magyarokról, ukránokról, ruté­nokról, vagy szlovákokról van-e szó - a büszkeség érzetét kívánjuk ápol­ni, hogy ennek a köztársaságnak állampolgárai, s ezt az érzést előny­A szakszervezetek felelőssége (ČSTK) - Václav Havel köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Igor Pleskotot, a Csehszlovák Szakszer­vezeti Szövetségek Konföderációjának elnökét és más szakszervezeti vezetőket. A megbeszélésen részt vett Petr Miller szövetségi munka- és szociális ügyi mi­niszter is. Václav Havel közvetlenül a találkozó után elmondta: „Az a benyomásom, hogy konstruktív jellegű szakszervezetekről van szó, amelyek mindenekelőtt védel­mezni kívánják a dolgozók érdekeit, ugyanakkor készek együttműködni a kor­mánnyal, hogy a fölösleges konfliktuso­kat, félreértéseket elkerüljék." A szakszervezeti vezetők tudják, hogy. az emberek megérzik a gazdasági reform negatív következményeit. RÖVIDEN * Diplomáciai forrásokból származó értesülések szerint a párizsi kormány szerdán állítólag úgy döntött, hogy a Franciaországba látogató csehszlovák állampolgárok számára eltörlik a vízumkö­telezettséget. A döntést hivatalosan még nem tették közzé. * Václav Havel államfő tegnap a prá­gai várban fogadta Rudolf Schustert, aki nagykövetként tevékenykedik majd Kana­dában. * Jirí Dienstbier meghívására július 1-4 között hivatalos látogatást tesz ha­zánkban Raul Manglapus, a Fülöp-szige­tek külügyminisztere. * Berlinben tegnap kezdődött meg a keletnémet Népi Kamara kétnapos ta­nácskozása. A napirenden szerepelnek azok a törvények, amelyek elfogadásával az NDK közelebb szeretné hozni törvény­hozását a nyugatnémet jogrendszerhez. Ugyancsak szó lesz az NDK külpolitikájá­ról is. Vége a kalózkodásnak? (ČSTK) - Július elsején lép életbe a szerzői jogra vonatkozó megújított törvény, amely szabályozza a hang-, film- és videofelvételek készítőinek jogait is. A törvény szerint felvételek sok­szorosíthatók saját szükségletre, törvénytelen azonban az eladásra szánt sokszorosítás és a másolatok kölcsönzése a szerző, előadó, illetve gyártó beleegyezése nélkül. Az utóbbi időben elszaporodott az ilyen másolatok árusítása, s külön­böző „vállalkozók" nagyon jól ke­resnek rajta. E másolatok árusítása azonban semmiben sem különbözik a lopott tárgyak eladásától. A Nem­zetközi Hangrögzító-ipari Szövetség és hazai szekciója ezért a nyilvános­sághoz fordul - és főleg a kalózfel­vételek terjesztőihez - azzal a nyo­matékos figyelmeztetéssel, hogy jú­lius elseje után a gyártók bűnvádi eljárást indítanak illegális sokszoro­sítás esetén. A fölvételek nyilvános (diszkók­ban, nyilvános szórakozóhelyeken stb. való) felhasználásáért járó ille­téket a kulturális minisztérium szab­ja meg. Bukarest Új kormány és kormányprogram Fizetés-kiegészítés a pedagógusoknak A Pozsonyi Szakszervezetek Há­zában többszáz' pedagógus arról a fizetés-kiegészítésről tanácsko­zott, amelyet szeptember elsejétől kellene a pedagógusoknak megkap­niuk. A szlovák kormány ugyan dön­tött a kiegészítésről, de úgy, hogy A Komáromi járásban is aratnak (Munkatársunktól) - A májusi csapa­dékhiány és a rendkívül enyhe tél éreztet­te hatását: a könnyű, homokos talajokon a megszokottnál korábban érett kasza alá az idei kenyérnekvaló. A gabona egy-két héttel korábban jutott az érés, sok helyütt pedig a kényszerérés stádiumába. így néhol már ki kellett vonulniuk a kombáj­noknak. A Komáromi járásban az idén 28 ezer hektár kalászos és 450 hektár repce vár az aratókra. A repcét a Komáromi Állami Gazdaságban és a Bajcsi Állami Gazdaságban már folyamatosan vágják. Varga Andrástól, a MÉM komáromi járá­si osztályának szakelőadójától megtud­tuk, hogy sajnos az ez idei kilátások nem sok jóval kecsegtetnek. A június 20-án végzett felmérés szerint a Komáromi já­rásban a terméseredmények várhatóan 15-20 százalékkal maradnak el a tavalyi átlagtól. Ez hektáronként búzából egy, árpából pedig 1,2-1,4 tonnával keveseb­bet jelent, s vannak helyek, ahol a tavalyi terméseredményeknek még a felét sem tudják elérni. Varga András elmondta: ha az időjárás nem változik, a járás keleti részén a hét végén és a jövő hét elején elkezdik a nagybani betakarítást. A szükséges gépek rendelkezésükre áll­nak, a járásban 206 saját és 138 vendég­kombájn vághat neki a gabonatábláknak. Az aratási munkák menetét egyébként minden gazdaság és szövetkezet a saját elképzelései szerint tervezi és végzi, a felsőbb szervek nem adtak ki kötelező érvényű utasítást. A Bajcsi Állami Gazdaságban csütör­tökön kezdték meg az őszi árpa aratását. Szűcs Vladimir agronómus, Vázsonyi Éva közgazdász és Kmetyo Károly szak­előadó társaságában a 63 hektár őszi árpa terméseredményeit latolgattuk. A kedvezőtlen előjelek ellenére Szűcs Vladimir elégedett, hiszen ezen a táblán 5,5-6 tonnás hektárhozammal számol­nak. A többi tábla azonban kisebb hoza­mokat ígér. A gazdaság szakemberei a tervezettnél egy tonnával kevesebb ga­bonára számítanak hektáronként, s jó lesz, ha a 4,2 tonnás átlagot elérik. Az aratást teljes ütemben 11 saját és 15 vendégkombájnnal a jövő hét végén kez­dik meg, s várhatóan két hétig tart majd. (tszl) azt csak a pedagógusok bizonyos kategóriája kapná meg. A fizetése­melésre előirányzott összeget figye­lembe véve az oktatásügy egy alkal­mazottjára 97 korona jutna. A ta­nácskozás részvevői úgy véleked­tek, hogy ezzel az alamizsnának tekinthető összeggel az összes al­kalmazott alapbérét ki kell egészíteni, nem csak az egyeseknek járó moz­góbért kell emelni. Miért támogatják az oktatásügy szakszervezeti tagjai ezt az egyenlősdit? Az a tény kész­teti őket erre, hogy az oktatásügy­ben a többi tárcához viszonyítva 30 százalékkal alacsonyabbak az át­lagfizetések. Az oktatási, ifjúsági és testnevelési tárca jelenlévő képvise­lői, élükön Hejny miniszterhelyettes­sel sok szigorú, bíráló felszólalást hallgathattak végig. (ih) Nem felebarátok (ČSTK) - A Szlovák Nemzeti Tanács május 28-i határozatában három hónapos határidőt szabott meg a görög katolikus és az ortodox egyház vagyonjogi problé­mák kiegyezés megoldására. Ha addig nem születik megállapodás, a vitás kér­déseket kormánymegbízott részvételével rendezik. Azóta nem sok történt, hacsak azt nem számítjuk, hogy a görög katoliku­sok június 27-én a Svidníki járásban levő Lomnéban az ottani ortodox templomból egyszerűen kihajigálták az ortodoxok által használt kegyszereket. Incidensek más kelet-szlovákiai községekben is voltak. (Munkatársunktól) - Széles körű gazdasági és társadalmi reformok, válto­zások bevezetését ígérte Románia lakos­ságának az új kormány kinevezett elnöke, Petre Roman. A kormány programját, valamint javasolt tagjainak névsorát Petre Roman a parlament két házának tegnapi együttes ülésén ismertette. A kabinetnek 23 tagja van, ami a korábbi létszámmal összevetve több mint ötvenszázalékos csökkenést jelent. Több minisztériumot összevontak és teljesen újakat is alakítot­tak. A miniszterek többsége műszaki vagy jogi végzettségű fiatal és mindössze hár­man voltak közülük tagjai a korábbi kor­mánynak is. Politikailag a kormány egy­színű, csak a Nemzeti Megmentési Front képviselteti magát benne, mely a május 20-i választásokon a mandátumok két­harmadát szerezte meg. A korábbi koalí­ciós kormány gondolata, mellyel oly sok­szor kacérkodott Ion Iliescu is, a válasz­tások után fel sem merült, illetve nem történt javaslat a front részéről ez irányban. Sajnos nem került szóba a nemzetisé­gi minisztérium felállítása sem. Nagyjából elmondható, hogy a tárcák élére a vára­kozásnak megfelelő személyiségek kerül­tek. A román diplomáciát ezentúl a front eddigi szóvivője, a negyvenesztendős jo­gász, Adrian Nastase fogja irányítani. A 62 éves Victor Stanculescu tábornok megtartotta a honvédelmi miniszteri posz­tot, míg a belügyet a 37 éves Doru Viorel Ursu jogász vezeti. Ursu egyébként nem­régiben a bukaresti zavargások után ke­rült a belügy élére. Igen fontos posztra jutott a 36 éves Adrian Severin jogász is, aki miniszteri minőségben a kormányfő tanácsosa lesz, mégpedig a reformok és a parlamenttel fenntartott kapcsolatok te­rületén. Victor Stanculescu kivételével senki sem viselt korábban magasabb ál­lami és párttisztségeket. A kormány név­sorát még jóvá kell hagynia a parlament­nek. Tekintettel a front kétharmados több­ségére, a szavazás eredménye nem lehet kétséges. A kormányprogram ismertetésekor Petre Roman hangsúlyozta, hogy a doku­mentum a kormányzó Nemzeti Megmen­tési Front nézetein és állásfoglalásain alapszik. Leszögezte, hogy a közeljövő­ben Romániában széles körű reformokkal és változásokkal kell számolni az élet minden területén. A kormány fó feladatá­nak tekinti, hogy a szigorúan központosí­tott gazdasági rendszert átállítsa a piaci mechanizmusra. Rendkívül nehéz és összetett feladat ez. Az ország gazdasá­gának állapota, válsága a forradalom után tovább mélyült. Különösen leromlott a munkaerkölcs, pedig tudatosítani kell, hogy termelés nélkül nincs áru sem. So­kat segítene az országnak a külföldi tőke beáramlása, de - jegyezte meg Roman - Románia nemzetközi megítélése most nem kedvező. Roman kérte a törvényho­zást, hogy szavazzon meg hathónapos moratóriumot a béremelésekre. Az állami iparvállalatok mintegy 30-50 százalékát akarja a kormány magánkézbe adni és fel fogja szabadítani a kiskereskedelmi ára­kat is. Központilag csak néhány termék árát fogják a jövőben meghatározni. A kormány tudatában van felelősségé­nek, tompítani kívánja a szociális feszült­ségeket is. KOKES JÁNOS Haladás a bécsi leszerelési fórumon (ČSTK) - A bécsi hagyományos lesze­relési tárgyalásokon a szovjet-amerikai illetve a lengyel-francia megállapodás után a 23 ország képviselői elfogadták a tankok és a páncélozott harci járművek­re vonatkozó kompromisszumos csomag­tervet. Korábban mind a NATO, mind a Varsói Szerződés számára 20 ezer darabban limitálták a tankok számát, ezt most további limitekkel és paraméterekkel egészítették ki. A páncélozott harci jármű­vek száma mindkét oldalon maximum 30 ezer lehet, ezen belül a harci járművek, valamint a nehézfegyverzettel ellátott har­ci járművek (NFHJ) száma 18 ezer, s eb­ből NFHJ maximum 1500 darab lehet. A tankok súlyát minimum 16,5 tonnában, a NFHJ-ét 6 tonnában állapítják meg. Az előrelépés lehetővé teszi, hogy a küldöttségek más bonyolult problémák­ra összpontosítsák figyelmüket, így pél­dául a légierővel és a helikopterrel kap­csolatos kérdésekre. A KGST jövőjéről tárgyaltak Moszkvában (ČSTK) - A KGST szófiai, 45. üléssza­kán döntöttek annak a különbizottságnak a felállításáról, amely előkészíti a gazda­sági együttműködés új koncepcióját és az új szervezet statútumát. Ez a bizottság a konszenzus magas fokára jutott a Moszkvában tegnap véget ért kétnapos tanácskozáson. Az említett két dokumen­tumot az októberben vagy novemberben sorra kerülő 46. ülésszakon Jogadják majd el. A statútumot a tagországok par­lamentjeinek is ratifikálniuk kell. Kádár Béla, a külgazdasági kapcsola­tokért felelős magyar miniszter a KGST Titkárságának moszkvai központjában tartott sajtóértekezleten elmondta: a ta­nácskozás résztvevői egyetértettek ab­ban, hogy változtatni kell a KGST eddigi irányvonalán, amely lényegében elszige­telte a tagországokat a világtól. Olyan szervezetté kell átalakítani a KGST-t, amely elősegíti a tagországok csatlako­zását az európai és a nemzetközi gazda­sági területhez. E szándékok -tükrözik azokat a válto­zásokat, amelyek a tagországok többsé­gében folyamatban vannak. A KGST­országok együttműködését a piaci me­chanizmusok fogják irányítani, bevezetik a világpiaci árakat és így tovább. Más résztvevőkhöz hasonlóan Kádár Béla is rámutatott az egyes tagországok külön­böző fejlettségi szintjéből fakadó problé­mákra. Úgy vélte, hogy az egyes tagor­szágok változó ütemben csatlakoznak majd az új együttműködési formákhoz. Jellemző volt egyébként, hogy a sajtó­értekezleten többnyire az európai tagor­szágok képviselői beszéltek/Kuba, Mon­gólia és Vietnam delegátusai csupán azt közölték, hogy támogatják az általános irányvonalat. A bizottság által kidolgozott új koncep­ció arra épül, hogy a jövőbeni szervezet a valóban szuverén országok társulása lesz, az ENSZ Alapokmányában, a hel­sinki megállapodásokban rögzített elvek­ből, továbbá a bonni tavaszi gazdasági konferencia, valamint a GATT alapelvei­ből indul ki. Nyitott és szabad szervezet lesz, tagjai bármilyen más nemzetközi szervezetbe is beléphetnek. A képviselők feddhetetlenségének vizsgálatáról A Független Magyar Kezdeményezés állásfoglalása A Független Magyar Kezdemé­nyezés valamennyi képviselőjelöltje önként vállalta a feddhetetlenségi vizsgálatot. Még a vizsgálat befeje­zése előtt mozgalmunk úgy határo­zott, annak eredményeit nem hozza nyilvánosságra. Miután olyan pártok és mozgalmak vezetőinek szájából, amelyek képviselőjelöltjei ilyen vizs­gálaton nem estek át, rosszindulatú nyilatkozatok hangzottak el, szüksé­gesnek tartjuk leszögezni, hogy az FMK egyetlen képviselőjelöltjét sem hívta vissza, illetve egyetlen képvi­selőjelöltje sem mondott le. Szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy a feddhetetlenségi vizsgálat gondolata nem a Polgári Fórumon és a VPN-n belül fogalmazódott meg. Az egész vizsgálatot a szövet­ségi belügyminiszternek a parla­ment felügyelete alól kicsúszott, ön­hatalmú vizsgálata váltotta ki. Mindezen körülményektől függet­lenül, az FMK nem kívánja, hogy az új parlamentben helyet foglaló vala­mennyi párt és mozgalom hasonló vizsgálatot kérjen. Reméljük, min­den újonnan megválasztott képvise­lő tudatában van személyes felelős­ségének, s nem vállal ilyen fontos küldetést, ha fennáll a veszély, hogy a letűnt állampárt titkosrendőrsége által zsarolható. Reméljük továbbá, hogy valamennyi párt azon munkál­kodik majd, hogy a még fennmaradt hatalmi struktúrákat lebontsa, hogy valóban szabad állampolgárként, fé­lelem nélkül élhessünk. Pozsony, 1990. június 15. TÓTH KÁROLY az FMK elnöke újszd 2 1990. VI. 29. ben kell részesíteniük a szűk cso­portérdekekkel szemben. Azt akar­juk, hogy minden állampolgár egyenlően érvényesülhessen az egész Szlovákiában, hogy ne emel­jen senki maga elé nyelvi akadályo­kat, s ne alkossanak vagy képezze­nek valamiféle enklávékat." A szlovák kormánynak a Magyar Köztársaság iránti viszonyáról Vladi­mír Mečiar a kapcsolatok korrektsé­gére helyezte a hangsúlyt, valamint arra, hogy ki kell zárni az egymás belügyeibe való beavatkozást. Ugyanakkor viszont támogatni fog­ják a magyarországi szlovákok jogát nemzetiségi érdekeiknek érvényesí­tésére. Nézete szerint ma még nem lehet annyi jogot követelni a ma­gyarországi szlovákoknak, mint amennyivel a csehszlovákiai ma­gyarság rendelkezik, de törekedni kell a helyzet javítására. (fekete)

Next

/
Oldalképek
Tartalom