Új Szó, 1990. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-28 / 150. szám, csütörtök

Az első lecke Minden elmondható a Szlovák Nemzeti Tanács alakuló üléséről, csak az nem, hogy ünnepi volt. Első ízben ült össze a szabad választások eredmé­nyeként megszületett parlament, napirendjén a tisztségviselők megválasz­tása szerepelt. Fontos, a kétéves képviselői munka mikéntjét meghatározó kérdésekben kellett tehát dönteni és ez rányomta bélyegét az egész tanácskozásra. Az elnök megválasztása annak rendje-módja szerint zajlott, a győztes párt jelöltje olyan szavazattöbbséget kapott, amely arról árulkodik: minden párt és mozgalom elfogadta, hogy ez a poszt a nyilvánosság az Erőszak Ellent illeti meg. Az alelnökök számának és személyének, majd a bizottságok munkáját irányító képviselők személyének megítélése már távolról sem volt ilyen egységes. Az elnökségi tagokat pedig nem is sikerült mind megválasztani, a sükséges szavazattöbbség híján a késő esti órákban úgy határoztak, hogy a huszonegyedik tagról csak a következő ülésen döntenek. Leckét kaptunk abból, mit jelent a gyakorlatban az igazi többpárt­rendszerű parlament, a koalíció, az ellenzék, a többség... A vita, amely helyenként az indulatoktól sem volt mentes, akörül bontako­zott ki, hogy a parlament vezetőit a többségi elv szerint válasszák meg, vagy pedig a tisztségeket arányosan osszák el a parlamentbe bekerült valamennyi párt között. Hosszas szócsaták, számtalan javaslat és ellenjavaslat, ismételt szavazási eljárások után az eredeti indítvány került ki győztesen. Az elnöki és két alelnöki posztot az NYEE, két alelnökit kereszténydemokrata, egyet pedig demokrata párti képviselő tölti be, tehát a kis pártoknak nem sikerült keresztül vinni akaratukat, javaslataikat rendre leszavazták. A késhegyre menő harc, a vita megmutatta, milyen nehéz munka vár a következő két évben a képviselőkre, s egyúttal feltárta: a parlamenti demokráciát is tanulni kell. Természetes, hogy a győztes és a vele megegyező pártok védik pozíció­jukat, de érthető, hogy a többi párt is megpróbál beleszólási jogot szerezni magának a tisztségviselők megválasztása révén. A vita pedig semmiképpen sem kerülhető el a parlamentáris demokráciában, lévén, hogy ez képezi az alapját. Ám félő, hogy a mai erőviszonyok között az ellenzéki pozícióba szoruló négy, erősen megosztott párt az esetleges alternatív lehetőségek konstruktív felvázolása helyett a tehetetlen akadékoskodó szerepében találja majd magát. Most csak személyi kérdésekben kellett dönteni, de rövidesen nagy horderejű tervezetek kerülnek napirendre. Szokatlan még a heves vita, az, hogy a meggyőződés nélküli helyeslést, a tapintatos mellébeszélést felvál­totta a szókimondás. Megújulásunkhoz, erkölcsileg és gazdaságilag mélyre süllyedt országunk felemeléséhez azonban szükségünk van működőképes, demokratikus parlamentre, amelynek velejárója a nézetek nyílt ütköztetése. Meg kell találni a megfelelő harcmodort, az olyan ésszerű képviselői magatartást, amely tükrözi a kormányzati és az ellenzéki pártok közös felelősségét azért, hogy célkitűzéseink mielőbb valósággá váljanak. CSIZMÁR ESZTER Szent Lászlóra emlékeztek Habsburg Ottó Győrött Kétfiapos ünnepséget rendeztek Győ­rött a magyar történelem kiemelkedő alakjára, Szent Lászlóra emlékezve. A győri székesegyházban található a nagy király díszes, ezüstből, aranyból s más nemes fémekből készült, 63 cm magas ereklyetartó hermája, amely az egyik legféltettebb és legértékesebb ma­gyar nemzeti kincsnek számít. Szent László életével tudományos szimpozion foglalkozott. Színhelye a szé­kesegyház volt, az ünnepi szónok pedig Habsburg Ottó, a Franciaországban székelő Európa-tanács elnöke. Habsburg Ottó nagy sikerű előadásá­ban egyebek között kiemelte, hogy a múlt nagy alakjainak munkásságát és a törté­nelem kiemelkedő eseményeit soha nem szabad napi politikai érdekeknek aláren­delni. Utalt arra, hogy az utóbbi évtize­dekben tájainkon a történelmi eseménye­ket gyakran meghamisították. Hozzátette: Hogyan tovább? Rendkívüli tagsági gyúlés volt a Buzitai Efsz-ben a gazdálkodás jövőjéről • Vannak, akik válni akarnak, s olyanok is, akik ellenzik • Nem könnyű dönteni (Munkatársunktól) - Maradjon meg szövetkezetünk változatlan for­mában a jövőben? Osztódjon szö­vetkezetünk kisebb szövetkezetek­re? Szándékozik ön a szövetkezet­ből kilépni? Mekkora területet képzel el háztáji gazdálkodásra: 0,5, egy, vagy egy hektárnál nagyobbat? Szándékozik ön családi farmergaz­daságot létrehozni? Milyen legyen a szövetkezeti vagyon tejesítésé­nek aránya a bevitt föld és a munka­teljesítmény szerint: A. 20 százalék földre és 80 százalék a munkára, B. 30 százalék a földre és 70 száza­lék a munkára, C. 50-50 százalék, D. egyéb arány. A Buzitai Efsz keddi taggyűlésén kiosztott kérdőív ilyen és ehhez ha­sonló kérdéseket tartalmaz, össze­sen 18-at, ám azonfelül a tagok a további észrevételeiket, javaslatai­kat is feljegyezhetik a hétfőig lea­dandó űrlapra. A közvélemény-kuta­tás eredménye a jövő hét derekára várható, ám amint az tegnapi össze­jövetelen is kiderült, a gazdálkodás jövőjével, illetve formájával kapcso­latos elképzelések nem egysége­sek. Bár senki sem tett konkrét ja­vaslatot az öt kisebb szövetkezetből egykor létesített 5300 hektáros me­zőgazdasági üzem feldarabolására, néhány felszólalásból kiérződött, hogy foglalkoztatja e kérdés a Ka­nyapta menti agrártermelőket. Ugyanakkor olyanok is akadnak, akik szerint a szövetkezetet kár len­ne felszámolni. Néhányan úgy fogal­maztak, maradjon a szövetkezet, de be kell vezetni a területi irányítást, csökkenteni kell a termelési költsé­geket, és szigorítani a rendet. A vezetőség a döntést a tagságra bízza. Azért hívtam össze ä keddi gyűlést is, hogy mindenkit ismertes­sen a szövetkezet „rossznak nem mondható" gazdasági helyzetével (a szövetkezet vagyonának értéke 220 millió korona, hiteladóssága 20 millió, az idei nyereség felérheti a 8 millió koronát), áttanulmányoz­zák a mezőgazdasági szövetkeze­tekről szóló legújabb törvényt, s kö­zösen gondolkodjanak a folytatásról. Megegyeztek, hogy az elhangzott javaslatok alapján a vezetőség augusztusig kidolgozott néhány programjavaslatot, s csak utána döntenek a „hogyan továbbróŕ. (gazdag) APRÓHIRDETÉS MEGEMLÉKEZÉS • Soha el nem múló fájdalommal és könnyes szemmel emlékezünk drága halottunkra ifj. Ország h Ferencre, aki 1975. június 23­án tragikus körülmé­nyek között, 23 éves korában búcsúszó nélkül távozott szeret­tei köréből. Mély fájdalommal emlékezünk ezen a szomorú, tizenötödik évfordulón: örökké gyászoló édesanyja, édesap­ja, huga és öccse családjával, vala­mint a keresztanyja. Ú-2138 MOZIK MŰSORA POZSONY • AMFITEÁTRUM: Serif és a földönkívüli (olasz) 21.30 • DUKLA: King Kong (amerikai) 15.30, 18, 20.30 • HVIEZDA: Emmanuelle (francia) 15.30, 18, 20.30 • KERTMOZI: Teljes szélcsend (auszt­rál) 21 • METROPOL: Vissza a sírba! (cseh) 15.30, 18, 20.30 • MIER: Patrikra várva (cseh) nonstop vetítés 9-től 13-ig • Éljen a rock and roll! (amerikai) 15, 17.30, 20 • SLOVAN: Éjféli futás (ameri­kai) 15, 17.30, 20 • TATRA: Az amszter­dami fantom (holland) 15, 17.30, 20 KASSA • DRUŽBA: Schimanski felügyelő (NSZK) • MLADÁ GARDA: King Kong (amerikai) • SLOVAN: Az amszterdami fantom (holland) • ÚSMEV: Filmar­chivum SZÍNHÁZAK MŰSORA • HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Az öngyil­kos (19) • IRODALMI SZÍNPAD (Darni­ca): A zenekar (19) • KOMÁROMI JÓ­KAI SZÍNHÁZ (Komárom): Olasz szalma­kalap (19) RÁDIÓMŰSOR POZSONY (magyar adás az 1017 kHz­en, a 294,9 méteres hullámhosszon): 7.00-8.00: Jó reggelt. Zenés, információs műsor, benne: hírek, körzeti időjárás, sajtószemle, sport, riport, műsorajánlat. 12.00: Hírek. 12.10: Iskolások műsora (ism.) 12.40: Helyeseh szlovákul. 12.45: Tiz perc könnyűzene. 12.55: Hírek, i - 15.00: Hírek. 15.05: Gazdaságpolitikánk időszerű kérdései. 15.25: Popzene. 16.00: Napi krónika. TV-MŰSOR POZSONY 8.55: Hírek 9.00: Iskolatévé (ism.) 9.20: A legnagyobb kívánság. Doku­mentumfilm (ism.) 10.40: Orvosi tanácsok 10.50: Miért ölték meg Ont, tábornok úr? Dokumentumfilm. 2. rész (ism.) 16.00: Külföldi tudósítóink jelentik... 16.30: A nap eseményei pár percben 16.40: Budulaj visszatérése. Szovjet film. 17.40: Beszélgetés a kábítószer-élvezet veszélyeiről 18.20: Autósok, motorosok magazinja 19.00: Esti mese (ism.) 19.10: Tévétorna 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: A televízió naplója 19.50: Mit szól ehhez, Werich úr? (ff.) 20.00: Epizódszerep. Szlovák film 21.30: Szondák. Ismeretterjesztő músor 22.10: Események, kommentárok 22.40: A csalogányház titkai. Angol film­23.30: Hirek 23.35: Éjszakai olvasmány II. MŰSOR 16.25: Riportfilm a romániai szlovákokról 16.50: Az úr és a csillagász. Szlovák mesefilm (ism.) 18.00: Esti mese 18.10: Diszkó idősebbeknek 18.25: Szlovák dokumentumfilm 19.05: Kelet-szlovákiai magazin 19.20: Időjárás-jelentés 19.30: Hangverseny a Szlovák Filharmó­niában 20.15: A junglei szentély 20.35: Az élet nem szereti a könnyeket 21.20: Időszerű események 21.45: Sporthírek 21.55: Párbeszéd-stúdió BUDAPEST Tv1 9.00: Képújság Mérsékelt energiaigény A világ energiaigénye 1989-ben növekedett a legmérsékeltebben az elmúlt hat évben tapasztalt ütemhez képest - állapítja meg a British Pet­roleum (BP) brit olajipari cégnek a világ energiafogyasztását elemző statisztikája. A visszafogott növeke­dés oka egyrészt a világ gazdasági növekedésének kisméretű lassulá­sa, másrészt a múlt évben tapasztalt kivételesen magas hőmérséklet. A brit olajipari cég kimutatásai sze­rint a Föld energiaszükséglete 2 százalékkal növekedett (ez a leg­alacsonyabb ütem 1983 óta), ami 9 milliárd tonna kőolajat jelent. Kik nyertek? Olvasóink bizonyára emlékeznek még arra, hogy a választások előtt lapunk is közölte a 11 -es szám alatt induló Földmű­vesek és a Vidék Szövetsége választási koalíció hirdetését, melyben szórakozást, izgalmat és nyerési lehetőséget kínáló tippelési versenyt hirdettek azok részére, akik legalább 10 koronát küldenek a koa­líció választási alapjára. A választások óta eltelt két hét, de akárcsak olvasóink, mi is hiába vártuk, hogy tájékoztatnak bennünket a verseny hivatalos eredményéről. Ezért előbb a Csehszlovák Mezőgazdasági Párt Köz­ponti Bizottságán, majd Zeman Ildikónál, a párt Venkov című folyóiratának munka­társánál érdeklődtünk. Megtudtuk, hogy a versenyt hivatalosan - számítógéppel és közjegyző jelenlétében - június 18-án értékelték Prágában. A választások vége­redményéről közzétett közleményekből tudjuk, hogy a 11 -es koalíció a Szövetsé­gi Gyűlésbe történő választásokon össze­sen 720 253 szavazatot kapott. A tippelők közül ezt a végeredményt Zdenék Maňák loukyi lakos (Hodoníni járás) közelítette meg legjobban, aki a pénzesutalványon 720 250 szavazat elnyerésére tippelt. így természetesen ő nyerte az első díjat, az összerakható faházat. A második díjat, egy Favorit személy­gépkocsit a Heŕmanúv Méstek-i Mirosla­va Dvoŕáková nyerte. Az ő tippje 720 242 volt. A szerencsés nyertes a gépkocsi átvételekor állítólag elmondta, hogy a megadott tipp két házszámból állt össze: az egyik alatt ô, a másik alatt a leendő menye lakik. A harmadik díjat - szintén egy Favoritot - a vizovicei Alois Rýchlik vehette át a múlt pénteken a zlíni Autócentrumban. Ö úgy tippelt, hogy a 11 -es koalíció 720 240 szavazatra szá­míthat a Szövetségi Gyűlésbe történő választásokon. Végezetül csak annyit, hogy a ver­senyben összesen több mint 42 ezer tippelő vett részt. Vagyis a választók nem voltak éppen játékos kedvükben, s így a kezdeményezés nem sokat hozott a ko­al íció tagjainak,, konyhájára". (ká) 9.05: Tévétorna nyugdijasoknak 9.10: Jan és Joy. NSZK tévéfilm (ism.) 10.10: Stúdió '90 (ism.) 11.10: Mozgató 11.20: Képújság 16.05: Képújság 16.15: Pannon krónika 16.25: Hírek szerbhorvát nyelven 16.30: Népzene zenekarra (ism.) 16.35: Műsorajánlat 16.40: Hármas csatorna 17.25: Álmodtam egy várost. Tévéjáték 18.45: Gyermekhittan 18.50: Esti mese 19.00: Műsorajánlat 19.05: A Veszprémi Tévétalálkozóról je­lentjük 19.15: Lottósorsolás 19.25: Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Szomszédok. Teleregény. 83. fe­jezet _, 20.40: Hírháttér 21.25: Képes nóták kívánságműsora 21.55: Unokáink is látni fogják 22.35: Szám-adás. Gazdasági negyed­óra 22,50: Hiradó 3 Tv2 Radványi Dorottyával és Déri Jánossal 17.00: Képújság 17.15: Tv2 - Riportok, időjárás, zene 17.45: Torpedó. Telefonos játék 18.00: Telesport. összefoglaló a nyol­caddöntő mérkőzéseiről 18.40: Tv2 19.00: Gyerekeknek 19.27: Tv2 19.30: A viharlovag. Francia kalandfilm­sorozat. XIII/11. rész 19.55: Tv2 20.00: A szelíd tigriskölyök. Riportfilm 21.00: Hiradó 2 21.20: Tv2 - Nézze meg az ember! 21.30: Napzárta 22.15: 11 ora 20. NSZK bűnügyi filmsoro zat. 111/2. rész 23.25: Tv2 AZ OSZTRÁK TELEVÍZIÓ MŰSORA FS1 9.00: Hírek 9.01: Vancouveri kalandok Értesítés • Keresem Kálmán Lászlót, aki a Nap cimű független közéleti lap idei 42. szá­mában, az olvasók oldalán a Csemadokot kritizálta. Értesítem továbbá a Nap olvasóit, akik vitázni szeretnének Kálmán Lászlóval a Csemadokról, ne tegyék, ugyanis Du­naszerdahelyen ilyen személy nem léte­zik. Neve a városi nyilvántartóban sem az állandó lakhelyűek, sem az átmeneti lak­helyűek között nem található. Amennyiben mégis élő személy, sze­retettel várom a Csemadok Dunaszerda­helyi Járási Titkárságán. Azok pedig, akik csak tájékozódni sze­retnének, érdeklődjenek a Nap szerkesz­tőségében. Huszár László Ú-2190 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Iskolaté­vé. 10.30: Érvek. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hirek. 13.10: Mi. 13.40: Szél hátán a világ körül. 14.25: Batman. 14.50: En­terprise űrhajó. 15.35: Perrine. 16.00: An­tan-ténusz. 16.20: Mini trailer. 16.35: Ze­nei műhely. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Labdarúgó iskolai liga. 18.00: Mi. 18.30: Knight Rider. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Show-mix. 21.45: Tessék befáradni! 22.00: Oldalpillantá­sok. 22.10: Svejk, a derék katona. 23.10: Ingeborg Bachmann irodalmi verseny. 23.40: Hírek. 23.45: Szeress, vagy hagyj el! Amerikai film. 1.40: Hírek. FS2 16.00: Parlamenti közvetítés. 17.15: Viz alatti felfedezések. 18.00: Tom és Jerry. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó, 20.00: Sporthírek. 20.15: Belpolitikai magazin. 21.05: Spektrum. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Klub 2., Hirek. SKY-EUROSPORT 6.00: Üzleti világhíradó. 6.30: Európai üzleti hírek. 7.00: D. J. Kat Show. 9.30: Súlyemelő Eb. 10.00: ökölvívó-vb. 12.00: Labdarúgó-vb. 16.00: Carrolls ír Nyílt Golfbajnokság. 17.00: Hétpróba és tíz­próba torna. 18.00: Nemzetközi atlétikai csapatviadal. 19.00: Nemzetközi autó- és motorsport. 20.00: Mobil 1 autó- és mo­torsport híradó. 20.30: Vidám, zenés sportegyveleg. 21.00: Pankráció. 22.00: Kosárlabda. 24.00: A világ sportja. 1.00: Ausztrál foci. SUPER CHANNEL 6.00: E-csatorna. 6.30: E B. C. 7.00: Napkezdet. 8.00: Hírek. 8.30: Videodivat. 9.00: Hirek. 9.15: Egyveleg. 16.00: Foiro drót 17.00: Hullámhosszon. 18.30: Kék éj. 19.30: Hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Észak csillaga. Amerikai film. 22.00: Hi­rek 22.15: High Chaparral. 23.15: Keser­édes. Új-zélandi történet. 23.45: Egyve­leg 0.15: Hirek. 0.30: Kék éj. 1.30: Idő­lánc. 1.45-7.00: Egyveleg. TV5 16.05: Hírek. 16.15: Teli Vilmos földjén. 16.40: Teleszkóp. 17.15: Esély a dalok­nak. 17.45: Főzölecke. 18.00: Számok és betűk. 18.20: Félix és Ciboulette. 18.35: Ez nem igaz! 19.00: Teleturisztika. 19.30: Hírek. 19.40: Ezt tudni kell! 20.00: Távoli tájakon. 20.55: Frankofón területek. 21.15: Találkozások. Hírmagazin. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Hiányjelek. Irodalmi magazin. 23.45: Helyesírási világbaj­nokság. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30: Hirek. 8.35: Szomszédok. 9.00: Hírek. 9.05: Szeretethajó. 9.50: Egészségvéde­lem. 10.00: Hírek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Apa is eljött. Angol film. 12.15: Szeren­csekerék. 13.00: Tévétőzsde. 14.05: Per­rine. 14.30: Főzőcske. 14.40: Szeretetha­jó 15.30: Boszorkányt szeretek. 15.55: Tévébolt. 16.05: Füstölgő coltok. Wes­tern. 17.00: Hírek. 17.10: Szomszédok. 17.50: Egy Duke ritkán jár egyedül. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 19.50: Hírek. 20.00: T. J. Hooker. 20.55: Hirek. 21.00: Kid Blue. Amerikai film. 22.45: A nap hírei, sport. 22.55: Elátko­zott örökösök. 23.45: Filmesek órája. 24.00: Bábjáték felnőtteknek. 0.10: Táncok. RTL ­6.00: Halló, Európa! 9.10: A Springfieldek története. 10.05: Átváltozók. 10.35: Ked­ves Bili bácsi! 11.00: Explosiv. 11.45: A láthatatlan ember. Kalandfilm. 12.30: Klasszikusok délidőben. 13.00: Üzleti hí­rek. 13.05: Telebutik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfieldek története. 15.00: Wimbledon. 21.35: Híradó. 21.45: Wimbledoni összefoglaló. 22.30: Citro­mos jégkrém IV. NSZK-izraeli erotikus komédia. 0.05: Puzzle - Buddha titka. Ausztrál kalandfilm. 1.40: Aerobik. (Műsorváltozás lehetséges!) ÚJ szú 1202 1990. VI. 26. a marxizmus eppen emiatt jutott oiyan válságba, amely a végét jelenti. Igen részletesen szólt a magyarság helyzetéről, kiemelve, hogy a magyar anyanyelvűek milliói élnek az anyaország határain kívül. A velük való törődésnek az egész magyarság szívügyének kell len­nie. A Habsburg császári és királyi ház leszármazottja azonban nyomatékosan emlékeztetet arra is, hogy a mai Magyar­ország területén szintén élnek nemzeti kisebbségek. Bármilyen kicsi legyen is számuk, a róluk való gondoskodásról az új magyar kormányzat nem feledkezhet meg. Csak így születhet meg a várva várt eredmény: a kisebbségek megfelelő megbecsülése Kelet-Európában és a föld más részein is. A győri Szent László-napi ünnepségre neves egyházi személyiségek, valamint érdeklődő turisták az ausztriai Burgen­landból a Csallóközből és Erdélyből ér­keznek. Cseresznyék István

Next

/
Oldalképek
Tartalom