Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-09 / 58. szám, péntek

12. férfi kézilabda-világbajnokság Megvan az olimpiai repülőjegy .MS'SO \CSSR (sr) - Pozsonyban és Ostravában befejeződtek a 12. férfi kézilabda-világbajnokság két elődöntő csoportjának küzdel­mei. A csehszlovák válogatott döntetlen eredményt ért el Magyarország ellen, a negyedik helyet szerezte meg, ami azt jelenti: indulhat az 1992-es barcelonai nyári olimpián. A Szov­jetunió az ibériaiak ellen is biztosan győzött és a világbajnoki címért mérkőzhet a másik elődöntő első helyezettjével. Ma a csapatok Prágába utaznak, ahol lejátsszák a helyosztókat. Az azonos helyén végzett együttesek találkoznak egymással. A Svédország-Románia és az NDK-lzland meccsekről lapzártáig nem kaptunk jelentést. MAGYARORSZÁG - CSEHSZLOVÁKIA 20:20 (8:10) (t-jmk) - Marosiék kezdték a játékot, mégis egy ideig Sovadina góljával Csehszlovákia vezetett. Eközben Shej­bal bravúros védésekkel hívta fel ma­gára a figyelmet, kiváló teljesítményét ezután is folytatta, nagyon ismerheti a magyar játékosokat. Neki köszönve vezetett szinte mindvégig válogatottunk. Nem ment a játék sem Gyurkának, sem Marosinak. Védőink ugyanis jól fogták a gólerős magyar átlövőket. Harminc perc Jégkorongozók a vb-re (č) - A Csehszlovák Jégkorong Szö­vetség tegnap Prágában kijelölte az idei világbajnokságra készülő válogatott keret tagjait: Bŕíza, Hašek, Hartmann (kapu­sok), Bača, Gudas, Kadlec, F. Kučera, Procházka, Stavjaňa, Ščerban, Šlégr, Varholík, Vykoukal (védők), Beránek, Cíger, Dolana, Doležal, Haščák, Holík, Hosták, Jágr, Jelinek, Kron, Jiŕí Kuče­ra, Lubina, Petrovka, Reichel, Svitek, Vlach (csatárok). A csapat többek között Finnországban játszik előkészületi mérkőzést, majd Prá­gában lép pályára a svéd, illetve a kana­dai válogatott ellen. Szurkoló-nevesítés Vége a stadionbeli névtelen­ségnek! Többé nem lehet meg­bújni a tömegben, az ezerfejű, vagy akár százharmincezer fejű cézár valamennyi tagjának lesz neve a képernyőn és a kompu­terben, ha megvalósul a 36 éves olasz Franco Bertuzzi találmá­nya. Cége, az AG M Electronica kifejlesztette a Hooligan Stoo­per-t. A nézők belépőként „electronic personal cardot" kapnak; vagyis egy olyan kár­tyát, amiben egy parányi csip van, egy mágneses csík, vala­mint egy adókészülék, amely szünteleül hírt ad a központnak arról, hogy a kártya tulajdonosa hol tartózkodik. A központi szá­mítógép - televíziós kamerák segítségével - ilyen módon megfigyeli a nézősereget, és a képmagnóra rögzített szurko­lók bármelyikének a nevét, s leg­fontosabb adatait azonnal meg lehet állapítani. Az elektronika egyben értékeli a nézőtér moz­gásából annak hangulatát is. Ha a képernyő sarkában zöld szín látszik, akkor nyugalom honol. A vörös riaszt: pattanásig feszült a hangulat. És bár a biztonsági embereknek továbbra is kocká­zatos lesz behatolni a tömegbe, hogy onnan valakit kiemeljenek, a kijáratnál elhelyezett érzékelók segítségével a botrányokozókat kézre lehet keríteni, még mielőtt kereket oldanának. Az első ké­szülék gyártása megkezdődött. Ha minden jól megy, már be is vethetik az idei labdarúgó-világ­bajnokságon. (a) ÚJ SZÚ 7 1990. Ifi. 10. Kedden este két mérkőzést, szer­dán pedig tíz találkozót rendeztek az európai labdarúgókupák negyeddön­tőiben. A visszavágókra két hét múlva kerül sor. BEK CSZKA Szófia - Olympique Marseil­le 0:1 (0:0). Góllövő: Thys. A találkozót 40 . ezer néző előtt a nyugatnémet Schmidhu­ber vezette. Bayern München - PSV Eindhoven 2:1 (0:0). Góllövők: Wohl­farth, Grahammer, illetve Povlsen. A bel­ga Van Langenhove 40 ezer néző előtt bíráskodott. KV Mechelen - AC Milan 0:0. 40 ezer néző, játékvezető: Courtney. Benfica - Dnyepropetrovszk 1:0 (1:0). Góllövő: Magnusson. Az összecsapást 80 ezer néző előtt a francia Quiniou vezette. KEK Anderlecht - Admira Wien 2:0 (2:0). Góllövő: de Grijse 2. A mérkőzésen 20 ezer néző előtt a keletnémet Peschel bíráskodott. Dinamó Bucuresti - Parti­alatt csupán egyszer sikerült a magyarok­nak az egyenlítés (8:8), de Sovadina és Šetlík góljai újra Csehszlovákiát juttatták vezetéshez. Fordulás után perceken belül me­gint együtt volt a két csapat. (11:11). Utána Baumruk találataival újra három gólra nőtt a csehszlovák előny, ám a drá­ma folytatódott (15:15). Putics révén elő­ször vezettek Gyurkáék a mérkőzésen (49. perc). S hogy nem nőtt az előnyük, azt Shejbal bravúrjai akadályozták meg. Ráadásul nem sokkal a vége előtt két hetest is kivédett, Iváncsik mégis 20:20-ra egyenlített. * Görcsös, erőlködések, sok pontat­lanság és technikai hiba tarkította a já­tékot. Mindkét csapatot alaposan béní­totta a mérkőzés tétje; végül a döntet­lennek egyformán örültek. SZOVJETUNIÓ - SPANYOLOR­SZÁG 27:28 (17:14). A legeredménye­sebbek: Nyesztyerov 8, Tucskin 7/1, Gavrilov, Gopin és Tyumencev 5-5, illetve Franch 9, Cabanas 6/1, Melo 4. A szbornaja legjobb kapusa nélkül állt ki a találkozóra, de helyettesei is kitűnőek voltak. Spanyolország első számú portá­sa, Rico viszont annyira gyengén védett, hogy a 20. percben le kellett cserélni. Hiába igyekeztek a spanyolok helyenként látványos támadójátékkal meglepni ellen­felüket, csak tisztes eredményre futotta erejükből. JUGOSZLÁVIA - LENGYEL­ORSZÁG 33:20 (18:10). A legeredmé­nyesebbek: Szamilagics 8, Vujovics 6, Szaracsevics 5, illetve Subocz, Wenta, Lebiedzinski 4-4. Nagy hajtóerő volt a jugoszlávok számára, hogy győzelem esetén a bronzéremért játszhatnak. Már az első félidőben tetemes előnyre tettek szert.' Kitűnően védekeztek, szinte sem­mit sem engedtek meg az ellenfélnek; ők viszont gólokkal fejezték be az ellenakci­ókat. Védekeznek a sötét mezes prágaiak a DAC - Sparta I. ligás labdarúgómérkőzésen. Középen Valach, jobbra Simon látható. (örzsik Ödön felvétele) I. LABDARÚGÓLIGA Miért vesztettek a dunaszerdahelyiek? 1. Szovjetunió 5 5 0 0 148:109 10 2. Jugoszlávia 5 3 0 2 120:102 6 3. Spanyolország 5 3 0 2 109:114 6 4. NDK 4 2 0 2 89:92 4 5. Lengyelország 5 1 0 4 102:133 2 6. Izland 4 0 0 4 82:100 0 FRANCIAORSZÁG - KOREAI KÖZ­TÁRSASÁG 31:24 (13:12). A legered­ményesebbek: Debureau 6, Portes 5, Illetve Kim és Kang 5-5. Izgalmas mér­kőzést vívott a két csapat. A franciák aktívan védekeztek, s az ázsiaiak minden egyes hibáját kihasználva dobták a gólo­kat gyors ellentámadások után. 1. Svédország 4 4 0 0 111:81 8 2. Magyarország 5 3 1 1 110:108 7 3. Románia 4 3 0 1 97:86 6 4. Csehszlovákia 5 1 2 2 107:116 4 5. Franciaország 5 113 109:115 3 6. Koreai Közt. 5 0 0 5 119:147 0 Műkorcsolya és jégtánc világbajnokság Az első arany a Szovjetunióba PETR BARNA VISSZAESETT (ČSTK) - Halifaxban már világbajnokot avattak a műkorcsolya és jégtánc vb-n. A párosok küzdelmét a várakozásnak megfelelően a Gorgyejeva - Grinykov kettős nyerte. A három szovjet páros közé ékelődött a kanadai duó. Ebben a számban csak közepes színvonalú teljesítményeket láthattak a nézők. Csaknem minden páros vétett kisebb-nagyobb hibát. Vonatkozik ez az aranyérmesre is. Aki nem látta a DAC - Sparta meccset, azt gondolhatja, a prágaiak megmutatták, amit mindenki tud, akit csak egy kicsit megérintett a futball nem mindig szelíd őrülete: nagycsapatnak nincs idegen pá­lya, győzni ott is lehet. Nos a Sparta egy úgynevezett talált góllal nyert, mert talán maga Hašek sem hitte, hogy olyan szög­ből képes a hálóba juttatni a labdát. Jó nagyot belerúgott - hiszen már csak ne­gyedóra volt hátra -, hadd menjen minél messzebbre. Nem lehet tiszta a lelkiisme­rete sem Vahaia kapusnak, sem a balol­dali védőknek. Ennyire megfeledkezni az ellenfélről! Pedig lett volna idejük körül­nézni; a labda 25-30 métert szállt, amíg eljutott az apró termetű játékoshoz. Nem kis paradoxon: ez volt az egyetlen kapura tartó lövése a bajnoknak. Különben csak a játék „széttördelésével" törődött, tehát azzal, hogy ne kapjon gólt. És a dunaszerdahelyiek? A csatársor tavasszal harmadszor is hozta a 0:0-át, a védelem nem. Aktívan, de kevésbé változatosan támadtak a hazaiak. Hiába játszott kitűnően az offenzív balhátvéd Fieber, hiába viaskodott a szó szoros értelmében a Sparta-védókkel Valach, hi­ába igyekezett a fiatal Piszár, Súkenník, Kašpar, ha a karmester Pavlíknak egyál­talán nem ment a játék. Nem akadt em­ber, aki „koordinálta" volna az akciókat. A 18. FORDULÓ MÉRLEGE, ha­zaiak-vendégek: 6-0-2-18:5. Né­zők: 29 ezer. Sárga lap: 26. Piros lap: Karas (Vítkovice). A góllista - 11 gólos: Kafka (Brno), Ľ. Luhový (Inter), 10 gólos: M. Luhový (Dukla), Moravčík (Nitra), Hýravý (Ostrava). A 19. FORDULÓ MŰSORA - márci­us 11, vasárnap, 14.30: Inter - Sla­via, Trnava - Dukla, Nitra - Pov. Bystrica, Ostrava - Vítkovice, B. Bystrica - Cheb, Olomouc - DAC, Sparta - Slovan, 17.00: Bohemians - Brno. A páros műkorcsolyázás világbaj­noka: Gorgyejeva - Grinykov (Szovjetunió) 1,5, 2. Brasseur - Eisler (Kanada) 4,0, Š. Misku­tyenko - Dmitrijev (Szovjetunió) 4,0, 4. Szeleznyeva - Makarov (Szovjetunió) 5,5, 5. Yamaguchi - Galindo (USA) 7,5, 6. Hough - Ladret (Kanada) 9,5. A férfiak az egyénileg alkotott programjukkal folytatták verse­nyüket. Nagy küzdelmet vívott egy­mással a szovjet Viktor Petrenko és a bajnoki cím védője, a kanadai Kurt Browning. A párharcból Pet­renko került ki győztesen, három­szor a legmagasabb pontszámot Sazka-párosítás A Sazka 11. hetének műsorán a követ­kező mérkőzések szerepelnek (1.-8. I. labdarúgóliga, 9-13. olasz labdarúgó A-liga): 1. Slavia Praha - Sparta Praha, 2. Slovan CHZJD - Sigma Olomouc, 3. DAC - B. Bystrica, 4. RH Cheb - Ba­ník Ostrava, 5. TJ Vítkovice - FC Plas­tika Nitra, 6. ZVL Pov. Bystrica - Bohe­mians Praha, 7. Zbrojovka Brno - Spartak Trnava, 8. Dukla Praha - In­ter ZŤS, 9. Ascoli - Fiorentina, 10. AC Cesena - FC Genoa, 11. Lazio Roma - AS Roma, 12. AC Milan - Inter Milan, 13. Sampdoria - SSC Napoli. kapta, ellenfele csak egyszer. - Jó kiindulási pontot . teremtettem a szabad korcsolyázás előtt, nyu­godtan bemutathatom mind a hét tripla ugrásomat a kűr során - mondotta Petrenko. - Nem pró­bálkozom viszont a négyfordula­tos ugrással, biztonságos kürt akarok futni. Gyengébben ment a versenyzés a csehszlovák Petr Barnának: a kötelezők utáni ötödik helyről a nyolcadikra esett vissza. A férfiak versenyének állása a kűr előtt: 1. Petrenko (szovjet) 1,8, 2. Browning (kanadai) 2,0, 3. Eldredge (amerikai) 4,6, 4. Zan­der (nyugatnémet) 4,6, 5. Bowman (amerikai) 4,8, 6. Filipowski (len­gyel) 5,2, 7. Zagorodnyuk (szovjet) 7,0, 8. Barna 7,4 pont. Kedveském, ha már elvitték a két pon­tot a Csallóközből, árulja el, mikor kapnak mélyhűtőt? Ráadásul nem vagyunk meggyőződve ró­la, hogy éppen a gólveszélyes és erőtel­jes Piszárt kellett lecserélni a szünetben (bombáját csak üggyel-bajjal hárította Stejskal), Takáő talán jobban rászolgált volna. Ki tudja, Chaloupkával miért nem próbálkozott az edző. Valószínűleg fűtötte volna a bizonyítási vágy egykori csapata ellen. De hát ezek csak hipotézisek. A tény tény marad: a Sparta, ahogy mondani szokták, kevés munkával ered­ményes tudott lenni. „Eredményes" volt a szurkolók egy része is: felborította a stadiontól 500 mé­terre parkoló Chocholouš játékvezető személyautóját. Ennek már nincs sok kö­ze a labdarúgáshoz. Még akkor sem, ha a riadtan és zavarodottan bíráskodó já­tékvezető tévedéseivel rendre a hazaia­kat sújtotta (Bielik szándékos durvaságá­nál nem lett volna szabad tévednie, az annyira nyilvánvaló volt). De nem ö tehe­tett a DAC vereségéről. A szurkolók - egy kis túlzással mondva - úgy csináltak, mint az a férj, aki rajtakapta a feleségét és a díványt dobta ki az ablakon. Mintha az lenne az oka mindennek... (T. V.) Ma kezdődik az I. jégkorongliga play off-döntője Trencsénben bajnokavatásra készülnek zan Beograd 2:1 (1:0). Góllövők: Radu­cioiu 2, illetve Szapaszics. A találkozót 10 ezer néző előtt a csehszlovák Krchňák vezette. Real Valladolid - AS Monaco 0:0. 20 ezer néző; játékvezető: Delia (olasz). Sampdoria - Grasshoppers 2:0 (1:0). Góllövők: Vierchowod és Meier (ön­gól). A találkozót 35 ezer néző előtt a dán Mikkelsen vezette. UEFA KUPA FC Köln - Antwerpen 2:0 (1:0). Góllö­vők: Littbarski és Giske. A mérkőzést 20 ezer néző látta; játékvezető: Midgley (an­gol). Hamburg - Juventus 0:2 (0:0). Góllövők: Schilaci és Casiraghi. A mérkő­zést 50 ezer néző előtt a svéd Karlsson vezette. Fiorentina - Auxerre 1:0 (1:0). Góllövő: Volpecina, játékvezető: Fredriks­son (svéd), 30 ezer néző. Liége-Werder Bremen 1:4 (1:3). Góllövők: Varga, illetve Riedle 2, Bockenfeld és Rufer. A mérkő­zést 20 ezer néző előtt a walesi Gifford vezette. (sr) Pontosan fél évvel ezelőtt raj­tolt az I. jégko­rongliga 47. baj­noksága, melynek a java még csak most következik. A hajrá ezúttal is izgalmasnak ígérkezik, hiszen a 12 csapat kö­zül még 10 versenyben van. Ket­ten az aranyéremért, ugyancsak ketten a bronzért, négyen a helye­zésekért; a két sereghajtó pedig az SZNL I és a CSNL I két-két legjobbjával az osztályozókon küzd az élvonalbeli részvételért. Két együttes számára már tegnap este befejeződött a pontvadászat, tehát csütörtökön megismertük a 9. és a 10. helyezettet. Trencsénben ma kezdődik a play off-döntő első felvonása. A techni­kás hokit játszó Dukla ellenfele a ke­ménységéről nevezetes Sparta lesz. A Vág partján talán jobban tartanak a prágaiak hírhedt szurkolóitól, mint Josef Horešovský legénységétől. A visszavágóra is a trencséni téli stadionban kerül sor (március 11, vasárnap), majd következnek a prá­gai összecsapások (március 14,16). Az ötödik, sorsdöntő találkozót a Dukla otthonában bonyolítanák le, mivel a körmérkőzéses szakasz után trencséniek előbb végeztek a ta­bellán. De könnyen előfordulhat, hogy nem lesz ötfordulós a finálé. Az a gárda végez az élen, amelyik háromszor legyőzi ellenfelét. Lépéselőnyben van a Trenčín, ugyanis a legjobb négy között csupán három találkozót játszott (Litvínov 5:4, 7:2, 7:3), míg a fővá­rosiak ötöt (Kladno 5:1, 3:4, 5:2, 2:5, 4:1)! Július Šupler edző le­génysége egy hétig készülhetett a döntőre, a Sparta viszont csak két(!) napig. A katonák második al­kalommal kerültek a fináléba, tavaly a Pardubice győzte le őket, s az igazat megvallva, egy évvel ezelőtt nem is bíztak a sikerben. De most mindenki derűlátó, remélik, álmuk valóra válik. Július Šupler: „A bajnokság két nagy favoritja, a Jihlava és a Koši­ce óriási meglepetésre már a ne­gyeddöntőben elvérzett. Ez is ön­bizalmat adott a fiúknak. A ráját­szásban eddig öt mérkőzésen öt győzelmet arattunk. Szurkolóink már a bajnokavatásra készülnek. Korai még az ünneplés, a Sparta nagyon nehéz ellenfél. Szerintem, március 19-én Trencsénben dől el az aranyérem sorsa. Egy biztos: nagy iramú, színvonalas mecs­csekre van kilátás. Bízom a fiúk­ban, akik mindent megtesznek, hogy - a klub történetében elő­ször - kiharcolják a bajnoki címet." A Sparta szakvezetőinek egyik szeme sír, a másik meg nevet. Ter­mészetesen örülnek a fináléba ju­tásnak, azon viszont bosszankod­nak, hogy az elődöntőben hazai mérkőzéseiket nem játszhatták a prágai sportcsarnokban, s így leg­alább negyedmillió korona bevétel­től elestek. A Trenčínt már 14 000 néző előtt fogadhatják, több mint valószínű kétszer is... Josef Horešovský: „Az idei pont­vadászatot nyugodtan nevezhet­jük a meglepetések bajnokságá­nak. Miért ne sikerülhetne nekünk az, ami a Litvínovnak vagy a Klad­nónak a negyeddöntőben? Nem vitás, a Trenčín az esélyesebb, de ha egyszer nyernénk idegenben, akkor felborulhatna a papírforma. Elismerem, fáradt a csapat, ám a bajnoki cím közelsége kit ne motiválna?" Senki sem számított azzal, hogy a bronzéremért a Kladno és a Litví­nov játszik majd. A két nagy esélyes, a 44. forduló utáni első, illetve máso­dik helyezett, a Jihlava és a Košice pedig csak az ötödik helyért léphet jégre. De hát a hokiban is minden lehetséges... (zsi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom