Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-09 / 58. szám, péntek

Gömöri absztinensek klubja Minden hónap első szerdáján összejönnek a Rimaszombati járás absztinensei. Megalakulása óta (ja­nuár 10.) ez volt a harmadik találko­zója az A-klub tagjainak. Az A-klub (Absztinensek klubja), jelenleg 23 taggal működik, de a járásban nyil­vántartott alkoholisták száma a 2000-et is meghaladja, köztük saj­nos több nő is található. A szlovákiai viszonylatban harminckettedikként bejegyzett ilyen jellegű klub Ádám Katalin doktor kezdeményezésére jött létre, aki évek óta alkoholellenes tanácsadói hivatalban dolgozik. A súlyos betegségnek számító, 303­as diagnózisszámot viselő alkoholi­zálás sújtottjai közül ő tippelte ki azt a 64-et, akik a jövőben képesek lennének önmegtartóztatásra. Első­sorban ezek közül verbuválódtak az alapító tagok, de a klub nemcsak a volt alkoholisták, de a széles nyil­vánosság előtt is nyitva áll. Egy dolgot viszont rögtön a klub szervezeti szabályzatában - amely­lyel a belépésnél mindenkinek egyet kell értenie - lefektettek. Nevezete­sen azt, hogy az érdeklődőnek lega­lább 3 hónapot már a belépés előtt nem szabad innia - és természete­sen ezután sem. Aki már tagként fogyasztana bárminemű szeszes italt vagy indokolatlanul három összejövetelen nem venne részt, azt kizárják soraikból. A klubnak gondo­san elkészített emblémáján egy kulcs látható - „amely egy új alko­holmentes életvitelhez nyit kaput" - legalábbis ezt szimbolizálja. A klub célkitűzéseiről és jövőbeni tevékenységéről dr. Ľubomír Šárik klubelnök elmondta, hogy két fő te­rületen szeretnének működni: első­sorban egymáson segíteni, bizalma­san elbeszélgetni, tapasztalatot és információkat cserélni, ismeretter­jesztő előadásokat, beszélgetéseket szervezni jeles szakemberek, orvo­sok, pszichológusok bevonásával. A második fő terület az általuk nyúj­tott tanácsadói, ismeretterjesztői te­vékenység lesz. Ebből a célból nem­csak klubjukban, a rimaszombati vá­rosi kultúrházban tartanak film- és diavetítéssel tarkított előadásokat a majdani érdeklődőknek, de a ha­marosan elkészülő irodalmi összeál­lításukkal a középiskolákat is meglá­togatják. Félévenként egy tájékozta­tó füzetecskét is kiadnak, melyben nemcsak a klub tevékenységéről in­formálnak, hanem a széles nyilvá­nosságot is érdeklő tanácsokkal szolgálnak. A saját bőrükön tapasz­talt gyötrődéseket nem kívánják senkinek, ezért elsődleges céljuk a megelőzés... POLGÁRI LÁSZLÓ Új nevük van Megalakult a Humanitárius Segítség Szlovákiai Központja Február 25-én a Szabadultak Megsegítésére Alakult Társaság tagjainak részvételével a szervezet Humanitárius Segítség Szlovákiai Központja néven alakult újjá. Amint az a nevéből is kiderül, munkájával azokat az embereket szeretné segí­teni, akik valamilyen formában rá­szorulnak erre. Éppen ezért a társa­ság humanitárius céljainak teljesíté­sekor számít minden jószándékú segítségére. Legyen az magánsze­mély vagy állami vállalat, szövetke­zet vagy más tömegszervezet, a tá­mogatást mindenkitől elfogadják. Szeretnének együttműködni az egy­házakkal is. Ezért a pozsonyi Súťaž­ná utca 16. szám alatt (tel. 634 76) létrehozott székhelyükön minden segítséget adó személyt szívesen fogadnak. A megalakuláskor felhí­vást intéztek a cipőt, ruhát és tartós élelmiszereket gyártó üzemekhez, hogy adományaikkal esetlegesen Már közel száz dolgozója van ä nádszegi kisüzemnek, ahol a pozsonyi Tesla vállalatnak ké­szítenek alkatrészeket, valamint hangszórókat és autórádiókat szerelnek össze. A közeljövőben további helyiség felújításával újabb negyven, főleg háztartásbe­li nőknek biztosítanak munkale­hetőséget. A felvételen Raminger Ilona szerelés közben. (Milan Aľakša felvétele) támogassák az arra rászorultakat. Az emberiesség nevében kérték a gazdálkodó szervezeteket, az egyházi és világi intézményeket, hogy az SŠS 51 38 42 - 019 sz. bankszámlára (nám. SNP 18., 815 76 Bratislava) küldött pénzado­mányokkal is segítsék munkáju­kat LAUKO ALBIN Énekkari Társaság Nagymegyeren A nagymegyeri Bárdos Lajos Ve­gyeskar Énekkari Társaságot alapí­tott. A kórus nyitott próbáira - hétfő esténként 19 órától a városi művelő­dési ház kistermében - várnak min­denkit, aki az éneklést értéknek is­meri el és szívesen válna pártoló tagjává az Énekkari Társaságnak, többek között azért is, hogy a kórus méltón ünnepelhesse meg fennállá­sának közelgő 100. évfordulóját, (b) Iskolások üdültetése A Csehszlovákiai Magyar Nép­rajzi Társaság augusztus 20-tól 29-ig üdülési lehetőséget kínál is­koláskorú gyerekeknek népzenei és népművészeti alkotótáborban. A tábor színhelye az Ipolysági Me­zőgazdasági Szakközépiskola te­rülete. A pihenésre és sportolásra egyaránt alkalmas környezetben szakképzett előadók gondoskodnak arról, hogy a gyerekek a játék és a testi felüdülés mellett a népi kultú­ra értékeivel ismerkedjenek meg, betekinthessenek a régi falusi élet sokszínűségébe. A lányok szőni, hí­mezni, gyöngyöt fűzni, bábut készí­teni tanulhatnak, a fiúk kosarat fonni, különféle háztartási eszközöket fa­ragni. A zenei alapokkal rendelke­zők a népi muzsikálásról gyűjthet­nek újabb is.mereket a táborozás tíz napja alatt. Érdeklődni és jelentkezni a társa­ság titkárságán lehet személyesen, írásban vagy telefonon. (Csehszlo­vákiai Magyar Néprajzi Társaság - Csemadok, 815 57 Bratislava, nám 1. mája 10-12; telefon: 528 07, 533 94 és 535 17)fc KOCSIS ARANKA Tévé Grönlandon Végre április 1-jétől saját tévé hírszolgálata lesz Grönland 50 ezer lakosának is. A Grönland Rádió tévéállomása jelentése szerint elein­te a híreket hetente kétszer kísérhe­tik figyelemmel. A hírszolgálati adá­sok esetleges időzítésének lehető­ségéről az érdeklődés alapján dön­tenek. Grönland sok évig gyarmat volt, ma már Dánia szerves része, de az csak a külpolitikával és né­hány fontosabb kérdéssel foglalko­zik. (ČSTK) Pavarotti „fogyózik" Luciano Pavarotti, az ismert olasz operaénekes közelmúltban London­ban dicsekedett az újságíróknak. Mint mondotta, sikeresen dolgozik testének „szebbé, diadalmasabbá tételén". A kíváncsi újságírók meg­tudhatták, a híres tenorista már most 36 kilogrammal könnyebb. Súlyáról azonban hiába faggatták. A siker titka pedig, ahogy Pavarotti állítja, nagyon egyszerű: semmi alkohol, édesség vagy zsiradék: 1800 kalória naponta és az eredmény nem várat magára. Mi több, aznapi vacsoráját is elárulta: zöldséggel körített gyö­nyörű darab lótusz, egy szelet ke­nyér, eper, ásványvíz, citrom és ká­vé. Kell ennél több? - fűzte hozzá nevetve a londoni Covent Garden Királyi Opera színpadára épp visz­szatért Pavarotti. Vihar után a Dunaszerdahelyi járás nagylúcsi szövetkezetében a múlt héten a szél romba döntött egy épületet, melyben hozzávetőleg félmillió korona értékű takarmányt tároltak. Személyi sérülés szerencsére nem történt. (Gágyor Aliz felvétele) Svájcban is kell ! A svájci parlament alsóháza leg­utóbbi ülésén elutasította a Szociál­demokrata Párt azon javaslatát, hogy szüntessék meg a politikai rendőrséget. Azzal vádolják ugyan­is, hogy a terroristákon és a kéme­ken kívül a bűntelen polgárokat is szemmel tartja. Arnold Koller igazságügyminisz­ter ezzel összefüggésben elmondta, a belső és külső veszély elhárítása, az államvédelem érdekében szük­séges a titkos rendőrség tevékeny­Jön McDonald Magyarország, Jugoszlávia és a Szovjetunió után Közép-Európára is ki szeretné terjeszteni hatáskörét a világhírű McDonald cég. „Minden valószínűség szerint az NDK és Csehszlovákia lesz fejlesztésünk jö­vő évi terveinek következő állomá­sa, de nincs kizárva, hogy már az idén megjelenünk az említett orszá­gokban" - mondotta Huck Ebeling, a társaság sajtószóvivője Chicagó­ban, a McDonald vezetőségének székhelyén. Egyben hozzáfűzte, a Varsói Szerződés egyes tagálla­mai már rég szerepeltek tervükben, a Kelet-Európában végbemenő mostani változások azonban külö­nösen kedvező feltételekkel kecseg­tetnek. sége. A botrány azt követően rob­bant ki, hogy kiderült, a biztonsági erők megközelítőleg egymillió ál­lampolgárról és szervezetről tarta­nak nyilván adatokat. Többségük bűne egyedül az, hogy bíráló levele­ket -»írtak az újságba, vagy valami­lyen tiltakozó megmozduláson vet­tek részt. A botrányra való tekintettel a kormány engedélyezte, hogy az érintettek megtekinthessék a róluk szóló kivonatokat. (ČSTK) Farmerek légi blokádja A gabonaárak hirtelen csökkené­se miatti tiltakozásuk jeléül a holland mezőgazdászok elfoglaltak két ki­sebb repteret. A gabonatermesztők széles körű tiltakozása a kormány politikája ellen már harmadik hete folyik. Néhányan javasolták, hogy nagyobb reptereket, vegyenek blo­kád alá, de ezt az akcióbizottság képviselője elvetette. A termesztők akciói komoly gondot okoznak a kor­mány épületei körül, amit szintén elzártak. Nehezítik a közlekedést az NSZK felé, mivel néhány határátke­lőhelyet és közlekedési csomópon­tot is elfoglaltak. A farmerek a kor­mánytól magasabb szubvenciót és 6 százalékos hozzájárulást követel­nek az árak kiegyenlítéséhez az Eu­rópai Közösségek tagországaihoz képest. - (CSTK) Oltóanyag az AIDS gyógyítására? Az Immuno gyógyszeripari kon­szernvállalat bejelentette, hogy je­lentős lépést tett az AIDS-betegség elleni hatékony oltóanyag felfedezé­sére. Szérumot fejlesztettek ki, mellyel sikerült a tesztelt csimpán­zoknál a betegséget kiváltó HIV­vírust szabályozni. A csimpánzokat ezzel a vírussal két évvel ezelőtt oltották be egy nagy adaggal. A bé­csi tudósok az ellenanyagot előbb NYUGATI VÁLLALKOZÓK VÉLEMÉNYE Naiv és idealizált elképzelések Vállalkozás. Egyesek szerint olyan varázsszó, mely kihúzhatja a gaz­daság kátyúba ragadt szekerét. Hazánkban körülbelül minden negyedik lakos komolyan foglalkozik az egyéni vállalkozás gondolatával. Sokan a gyors meggazdagodás lehetőségét látják benne. Hogyan látnak viszont bennünket a nyugati vállalkozók? Például a nyugatnémet Moser cég nálunk járt képviselői, Jan Wolff és Václav Rak. 0 Sikerült nyélbe ütniük vala­milyen üzletet? - Nem kötöttünk semmilyen szer­ződést. Ugyanis az az érzésünk, hogy itt a doigok még mindig egy helyben topognak. A német vállalko­zók többsége ugyancsak arra vár, hogyan alakul önöknél a helyzet ezen a téren. Új törvényekre és valódi vállalkozói lehetőségekre van szükség. • Miben látják a szabad vállal­kozások nehézségeit? - Elsősorban az információkhoz való hozzáférhetőség hiányában. A külföldi cégek az önök vállalatairól jóformán semmit sem tudnak és le­hetőségük sincs rá, hogy valamit is megtudjanak. Hogy ez a reklám, illetve a kínálat hibájából van-e, nem tudjuk. Nyolc hétig tartott például, amíg értesítettek bennünket egy ter­mék áráról, amit egyébként raktáron tartottak... A lépéseket nem szabad elhamar­kodottan a minőség rovására meg­tenni. Ha azonban nem reagálnak gyorsan és rugalmasan, lemaradnak a versenyben. • Találkoztak csehszlovák ma­gánvállalkozókkal, akik a külke­reskedelemben akarnak vállal­kozni? - Igen, sokan közülük azonban elsősorban csak az „üzletben levő pénzt" látják. Nem tudják mit jelent a vállalkozás, a külkereskedelem­hez pedig nem értenek, önöknél most a részvénytársasági forma, a joint venture, a közös vállalat a sláger. De ha megkérdezünk vala­kit, mit ért alatta, nem tudja. Sokan csak annyit tudnak, hogy ez az, amikor ketten „összeállnak". Ha az iránt érdeklődünk, mit értenek az üzlet, a kereskedelem alatt, úgy vé­lik elég, ha leszállítják az árut és felveszik az érte járó pénzt. • Csehszlovákiában várhatóan számtalan magáncég jön létre. Van esélyük a túlélésre? - A partnereinket megválogatjuk. Úgy véljük, a magáncégek közül a többség rövid időn belül tönkre­megy, fizetésképtelen lesz. Ezzel számolni kell. (RP) még egereken akarják kipróbálni, s az embereken csak azután. Egy­ben figyelmeztetnek, ez még nem a végleges, hatékony szérum az AIDS ellen. A tudósok csapata még csak a probléma megoldásának kü­szöbén áll. Kérdéses, hogyan fog reagálni az emberi szervezet az ol­tóanyagra. (ČSTK) Meghívó Komáromba a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom járási összejövetelére, 1990. március 10-re, szombaton d. u. három órára. Az összejöve­telt a Magyar Területi Színházban tartjuk. Vendégünk: Rajczy Lász­ló, a mozgalom fő szóvivője, (bar) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben: 1990. március 9-től március 15-ig Eladási turistaárfolyam Pénznem csehszlovák koronában* 1 USA dollár 43,79 1 NSZK márka 25,54 1 osztrák schilling 3,62 1 angol font 72,69 1 francia frank 7,56 1 svéd korona 7,12 1 konvertibilis jugoszláv dinár 3,65 10 ezer zloty 55,83 100 forint 45,23 1 szovjet rubel 8,04 100 NDK márka 303,07 1 bolgár leva 10,05 100 román lej 116,85 Ilyen árfolyamon vásárolhatunk a bankban. ÚJSZO Index 48 011 Kiadja a Pravda Kiadóvállalat. Megbízott főszerkesztő: Szilvássy József. Megbízott főszerkesztő-helyettesek: Pákozdi Gertrúd és Zsilka László. Szerkesztőség: 81915 Bratislava, Martanovičova 25.. 8. emelet. Telefon: központ 210/9, főszerkesztő: 532-20 és 210/4456, főszerkesztő-helyettesek: 210/4460 ós 210/4453, szerkesztőségi titkárság: 550-18, vasárnapi kiadás: 673-70, sportrovat: 505-29 és 506-39, gazdasági ügyek: 210/4425 és /4426. Távíró: 923 08. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 819 02 Bratislava, Martanovičova 25., telefon: 586-07. Fényszedéssel készül a Pravda 02-es üzemében 815 80 Bratislava, Martanovičova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 819 18 Bratislava, Jiráskova 5., telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 819 18 Bratislava, Martanovičova 25., 17. emelet, telefon: 210/3659 és 551-83. Havi előfizetési díj - a vasárnapi kiadással együtt - 34,20 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési díja negyedévre 26,- korona. Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlače, 813 81 Bratislava. Gottwaldovo námestie 6. \ • Változott-e azóta a helyzet? - Most már sikerült közelebb ke­rülni a termelővállalatokhoz. De ők sem tudják, mit lehet és mit nem. Azt sem, hogy a továbbiakban hogyan lesz. Magánszemélyek szintén sze­retnének kereskedni, de teljesen idealizált elképzeléseik vannak. Úgy gondolják, hogy a külkereskedelem egyszerű dolog. Pedig nem az! • Mivel foglalkozik a Moser cég? - Közvetítők vagyunk. Olyan cé­geket igyekszünk kapcsolatba hozni egymással, amelyek áru kivitelére és behozatalára vállalkoznak, és sokszor nem is tudnak egymásról. • Sokan sokat várnak nálunk a privatizációtól. Véleményük sze­rint nem kellene ezt a folyamatot meggyorsítani ? - A folyamatnak gyorsan, egyút­tal nagy alapossággal kell lezajlania.

Next

/
Oldalképek
Tartalom