Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)
1990-03-09 / 58. szám, péntek
Alapvető kérdéseket nem lehet elnapolni Beszélgetés dr. Duray Miklóssal - A minap hivatalosan is bejegyzett Együttélés politikai mozgalom életrehívójaként és vezető képviselőjeként számos olyan fórumon szerepeltél az elmúlt hetekben, a Csallóköztől a Bodrogközig, melynek rendezője Csemadok-alapszervezet volt. Lehet-e ebből arra következtetni, hogy mindenekelőtt a Csemadok-tagok körében igyekeztek híveket, támogatókat, tagokat toborozni? - Mielőtt erre válaszolnék, szeretném elmondani, azzal, hogy a Belügyminisztérium nyilvántartásba vette az Együttélést, önálló jogi személlyé vált a mozgalom, és megkezdhettük szerkezetének kiépítését. Alapsejtjeit a demokratikusan szerveződő helyi csoportok alkotják, melyek létrehozásához elegendő öt személy. Hogy mennyire lesz eredményes a képviselő-választásokon, valamint a politikai szövetségesek és a koalíciós partnerek keresésében, az attól függ, miként alakul, gyarapodik a bázisa. Tudatosítani kell, hogy a mozgalom nem önmagáért létezik, hanem a csehszlovákiai magyarságért illetve a csehszlovákiai nemzeti kisebbségekért. És nemcsak szlovákiai méretekben fejti ki tevékenységét, hanem Csehszlovákia egész területén. Csehországban elsősorban a lengyel kisebbség körében - Wspólnota néven -, valamint az ott élő magyarok között. A választásokon szintén országos méretekben kívánunk részt venni, így a csehországi magyarok is szavazhatnak az Együttélés mozgalom listáján szereplő jelöltekre. -Ha lehet, akkor térjünk most már a kérdésre, kiegészítve még azt annyival, hogy a Csemadokhoz fűződő kapcsolataitok nyilvánvalóan közös szándékokra, célokra épülnek, melyek egyébiránt kimutathatók mozgalmatok és a kulturális szövetség újabb dokumentumaiban. -Én természetesnek tartom, hogy az Együttélésnek és a Csemadok tagságának óhajai között sok a rokon vonás. A Csemadok eddig egyetlen szervezete volt a csehszlovákiai magyarságnak, így a tagsága olyan igényekkel is fellépett vele szemben, melyek egyértelműen érdekképviseletre ösztönözték a szervezet vezetését. Mint közismert, a Csemadok ezt nem vállalhatta az elmúlt negyven évben. Tagsága, ettől függetlenül, nemzeti kisebbségünk igényeit fejezte ki. A Csemadok azonban a jövőben sem tud felvállalni ilyen feladatot, hiszen nem politikai szervezetté alakul át, következésképpen ez a munka a politikai mozgalmakra hárul, sőt az ő kötelességük. Ezért tartjuk mi kézenfekvőnek a támogatást, melyről a Csemadok szervei biztosították az Együttélés mozgalmat. És igényli is mozgalmunk ezt a támogatást, hiszen a programjában éppen azokat a feladatokat vállalta fel, melyeknek a teljesítését a Csemadok-tagsága régóta igényli. A pártokról szóló törvény értelmében több szervezetnek és mozgalomnak is tagja lehet egy személy, így például egyszerre a Csemadoknak és az Együttélés mozgalomnak. - Körútjaidon, a már említett Csemadok-fórumokon mit tapasztaltál? Meghallgatnak csupán, vagy pártolókra is találsz, nagyobb számban? - December vége óta járom az országot, és hihetetlenül nagy támogatásról szereztem tanúbizonyságot. Akkor is, amikor magánszemélyként jártam, és most is, amikor az Együttélés szervezője vagyok. A támogatók körét azonban nem szűkíteném le csupán a Csemadok tagságára, jóval szélesebb az. Sokan jelentkeznek olyanok, akik eddig azért nem segítették a Csemadokot, illetve nem vettek részt a munkájában, mert a kulturális jellegű tevékenységbe nem tudtak bekapcsolódni, vagy mert ellenszenvvel viseltettek a Csemadok, mint rendszerhű szervezet iránt. Most, amikor már szabadabban lehet politizálni, aktivizálódnak, csatlakoznak a politikai mozgalmakhoz. Ez természetesen ,Igényli is mozgalmunk ezt a támogatást" (Méry Gábor felvétele) nem azt jelenti, hogy mindjárt fel is iratkoznak tagnak. De mindenképpen fontos, hogy eljönnek a gyűlésekre és ott aktívan részt vesznek a vitában. A mi esetünkben ezek a viták a nemrégiben készített közvéleménykutatás eredményeivel együtt a csehszlovákiai magyarság, illetve a nemzeti kisebbségek egységes politikai fellépésének szükségességéről tanúskodnak. -Az Együttélés mozgalom, mint teljes neve is jelzi, a demokráciáért és a nemzeti kisebbségek jogaiért küzd. A sorrend logikus, és nem is lehet más, mégha egyszerre és azonos szinten is feladat mindkét cél elérése. A ti esetetekben mégis többször kerül hangsúly az utóbbira, és meglehetősen radikális szellemben. -Valóban van a mozgalomnak egy radikális vonása. Ez főként abból adódik, hogy a demokrácia kibontakozását és a nemzeti kisebbségek helyzetének alapvető megoldási lehetőségét egyidejű és azonos rangú feladatnak tekinti. A múlt tapasztalatai mellett a politikai tudományok is arról tanúskodnak, hogy ha bizonyos összefüggő vagy egymástól elválaszthatatlan kérdéseket nem egyszerre oldanak meg, akkor nemcsak hogy egyensúlyzavarok keletkeznek a társadalomban, de az elnapolt kérdéseket ki is iktatják a megoldandók jegyzékéből. Érzelemmentesen leginkább közgazdasági példával lehetne ezt érzékeltetni. Ha egy gazdasági rendszer átépítése során vegyes rendszert hoznak létre, akkor sem az egyik, sem a másik nem tud működni. Tehát, ha a nemzetiségi kérdés alapvető elemei nem kerülnek be a demokratikus társadalomépítés folyamatába, akkor, egyrészt, nem válik demokratikussá a rendszer, másrészt a nemzeti kisebbségek kiszorulnak a társadalmi és politikai élet peremére. Mind a többségi nemzetnek, mind a kisebbségnek egyszerre kell megélnie a demokrácia kibontakozását, nem elnapolva az alapvető kérdések megoldását. - Visszatérve a rendkívüli közgyűlés előtt álló Csemadokhoz - hogyan látod a szövetség jövőjét, szerinted mi lehetne a szerepe, munkája? - A Csemadoknak gyökeresen meg kell, változnia. Nagy baj lett volna, ha nincs az elmúlt negyven évben, most pedig az lenne a baj, ha úgy létezne tovább, mint eddig. A mindenes szerepet, melyet mostanáig töltött be, nem lehet tovább vállalni. Nézetem szerint: a társadalmi és társasági élet szervezésére kellene helyeznie a hangsúlyt. - Mit értesz ezen? - Negyvenöt óta széthullóban a csehszlovákiai magyarság társadalmi szerkezete. Ezt a folyamatot nemcsak hogy meg kell állítani - szükséges újraépíteni magát a szerkezetet. Erre a politikai mozgalmak nem képesek. An-, nál inkább a jövő „Csemadokja", hiszen számos helyütt rendelkezik székházzal, klubhelyiségekkel, és ha gazdasági tevékenységet is folytat majd, bővítheti lehetőségeit. Reméljük, módja lesz így arra, hogy teret nyithat különböző klubok, polgári körök, szalonok, olvasókörök stb. létrehozóinak, akik a holnap „Csemadokjának" talaján így szervezhetik a társasági életet. Most már a szövetség alapszervezeteinek irányításában sem a politikai megfelelőség a döntő, hanem az, hogy kik hogyan tudják kielégíteni az igényeket. És itt visszatérnék a politikai mozgalmakhoz. Az Együttélés vagy más olyan politikai szerveződések, amelyek az imént felvázolt tevékenységnek a hátterét politikailag biztosítani tudják, automatikusan megtalálják támogatóikat is az efféle társadalmi-társasági életet folytató emberek körében. Csak ilyen kapcsolódás révén lehet újraépíteni a csehszlovákiai magyar társadalmat. Ez nem elmélet, ez a világon mindenütt így van. BODNÁR GYULA Quo vadis? Avagy mit mondanék a Csemadok közgyűlésén Mától két napon át erre a kérdésre keresik a választ kilencvenezer Csemadok-tag nevében azok, akiket történelmi feladattal bíztak meg. Ennek felelősségét mindenekelőtt attól a pátosztól megszabadulva kellene tudatosítaniuk, amellyel a szervezet kritikátlanul kötődik saját múltjához, csupán azért, mert négy évtizedig kényszerűségből egyetlen intézményesített tömegszervezete volt a csehszlovákiai magyaroknak. Az elmúlt hónapokban kérdések és válaszok százai fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy múltjából mit vigyen magával a jövő útjaira. Legelsőnek az mondatott ki, hogy a megcsontosodott szervezeti felépítést, a nehézkes központi irányítást kellene megszüntetni. Miközben a központi bizottság apparátusa deklaráltan lemondott a pártállam kényszerítései között betöltött szerepéről, és nagyrészt új tisztségviselőket választottak, formai szempontból minden maradt a régiben. A járási szervezetek élén új leosztásban, új funkciókkal jelölt, új emberek jelentek meg. Néhány helyen maradtak a régiek, sajnos, nemcsak ott, ahol ehhez munkájuk tiszta erkölcsi bizonyítványt jelentett számukra. A ma kezdődő rendkívüli közgyűlésnek a feladata, hogy megteremtse a szervezet működésének azokat az új szerkezeti elemeit, amelyek - remélem - majd nem emlékeztetnek a letűnt állampárt belső szerkezetére. Bizonyára felvetődik, hogy a negyven évig leginkább az ideológiai fék szerepére kárhoztatott központi bizottság adminisztratív irányítással foglalkozó népes csapata helyett nem kellene-e más struktúrákat keresni. Az amúgy is az önszerveződés jeleit mutató, többé-kevésbé a tudományos intézmény pótlására vállalkozó (néprajzi, irodalmi, nyelvészeti) társaságok laza szövetkezéseit erősítve megalapozhatnák a belátható időn belül másképpen létrehozhatatlannak tetsző tudományos intézményt. Ez jelentené az első lépést a Csemadok munkájának teljes megváltoztatásához. Az eddigi politikai és adminisztratív módszerek helyett magas fokú szakmai irányításra, szervezőmunkára és módszertani tevékenységre lenne szükség. Ez képezhetné a közeljövő Csemadok-munkájának egyik alappillérét. Ehhez járulhatna - elsősorban a járási bizottságokra koncentrálódva - az alapszervezetek igényei szerint az amatőr művészeti tevékenység segítése. A múlt évben még működtetett módon igazából csakis a politikai korlátok felállítására és az ideológiai megszorítások béklyóinak megkötésére volt alkalmas mindaz, amit az amatőr művészetek módszertanának neveztek. Ideális helyzetben ennek a kulturális tevékenységnek elméleti segítését is jelenthetné a már említett tudományos „intézet". Józan mérlegelés után világosan látszik, hogy a Csemadok munkájának megújításához nem a régi, toldozott-foltozott út vezet. Ha ez a rendkívüli közgyűlés nem ver új utat, akkor a Csemadok fokozatos eróziójával számolhatunk, ami egyben a csehszlovákiai magyar kultúra fokozatos széthullását is okozza majd. Az eddigiekből talán az is kiderül, hogy a realitások kényszeríti J SZÚ 5 1990. III. 9. Kis falucska kisiskolája. Kicsi épület, kicsi tantestület, kicsi konyha, kicsi ebédlővel, kicsi folyosó, s egy maroknyi apróság, akik türelmetlenül várják a költő bácsit. Vagy harminc csillogó szemű, pajkos gyerkőc. Olyan az egész, mintha Móricz Zsigmond Iciri piciri házacskájában történnék. Csak a nagy, tágas csallóközi égbolt odafönt, a fortyogó indulatoktól felbolydult falu fölött. S a költő bácsi mesél. Gyerekkoráról, gyerekkori iskolájáról, az ifjúkor könyveiről, csínyjeiről, a versek születéséről. A bogárszemek hol felcsillannak, hol elkalandoznak, a kötetlen beszélgetés lassan fegyelmezetlenségbe csusszan át, a türelmetlenség íankasztja a figyelmet. A naphosszat rájuk zuhogó tananyag förtelmes súlya itt is jelentkezik: már alig bírnak magukkal. Már a bácsi sem érdekes, legföljebb a pulóverén villogó fémdísz. Az vajon mi lehet? S azt tudja-e a bácsi, micsoda: egy lyukon bebújik, kettőn bújik elő? Ha-ha, hát nadrág! S már az övék a terep, „Én nem szeretek olvasni..." szóródnak a találós kérdések, majd' kiugrálnak a padból: ók is tudnak ám egyet-mást! Megforgatják a bácsit alaposan. így folyik a találkozás, forgatókönyv nélkül, kötetlenül. Két kapura, mert így igazságos. S mikor végleg megunják, jöhet a dedikálás. Csak szépen, sorjában, ahogyan az szokás. Mígnem sorra kerül, úgy a vége felé, az egyik hét-nyolc éves nebuló, s kerek-perec kiböki: ,,Én nem szeretek olvasni". A költő meglepetten föltekint a kis rendbontóra, s a faragatlan, elfajzott, vásott gyedek látványa helyett egy nyílt tekintetű, őszinte szempár néz vele szemben. Egy kifejezetten okos fejecske. Nincs ebben a nézetben semmi provokáló, kihívó, semmi agresszivitás. Csak egy gyerek, aki ki meri mondani, amit gondol, romlatlan őszinteséggel. ,,Nem baj, kisöreg, majd rájössz az ízére - mondja a költő -, nem szabad erőltetni." S közben arra gondol, vajon hány gyerkócben lapul mélyen ugyanez a mondat, mint egy betemetett bányában. Vajon hányan mernék ezt őszintén, skrupulusok nélkül kimondani? Mintha egy forrongó parlamentben, a szócsaták kellős közepén felállna egy képviselő, s azt mondaná: unom a politikát! A költő még sokáig meditál a gyerekekkel történt találkozó fölött. Tulajdonképpen elégedett, sót boldog lehetne, hisz a gyerekeknek tetszenek a versei, s éppen azok, amelyeket ó is jóknak tart, a visszajelzés tehát arról árulkodik, jó nyomon jár, s egyre biztosabban érzi, milyen verseket kell írnia a gyerekeknek. Ám valahogyan, isten tudja, miért, mégis az a tiszta tekintetű, őszinte gyerek jut eszébe leggyakrabban, s egyre gyötrődóbben kínozza a gondolat: a sok eminens közül épp ezeket a gyerekeket kellene megmenteni, ezek nyíltságát nem megtörni és kisiklatni. Be jó is lenne, ha végre olyan iskolába járhatnának ezek a gyerekek, amelyekben játszva, felszabadultan tanulhatnának, nem nyomasztaná őket a tülmérezett tananyag, a sok kényszer és fegyelem nem taposná el bennük ezt az angyali őszinteséget. Akkor, talán, ez a kisfiú is szívesebben olvasna. Mert bevallva, bevallatlanul, ő volt a legszimpatikusabb ebben a kisiskolában. (kövesdi) tik ki, hogy a Csemadok mind tevékenységének tartalmában, mind belső szerkezetében szakítson a múlttal. Az meg egyenesen kötelessége, hogy megváltoztassa a nevét... Ennek az újszerű belső szerveződésnek csupán egyetlen szintje lenne, amely valójában az alapszervezetekben (vagy nevezhetik őket kulturális egyleteknek, testületeknek, kluboknak, helyi társaságoknak stb.) végzett kulturális munkát a járási bizottságok koordináló tevékenysége nyomán egyenjogúsítaná azzal, amit az elképzelt Csehszlovákiai Magyar Tudományos és Közművelődési Intézet végezne. A szervezet elképzelt felépítésében az országos koordináló szerv választott, munkájukért tiszteletdíjat kapó vezetői, az Intézet mindenkori vezetője, munka• társai, valamint a járási koordinációs szervek vezetői és módszertani dolgozói alkotnák azokat, akiket fizetett alkalmazottainak tekinthetne a Csemadok utódszervezete. Ehhez csatlakozna az önálló jogi személyként tevékenykedő és gazdálkodó, a Csemadok utódszervezetének munkáját az állami támogatáson felül gazdasági vállalkozásokkal, kiadói tevékenységgel, alapítványokkal, pályázatok kiírásával támogató humán szolgáltató szövetkezet vagy részvé nytársaság. Ha az eddigiekből még nem derült volna ki, akkor leszögezem: az utódszervezet és a teljes depolitizálás híve vagyok. Nem a nosztalgiák, a patetikus emlékezések idejét éljük. Kétszeresen így van az a csehszlovákiai magyarok kulturális szervezetének esetében. Létrejöttek önálló politikai mozgalmaink, amelyek kötődnek a cseh és a szlovák demokratikus mozgalmakhoz. Ezért senki sem gondolhatja komolyan, hogy a nemzeti kisebbségünk^kultúráját magára hagyva, a Csemadok nevéhez és szervezeti felépítéséhez ragaszkodva elkezdhetne politizálni. Nekünk - csehszlovákiai magyaroknak - tudományos, kulturális és közművelődési szervezet intézményesített minőségi működésére van szükségünk. Látnunk kell, hogy a negyven évnek elsősorban a minőségi értékei hiányoznak. Márpedig, ha a kultúránk önszemléletében nem következik be azonnal minőségközpontú változás, akkor szép lassan felszámoljuk magunkat. Nem is szólva arról, hogy az autonómiát kivívó politikai pártok, mozgalmak, a vallásos felekezeti klubok, a megalakult réteg és szakmai érdekvédelmi szövetségek, egyletek új építőkövei lesznek falvaink és városaink csehszlovákiai magyar kulturális életének is. Ez egyben kikényszeríti a Csemadok utódszervezetétől a nyitottságot, amit meglévő struktúrája alig tett lehetővé. Befejezésül bevallom, hogy eredetileg nem ezt akartam írni, aztán beláttam, hogy a múlt hibáinak emlegetésénél célravezetőbb, ha a változásra, a minőségi megújulásra irányítom az olvasók figyelmét. így sem jutott hely arra, hogy legalább felvázoljam érveimet a Csemadok utódszervezetének állítólag a tagság által kívánt érdekvédelmi szerepe ellenében. Ha a járási konferenciákon így is szavaztak a küldöttek, be kell látniuk, hogy egy nemzeti kisebbség érdekvédelme minden elemében politikai feladat. Márpedig a remélhetőleg megalapítandó utódszervezet ne váljon negyedik politikai mozgalommá a csehszlovákiai magyarok körében. Ráadásul azzal sem foglalkozott még senki, hogy a választók kegyeiért Szlovákia minden részében versenyző politikai pártok mit vállalnak fel programjaikban a nemzeti kisebbségek érdekviseleteként. Aligha tévedek, hogy alapszabályzataik kurtán furcsa kitételei („nemzetiségre való tekintet nélkül") után a mi szavazatainkért is többet kell vállalniuk, de legalább ígérniük. Csakhát a helyzetet ismerve be kell látnunk, hogy a demokrata, magyar jellegű mozgalmainkon (Független Magyar Kezdeményezés, Együttélés, Magyar Keresztény Mozgalom) kívül nem nagyon deklarálják más pártok az érdekvédelmi szándékaikat. Sőt, ellenkezőleg. Híve vagyok a politikai differenciálódásnak, de annál kevésbé vagyok híve nemzeti kisebbségünk kettős kötődésű kultúrája politikai kisajátításának. Ezért szeretném, ha a Csemadok utódszervezete nem politizálna. DUSZA ISTVÁN