Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-31 / 77. szám, szombat

Ki képviseljen bennünket? Kereszténydemokrata koalícióóhajtás Beszélgetés dr. Janics Kálmánnal, az MKDM elnökével Március idusán jegyezték be a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumában a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat önálló jogi személyként. A következő napok serény munkával teltek. Vezetőséget választottak, kidolgozták az alapszabályt, majd a programot. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke dr. Janics Kálmán lett, aki a kezdettől fogva a hazai magyar kereszténydemokrácia önállóságát szorgalmazta. Miért? - Már a gyengéd forradalom kezdetén, amikor időnként jelentkezett a kereszténydemokrata mozgalom újjáélesztése, a tömegek részéről az a követelés is megnyilvánult, hogy mozgalmunk legyen független az országos kereszténydemokrata mozgalomtól. Ha pedig függetlenek vagyunk, megvan a megfelelő tömegbázisunk, akkor indulhatunk a választásokon is, mert ez az igény szintén időnként jelentkezett DélSzlovákia-szerte az egyes falvakban és járásokban. • Hogyan képzelik el a választásokon való részvételt? Egyedül? Koalícióban? S ha igen, akkor kivel? - Még mielőtt a koalíció érdekében bármilyen lépéseket is tettünk, kimondva-kimondatlanul a szűkebb vezetőség körében is szinte természetesnek vettük, hogy a Független Magyar Kezdeményezéssel koalícióra léphetünk. Mivel azonban a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom véleményem szerint megkapja a magyar nemzetiségű választópolgárok voksainak legalább a harminc százalékát, végső soron önállóan is indulhatunk. Különösen a falvakban erős a bázisunk. • Koalíciót említett. Voltak már ez irányú tárgyalásaik? - A Független Magyar Kezdeményezéssel már voltak, az Együttélés pedig egy kicsit „homályos"... • Tudtommal - és most óhatatlanul is elébe vágok Duray Miklóssal készített, hétfőn közlésre kerülő interjúnak - éppen az Együttélés a koalíció, sőt a hármas koalíció híve... - Én ugyancsak a hármas koalíció híve vagyok. Azért is, mert más dolog a népszámlálás és más a demokratikus választás. Remélem ez a tételem beigazolódik, mert én derűlátóbb vagyok, mint azt a statisztika engedné. Ráadásul bízom abban is, hogy a hazai magyar választópolgárok aktívabbak lesznek, mint az országos átlag, ami éppen a nemzetiségi elégedetlenségnek köszönhető, aminek sajnos megvannak a reális indítékai. Éppen ez utóbbi intsen bennünket, hogy ne aprózzuk fel a voksokat a három mozgalom között. Mi keressük a koalíció lehetőségeit a hátralevő időszakban. Én a hármas koalíciót óhajtom. Én is végeztem ugyan számításokat, s eszerint a Szövetségi Gyűlésbe egy mandátumhoz hetvenötezer szavazatra, míg a Szlovák Nemzeti Tanácsba „csak" harminchétezer körül van szükség. Ha ez a hármas koalíció létrejönne... No de nem szeretném elkiabálni. Véleményem szerint mindhárom politikai mozgalom képes arra, hogy kialakítson olyan közös platformot, amely megfelelő alapot jelenthetne az együttműködéshez. • A szándék nemcsak önökben, vagyis a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomban van meg... - Viszont mi éppen azért önállósítottuk a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat, hogy az a kisebbségi koalíciónak ne lehessen akadálya a kereszténydemokrácia részéről. • Miből fakad a koalíció helyessége iránti meggyőződése? - A jelenlegi helyzetből, az egyes nacionalista megnyilvánulásokból. Én ugyan napjaink szlovák nacionalizmusának létéből különösebb problémát nem csinálnék, hiszen negyven éven keresztül félrevezették szándékosan félrevezették! - a szlovák népet is. Például a Kassai Kormányprogramot csak 1977ben adták ki az iskoláknak, mindössze kilencezres példányszámban. Honnan tudnák tehát a szlovákok, A Prága-Bŕevnovi bencés kolostor épületében működő állami központi archívum számos értékes kiadványt őriz a 12. századtól napjainkig. Képünkön dr. Alena Masková, és dr. Josef Žabka anyagfeldolgozás közben. (Foto: ČTK Stanislav Peška) milyen sérelmek értek bennünket? Ha valóban sikerülne annyi képviselői mandátumot szerezni, amennyi a hármas koalíció révén reális lenne, akkor annak meglenne a kellő visszhangja - és nyomatéka. Ismétjém: • ezért kellett önálló kereszténydemokrata mozgalom is. Aki pedig a választásokkor a lehetőség ellenére a kereszténydemokrácia hívei közül nem ránk, vagy valamelyik magyar mozgalom, esetleg a létrehozható koalíció helyett másra szavaz, ha ráviszi a lelkiismerete, ám tegye. • Tehát ön ezt erkölcsi kérdésként kezeli? - Természetesen. Mégpedig azért, mert ma már nem elégedhetünk meg a puszta ígéretekkel, meg írásbeli garanciákkal sem. Tények kellenek! Azok pedig nincsenek. A csekélyke ígéretek meg sem közelítik azt, amit a kommunista Dubček-rendszertől kaptunk az Akcióprogramban 1968. áprilisában. Hol deklarálták például a kulturális önigazgatást, hol az egyenjogúság, hol az arányos képviselet a központi végrehajtó szervekben? Ki mondta ki? Sehol, senki! Csak bizalmatlanság van. A bizalom hiánya pedig nem jó vért szül. Ugyanis az utóbbi csaknem fél évszázad során sokszor puszta létünket is tagadták. Ezért kell az önálló Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a koalíciót is ez indokolja. • Az eddigiek szerint miként ítéli meg a helyzetet? - Az a fontos, hogy a választásokon bizonyos pozíciót tudjunk kiharcolni, éspedig a nemzetiségi arányszámnak megfelelő képviselet formájában. Akkor már időt is tudunk nyerni soraink rendezésére. Akkor már harcolni is tudunk, ha majd konkrétan az alkotmány kidolgozására kerül sor, de ha a választásokon nem jut kifejezésre a kisebbségek arányos képviselete, akkor minden széteshet. Akkor akár olyan alkotmány is szerkeszthető, amely a Novotný-rendszer viszonyait hozhatná vissza. Elhangozhat: kérem, egyenlöek vagytok, hisz' kimondta az alkotmány is...! Azt Novotný is kimondta, hogy egyenrangúak vagyunk, jogunk van a kultúrára stb. A gyakorlat azonban teljesen más volt. • Nyilván ön előtt sem ismeretlenek az olyan vélemények, hogy a nemzeti kisebbségek jogvédelmét rá lehet bízni a demokratikus többségre. ön szerint? - Nem lehet! Az ember, az emberek ugyanis változnak, a politikai széljárás nehezen kiszámítható, a hatalom pedig ezek függvénye. • Értsem ezt úgy, hogy Janics Kálmán mégsem egyértelműen derűlátó a jövőt illetően? - Nem, ezt semmi esetre se. Sőt, megkockáztatom: még soha nem voltam ennyire derűlátó. MÉSZÁROS JÁNOS Barguzini „Petőfi" lelet: Női csontváz és száz évnél fiatalabb Lapunkban tavaly beszámoltunk a Megamorv-expedícíó szovjetunióbeli útjáról, ismertettük dr. Kiszely István antropológus véleményét is, miszerint Barguzinban valószínűleg Petőfi Sándor csontvázát találták meg. A bejelentést követő vitákról is beszámoltunk. Mint ismeretes, a barguzini temetőben feltárt, feltételezett Petőfi-csontváz mintáit Magyarországra hozták, s a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége által felkért szakértői bizottság vizsgálta meg a leletet. A Magyar Hírlap interjút készített Odze Györggyel, a Magyar Tudományos Akadémia sajtótitkárával a tudományos vizsgálat eredményeiről. Az interjút némi rövidítéssel közöljük. - Sikerült-e végre pontot tenni az ügy végére? - Mindenekelőtt le kell szögeznem: a bizottság jelentése még az Akadémia antropológiai bizottsága és az Elnökség elé kerül, bár ez a megállapítások tényeit nem befolyásolja - mondja Odze György. - Mint ismeretes, januárban a Megamorv-expedícióval közösen az Akadémia kutatói is kint jártak a Szovjetunióban és a hazahozott mintákat az antropológiai és igazságügyi orvosszakértői gyakorlatban nemzetközileg elfogadott normák alapján vetették vizsgálat alá. Ezek alapján nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a csontvázlelet 40 évnél biztosan régebbi eredetű, de száz évnél korábban sem került a földbe. Ugyancsak döntő momentum, hogy a csigolyatestben a citráttartalom grammonként 0,92 súlyszázalék, ami a felnőtt személytől származó, hasonló korú csontokban női nemre jellemző. - Hogyan kell ezt értelmeznünk? - Az emberi szervezetben a serdülőkortól 60-66 éves korig az anyagcsere folyamatok következtében keletkező citromsav kálciumnitrát formájában a csontokban rakódik le. Az ugyanolyan korú nők és férfiak csontvázában a citráttartalom eltérő - a nők esetében nagyobb -, így ez az érték alkalmas a laboratóriumi nemmeghatározásra. Sajnos, a pontos végeredményhez hasonló nemű és korú kontrollra is szükség lenne, de a feltárás helyén kiásott többi csontváz egyikéből sem kaptunk mintákat, s a hiányt januárban

f az éghajlati viszonyok miatt mi sem tudtuk pótolni, így összehasonlító vizsgálatokra nem volt mód. Ennek ellenére a minták értékelhetők voltak és - a hazai kontrollanyaghoz viszonyítva - az is kiderült, hogy a csontváz 23-25 évesnél idősebb, de fiatal felnőtt korú egyéntől származik. A bizottság összefoglalóan az eddigi vizsgálatok eredménye alapján állítja, hogy a metrikusan és morfológiailag már korábban (-0,71 -es jelzővel) nőnek ítélt lelet származási-eltemetési ideje, továbbá a kapott laboratóriumi eredmények összesítése ellene szól, hogy a csontváz azonosítható volna Petőfi Sándor holttestének maradványaival. Természetesen a további vizsgálatok még folynak, ezek azonban ezt a megállapítást már nem cáfolhatják. Az Akadémia szakértői ettől függetlenül javasolják a Moszkvában elhatározott és tervbe vett\ összes vizsgálat befejezését, valamint a magyar és a szovjet akadémiai bizottságok véleményének összegzését. Kis Nyelvőr Villanykörte, égő, izzó Aki nem csupán mechanikusan használja anyanyelvét, hanem érdeklődik is iránta, az bizonyára észrevette már azt is, hogy nemcsak egy-egy szónak lehet több jelentése, hanem olykor egy-egy fogalomnak, dolognak is több neve. Általában ilyenkor szokták feltenni azt a kérdést, melyik név a helyes. Egy érdeklődő például arra a kérdésre vár választ, hogy a villamos árammal világító lámpának a fényforrásául szolgáló részét hogyan nevezzük helyesen, mert ó eddig három nevét is hallotta: körte, égő, izzó. Mielőtt a kérdés boncolgatásába kezdenénk, megnyugtathatjuk, mind a három név helyes, használható. De miről is van szó ebben az esetben; miért alakul ki egy dolognak több neve? A társadalmi változás, az élet különböző területein végbemenő fejlődés mind-mind érezteti hatását a nyelvben is. Nemcsak olyan új nevekkel találkozhatunk napjainkban, amelyek most keletkezett fogalmakat, dolgokat neveznek meg, hanem arra is felfigyelhetünk, hogy egy régi fogalomnak a régi neve mellett már több újabb neve is megjelent. Igy jött létre a körte mellett az égő, majd az izzó is a fényszolgáltató lámpaalkatrész megnevezésére. De miért? - tehetnénk fel a kérdést. Miért nem jó már a körte név, hiszen annak a bizonyos tárgynak körtealakja van? Igen, körtealakja van; erről is kapta a nevét annak idején, névátvitellel. Ez az egyik legegyszerűbb névadási mód nyelvünkben. S arról sincs szó, hogy a körte név már helytelen volna. Csak használata egy kicsit szűkebb körre korlátozódik, mint régen. A műszaki életterületén már nemigen használják; s általában a köznyelvben is inkább a bizalmas, családias nyelvhasználati szintre szorult le a szó. A választékosabb szóhasználatot igénylő szövegekben már főként az égő, villanyégő fordul elő a körte, villanykörte helyett. A szépirodalomban természetesen ma is találkozunk a régi névvel, hiszen itt bármelyik stílusszinthez tartozó szavaknak lehet szerepük. A használat visszaszorulásának nyilván az volt az oka, hogy a műszaki életben nem érezték elég szakszerűnek az alaki hasonlóság alapján létrejött körte megnevezést; szakmai tekintetben jobban ítélték erre a célra az égő szót; s mint azt napjainkban megfigyelhetjük, a szakmai szavak - ha közismert fogalmakat, dolgokat neveznek meg - hamar bekerülnek a köznyelvbe. S ha a vevő a boltban „körte" helyett „égőt" kap, már esetleg csak otthon, a családban nevezi ezt az iparcikket a megszokott nevén, más környezetben - nem akarván maradinak látszani - neki is égő lesz a körte. De a műszakiak nem álltak meg az égő-nél sem. Az ipari fejlődés szükségessé tett bizonyos különbségtevést a fényforrásul szolgáló különböző eszközök között, ezért nevezik a villanykörtét vagy villanyégőt - izzással történő fényszolgáltatása alapján - /zzd-nak is. Az izzó még nem terjedt el olyan széles körben, mint az égő, s még erősen érződik szaknyelvi jellege. De nem kétséges, hogy idővel ez is általánosan ismertté és használttá válik. Gondoljunk csak arra, hogy már a lámpák között is különbséget tesznek aszerint, hogy milyen módon szolgáltatják a fényt! Ha elektromos árammal izzásba hozott szén- vagy fémszállal, úgynevezett izzószállal, akkor izzólámpa a neve. De már magának a lámpa szónak is van versenytársa. Egyelőre még csak szűkebb körben használatos, de tért fog hódítani. Az iparból már átvette a kereskedelem, onnan meg a vevők révén szélesebb körben is elterjed. Ez a szó a világítótest. Látjuk tehát, hogy a műszaki fejlődéssel a megnevezésekben is bekövetkeznek bizonyos változások. Ezekre olykor a gyártásban szükség is van a fogalmak, dolgok jobb rendszerezése végett. Természetesen ezek az új nevek idővel átkerülnek a köznyelvbe is. Ezt a folyamatot nemcsak hogy nem lehet, hanem nem is lenne jó akadályozni, fékezni. Minél árnyaltabban tudjuk megnevezni a fogalmakat, dolgokat, annál kifejezőbb, gazdagabb a nyelv. JAKAB ISTVÁN Kétévi szünet után március 5-től 9-ig újból megrendezték Brünnben az Autoprogress, a Welding és a Robot nemzetközi szakosított kiállításokat. A hegesztéstechnikai részleg egyik hagyományos résztvevője a prágai Erősáramú Elektrotechnikai Művek kombinát, illetve a kombináthoz tartozó ZSE MEZ Brumov vállalat, amely az itt gyártott hegesztéstechnikai berendezések 32 százalékát exportálja. Fő kereskedelmi partnereik közé elsősorban görög, olasz, portugál, török, NDK-beli, magyar, lengyel, bulgár és iráni vállalatok tartoznak. Az idei kiállítás újdonságai közé tartozik a felvételen látható USS MEZ 250-es univerzális hegesztőberendezés, amely a legigényesebb hegesztési munkahelyek szükségleteit is kielégíti. Megfelelő adapterek csatlakoztatásával TIG és MIG-MAG hegesztési módszerek is alkalmazhatók a berendezésen. A gyár másik újdonsága lesz a kiállításon a mindössze 12 kilogramm súlyú SM 130-1es ívhegesztő berendezés, amely főleg a szerelési és karbantartási munkákhoz alkalmas. A látogatók megismerkedhetnek továbbá a folyamatosan adagolt huzallal hegesztő UDIMIG 315-ös félautomata hegesztőberendezéssel, valamint a hegesztéstechnikai egyenirányítók és transzformátorok újabb típusaival. (Jirí Šmíd felvétele) ÚJ SZÚ 612 1990. III. 28.