Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-19 / 66. szám, hétfő

Európai szemléletet és gyakorlatot Beszélgetés Fazekas Józseffel, a Madách könyvkiadó új főszerkesztőjével • A rendszerváltás után a Madách könyvkiadóban is személycserék történtek. Az új vezetés általában felméri a helyzetet: mit örökölt az előző garnitúrától. Hogyan fest a Madáchban a helyzet? -Az én „örökségem" - s úgy érzem, ez a fiatalabb nemzedék „öröksége" is - elsősorban egy jellegzetesen kisebbségi szemlélet, melyben összesűrűsödtek az elmúlt évtizedek történelmének tapasztalatai, útkeresései, keserűségei, zsák-, utcái. E történelem kezdetét az az esemény és a vele együtt járó sokk jelenti, amely a csehszlovákiai magyarságot a „többségi" létből a „kisebbségi" sorsba juttatta, s mai helyzetét a gyöngéd forradalom, a csehszlovák társadalom egészét átható demokratizálódási folyamat jelzi. A közben eltelt több mint hetven év csehszlovákiai magyar társadalmát egyaránt áthatották a csehszlovákiai magyarság önálló létét megkérdőjelező, illetve szerepét túlértékelő nézetek. Az irodalom pedig - mint csepp a tengert - hűen tükrözte a kisebbségi öntudat degradálásából vagy éppen mítoszából fakadó elképzeléseket. Ugyanakkor a hagyományokban szerény, művészileg kiforratlan irodalmunk saját erejét és lehetőségeit meghaladó feladatot vállalt magára: a csehszlovákiai magyarság politikai-ideológiai önkifejezését, kultúraszervező szerepét. S bár irodalmunkban tapasztalható bizonyos differenciálódás, s egyre több értékes alkotás születik, irodalmi életünkben még mindig nem nyert polgárjogot a különböző művészi törekvések-kibontakozását elősegítő, úgy is mondhatnám, alulról jövő, demokratikus szemlélet, amely egy differenciált irodalmi-művészi intézményrendszer megteremtését segítené elő, s amely ugyanakkor segítene felszámolni az irodalom még mindig meglevő monopóliumát kulturális életünkben. A csehszlovákiai magyarság ontológiailag, már tudatosította magát, irodalmunk azonban irodalmilag már kevésbé, vagy legalábbis nem olyan mértékben, mint amennyire szükséges lenne, illetve amilyen mértékben erre - minden nehézség ellenére - lehetősége nyílt. Mert akármilyen paradoxnak is tűnik, de tény: a csehszlovákiai magyar valóság irodalmának rengetegében még mindig ritka vendég az irodalom valósága: az esztétikailagművészileg megformált (kisebbségi) sors. A kiadó munkáját ezért nem lehet az irodalmi élet alakulásától elkülönítve vizsgálni. Kétségtelen érdemeinek elismerése mellett jövőbeni munkájának javítása érdekében szembe kell néznünk hiányosságaival, a politika és irodalom rövidre zárt kapcsolatából adódó kompromisszumaival, az irodalmi fejlődés folytonosságát túlhangsúlyozó magatartásával. • Készül-e a kiadó a cenzúra által eddig „fektetett" könyvek megjelentetésére, egyáltalán van-e ilyen kézirat a Madáchban? - A cenzúra még az „egészségesen" fejlődő nemzeti irodalom életében is nagy csapást jelent, nem beszélve a különböző kórokkal küzdő kisebbségi irodalomról. A cenzúránál a kisebbségi irodalomban csupán egy dolog volt károsabb: az öncenzúra. Ennek személyiségromboló és -deformáló ereje sok, ígéretesnek indult tehetség elhallgatását vagy éppen - rosszabbik esetben - a hatalomnak való behódolását s az azzal járó erkölcsi-írói prostituálódását is eredményezte. A közeljövőben a kiadó számos „adósságát" törleszti: megjelenteti Janics Kálmánnak a csehszlovákiai magyarság jogfosztottságának éveiről szóló könyvét, A hontalanság évei-1, Popély Gyulának a Masaryk Akadémiáról írt monográfiáját, A csehszlovákiai magyar irodalmi lexikont és még számos „fektetett" kéziratot. Vannak azonban olyan kézirataink is, melyek megjelentetését csak alapos, a művészi megformálás érdekében történő átdolgozás után tervezhetjük. Természetesen olyan cseh és szlovák könyvek magyar fordítását is tervezzük, melyek megjelentetésére a kiadó az elmúlt évek során még gondolni sem mert. • Novembert követően nálunk is ,,sorompóba álltak" az írók, s félő, elnyeli őket a napi politika. Hogyan ítéled meg ezt a helyzetet? - Forradalom idején gyakori a politizáló író. (gy volt ez 1968-ban is, és így van ez ma is, talán azzal a különbséggel, hogy 1968-ban az irodalom mint intézmény politizált, ma pedig az írók mint önálló személyiségek kapcsolódnak be a politikai közéletbe. Ezt én nem tartom rossznak, sőt örülök neki, mert tudom, Gyökeres György felvétele megfelelő emberek vannak megfelelő helyen. Különösen fontos az írók jelenléte a politikai életben, mivel leginkább ők jelentik azt az erőt, amely a ma oly kényszerítő piaci mechanizmusok megteremtése során is képes kiállni a társadalmi élet humanizálásáért, az általános emberi értékek védelméért. Csfck politizáljon hát az író, ha erre szükség van, az irodalom azonban soha! Hiszen az írók részvétele a politikai életben éppen az olyan társadalmi •iszonyok megteremtését segíti, melyek közepette az írónak már nem kell politizálnia, mert ezt megteszik helyette mások, többek között éppen a most formálódó politikai pártok. Az írók kényszerű politizálása azonban remélhetőleg nem tart sokáig, mert ezt az irodalom sínylené meg. • Mi az új vezetés elképzelése, hogyan szeretnétek a kiadót az írók igazi műhelyévé formálni? Hogyan akarjátok ösztönözni az alkotást? - Meggyőződésem, hogy a Madách csak akkor válhat a csehszlovákiai magyar irodalom igazi műhelyévé, ha kölcsönös bizalom alakul ki az írók és a kiadó között, ha a kiadó teret enged az írói kísérletezéseknek, egyszóval: ha aktívan bekapcsolódik egy demokratikus irodalmi közélet kialakításába, s vállaljál, hogy a csehszovákiai magyar irodalom lelkiismerete lesz, de ugyanakkor nem hajlandó esztétikai engedményeket tenni semmilyen irányzatnak vagy törekvésnek. Az írók ösztönzésére a kiadó csak közvetve képes. A legfőbb ösztönzést az írók számára éppen az előbb említett felpezsdült, mozgásba lendült társadalmi élet jelenti, a közelmúlt történelmének, emberi reflexióinak művészi újrafogalmazásával. S bár a különböző irodalmi díjak - köztük az idén első alkalommal kiosztásra kerülő kiadói nívódíj - erkölcsi értéke sem lebecsülendő, a kiadó a jó művek gyors megjelentetésével járulhat hozzá leginkább az írók ösztönzéséhez. • A nemzetiségi irodalmak régi vágya, hogy kikerüljenek a provincializmus, a vidékiség útvesztőjéből. Nézeted szerint ez pusztán alkotói kérdés, vagy kiadói politika? Esetleg elképzelhető egy szorosabb kapcsolat a többi magyar kiadóval, s nem csupán a magyarországiakra gondolok, esetleg tettetek ilyen irányú lépéseket? -A provincializmus volt a csehszlovákiai magyar irodalomnak az a „gyermekbetegsége", amely „hűvösebb" időben még ma is kiújul. A provincializmus éltető talaja ugyanis éppen a fejlett társadalmi élet kibontakoztatásának lehetetlensége, a mindenre ránehezedő szellemi korlátoltság és az ezzel párosuló művészi igénytelenség. Az irodalmi provincializmust egy következetes kiaďói gyakorlattal (én nem szívesen használom a politika kifejezést, mert szerintem a kiadónak nem szabad a politizálásnak még a gyanújába sem keverednie) végleg ki lehet tessékelni irodalmunkból. Az irodalmi provincializmus kiküszöbölése azonban még csak a lehetőségét teremti meg annak, hogy a kiadó is leküzdje a maga provincializmusát. Európaivá kell válnia szemléletében és gyakorlatában egyaránt, az eddiginél bátrabb lépéseket kell tennie az egyetemes magyar irodalomba való integrálódása érdekében. Vannak kezdeményezéseink, például a Kriterion irányában, de akár a Magyarok Világszövetségén keresztül Nyugat-Európa felé is, ám ezek kimenetele nem csupán rajtunk múlik. • Utoljára 1982-ben jelent meg képzőművészeti kiadvány a Madáchnál. Várható-e, hogy a jövőben felvállaljátok a szépművészeti és egyéb irodaimat is? - Feltétlenül. Már jövőre szeretnénk megjelentetni például azt az albumot, amely a csehszlovákiai magyar képzőművészetet mutatja be 1918-tól napjainkig. De nem csupán a képzőművészetről van szó. A kiadónak a jövőben több teret kell adnia az olyan tudományágaknak, mint a történettudomány, szociológia, néprajz, melyek az eddigi kiadói gyakorlatban inkább csak megtűrt, mint tudatosan vállalt diszciplínák voltak. E téren minden bizonnyal még nagy meglepetések érnek bennünket: könnyen kiderülhet ugyanis, hogy az 1918 előtti hagyományok, még ha kevésbé intenzíven is,

#de továbbéltek itt is, s csupán az elmúlt negyven év szocialistának mondott kultúrpolitikája rekesztette ki őket - pusztán osztályalap^n - a kulturális örökségből. • Számoltok-e azzal a lehetőséggel, hogy létrejön konkurens kiadó? Hogyan tekint a Madách ez elé a kihívás elé? - Én nemcsak számolok vele, de egyenesen kívánom is. Egy árnyalt, differenciált, valamennyi irodalmi törekvésnek tág teret biztosító, valóban demokratikusan szerveződő kisebbségi irodalom elengedhetetlen feltétele olyan új szellemi műhelyek, kiadók létrejötte, melyek az eddigi szellemi monopolhelyzetet megszüntetik, s ezáltal a monopolhelyzetből fakadó esetleges melléfogásokat a minimumra korlátozzák. Új kiadó (kiadók) létrejötte ugyanakkor több mű megjelenését tenné lehetővé, s jelentősen csökkentené az írók „sorba állását". S végül hozzájárulna az irodalmi „közteherviseléshez", hiszen a kortárs irodalom megjelentetése nem csupán örömet szerez, hanem jelentős anyagi terhet is ró mindegyik kiadóra. • Mi lesz a mérce ezentúl a kiadóban: a minőség, a mennyiség, a piaci igények, vagy a nemzeti kisebbség specifikuma? - A maga módján mindegyik fontos tényező. Persze, az ideális az lenne, ha a jó minőség magas példányszámmal párosulna. Ám ez, sajnos, csak ritkán történik meg. Ahhoz azonban, hogy a kiadó a jövőben eltartsa magát, kénytelen lesz a piaci igényeket is kielégíteni. Természetesen ebben sem süllyedhet egy bizonyos szint alá. A piaci igények kielégítése azonban nem szégyen, ha ezzel olyan értékes, ám alacsony példányszámú (ezért ráfizetéses) mű megjelenését tudjuk fedezni, amely akár a nemzeti kisebbség specifikumát esztétikummá oldva fejezi ki a változó világ változó emberének örök kérdéseit. KÖVESDI KÁROLY „Élén járni az európai haladásnak..." Kilencven éve született Györy Dezső O volt a két világháború kqzötti magyar irodalom „par excellence szlovákiai magyar költője", ahogy Fábry Zoltán nevezte. Költeményeiért elsősorban a középréteg, a csehszlovákiai magyar értelmiség, valamint a sarlós fiatalok, később pedig az antifasiszta értelmiségi körök lelkesedtek. Témavilágát eleinte a megtiportság és a fájdalom jellemzi, csakhamar rádöbben azonban, hogy az új körülmények közé került magyarság számára a cselekvés, az új élet építése lehet a méltó feladat. A húszas évek derekán Losoncon létrejött haladó szellemű írói csoportosulás, a Madách Kör baráti-írói köreiben született meg a gondolat, hogy a dicsőnek hazudott történelmi múlttal szembe kell nézni, s a megpróbáltatásokból erényt kovácsolva vállalni kell a kisebbségbe került magyarság missziós küldetését. Az élet új igéit Ady „az élet él és élni akar" felismerése erősítette benne. A humánum erkölcse vált számára meghatározóvá, az igény, hogy európai méretekben kell gondolkodni, s a nemzeti gyűlölködés helyett a népek testvériesülését szolgáló eszmék hirdetését kell vállalni. ,, É len. járni az európai haladásnak!" - ezt tartotta a szellem emberei számára a legfontosabbnak ahhoz, hogy ,,szemet nyissunk millióknak, és életünknek értelmet adjunk: új értelmet". Jelentősebb ösztönzést a magyar irodalom három kiemelkedő alakjától, Adytól, Móricztól és Szabó Dezsőtől kapott. Az igazi Adyt Simándy Pál segítségével ismerte meg. Ez a hatás válik aztán maradandóvá, az emberi és költői magatartás követendő példájává, a küldetéstudatba és a haladásba vetett hit szenvedélyes ösztönzőjévé. Eszméléseinek ködös-zavaros világából, valamint polgári származása kötöttségeitől is az Ady-hatás szabadította meg. Első vállalt kötete, a Százados adósság, 1923 karácsonyára jelent meg. A kötetben „világot megváltó jószándékkal" dalol a fiatalság, a versek jórésze azonban a történelmi változások meglehetősen nacionalista ízű visszhangjai. A láthatatlan gárda című második kötete (1928) tartalmazta azokat a verseket, melyeket Győry a Kassai Napló

ban közölt. Győry 1924-ben szerkesztőként került a laphoz, ahol rövidesen felelős szerkesztő lett. Programadó verse, a Láthatatlan gárda fejezi ki a leghívebben azt a fejlődést, melyen ezekben az években keresztül ment. Győry a Kassai Napló szerkesztőségében vált bátor tollú újságíróvá. S amikor alig egy év után Prágába ment, hogy a Prágai Magyar Hírlap irodalmi mellékletének, a Magyar Vasárnapnak a szerkesztését átvegye, aligha gondolt arra, hogy elképzelései miatt csakhamar összekülönbözik a lap tényleges gazdáival. Fontos mozzanata volt prágai tartózkodásának, hogy meg- • ismerkedett a Szent György Körbe tömörült fiatal egyetemistákkal. Itt fogalmazódtak meg benne először a kisebbségi küldetéstudatnak azok a gondolatai, melyeket 1925 decemberében a kassai Renaissance Kultúregyesület ülésén mondott el, igazi visszhangja azonban csak azt követően támadt, hogy 1927-ben A Mi Lapunkban közölte. Győry kisebbségi messianizmusa, akárcsak Fábry Zoltáné, a kisebbségi magyarság szerepének felértékeléséből eredt, s bár nemes gondolatot fogalmazott meg (a kelet-európai nemzetek testvéri összefogásának eszméjét), lényegében irreális volt. Arra azonban alkalmas, hogy kortársainál hatálytalanítsa a nacionalizmus és a provincializmus kísértését. A magyar ifjúságnak, különösen a főiskolás diákságnak ajánlotta Újarcú magyarok (1927) című kötetét. A „reálisabb, okosabb és életbíróbb magyar embertípust" látta bennük. Szinte láthatóvá tette a láthatatlan gárdát, s zászlaja lett annak a fiatalságnak, mely emberségtől és jövővágytól hajtva a néptestvériség nevében hirdette az összefogást. A „roppant rendelést" azokra bízta, akik közé olyan fiatalok tartoztak, mint Balogh Edgár, Horváth Ferenc, Nagyidai Ernő, Jócsik Lajos, Boross Zoltán, Dobossy László és mások. Móricz Zsigmond a „kincstaláló boldogságával" hívta fel a kötetre a Nyugat olvasóinak figyelmét. A magyar falu volt az a verse, melyet (az Újarcú magyarok mellett) a legtöbbet idéztek. Versében a költő hitet tett a magyar falu, a földtúró munkások igazsága mellett, nem titkolta, hogy ez ad erőt „sápadt szíveinkben". A kortársak szerint az újarcú magyarok úgy forgatták Győry verskötetét, mint az imádságos könyvet. Bátor hangú versei miatt egy időre állástalan maradt, ekkor, az újságírás nyűgét elhagyva, nevelői állást vállalt Bején, egy kis gömöri faluban. Hol a költő? című kötete (1931) arról tanúskodik, hogy megváltozott költészetének hangneme, kétségek és bizonytalanságok gyötrik. A messianisztikus vonások vagy a patriotizmus lelkendező sorai is kimaradtak a kötetből. Lényegében arról van szó, hogy Győry harsánysága, közéletisége a kötetben viszszafogottabbá vált, anélkül azonban, hogy a „tett költészetéről" lemondott volna. A közélet gondjai akkor lepték el újra, amikor a Dzurányi László által [A Reggel helyett) megindított második Magyar Újság felelős szerkesztője lett.' Ezek az évek (1933-1938) jelentették fejlődésének csúcsát. Ekkor érlelődik meg benne a fasizmus kérlelhetetlen ellenségévé formálódó költő, aki Európa gondját, félelmét osztva érzékenyen reagál a mindennapok eseményeire. E korszak lírai termését A hegyek árnyékában (1935) és a Zengő Dunatáj (1938) című kötete ölelte fel. A dunatáji népek megértésének, közeledésének Fábry mellett Győry a legodaadóbb szorgalmazója. Népének az ügyét más népek ügyével együtt kívánja szolgálni: te is csak egy kis fodra vagy a népnek, s a sors értelme: nép lenni a népek, s ember lenni az emberek között! (önvallomásféle) Versei ugyan nem tükrözik azokat a gazdag formai és stiláris változásokat, melyeket a kortárs magyar költészet legjobbjai művelnek (József Attila, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc), mégis gazdagodást jelentenek, hisz a kisebbségi géniusz problémaköre a közép-európai sorsproblémákkal gazdagodott. 1938 januárjában a Magyar Újság szerkesztőségével együtt Prágába költözött, majd amikor a müncheni döntéssel Csehszlovákia sorsa megpecsételődött, három verssel búcsúzott az olvasóktól (A jel, Lármafa, Az én két testamentumom). Ezekben a fasizmust, az irredentizmust és az antiszemitizmust utasította el. 1939 szeptemberében, amikor a németek Lengyelországot lerohanták, megírta a magyar antifasizmus egyik legjelentősebb költői dokumentumát. A verset a pozson^ Esti Újság karácsonyi száma közölte Magyar Hegyibeszéd 1939 karácsonyán címmel. Emberi hang címmel (1940) verse kötetben is megjelent. A letartóztatástól tartva, az akkor Magyarországhoz tartozó Beregszászra menekült, majd 1949-ben Magyarországra települt. Költészetében az Emberi hang jelentette a csúcsot, de a vox humana nevében szólt az az üzenet is, melyet 1944 véres karácsonyán küldött Pozsonyi barátaimnak címmel, melyben a Most: túlélni kell! / S győz még bennünk tisztult Gondolat" hitével üzent azoknak, akik a virradatot várták. Az ötvenes évektől Győry Dezső műfajt váltott. Regényei a múltat (1848-49 eseményeit), illetve a félmúltat vallatják. Sikert a nagyapja naplója alapján írt trilógia (Viharvirág, Sorsvirág, Tűzvirág) hozott számára. Több történelmi kisregényt is írt Hunyadi Jánosról, Mátyás királyról, a mohácsi csata idejéből. Válogatott versei először Zengő Dunatáj címmel (1957) jelentek meg, majd Férfiének címmel (1974) válogatott és új verseit adták ki, Czine Mihály árnyaltan szép tanulmányával. Költészetéről Szeberényi Zoltán monográfiája (A vox humana.poétája, 1972) ad alapos áttekintést. Számára nemcsak a vers volt fontos, hanem az új arcú magyarsag is. Költészetének máig szóló üzenete, hogy a népe a „népek irdatlan versenyén" emelt fővel és elöl járjon. FÓNOD ZOLTÁN ÚJSZÖ 4 1990. III. 19.