Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-19 / 66. szám, hétfő

Ki verte meg Ricsikét? Amíg a felnőttek vesztednek... Helyszín a Párkány belvárosában található nemrég megnyitott óvoda. Az épületet még jóindulattal sem lehet modernnek nevezni, lévén, hogy valamikor a felszabadulás előtt épülhetett. A múlt év októberétől közös igazgatású óvoda működik itt. • • • -Már vártam magukat - fogad bennünket Terézia Kovácsová, az intézmény 33 éves igazgatónője. A kölcsönös bemutatkozás után letelepszünk egy apró, szűk helyiségbe, ahová áthallatszik a gyerekek zsivaja. - Ezek a szlovák .csoportosok - kapom az információt -, a magyarok az épület másik szárnyában kaptak helyet. Mi 22-en, amazok meg 25-en vannak. Tudom, 'hogy nem a legideálisabb az ilyen óvodai elrendezés, de hát mit csináljak!? - néz rám kérdőn, s elmondja, hogy mit is tett ő ezért az óvodáért. Lassacskán kirajzolódnak előttem az elfojtott indulatok, a viszályok gyökerei. y - Ha tudná, hogy mennyi utánjárást követelt ez az építkezés! És a magyar óvónők a fülüket sem mozdították! Most meg, hogy ide kerültünk, végleg elmérgesedett a viszonyunk. Ahogy aztán megtudom, a viszony ennek előtte sem volt rózsás. Úgymond, már a régi épületben is akadékoskodtak a magyar kolléganők. Állítólag mindig az kellett nekik, ami éppen nem volt, vagy amit éppen a szlovák osztályban használtak. - Igaz kérem, hogy nincsen se televíziónk, se rádiónk, magnóból is csak egyet kaptunk, de ók azt is kifogásolják, hogy nem rendelek részükre magyar könyveket, újságokat! Szerintük a játékokat sem osztom el igazságosan. Eddig a telefon miatt is zúgolódtak, mert hogy ezen az oldalon kettő volt, az ö oldalukon meg egy se. Na, most már oda is beszereltettem'...! De hát kérem, ez a rekonstrukció több mint félmillió koronát emésztett föl már eddig is. Hát még mibe fog kerülni az udvar, a játszótér kialakítása! - Nekem az fáj a legjobban, - töri meg a pillanatnyi csendet Terézia Kovácsová -, hogy ók ketten összeesküdtek ellenem. Képzelje el, hogy miben mesterkednek! Külön igazgatású magyar és szlovák óvodát akarnak, bátorítják a szülőket, hogy most már nyugodtan adják a gyereküket magyar óvodába. Felbujtották a szülőket, hogy írjanak levelet a nemzeti bizottságra, hogy itt nem fűtenek rendesen, pedig ez rágalom! Azt terjesztik rólam, hogy én soviniszta vagyok, rábeszélem a szülőket, hogy hozzám írassák a gyereküket. - És mióta vannak ilyen összetűzéseik? - kockáztatom meg naivan a kérdést. - Azóta - jön a válasz rögvest -, amióta a VPN-esek, meg a fórumosok ügyködnek. Most egyszerre mindent akarnak. Van a városban egy szlovák, egy magyar és hat vegyes óvoda. Kit zavarnak ez utóbbiak, hogy szét akarja őket választani? - Az igazgató-választásról, ha lehetne ... - okvetetlenkedek ismét. -Ja! Az is érdekes volt. Én ugyanis megtudtam, hogy ahol kicsi a kollektíva, bizalmi szavazást is lehet tartani. Értesítettük erről a tanfelügyelónőt, Mária Šalgovát. Rendben is lett volna minden, de ók ketten nem írták alá a papírt. Azért érdekes, hogy ezen az oldalon mindenkinek megfelelek, ott meg nem... A „mindenki": szakácsnő, két kisegítő konyhai alkalmazott, takarítónő, a fűtő és Marta Takácsová óvónő. A fűtő egyébként az igazgatónő öccse. - A tanfelügyelőnő is mondta nekik - folytatja kissé zaklatottan a visszaemlékezést az igazgatónő -, hogy vagy elfogadnak engem, vagy pedig elmehetnek innen...! Ez ellen persze ők tiltakoznak, de a városi nemzeti bizottság oktatási osztályán Valéria Háreníková is azt mondta, hogy át fogja őket helyezni, mert összeférhetetlenek. Mária Šalgová alá is íratott velünk egy papírt, hogy amennyiben két hónapon belül „valamit csinálnak", akkor elmehetnek innen. És mit tesz isten! Csonka Irén magyar óvónő, aki már huszonöt éve tanít, egy héttel a nevezetes papír aláírása után kékre zöldre vert (állítólag) egy kisgyereket - Ny. Ricsikét. - Szóval az úgy volt-fészkelődik a kanapén az igazgatónő -, hogy... Ny. anyuka már régebben is felszólalt Csonkáné ellen, mondván, hogy lehülyézte a kisfiát. A múlt héten meg közölte velem, hogy megverte a gyerekét. A kolléganő ugyan a vád hallatán határozottan tiltakozott és szembesítést követelt. Ez azonban nem járt eredménnyel, mert Ricsiké, aki még csak négy éves, vagy mindegyikünkre mutogatott, vagy egyikünkre sem. Tehát nem lehetett egyértelműen bizonyítani Csonkáné bűnösségét. Meg aztán... a kolléganőmnek, a Marta Takácsovának eszébe jutott, hogy azokban a kritikus napokban a gyerekek összeverekedtek és jól elnáspángolták Ricsikét. -Talán ha beszélhétnék Marta Takácsovával is... - Ó, sajnos ma nincs itt. Orvoshoz vitte a gyerekét. • • • Á „magyar oldalra" dél körül kopogunk be. Csonka Irén és Antal Anna óvónők már értesültek ittlétünkről. - Azt hiszem, hogy nagyjából már tudják, miről van szó - fogad betinünket Csonka Irén. - Borzasztóan bánt és elkeserít, hogy huszonöt éves óvónői tevékenységemet így próbálják befeketíteni, bemocskolni. Csak abban reménykedem, hogy a szülők mellettem maradnak, mint eddig mindig. - Itt vannak a jegyzőkönyvek, a feljegyzések - nyújtja felém Antal Anna a vaskos dossziét, s míg mi az igazgatónővel beszélgetünk, ő viszszamegy a délutáni pihenőjüket töltő gyerekekhez. - Tudja, én azzal tettem magam rosszá, hogy úgymond mindig akadékoskodtam. Amikor például októberben ide költöztünk, a fűtőnk, aki főállásban a vasút alkalmazottja, annyira elhanyagolta a munkáját, hogy voltak napok, amikor csak 14r15 fok volt a helyiségekben. A szülők ezért levelet írtak a nemzeti bizottságra. - Mi változott a levél elküldése óta? -A fűtő azóta jobban fűt, vagy pedig a nővére, az igazgatónő rak a kazánra... Telefonunk meg azóta vgn, hogy önök, az Új Szótól bejelentették látogatási szándékukat. Egyébként elég forgalmas mostanság ez az óvoda. Nemrég járt nálunk Mária Šalgová tanfelügyelő, akinek többek közt elpanaszoltuk, hogy sem lemezjátszónk, sem televíziónk, sem magnónk nincsen. Erre azt válaszolta, hogy a rádió helyett énekeljek én a gyerekeknek... Állítólag kevés a pénz, jól meg kell gondolni, hogy mire költjük. Az már az érem másik oldala, hogy az óvoda vett egy fűnyírógépet, ami azóta is magánszemélyeknél van kölcsönben. Ezt követően alkalmam volt megbizonyosodni arról, Jiogy amióta Terézia Kovácsová az óvoda igazgatónője, látványosan „leépült" a magyar irodalom szeretete. Se egy magyar könyv, se egy magyar folyóirat, újság külföldről. A Dörmögő Dömötör is a múlté, egyedül a Kis Építővel kopogtat a postás. Mert... -Az igazgatónő velünk nem is igen tartja a kapcsolatot. A papírokat aláírásra úgy küldi át, vagy üzen a takarítónővel, hogy menjünk hozzá. A társadalmi munkát is úgy szervezi, hogy mi arról mindig csak utólag értesülünk. - ön már huszonöt éve tanít. Talán méltányosabb lett volna, ha az igazgatói posztra... - Nem! Szó sincs róla. Higgye el, hogy lehettem volna már párszor igazgatónő. De nem akartam. Én csak a gyerekekkel akarok foglalkozni. Egyébként a városi nemzeti bizottság illetékes osztályának a javaslatára beleegyeztem volna a kolléganőmmel abba is, hogy kintről hozzanak igazgatónőt, lévén, hogy Terézia Kovácsovával nem és nem tudunk kijönni. Ezt végül elvetették, majd a szülők aláírásainak a nyomására majdhogynem beleegyeztek abba, hogy különváljon a szlovák és a magyar óvoda. Nem tudom, hogy ki akadályozta meg, de a döntő napon Valéria Háreníková a vnb folyosóján közölte velem, ha nem jövünk ki egymással, akkor inkább minket helyez el innen. Mária Šalgová, az Érsekújvári Járási Nemzeti Bizottság oktatási osztályának tanfelügyelője még messzebbre ment el. Azt mondta, ha két hónap alatt „valamit csinálunk", akkor mehetünk isten hírével. Ezt alá is kellett írnunk! -Én még rémálmaimban sem gondoltam volna arra, hogy egy szülőt fogútok felhozni ellenünk - ül le pár percre közénk Antal Ánna. -Az egészben az az elgondolkodtató - veszi vissza a szót Csonka Irén -, hogy amikor szembesítették a gyereket velem, illetve a többi tanítóval, rám soha nem mutatott, de Marta Takácsovára többször is. Az igazgatónő ezt persze nem mondta, igaz? Pedig erre, ha kell, meg is esküszöm. -Az igazgatónő egyébként nagyon biztos a dolgában -áll föl Antal Anna - hisz a február eleji beiratkozáskor azt mondta a magyar szülőknek, hogy lehet', itt már nem is lesz magyar óvoda. Pedig 32 gyereket írattak hozzánk, és csak 16-ot szlovákba. Még mielőtt a vád képviselőjével, Ny. anyukával beszéltem volna, Csonka Irén elmondta, hogy azon a nevezetes „megveréses" napon rábízták a szlovák gyerekek többségét is, mivel néhányat közülük fogorvoshoz kellett vinni. A délelőtt folyamán együtt játszottak a magyar és a szlovák gyerekek, de semmilyen verekedésre nem került sor. A gyerekek egyébként szívesen emlékeztek vissza a szembesítéskor a magyar részen eltöltött órákra és egybehangzóan állították, hogy nem verték meg Ricsikét. Másnap, pénteken senki sem szólt"Csonkánénak, csak hétfőn reggel állt elő Ny. anyuka a megdöbbentő váddal. • • • Ny. Helena nem egyezett bele, hogy teljes nevét kiírjuk. - Tizenhárom évet vártam Ricsikére, megszenvedtem érte, nekem ne próbálja megverni senki a gyereket - mondta egy szuszra a tűzrőlpattant fiatalasszony. - És különben is! Nekem egy apuka, meg egy anyuka is azt mondta, hogy az ő gyerekük látta, amint megverték Ricsikét. De tanúskodni Csonkáné ellen csak akkor hajlandók, ha már áthelyezték ebből az óvodából. KépMéry Gábor felvétele zelje! Azt mondta nekem a múltkor Csonkáné, hogy miért nem viszem logopédushoz a gyereket? Meg azt, hogy a Ricsiké hülye. Pedig ez nem igaz, hisz maga is beszélt vele, láthatta, hogy milyen okos. Igaz, néha füllentget, de hogy megverték az biztos! - Én úgy hállottam, hogy a szembesítéskor Ricsiké rámutatott az egyik szlovák tanítónőre - szólok óvatosan. - A gyerek nem mutatott rá senkire egyértelműen - jött a válasz. - Átjönne velem a magyar oldalra?- kérdem reménykedve. -Nem. Ki nem állhatom azt az asszonyt! Egyszer például azt kérdezte tőlem, hogy miért nem adtam magyar óvodába Ricsikét? Hát kérdem én, mi köze hozzá?! Az igaz, hogy én is, meg az uram is magyarok vagyunk, de én már szlovák iskolába jártam. Meg aztán nem is gondolkodtam rajta, mert úgyis szlovák iskolába megy Ricsiké. • • • Tisztelt olvasók! Nincs szándékomban állást foglalni sem az egyik, sem pedig a másik fél mellett. A riportot külső szemlélőként írtam (az elhangzottakat magnószalag őrzi!) Párkányban, 1990. március elején. Annyi azonban engedtessék meg nekem, hogy megjegyezzem: nem lenne jobb, ha az érdekeltek leülnének és indulatok nélkül megvitatnák, hogyan lehetne a mai áldatlan állapotból kilábalni? SZITÁS GABRIELLA ÚJ SZÚ 1990. III. .525. Idegenforgalmat - korlátozások nélkül A Szlovákiai Fogyasztók Egyesületének véleménye A szövetségi kormány, a képviselők és természetesen a lakosság körében is a vitatott kérdések közé tartozik az idegenforgalom. Az érdekeltek, az érintettek sorából nem hagyhatjuk ki a Szlovákiai Fogyasztók Egyesületét sem. PaveI Hraškot, az egyesület elnökét arról kérdeztük, hogyan vélekednek a szövetségi kormány március 5-től hatályos intézkedéseiről, melyek a bevásárlóturizmus megfékezését célozzák. - A fogyasztók nevében megelégedéssel vettük tudomásul, hogy a határozatok nyomán máris alábbhagyott a „turisták" érdeklődése országunk iránt. De azt is hozzá kell fűznöm, hogy a benzinárusítás jelenlegi módja is aggaszt bennünket és sürgősnek tartjuk a pénzváltóhelyek számának gyarapítását. Bízunk abban, hogy az ezekkel kapcsolatos javaslatok mielőbb az illetékesek elé kerülnek és a konkrét intézkedések nem váratnak sokáig magukra. - Véleménye szerint elegendőek az említett lépések a hazai piac védelme érdekében és mit kellene tenni a hazai turistákért? v - Szerintem továbbra is szükség van a „turizmus" gazdasági következményeinek enyhítésére. De nem ártana átértékelni a mi lakosaink utazási lehetőségeit sem, főképp olyan szempontból, hogy a csehszlovák állampolgárok ne érezzék magukat külföldön szegény szomszédként. Például a koronánkat alaposabban össze kellene vetni a többi ország pénznemével és az árfolyamokat módosítani kellene. Nem vagyunk megelégedve az utazási irodák által szervezett külföldi utak és üdülések áraival sem. Az az érzésünk, hogy a túlságosan nagyvonalúan megszabott árakból származik az utazási irodák meglehetősen magas nyeresége. Nem ártana elgondolkodni az éves devizaellátmány összevonhatóságának lehetőségén, mégpedig olyan formában, hogy ez a társadalmi érdekekkel összhangban legyen. Tehát szerintünk a jelenlegi gazdasági helyzetben is kedvezőbb feltételeket teremthetnénk a külföldi utazásokhoz. Minderre az egyesület az utóbbi időben többször felhívta a figyelmet, de az ötleteket igazán nem valósítják meg rugalmasan. Szakbizottságunk - mely az idegenforgalommal foglalkozik - kész konkrét megoldásokat javasolni. - A felsoroltak tulajdonképpen a közeljövőre vonatkoznak. Milyen megoldásokkal lehetne a mai helyzetben szinte azonnal eredményt elérni? -Elsősorban nemzetközi együttműködésre van szükség. Az érintett országok (Magyarország, Ausztria, Lengyelország, a Szovjetunió és Románia) illetékeseivel arról kell tárgyalnunk, hogy közös erővel akadályozzuk meg a spekulatív célú vásárlásokat. Egyesületünk azt is javasolja, hogy a törvényhozásban se feledkezzenek meg a feketekereskedelemről. A napokban kaptuk a hírt, hogy a jugoszláv szervek milyen kemény és könyörtelen lépéseket tettek az üzérkedőkkel szemben. Egyesületünk megpróbál kapcsolatot teremteni a felsorolt országok hasonló, fogyasztókat tömörítő és érdekeiket képviselő szervezeteivel és a találkozón bizonyára közös nevezőre jutunk, illetve megtaláljuk a módját, hogyan akadályozzuk meg az ügyeskedők terveinek megvalósítását. Ugyanakkor az állampolgári becsületre is hivatkoznom kell: ha az emberek nem támogatnák, hanem éppen ellenkezőleg, elítélnék az ilyen kereskedelmet, meggyőződésem, hogy nem virágozhatna a bizonyára jól kifizetődő „szakma". - E nem épp rózsás helyzetben hogyan fogalmazná meg az egyesület idegenforgalmi célkitűzéseit? -Amint említettem, valamennyi érintett félnek, tehát a lakosságtól kezdve az országos szerveken keresztül egészen a szövetségi minisztériumokig, illetve a kormányig hozzá kell járulni, hogy a kereskedelemben tapasztalható feszültséget mielőbb felszámoljuk. Az intézkedéseket, korlátozásokat ideigleneseknek tartjuk. Célunk az olyan feltételek megteremtése, hogy az idegenforgalom valóban az utazás szépségét jelentse és az egymás jobb megismerését szolgálja. Az lesz az ideális, amikör az országok közt már nem lesz szükség a korlátozásokra. «, DEÁK TERÉZ