Új Szó, 1990. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1990-03-19 / 66. szám, hétfő

Szövetségi Gyűlés elé kerül az állami költségveté

s , Zsákutcából a többlet felé ÚJ szú 523 1990. III. 17. A gazdaság direktív, bürokratikus irányítási rendszeréből a piacgazdaság felé tartó átmenet első lépéséi már az idei új állami költségvetési javaslatban is megnyilvánulnak. E tervezet kidolgozása bizonyára nem kevés fejtörést okozott az illetékes pénzügyi szakembereknek, hiszen a kölcsönös összefüggések beláthatatlan halmazából olyan állami bevételi és kiadási mérleget kellett kialakítaniuk, amely távol tartja, illetve maximálisan mérsékli az átmenetből eredő szociális megrázkódtatások veszélyét, s ugyanakkor kaput is nyit a szükséges változások befogadásához. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy az 1990. évre vonatkozó állami költségvetés bizonyos vonatkozásokban a régi irányítási rendszerhez kötődik, annak kihatásait és következményeit is fel kell vállalnia. Ez tehát egy átmeneti és alkalmazkodó költségvetés, amelynek a múlt örökségeit és a fejlődés új irányzatait egyaránt figyelembe kell vennie. A múlt örökségei Az elmúlt évek folyamán gazdasági és társadalmi életünk olyan ördögi körben mozgott, amely a bürokrácia elburjánzásához, az egyre jobban elmélyülő műszaki és gazdasági elmaradottsághoz, s végső fokon a világtól való egyre nagyobb elzárkózáshoz vezetett. Ez a rendszer az állami költségvetést is zsákutcába juttatta. A költségvetés szempontjából a legtöbb gond a hiánygazdálkodás által kiváltott naturális tervezés, a keretek és limitek, valamint a kiutalások egyre áttekinthetetlenebbé váló gyakorlatából származott. A gazdasági szubjektumok az egyedi kapcsolatok áttekinthetetlen sokaságával kötődtek a központi állami szervekhez, illetve azok dolgozóihoz, tőlük várták - rájuk hárították - különböző termelési és pénzügyi problémáik megoldását. Az ilyen egyedi kapcsolatok bonyolult szövevényében végül már senki sem ismerte ki magát, ami még jobban elmélyítette a szállítói-megrendelői kapcsolatokban jelentkező zavarokat. Ebben a helyzetben a költségvetés redisztribúciós szerepe is állandóan növekedett. Az állami bürokráciának a források összpontosítására kellett törekednie, s így a nemzeti jövedelemnek mintegy 70 százaléka került az állami költségvetésbe. Ez azzal járt, hogy a fejlesztés kérdéseiről nem a vállalatok döntöttek, hanem a központi párt- és állami bürokrácia élt ezzel a joggal. Mivel ezeken a szinteken egyrészt hiányosak voltak az adott kérdések optimális megoldásához szükséges gyakorlati ismeretek, másrészt pedig téves koncepciók és különböző személyi érdekek is befolyásolták az ügyintézést, ezért a hibás döntések száma is állandóan gyarapodott. A régi rendszer a belpolitikai helyzet stabilizálására törekedve az említett központosított forrásokból aránytalan mértékben növelte a társadalmi fogyasztás költségvetési kiadásait, ami így a gazdasági fejlesztés, a termelési beruházások rovására történt. Ezzel magyarázható a termelési alap fokozódó műszaki elmaradottsága, a gazdaság szerkezeti átalakításának elhanyagolása, s mindaz, ami termékeink világpiaci versenyképességének gyors csökkenéséhez vezetett. A költségvetés számára a fizetésképtelenné váló vállalatok dotálásán kívül egyre nagyobb terhet jelentett a kiskereskedelmi ártámogatás is, ami az 1980-as 7 milliárd koronáról 1988ban 30 milliárd koronára nőtt. Mint ismeretes, a pártállam kormánya az elmúlt évi nagykereskedelmi árrendezéssel kapcsolatban azzal nyugtatta a lakosságot, hogy ez a kiskereskedelmi árakra nem lesz hatással. Hát nem is lett, mert a nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árolló további tágulása a kiskereskedelmi ártámogatásban újabb 18 milliád koronával terhelte a költségvetést, amely ezt már nem bírta elviselni, s így az elmúlt évben deficites költségvetés keletkezett. Karcsúsított kiadások Ebben a helyzetben ugyancsak fontolóra kellett venni, hogy milyen legyen az 1990. évi állami költségvetés, hogy a szociális jellegű folyamatosság biztosítva legyen, de ugyanakkor a gazdaság irányítási rendszere, s főleg a gazdálkodó szervezetek viselkedése is megváltozzon. Amint arra Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter a képviselőkkel és a sajtó munkatársaival folytatott beszélgetései alkalmából többször js rámutatott, az új költségvetési javaslatnak egy alapvető jellegzetessége és két fő irányzata van. Alapvető jellegzetessége az, hogy a mintegy 10 milliárd koronás deficit helyett 5 milliárd' koronás többlettel számol. A két fő irányzat közül az egyik az infláció megakadályozása, a másik pedig a transzformáció elősegítése. Mivel a mintegy 15 milliárd koronás különbözet előteremtésére a bevételi oldalon nincs lehetőség, ezért ezt az összeget megfelelő lebontással az egyes kiadási tételek karcsúsításával kell megtakarítani. Takarékoskodni úgyszólván mindenhol lehet, hiszen az elmúlt évek folyamán a pazarlás számos példáját tapasztalhattuk. A megtakarítások zömét az államigazgatás és az államvédelem területén, a társadalmi szervezetek gazdálkodásában, a termelésben, ezen belül főleg az ércjövesztés mérséklésével, a beruházások területén és a mezőgazdaságban, valamint a tudományos-kutatási intézmények munkájának észszerű s ítésé vei kell elérni. Nagy hiba lenne azonban, ha az érintett ágazati szervek a költségvetési kiadások korlátozását pausál módon bontanák le az egyes szervezetekre. Éppen ellenkezőleg, markáns különbséget kell tenni az egyes szakágazatok, szervezetek, vállalatok és intézmények között, figyelembe véve tevékenységük társadalmi hasznosságát, s főleg a gazdaság szerkezeti átalakításával összefüggő távlati szempontokat. Ilyen értelemben a restriktív intézkedések által elsősorban a költségvetés transzformációs irányzatát kell érvényre juttatni. A beszűkítés mindenesetre nem vonatkozik a lakosság társadalmi fogyasztására, hiszen az egészségügyre, az oktatásra és a szociális ellátásra fordított kiadások az előző évhez hasonlóan az idén is átlagosan 7 százalékkal növekednek. A költségvetés számára a legnagyobb terhet a termelési beruházások központi finanszírozása és a fizetésképtelen vállalatok pénzügyi támogatása jelenti. A vállalatok dotálási szükséglete jelenleg már 90 milliárd koronára nőtt, s ezt a kiadási tételt a piacgazdálkodás követelményeihez igazodva teljes mértékben fel kell számolni. Nagy kérdés azonban, hogy ez milyen ütemben, hány év alatt érhető el. Az idei költségvetési javaslat szerint ezeket a kiadásokat 10,7 százalékkal, vagyis mintegy 8 milliárd koronával kell csökkenteni. Ez nagyon szerény mérték, mert ilyen ütemben az állami dotációk teljes felszámolása 10 évig tartana. Amennyiben tehát a Nemzetközi Valuta Alapba való felvételi kérelmünket komolyan gondoljuk, úgy az állami dotációk felszámolásában is következetesebben kellene eljárnunk. Ez azt jelenti, hogy a legközelebbi években bizonyára jóval nagyobb mértékű lesz az ilyen irányú költségvetési kiadások beszüntetése, vagyis a gazdálkodó szervezeteknek gyorsabban kell talpra állniuk. A dotációk mérséklése Természetesen az a kérdés is felvetődik, hogy milyen sors vár a kiskereskedelmi árakra, ahol a negatív forgalmi adónak nevezett költségvetési ártámogatás ma már megközelíti az 50 milliárd koronát, vagyis az egész szövetségi költségvetésnek mintegy 8 százalékát teszi ki. Ezt az állami dotációt azonban az életszínvonal megőrzése mellett csak úgy lehetett mérsékelni, ha az áremelések arányában a bérek és a szociális juttatások is növekednének, ami viszont kiszámíthatatlan inflációt indítana el, s a jelenlegi egyébként is súlyos helyzetben komoly zavárokat okozna. Az új költségvetésnek ezért egyelőre át kell vállalni ezt a terhet, ami azonban nem jelenti azt, hogy ennek a kompenzációs megoldásnak a kérdése lekerült a napirendről. A helyzet alakulásától függően a jövőben olyan döntésekkel is számolni kell, amelyek fokozatosan összhangba hozzák a termelői és a fogyasztói árakat, s a kereskedelmi árrés fokozatos objektivizálásához vezetnek. Fentebb már utaltunk rá, hogy az idei állami költségvetés átmeneti és alkalmazkodó jellegű, ezért az említett célkitűzéseken kívül többre nem képes. Nem lehet például gyökeresen megváltoztatni a szövetségi költségvetés és a köztársasági költségvetések Jelenleg érvényes rendszerét, ezt csak egy mindenre kiterjedő átfogó irányítási átalakítás keretében, a szervezeti rendszer, valamint az adórendszer reformjával összefüggésben lehet végrehajtani. A költségvetés átmeneti jellege azonban egyáltalán nem csökkenti annak mérvadó, s a transzformáció irányában kötelezően tájékoztató szerepét. MAKRAI Ml KLÓS A Brünni Műszaki Főiskola fennállásának 90 éve alatt tudósok, konstruktőrök, közgazdászok, műépítészek, építészek, tervezők és technológusok több generációja szerzett oklevelet a népgazdaság legkülönbözőbb ágazataiban. Napjainkban a főiskolán öt kar működik: a gépészeti, építészeti, villamosmérnöki, technológiai és müépítészeti. Felvételünkön Irena Balonová, és Jindŕich Klásek, az építészeti kar harmadéves hallgatói a mikroszámítógépek mellett. (Foto: ČTK - Igor Zehl) Tükröm, tükröm... Fafeldolgozó iparunk az „élet viharában" Minden bizonnyal nem örömteli az egykori erdőgazdasági és vízgazdálkodási minisztérium körülbelül másfél évvel ezelőtt újjászervezett élete. Akkor ugyanis a két, meglehetősen sok gonddal küzdő szakterülethez egy újabb, a fafeldolgozó ipar csatlakozott. Azt, hogy a frigy menynyiben volt okos és hasznos dolog, nem könnyű megítélni, s az illetékesek erre vonatkozó véleménye sem egyöntetű. Annyi azonban bizonyos, hogy a minisztériumnak az új ágazatot szárnyai alá véve igen csak megsokasodtak a gondjai. Ez nem is csoda, hiszen a fafeldolgozó ipar egyre több faanyagot igényel, ám - bizonyára feneketlen - zsákját sohasem sikerül megtölteni. Az erdőgazdaság és a fafeldolgozó ipar közti huzavona az idén sem oldódik meg, mert áz évi 4,7 millió köbméter fa nem fedezi a szükségleteket, a kitermelés viszont egyelőre nem növelhető. Persze kérdés, hogy kedvezőbb körülmények között az erdészet dolgozói hajlandók lennének-e több fát kivágni. Ugyanis a jövőben szakaszosan, pontos tervek szerint kívánják kitermelni ezt az értékes nyersanyagot, ügyelve a korábban eléggé elhanyagolt szempontokra: az erdők felújítására, a faiskolák létesítésére s az erdők gondozására. Egyébként is az erdő töltse már be végre valódi társadalmi küldetését - állítják. Napjainkban nemcsak az állandóan hiápyzó faanyag keseríti meg a fafeldolgozók és egyben a minisztérium hétköznapjait. Ugyanekkora, ha nem nagyobb gondot okoz az a szomorú tény, hogy a fűrésztelepek, a bútorgyárak és egyéb üzemek termelő állóeszközeinek 61, az épületeknek pedig 27 százaléka elöregedett. Beruházásokra nincs nagy remény, „Nálunk a kávé alapján ítélik meg a vendéglöt" Egy csehszlovák vállalkozó ausztriai tapasztalatai A Csehszlovák Vállalkozók Egyesületének csaknem 10 ezer tagja körében rendkívül nagy az érdeklődés a vendéglátóipar iránt. Prágában minden ötödik érdeklődő ezen a területen szeretne szerencsét próbálni. Többségüknek azonban - amint erről a tömörülés képviselői nyilatkoztak - nagyon ködös, naiv elképzelései vannak a magánvállalkozásról. A bennfenteseknek, akik viszont nagyon jól tudják, mit jelent egy étterem, vagy egy snackbar üzemeltetése, mégis idehaza sokkal több gondjuk akad majd, mint külföldi kollégáiknak. Érdekes és tanulságos lenne megismerni: milyen a helyzet a szomszédos Ausztriában, ahol szlovákok és csehek is sikeresen tevékenykednek. Egyikükkel, Ľubomír Hlaváčcsal- aki 10 évvel ezelőtt hagyta el az országot - a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársa beszélgetett. Mint megtudhattuk, Hlaváč úr mosogatóként kezdte. Bár önállósodási szándékát kezdetben nem koronázta siker, a közelmúltban már második éttermét nyithatta meg Bécsben; most pedig egy panzió létesítését tervezi. Kellő tapasztalattal rendelkezik tehát, s van összehasonlítási alapja is. A két országban az áruellátás színvonalát sajnos nem lehet egy napon említeni - mondotta. Nem tudom például, hogyan szereztek tudomást a szállítók arról, hogy vendéglőt nyitok, de már az^első naptól kezdve egymásnak adták a kilincset. Ha tőlük vásárolok sört, az árkedvezményen kívül öt hordó ingyensört, poharakat, mi több, új cégtáblát kapok. Gyakorlatilag nincs gondom a megrendelésekkel. Sört hetente kétszer szállítanak, ók érdeklődnek afelől, mire lenne még szükségem. Ennek köszönhetően nyolcfajta üveges sört tudok kínálni a vendégnek. Hasonló a helyzet a többi áruval is. Amint azt Hlaváč úr megjegyezte, mindez természetesen könnyíti az adminisztrációt, hiszen semmilyen megrendelőlapról nem kell kimutatást vezetni. A két étterem „papírmunkáját" kényelmesn elvégzi egy könyvelő, aki - havonta hat órában(!) - adóügyi szaktanácsadóként is dolgozik. A vállalkozások fejlesztését támogatja a hitel- és adórendszer is, amely a régf vendéglátóipari egységek korszerűsítése és újak építése esetén különféle kedvezményeket nyújt. Nagyon fontos a beszerzési és eladási ár, tehát az árrés közti különbség, ami Ausztriában nagyobb, mint Csehszlovákiában. Hlaváč úr öt schillinget ad fél liter sörért, amit majd 23 schillingért árusít. Az egy kilogrammos csomagolású kávéért 200 schillinget fizet, viszont 1960 schillinget kér érte vendéglőjében. Az említett példák a hazai viszonyokkal összehasonlítva mindenképp előnyt jelentenek. Látni kell azonban azt is, milyen áldozatokat követel egy ilyen étterem üzemeltetése. Én például naponta 20 órán át talpon vagyok - mondja. Az új, 80 férőhelyes étteremben csak hárman dolgozunk. Egyedül a vendéglő jó hírneve a siker garanciája, mindennap ugyanolyan jó minőségben kell elkészítenünk az ételeket, hogy a vendégek hozzánk járjanak. Nincs tehát szó árkategóriákról. A kiszolgálás színvonalát és az árakat a kereslethez kell igazítanunk. A húsporciók sincsenek grammokra előírva. Egy rántott szeletnek tányérnagyságúnak kell lennie, különben nincs esélyünk vendégünk megtartására. S ez nem éppen egyszerű. Csehszlovákiával ellentétben Bécsben nem a sör, hanem a kávé minősége alapján ítélik meg a vendéglő színvonalát. Ez utóbbi semmi esetre sem lehet gyenge. Ha nem sikerül, inkább kétszer kiöntjük, mint hogy egyszer minőségen alulit szolgáljunk fel - mondotta befejezésül Hlaváč úr. mert a rendelkezésre álló devizaeszközökbőr az egyszerű újratermeléshez elen-, gedhetetlen állóeszközökre sem futja. Ugy tűnik, pillanatnyilag csupán a lízing és a vállalatok külföldi tókerészvételú részvénytársaságokká való átszervezése enyhíthet a bajokon. Egyébként a fafeldolgozó ipar gondjai nem mai keletűek. A konszolidáció időszakában, sajnos, nem szakemberek kerültek az ágazat élére, amely ennek következtében rövidesen elindult lefelé a lejtőn. A hetvenes évek közepétől fizetésképtelenné vált, s a nyolcvanas években megkezdődött a szemmel látható visszafejlődés. A versenyképességhez és a hazai igények kielégítéséhez elengedhetetlen innováció a legtöbb esetben csak papíron valósult meg, s a termelés messze elmaradt a várakozásoktól. Az ágazat az importból származó komponenseknek alig az ötödét volt képes devizavisszatérítésű hiteleiből finanszírozni, a költségek fennmaradó részét térítésmentes kölcsönökből fedezték. Helytelen árpolitikánk sem tett jót az ágazatnak. Ha a világpiaci árrelációkat átültetjük gazdaságunkba, az ágazatban a termelés belépő elemeinek ára azonnal legalább 35 százalékkal megnövekszik. Ebben a kevésbé ferde tükörben másképp néz majd ki a fafeldolgozó ipar, de ne reménykedjünk, a megoldatlan gondok itt is láthatók lesznek. Sót, minden bizonynyal a közeljövőben - valódi világpiaci tükörbe nézve - látjuk meg igazán, hol tart (pontosabban kullog) fafeldolgozó iparunk. Sokáig boncolgathatnánk az ágazat gondjait-örömeit, amelyeket a minisztériumban már nagyrészt ismernek. Eléggé újkeletű még az összetartozás ahhoz, hogy a korábban teljesen különálló iparág problémáit az összevont minisztérium teljes mértékben magáévá tegye és felgöngyölje. A három ágazat összekapcsolásával az volt a cél, hogy erős, a nagyvilág viharaiban is szilárdan álló faipari komplexum jöjjön létre. Egyelőre úgy néz ki, hogy az illetékes szakemberek még mindig a kölcsönös ismerkedésnél tartanak, miközben „kint" egyre nagyobb viharok dúlnak. KOVÁCS EDIT