Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-26 / 48. szám, hétfő

Választások után, válás előtt Sokan mondták: elég a szóból, jöjjenek a tettek Legutóbb nem hagyományos zár­számadóra gyülekeztek a köbölkúti szövetkezet tagjai. De nem ám, hisz az eredmények szokásos értékelé­sén kívül új tisztségviselőket is kel­lett választaniuk, s mivel többen úgy gondolták, önállóan eredményeseb­ben gazdálkodhatnának, az egykor felsőbb utasításra egyesített szövet­kezetek különválásáról is dönteni kellett. És persze sok-sok probléma is megvitatásra várt. Például az, ámire Vida Júlia levélben hívta fel a figyelmünket, a jutalmazásban ta­pasztalt igazságtalanság kérdése. Olvasónk úgy fogalmazott, a veze­tők a saját zsebükre dolgoznak, aki pedig az igát húzza, annak fillérek is alig jutnak. Juhász Jenő mérnök üzemgaz­dász tömören így jellemezte a szö­vetkezet múlt évi gazdálkodását: - Tulajdonképpen jó évet zártunk, elégedettek azonban nem lehetünk. Főleg a jövedelmezőséggel van baj, igaz, nem kizárólag a saját hibánk­ból. Igazságtalannak tartjuk például, hogy a boltokban 12-13 koronáért árusítják az őszibarackot, de a ter­melőknek csupán 7 koronát fizetnek kilójáért. Az állattenyésztésünk évek óta mélyponton van, s miként az önökhöz címzett olvasói levél is utal rá, a jutalmazásban is előfordultak hibák. Már önmagában az is elgon­dolkodtató, hogy 3390 liter átlagos évi tejtermelés mellett a fejők havi átlagkeresete 3496 korona. Benyus András mérnök, a speciá­lis növénytermesztési ágazat veze­tője a tervezett különválás utáni le­hetőségekről beszélt. Később tud­tam meg, hogy nem véletlenül, ugyanis ő volt az elnökjelölt. Mint kifejtette, a válás elsősorban a kö­bölkútiaknak kedvez, hisz sok szőlő­jük és intenzív gyümölcsösük van, s végszükség esetén a mellék­üzemágra is alapozhatnak. Személy szerint az osztozkodástól tart legjob­ban, mert el sem tudja képzelni, miként lehetne igazságosan meg­osztozni a gépparkon és általában az együtt szerzett vagyonon. Félő, hogy a nézetek és igények egyezte­tése sok gyűlésezéssel fog járni, s ez elvonhatja a figyelmet a terme­lőmunkától. Ennek pedig később mindenki kárát látná. A tanácskozáson alaposan meg­vitatták a felvetett problémákat. Töb­ben hangsúlyozták, javítani kell az irányítást és a munkaszervezést, s lehetővé tenni, hogy a szövetkezet valamennyi tagja részese lehessen az irányításnak. A tagság kérte, vizsgálják ki a vezetők visszaéléseit, melyekre többek szerint konkrét bi­zonyítékok vannak. Néhányan a de­mokrácia elmélyítése mellett szól­tak, mások a Csehszlovák Mező­gazdasági Párt alapszervezetének megalakítását szorgalmazták. A zárszámadó vitája tulajdonkép­pen olvasónk levélben feltett kérdé­ÚJSZÚ 3 1990. II. 27. Évente csaknem 46 millió korona értékben gyártanak üvegrosttal erősített műanyagból kajakokat, kenukat, szörföket és tartályokat, illetve csomagtartókat személy­autókba, valamint műanyag alkat­részeket a Tatra és a Liaz típusú tehergépkocsikhoz a szeredi No­voplastban. Az ipari szövetkezet termékei külföldön is keresettek. A felvételen Anna Č maradóvá ülőkét készít a Junior típusú ha­jókhoz. Vladimír Andor felvétele - ČSTK seire is választ adott. Maga Takács Gyula, a szövetkezet ellenőrző és revíziós bizottságának elnöke is visszaélésekről bedéit, elmarasz­talva a volt vezetőséget a problémák megoldásának halogatásáért, a laza munkafegyelem elnézéséért. Mint a beszámolóban elhangzott, egyé­sek pihenni járnak be a munkahe­lyükre, mások meg a kertjükben dol­goznak vagy éppen a kocsmában üldögélnek munkaidő alatt, mégis elfogadhatóan keresnek, . mert a csoportvezetők elnézik a lazasá­got. Ezzel szemben a becsületesen dolgozókat nem fizetik meg, mert a jutalmazásban még mindig az egyenlősdi érvényesül, amit Vida Júlia is szóvá tett levelében. A zár­számadó tanúsága szerint, nem ő volt az egyetlen, aki helytelenítette ezt a praktikát. A nagy körültekintéssel megszer­vezett választásokon Benyus And­rás mérnököt nagy szavazattöbb­séggel választották meg elnöknek. A tanácskozás 388 résztvevője közül 316-an adták rá a voksukat. Ahogy az egyik nyugdíjas fogalmazott, vég­re érvényesült a nép akarata, olyan vezető került a közös élére, aki élve­zi a dolgozók, a tagság bizalmát. Nos, bízzunk benne, hogy ezt a min­dennapok igazolni fogják. Annál is inkább, mivel a Nyilvánosság az Erőszak Ellen fórum helyi csoportjá­nak egyik vezetője - név szerint Halász Róbert mérnök zootechnikus - úgy nyilatkozott, a maguk részéről elégedettek a választások eredmé­nyeivel-, most már csak dolgozni kell, hogy a már oly sokszor emlegetett lehetőségek kihasználásával való­ban eredményesebbé tegyék a szö­vetkezet gazdálkodását. BALLA JÓZSEF Lesz ismét híd a Dunán? A párkányiak és az esztergomiak az újjáépítés mellett szavaznak Pár nappal azelőtt értesültünk ar­ról, hogy Párkányban a Független Magyar Kezdeményezés és a Nyil­vánosság az Erőszak Ellen mozga­lom helyi képviselői újabb lépést tettek a csehszlovák-magyar kap­csolatok elmélyítése érdekében. Az előzmények múlt év december 21 -re nyúlnak vissza, amikor is gyertyás felvonulást tartottak Tőkés Lászlóért és a romániai áldozatok emlékére. A templomtér előtt összegyűlt lako­sok ezt követően minden előzetes megbeszélés, megegyezés nélkül a csonka hídra vonultak, s követel­ték annak újjáépítését, felépítését (a hidat a második világháborúban felrobbantották, s ez az egyetlen ilyen típusú létesítmény, melyet nem állítottak vissza eredeti állapotába az elmúlt 45 év alatt). A túloldalon élő esztergomiak - látva a párkányi­ak tüntetését - szintén felvonultak az ő oldalukon levő hídmaradvány­ra, így jelképesen kezet nyújtottak egymásnak a két város lakói. De­cember 31-én éjjel pedig szimboli­kus hídavatást tartottak. Ennyit az előzményekről. Február 9-én aztán megtörtént az igazi' kézfogás. Az MSZP esztergo­mi szervezetének kezdeményezé­sére meghívták a párkányi NYEE és az FMK képviselőit, hogy egyeztes­sék a két város egymást érintő jövő­beni elképzeléseit. Ezen a találko­zón részt vett Pozsgay Imre állam­miniszter, aki támogatásáról biztosí­totta a kezdeményezést, s informá­cióink szerint megvalósítását vállal­kozási formák létrejöttével képzeli el. A párkányi küldöttség egyik tagja Himmler György gimnáziumi tanár volt, aki elmondta, hogy a megbe­szélésen részt vettek a budapesti Rákóczy Szövetség képviselői is, akik olyan konkrét elképzeléseket tártak a találkozó résztvevői elé, me­lyek már az új híd elkészültét feltéte­zik. A híd egyébként 1995-ben, te­hát éppen a világkiállítás évében lenne 100. éves, s üdvös lenne, ha ennek, a köztársasági elnökünk által is hasznosnak ítélt eseménynek a tiszteletére újjáépülne. Himmler György azonkívül, hogy a hidat a két ország közti kapocs megszilárdításának tartja (jogosan), néhány olyan gazdasági tényezőre is felhívta a figyelmet, melyek sem­miképp sem hanyagolhatók el. Pél­dául a szakértők véleménye sze­rint az újjáépítés 400-600 millió forintba kerülne, míg a „csonkok" eltávolítása 300 millió forintot emésztene fel. Nem olyan nagy a különbség az alkotás és a rombo­lás költségei között, így tán remény­kedhetünk s bízhatunk abban, hogy pár év múlva Esztergom, mint mű­emlék- és Párkány, mint fürdőváros összekapcsolódik. SZITÁS GABRIELLA Jánostelken a helyzet tarthatatlan A gondokat közösen kell megoldani A közelmúltban levélben fordultak szerkesztőségünkhöz a Nagyme­gyeri Állami Gazdaság egyik major­jának, Jánosteleknek a lakói. Pana­szuk lényege: lakásaik szörnyű álla­potban vannak, a majori népet „el­nyomják", a vezetők nemtörődö­mök, visszaélések vannak... A majorban 16 család él. A sze­rencsésebbek az újabb - 15 éves - lakóházakat, a kevésbé szeren­csések pedig még a múlt században épített, átalakított cselédházakat bé­relhetik. A Palica, a Szántó és a Szomolai családokat kerestem fel először, akik nemcsak a felsorolt panaszokat ismételték el, hanem ar­ról is beszámoltak, hogy vezetőik embertelen módon bánnak a dolgo­zókkal, sőt szóba kerültek malac- és tápszerlopások, és az állami gazda­ság földjének jogtalan használata is. Szó ami szó, a letört kilincsek, korhadt faajtók, rendetlen, sárten­gerré változott udvarok látványa le­hangoló, és az egykori cselédház szinte lakhatatlannak tűnik. Azért az igényesebbek itt is javítani tudtak környezetükön. Palicáéknak a feste­téssel van gondjuk. Az öttagú csa­ládból csak az apa keres, átlag 3500 koronát, nehezen jönnek ki ennyi pénzből, mert fizetni kell a lakbért, a villanyt, a gyerekeket öltöztetni kell - így nem futja festésre. Egyébként is: ez az állami gazdaság kötelessé­ge - vélik. Szántóéknál hárman lak­nak a „cselédház" egy szoba-kony­hájában. A vakolat potyog, de állít­ják, nem érdemes a lakást rendbe­tenni, mert pár hónap múlva ugyan­ilyen állapotba .kerül minden. A má­sik szobát azért nem lakják, mert ott egerek tanyáznak... Hogy lehet ezt elviselni? Megszokták,, meg aztán hova is mennének? Szomolaiék ugyanebben a cselédházban lak­nak. Talán, mert fiatalabbak, náluk viszonylag minden rendben van, csak a fürdőszoba állapota rossz. Mindannyian többször is kérték a gazdaság vezetőjét, festessen ki, javíttassa meg az elromlott vízcsa­pokat, kazánokat, lefolyót - mind­hiába. Új gazdaságvezetőt szeret­nének, aki jobban törődne velük... Katona Ferenc, a jánosteleki ma­jor gazdaságvezetője arra hivatko­zik, hogy az állami gazdaságnak nincs karbantartócsoportja, amely a lakások rendbentartására lenne hivatott, meg aztán hiába is kért segítséget „bentről", nem volt mód a lakások festésére és a javítások elvégzésére. Először a gazdaság istállóit kellett felújítani, mert állapo­tuk már tarthatatlanná vált; ezenkí­vül egy kis melléképületet, ahol az állatgondozók ebédelhetnek, ese­tenként gyűlést tarthatnak. A lakáso­kat egyszerre kívánják felújíttatni a közeljövőben, nem szakaszon­ként, nehogy nézeteltérések merül­jenek fel a lakók között. A gazdaság földjének jogtalan használatát cáfol­ta, papírokkal, csekkekkel tudja bi­zonyítani, hogy azon a bizonyos földterületen termesztett tök árából a gazdaság részére vásárolt egy-két dolgot, a fennmaradó összeget jó kezekbe, jogos tulajdonosának, az állami gazdaságnak adta. - Vétke­mül csak szigorúságomat és igé­nyességemet róhatják fel - mondja -, mert megköveteltem, hogy az em­berek rendesen végezzék a dol­gukat. Nagy László telepvezető a majo­riak gyakori kihágásairól beszél. Hogysíizetés után szinte lehetetlen munkára bírni őket, s gyakran meg­esik, másnak kell helyettük elvégez­ni a fejést, trágyázást, mert reggel nem tudnak felkelni. Mindenesetre a munka becsületes elvégzése nem erős oldaluk. Persze, ez nem vonat­kozik valamennyiükre. Bohus Károly, a Nagymegyeri Ál­lami Gazdaság nemrég megválasz­tott igazgatója nincs irigylésre méltó helyzetben. Arról tájékoztatott, hogy a látogatásom előtti napon volt kül­döttgyűlés, ahol ismertették a válla­lat koncepcióját, melyben új szolgá­lati lakások építéséről és a meglé­vők javításáról is szó van. A jánoste­leki ügyről már értesült és úgy véli, közös erővel a problémák megold­hatók. Ehhez azonban mindkét fél­nek akarnia és tennie is kell valamit. Jánostelken laknak olyanok is, akik nem elégedetlenkednek. Példá­ul az egyedül élő, 68 éves Pasztorek Mária, aki még mindig a gazdaság­ban dolgozik, valamint a Lukács család. Szerintük a lakást annak kell rendben tartania, aki lakik benne, és festésre is össze lehet spórolni a pénzt, ha nem vesznek belőle alkoholt... A major problémái sokkal össze­tettebbek, mint az első látásra tűnik. Az egymás elleni harc helyett a kö­zös megoldást kellene keresni. Min­denesetre a rossz körülmények kö­zött élő jánostelekieknek elkelne a segítség. Az itt lakó és dolgozó emberek munkához és egymáshoz, valamint feletteseikhez való viszo­nyán nagyon gyorsan változtatni kellene, még mielőtt a kapcsolatok teljesen elmérgesednek! A gondok közös megoldása valamennyiük ér­deke és nem megy másként, csak ha együtt, és valóban őszintén pró­bálják megbeszélni a tennivaló­kat! (póda) A ki az utóbbi két hónapban fi­gyelemmel kísérte a szlová­kiai sajtót, megállapíthatta, hogy mi­közben egy mindent átfogó társadal­mi változás viszonylag gyors tempó­ban elkezdődött folyamatában élünk, a kisebbségekkel szembeni türelmetlenség a demokrácia érvé­nyesülésével arányosan növekszik. Történik ez mindannak ellenére, hogy az emberek többsége a dikta-, torikus pártállam hivatalos ideológi­ájával ellentétben igenis kívánja az emberi jogok általános érvényesü­lését. Társadalmunkban számos olyan csoport, etnikum, korosztály, nem­zeti vagy faji kisebbség él, amelyek­kel szemben kisebb vagy nagyobb mértékben, de bármikor megnyilvá­nulhat az ellenszenv. Ezt tekinthet­nénk természetesnek is, hiszen az elmúlt negyvenkét év állami ideoló­giájának egyik sarkalatos - ezért kényszerítő - szempontja volt az emberek osztályszármazása, világ­nézete, politikai meggyőződése és mindenekelőtt pártállása szerinti megítélése. Sztereotípiák egész so­rát sulykoltak az emberek fejébe. Egyebek között az egyik ilyen politi­kai sztereotípia volt a szociális gon­doskodásnak az öregek felé meg­nyilvánuló tökéletessége. Miközben persze észrevétlenül kitermelődött a fiatalabbakban a vágy: bárcsak már nyugdíjas lehetnék, s akkor majd... stb., stb. Ugyanígy a szociá­lis gondoskodás a nyugdíjak politi­kailag is szabályozott összege már az öregeknek mondott társadalmi csoporton belül is az egymás iránti előítéletek egész sorát termelte ki. Éppen ezért tűnik mégis természet­ellenesnek, hogy egy születő de­mokráciában a kisebbségekkel szembeni sztereotípiák, beidegzett­ségek mindegyre így működtetik a többség gondolkodását, s hozzák felszínre az előítéletek nyomában felbukkanó nemzeti indulatokat. marad a kommunista párt kijelölte államapparátus. Régi beidegződé­sekkel élő hivatalnokok egész sere­ge gátolja most is a nemzetiségileg vegyesen lakott járásokban, kerüle­tekben a nemzeti kisebbség kultúrá­jának és oktatásügyének demokrati­zálását, autonomitását. Mindezek­hez járulnak a magyarokkal szem­ben hangoztatott sztereotípiák „az Előítéletek fogságában Politikai naivitásra vallana azt várni, hogy a lappangó többségi na­cionalizmust eltűrő, sőt a tudomá­nyosság álcájával azt meg is támo­gató kommunista pártnak a „hagya­tékából" éppen ez tűnik el elsőnek. Méltán feltételezem, hogy a társa­dalmi rendszerváltás gazdasági megalapozottsága után gyorsabban változik - mondjuk - a szociális gondoskodás gyakorlata. Viszont aligha következik be ilyen gyors vál­tozás az etnikai, faji és nemzeti kisebbségek iránti, de még a szövet­ségi köztársaság két nemzetének egymással szembeni előítéleteiben. Ha létrejön a jogállam, amelyben a demokratikus, szabad választáso­kon megválasztott képviselők meg­alkotják a mindenfajta (társadalmi, etnikai, faji, nemzeti, politikai) ki­sebbség érdekeit védő polgárjogi, munkajogi és csoportok érdekeit vé­dő új törvényeket, akkor sem dőlhe­tünk hátra karosszékeinkben. Mert az átmenetinek mondott időszakban egy ideig részben még a helyén ezeréves elnyomásról", „a szlovák nemzet királyok-nélküliségéről", „a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek helyzetének tökéletességéről". Vi­szont mindegyre elfeledkeznek ar­ról, hogy mindezt a letűnt pártállam hivatalos ideológusai is előszeretet­tel hangoztatták. Ugyanezt tették minden nemzeti kisebbségi jogokat követelő kezdeményezés elfojtása­kor is. M(ndez nem véletlen. A modern politika-tudomány kimutatta, hogy az előítéletek alkalmazásában sem­milyen különbség nincs a szélső­jobb és a szélső-bal kisebbségekkel szembeni ideológiájában. Mindkettő el akar tüntetni. Ide vezethető vissza az is, hogy a szlovák sajtóban az utóbbi időben támadó cikkek tucatjai láttak napvilágot, amelyeknek két alapvető jellegzetessége volt: 1. mindegyre azt sugallták, hogy a szlovákság Szlovákiában veszély­ben érezheti magát. 2. a magyarok követelései veszélyt jelentenek Csehszlovákia egységére és szuve­renitására. Igen veszélyes két állás­pont ez, hiszen a magyarokra keni azokat a dolgokat, amelyek a cseh nemzet és a szlovák nemzet viszo­nyának napjainkbeli tisztázása so­rán is számtalanszor megfogalma­zódnak. Nekünk - csehszlovákiai magyaroknak - tudatosítanunk kell, hogy ezekre a hamis vádakra egyet­len válasz létezik: a higgadt, meg­fontolt politikai kultúra. Ennek kell áthatnia a mégoly szenvedélyes munkahelyi vitákat, a közigazgatási testületek tanácskozásait, a követ­kező szabad választást megelőző kampányokat és mindenekelőtt a sajtót. Ebben a vitában tudatosíta­nunk kell, hogy Csehszlovákia mai vezető erői Európába igyekeznek. Számunkra ez adjon reményt és erőt. Éppen ezért sürgetőbb a demokrati­kus jogállam és a szabad választás lehetőségének megteremtése, mint a meddő előítéletekre alapozott na­cionalista veszekedés. Csak ezek létrejötte után várhat­juk, hogy törvényhozásunk európai léptékű lesz, a társadalom-tudo­mányban és az oktatásügyben prog­ramszerűen foglalkoznak majd a nemzeti és mindenfajta előítéle­tekkel, s a tömegkommunikáció a sajtószabadság, a szabad véle­ménynyilvánítás szellemében nem utasítja el a magyar szerzők már most is megírt válaszcikkeit. Persze, addig is ki kell nyitni a szánkat. Higgadtan, nem a politikai riposzt szándéKával, hanem a kölcsönös megértést segítve, rendületlenül. DUSZA ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom