Új Szó, 1990. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-24 / 47. szám, szombat

Hogyan tovább a piacgazdaság felé? A szocialista blokk orszá­gainak mindegyikében jelenle­vő általános hiány, a gazdasá­gok alacsony fejlődési dinami­kája és esetenkénti stagnálá­suk vagy visszaesésük, a ko­moly egyensúlyzavarok, a mű­szaki lemaradás és egyéb je­lenségek már Jó néhány éve Je­lezték, hogy a központosított, direktív, tervutasításos gazda­sági mechanizmust meg kell reformálni. Ám ez a felismerés nem volt egyszerű folyamat, útjában nagyon erős Ideológi­ai és politikai korlátok, beideg­ződések álltak, sőt állnak még ma Is. MA MÁR UTÓPIA Kezdetben a legelfogadhatóbb­nak tűnt az a reformelképzelés, amely a központi irányítású mecha­nizmus * tökéletesítésében látta a megoldást. Ennek hívei a számí­tástechnika széles körű alkalmazá­sában bíztak, ami az elképzelésük szerint lehetővé tette volna a köz­ponti irányításhoz szükséges hatal­mas mennyiségű információ tárolá­sát és naprakész feldolgozását, va­lamint bonyolult szimulációs gazda­sági és irányítási modellek alkalma­zását. Ezek az elgondolások utó­pisztikusnak bizonyultak, a próbál­kozások nem váltották be a hozzá­juk fűzött reményeket, elsősorban a gazdaság működésének bonyo­lultsága és sztochasztikus jellege, valamint a gazdasági ösztönzők és a kielégítendő szükségletek sokszí­nűsége és változásainak kiszámít­hatatlansága miatt. Rá kellett jönni, mert ezt bizonyí­tották a fejlett tőkésországok ered­ményei is, hogy a piaci mechaniz­mus az, ami hatékonyabban képes működtetni a gazdaságot, mint a di­rektív központi bürokratikus szabá­lyozás. Ennek a felismerésnek az alapján alakult ki fokozatosan (első­ként nálunk Csehszlovákiában 1965-68 között) ez a reformirány­zat, amit piaci szocializmusként szoktunk emlegetni. Lényege a terv és a piac összekapcsolása az adott tulajdonviszonyok fenntartása mel­lett, vagyis hogy a vállalatok állami, illetve szövetkezeti tulajdonban van­nak és a magánszektor részaránya kicsi. AMI NEM HOZOTT SIKERT E reformkoncepció szerint marad a központi gazdaságirányítás, de je­lentősen változik az irányítás mód­szere, módosulnak eszközei. Nem direktíven előírt tervmutatók és uta­sítások segítségével irányítják és működtetik a vállalati szférát, hanem közvetve, gazdasági szabályozók segítségével. Ezek ösztönzést, illet­ve nyomást fejtenek ki a vállalatok­ra, és ezáltal biztosítják az állami tervcélok és gazdaságpolitikai el­képzelések megvalósítását. Ez a re­formkoncepció feltételezi, hogy a tervutasítások megszüntetése, a vállalatok gazdasági önállóságá­nak jelentős bővítése, az árak egy részének felszabadítása, valamint a vállalati szféra szervezeti átalakí­tása hatására létrejön és működni kezd a piac, mely kikényszeríti a vál­lalatok és a gazdaság egészének hatékony működését. Majdnem min­den szocialista ország ezt a reform­koncepciót fogadta el. Ennek ellené­re a szocialista piacgazdálkodás, vagyis a központi irányítás és a piaci mechanizmus „összeházasításá­nak" valóban működő modelljét több évtizedes próbálkozás után sem sikerült kialakítani. Látni kell, hogy azokban a szocia­lista országokban, ahol megpróbál­koztak a szocialista piacgazdaság létrehozásával (pl. Jugoszlávia, Ma­gyarország, Lengyelország s az utóbbi években a Szovjetunió) nem jártak sikerrel, a szocialista piacgaz­dálkodás nem indult be. Az említett országok gazdaságai még rosszab­bul működnek, mint a központi di­rektív tervutasításos irányítás idején (valamennyi csődbe jutott), sőt rosz­szabbul, mint azon szocialista or­szágok gazdaságai," amelyek nem láttak hozzá következetesen a gaz­dasági reformok bevezetéséhez, mint például Csehszlovákia és az NDK. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Csehszlovákia vagy az NDK gazdasága jól működik, arról szó sincs, csupán azt állítom, hogy a meglévő központi direktív irányítás legalább részben koordinálta a gaz­daság tervkoordinációját, a tervgaz­dálkodást, de a számításokkal ellen­tétben a gazdaság piaci koordiná­ciója, a piaci mechanizmus nem in­dult be. Gazdasági anarchia állt elő, minek következtében tovább romlott e gazdaságok teljesítménye és egyensúlya. Az említett tények da­cára a közgazdászok és politikusok zöme magát a reformkoncepciót, a modellt jónak tartják, a hibát a mo­dell mechanizmusának kialakítat­lanságában látják, és bíznak abban, hogy ez a probléma előbb-utóbb megoldódik. Azt a tényt, hogy maga az elv lenne hibás, eleve elutasítják. AZ EGYETLEN (?) JÁRHATÓ ÚT A reformközgazdászok egy része azonban kezd rájönni, hogy ez az út járhatatlan, hogy hibás a koncepció. Ehhez a tisztánlátáshoz nagyban hozzájárultak azok a nagy politikai és társadalmi átalakulások, amelyek az elmúlt hetekben végigsöpörtek Közép- és Kelet-Európa szocialista országaiban, s amelyek ledöntötték az említett ideológiai és politikai korlátokat. A nyitrai Juhász Gyula Ifjúsági Klub 1990-es tavaszi programja Március 1. Március 5. Március 8. Március 15. Március 22. Március 29. Április 6. Április 12. Április 19. Április 28. -május 1. ,,NAP-est" - irodalmi műsorral egybekötött beszél­getés a NAP főszerkesztőjével és főszerkesztő­helyetteseivel Molnár Imre Eszterházy Jánosról Nőnapi disco Hagyományos Zobor-túra, megemlékezés a ma­gyar szabadságharcról író-olvasó találkozó Ardamica Ferenccel Anyám udvarlói című novelláskötetéről Nosztalgiaest. Az 50-es 60-as évek zenéje Kis magyar bál A magyarországi Független Pedagógus Szakszer­vezet és a csehszlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége közös fóruma Találkozó Veres Pál szexológussal XI. Ghýmesi Művelődési Tábor (Az előadások kezdési időpontja mindig 19 óra. Helyszín a Peda­gógiai Főiskola előadóterme, útbaigazítás a helvszínen.) A JUGYIK vezetősége yilatkozat A Nyílt Fórum első pozsonyi összejövetelén, 1990. január 14-én a jelenlé­vők a Fórum nyilatkozatának megszövegezésére munkabizottságot válasz­tottak, melynek mi is a tagjai lettünk. A nyilatkozat elkészült, és a sajtó is közölte. A munkabizottságban vállalt feladatunkat ezzel teljesítettük. A Nyílt Fórum által időközben felvállalt más jellegű feladatok sokrétűsége s rendez­vényeinek új formái a szervezők szemében is változásokat igényelnek. A további munkát elfoglaltságunkra és a megváltozott feltételekre való tekintettel nem tudjuk vállalni. GYURCSIK IVÁN TAKÁCS ANDRÁS A felismerés lényege az, hogy az állami tulajdon túlsúlya mellett nem alakulhat ki igazi piac, és ha nincs piac, nem működhet a piaci mecha­nizmus, vagyis nem valósul meg a vállalati szféra piaci koordinációja. Az állami vállalatok ugyanis képtele­nek piaci módon, piaci szubjektum­ként viselkedni, bármennyire is nö­veljük önállóságukat, mivel ezek nem igazi vállalkozások. Hiányzik náluk a vállalkozáshoz nélkülözhe­tetlen tulajdonosi és vállalkozói ér­dekeltségnek és a vele járó kocká­zatnak a valós szubjektúma. Az álla­mi tulajdon, így az állami vállalat is minden állampolgáré, tehát senkié, és ahol nincs gazda, ott nincs valódi gazdálkodás sem. Sem a vállalati vezetők, sem a vállalati önkormány­zatok objektívan „osztályhelyzetük­nél" fogva képtelenek helyettesíteni a gazdát, a tulajdonost, mivel érde­keik munkavállalói és nem tulajdo­nosi érdekek, még akkor sem, ha azt megpróbálják szimulálni. Az elmondottakból következik, hogy a piacgazdálkodás bevezeté­sének feltétele a magánszektor kia­lakítása és térnyerése a gazdasá­gon belül, illetve az állami szektor visszafejlesztése. Ahogy kialakul, fejlődik és terebélyesedik a magán­szektor úgy alakul ki, fejlődik és nyer teret a piac, melynek mechanizmusa koordinálja, működteti ezt a szektort, mígnem meghatározó részaránya elérése után a piac működteti az egész gazdaságot. Mivel azonban az állami vállala­tok, a fent leírt okok miatt, képtele­nek piaci módon viselkedni, úgy ezeket továbbra is központilag, ad­minisztratív eszközökkel is kell mű­ködtetni, szigorú gátat szabva költe­kezési hajlamuknak. Ezen vállalatok önállóságát továbbra is korlátozni kell, legfőképpen a beruházások, a bérek, az import és az árak terü­letén. Tehát amíg a kívánt piacgazda­ságot sikerül kialakítani, addig a csödbejutást elkerülendő kettős gazdasági mechanizmust kell mű­ködtetni. A piac koordinálja a terebé­lyesedő magánszektort, és közpon­tilag adminisztratívan koordinált mó­don működik a zsugorodó állami szektor, mígnem a magánszektor és ez által a piacgazdaság válik meg­határozóvá. Nézetem szerint ez az egyetlen lehetséges módja a piacgazdálko­dásra való átállásnak, amely lehető­séget ad a gazdasági anarchia és a csőd elkerülésére. HARNA ISTVÁN docens Tisztelt Szerkesztőség! Mindjárt elöljáróban megjegyzem, hogy nem akarok védőbeszédet tartani a Magyar Területi Színház mellett. De az elmúlt napokban több támadás érte a Színházat, ezért úgy érzem, nekem is van mondanivalóm ezzel kapcsolatban. Színházba járó egyén vagyok, így a Matesznak nagyon sok előadását láttam. Sajnos, rosszakat is. De én ezért nemcsak a rendezőt és főleg nem a színészeket okolom. Bevallom, hogy nem sokat értek a színház belső dolgaihoz. De azt el tudom képzelni, hogy a régi vezetés alatt - november 17-e előtt - mekkora joga volt beleszólni a darabválasztásba egy rendezőnek, netán a színésznek. Szerintem a darabválasztás az egyik legfontosabb része a sikernek. Mert hogy lehet jó egy előadás akkor, ha annak témája nem érdekli sem a színészt, sem a nézőt? Hogy hány ilyen „mű" volt rákényszerítve a Mateszre az elmúlt 20 évben, nem tudom. De hogy nem egy, sf>m kettő, az biztos. Bízom abban, hoc/yha az érintettekre fogják bízni a darabválasztást, akkor ugrásszeru javulás várható az előadásokon. A Magyarországra távozó színészekkel kapcsolatban is volna megjegy­zésem. Emberileg talán megértem őket, hogy hátat fordítanak a Matesz­nak vagy a Tháliának és nekünk. De könyörgöm! Mi lenne velünk, hol tartanánk, ha faképnél hagyott volna bennünket minden kiemelkedő egyéniségű személy? Tanárok, papok, írók, tudósok. Hová süllyedtünk volna? Sokan elmehettek volna - vagy elmehetnének - de maradnak. Mindannyiunk javára. Azt pedig nem tartom helyénvalónak, hogy összehasonlítást tesznek a Matesz és a győri vagy a budapesti színházak előadásai között. Természetesen én is járok színházba Győrbe és Budapestre is. De én tisztában vagyok vele, hogy milyen lehetőségeik vannak nekik és milyen a Matesznak. A győri és a budapesti színházak is gondokkal küszködnek. Hát akkor a Magyar Területi Színház, amely hosszú évekig csak „albérletben" játszhatott. A próbákat hol itt, hol ott kellett megtarta­nia. És még így is voltak csodálatosan szép, felejthetetlen előadások. De van még egy lényeges különbség a Matesz és a magyarországi színházak között. Hogy ez a színház a miénk, a sajátunk és minden szülőnek a saját gyermeke a legkedvesebb, és ragaszkodik hozzá. Számunkra, csehszlovákiai magyarok számára nélkülözhetetlen és pótolhatatlan kincs a Magyar Területi Színház. Vigyázzunk rá! Most, amikor végre saját födél van a fejü(n)k fölött, örüljünk. Adjunk időt a társulatnak, legyünk türelemmel. Bízunk benne, hogy ezek a változások, amelyek körülöttünk történ­nek, jótékonyan fognak hatni a színházi előadásokra is. JALSOVSZKY VILMOS, Marcelháza „Csak egy üveggel"... VÁLASZ A BÍRÁLATRA Tisztelt Vásárló! Tudnia kell, hogy a tizenöt koronás nescafét nem Szlovákiában gyártják, ezért nincsen belőle annyi, amennyit sze­retnénk. De, sajnos, úgy még kevesebb jut belőle, ha egyesek aránytalanul felvá­sárolják. Vagy a Tisztelt vásárló nem vette észre, azzal, hogy ön hat üveget felvásárolt, azzal további öt családot fosz­tott meg a „tizenötös" nescafétól? Nálunk naponta több száz ember for­dul meg, mégis igen jól emlékezem önre, és emlékszem, hogy igen előzékenyen kínáltam az üzletünkben lévő, még három fajta nescafét és egy negyedik fajta, a ke­resettel egyenértékű, egykorona húszfil­léreset, majd három fajta darált kávét: tessék választani sok finomságból, ami nálunk nagy választékban kapható... ön makacsul csak a „tizenötös" nes­caféhoz ragaszkodott, és - hogy az ön szavaival éljek, - az esetleges cinikus mosoly ennem igazolt... Amit gondoltam, azt ön saját maga bebizonyította: senki sem fogja azt elhinni, hogy önnek hat üveg nescaféra volt szüksége! Sajnos, amióta megnyíltak a határok nyugatra, de főleg keletre, azóta egyes vásárlók nem tudják néhány áruféléből a mértéket. Végezetül, Tisztelt vásárló, úgy gon­dolom, hogy a demokráciában jó lesz, ha megtanulunk gondolni embertársunkra is, s nem tévesszük szem elől, hogy a hiány­cikkből ne csak nékem jusson, hanem másnak is, ami talán így majd nem is lesz hiánycikk. NAGY ANNA üzletvezető, Fülek Hogy teljes legyen a kép Tisztelt Tóth Károly! Nagy figyelemmel olvastam nyi­latkozatát az Új Szó február 21-i számában, mely Az első közgyűlés előtt cím alatt jelent meg. Nem kívá­nok foglalkozni azokkal a kérdések­kel, amelyek a Független Magyar Kezdeményezés céljait, feladatait, szándékait elemzik,Viézetem szerint ez ugyanis az önök dolga, ám nem hagyhatom szó nélkül azokat a megállapításait, amelyek a Cse­madokkal kapcsolatosak, hiszen de­cember 6-a óta a szervezet egyik vezetőjeként ezek engem is érinte­nek, ennélfogva nem hagyhatom szó nélkül. Miről van szó? Tóth Károly sze­rint: „A Csemadok vezetésével foly­tatott vitáink és érveink mindenki előtt ismertek lehetnek. Azzal, amit decemberben a Csemadok vezeté­se megfogalmazott, tudniillik, hogy valami gyűjtőhelye és csúcsszen/e legyen a magyar politikai és kulturá­lis mozgalmaknak, ma sem tudunk egyetérteni, de erre már nincs is szükség, mert a Csemadok azóta lemondott erről a szerepéről." Sajnos, már az első idézett mon­dattal is baj van, tudniillik a Csema­dok KB december 6-án megválasz­tott vezetőinek többszöri meghívá­sára sem reagált a Független Ma­gyar Kezdeményezés szóvivői cso­portja, ennélfogva semmilyen vita nem alakult ki közöttünk. Az FMK minden párbeszédre való felhívást azzal utasított el, hogy ahogy a Nyil­vánosság az Erőszak Ellen mozga­lom, úgy ők sem tárgyalnak a Nem­zeti Front tagszervezeteivel. Hogy „érveik" ismertek lehetnek, ez igaz, de az is, hogy az ellenérveket már nem hallgatták meg. , « Nem tudok arról, hogy a „Csema­dok vezetése" decemberben olyas­mit fogalmazott volna meg, hogy gyűjtőhelye (sic!) akar lenni bármi­nek is. A december 6-i rendkívüli központi bizottsági ülésen elfogadott programnyilatkozat és határozat az egyetlen olyan dokumentum, amely kiindulási pont lehetne mindenki . számára a Csemadokot illetően. Leg­alábbis én nem tudok arról, hogy más álláspont született volna. Ez a két 'dokumentum viszont azt mondja ki többek között, hogy „a Csemadok az egyenlőség elve alap­ján együtt kíván működni a cseh­szlovákiai magyar demokratikus mozgalmakkal" (Programnyilatko­zat), illetve a határozat feladatul adja a KB Elnökségének, hogy „az egyenlőség elve alapján vegye fel a kapcsolatot a hazai magyar de­mokratikus mozgalmakkal". Ennek alapján nem értem, honnét szárma­zik a „csúcsszerv"-vád, a „gyűjtő­hely" pedig számomra egyenesen hátborzongató fogalom. Az idézett mondat második része ennél fogva már nem is érdekes, legfeljebb any­nyit tennék hozzá, hogy a Csema­dok KB Elnöksége továbbra is tartja magát a december 6-án megfogal­mazottakhoz, már csak azért is, mert ha külső nyomásra változtatna programnyilatkozatán, eleve antide­mokratikusan cselekedne. Ezt im­már 13 járási konferencia határozata alapján is mondhatom. Amit az egyesülési törvénnyel kapcsolatban megfogalmazott Tóth Károly, igaz. Várhatóan további mozgalmak, társulások alakulnak. Sőt, már alakultak is. A Csemadok KB Elnökségének támogatásával, a KB apparátusa dolgozóinak kez­deményezésére jött létre a népraj­zosok, az amatőr színjátszók társu­lása, megalakulóban az irodalom­és könyvbarátok, az ének- és zene­barátok köre, a nyelvművelők társu­lása stb. Remélem, a többit is sikerül megalapítani még a Csemadok rendkívüli országos közgyűléséig, mint ahogy abban is bízom, vala­mennyivel sikeres lesz a Csemadok KB együttműködése - az egyenlő­ség elve alapján, s együttesen nyúj­tanak hathatós segítséget az alap­szervezeteknek fontos munká­jukban. Tisztelettel kívánok sikeres köz­gyűlést a Független Magyar Kezde­ményezésnek: NESZMÉRI SÁNDOR, a Csemadok KB vezető titkára ÚJ SZÚ 4 1990. II. 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom